ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-03-22 / 12. szám

XIX. évfolyam. Esztergom, 1914. március 22. 12. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁKSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szarti ára 16 fillér. A zajtalan részletmunka és erőforrása. — A Hercegprímás szózata. — Esztergom, 1914. március 21. A Szent István Társulat hatvan éves fenn­állása óta talán az idei hatvanadik közgyűlés volt a leglátogatottabb s legemelkedettebb. Ezzé avatta nemcsak jelenlegi agilis igazgatójának, Erdősi Károlynak szervező talentuma, mely a minapi, március 19.-én bemutatott alkotásokkal a Társulat tevékenységét széles nyomtávú vágányokra terelte, hanem az élénk részvétel, mely a társadalom minden rétegéből állami és egyházi méltóságokkal toborzott diszes publikumot és a közgyűlés fény­pontja, dr. Csernoch János hercegprímás beszéde. A Szent István Társulat közgyűlése ismét országos eseménnyé vált, s a hercegprímás be­szédével foglalkozott másnap az egész magyar sajtó. A különféle irányzatú lapok más és más részét emelték ki a beszédnek. Részünkről a „zajtalan részletmunkáról" s annak erőforrásáról mondott részben látjuk a beszéd súlypontját s egyúttal legnagyobb horderejű passzusait. „Az egyház hívja, szólítja a férfiakat, mert ujabban tapasztalja, hogy egyes katholikus akciók na gy nyilvánossággal és sok beszéd között meg­indulnak ; a nyilvános gyűlések alatt a sikert már biztosra vesszük, de amint a csendes részlet­munka, a zajtalan és áldozatos végrehajtás következik, a munkatársak száma mindinkább ke­vesbedik, a munkások szivéből a buzgóság mind­jobban kihal. Mikor elkövetkezik ismét a nyilvános szereplés, megint sokan jönnek össze és csodái­Felelős szerkesztő: ROLKÓ BÉLA. kozva állapítják meg, hogy a nagy erőlködés dacára az eredmény vajmi kevés. Újra foglalkoz­nak és szónokolnak, de mihelyt szétválnak, a munka ismét megakad, mert nincs végrehajtó erő, nincs elég hétköznapi munkás, vagy ha ugy tetszik, nincs elég katholikus munkás, aki minden­kor a saját ügykörében teljesítené kötelességét. Ide katholikus férüak kellenek, akik a ka­tholikus ügyért folyó munkában nem szorul­nak külső biztatásra, külső elismerésre, görög­tüzre vagy tömeghatásra, akik az erőt saját lelkűkből merítik, amelyben a cselekvő Krisztus lakik. Az a Krisztus, a ki cselekedett és tanított, a ki harminc éven át a názárethi magányban dolgozott." E szavak találóan utalnak közéletünk egy régi nagy sebére : a cimkórságra és szertelen tör­tetésre, mely eddigelé szinte az élet céljává tette a dignitas, a kitüntetéshez való jutást, irtózott a „zajtalan részletmunkától", melynek szintere a csendes falu, s mindenáron a fórumra tülekedett. A cimkórság magyar betegség, egyformán szen­vedtek abban világiak, egyháziak. Jellemzi ezt az egyszeri falusi főúr esete, ki midőn 80 éves korára valami címzetes ülnökséget kapott, felkiáltott: „sí homo diu vivit — tarnen aliquid fit." Van egy másik nyilatkozat: könnyű volt Bossuet-nek a francia udvar színe előtt rethorikai ambícióval szónokolni — de lett volna falusi paraszt hallga­tóság előtt!" Mintha a falusi parasztok lelke nem volna oly becses portéka, mint a léha francia udvaroncok lelke s esetleg fogékonyabb is az üdv igéi iránt. Vajha a Hercegprímás szózata belterjesebbé tenné az életet s buzdítaná a derék „hétköznapi Kéziratok a szerkesztőség, előfizetések a kiadó­hivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyv­kereskedésében. munkásokat", kik eddig is megtették kötelességü­ket, de a lanyhákat, kik az élet súlypontját külső­ségekbe helyezték, hogy a „csendes részletmun­kára" adják magukat, s „kiki saját ügykörében teljesítse kötelességét!" Sok ember, közhivatalno­kok és papok, nem is hiszi, minő boldog lehetne, ha „a maga ügykörében intenzive teljesítené kö­telességét!" Mint egy francia plébános ajkáról hallottam — ki a reparáció előtt még theologiai tanár volt — „én falucskámban püspöknek érzem magam." Az ott uralkodó pezsgő hitéletből és élénk egyesületi és politikai mozgalmakból lehe­tett is látni, hogy a kis falu gondozása teljesen betölti a buzgó lelkipásztor idejét, akár csak egy egyházmegye adminisztrációja. Az ilyen „zajtalan részletmunkát" nem is lehet méltókép megjutalmazni, s az ilyen munka öntudatát nem is pótolhatja semmiféle rendjel vagy cím. Ez a reális német irány, ahol a püspök csak Herr Bischof, a generalis csak Herr General, va­gyis ép oly munkás közhivatalnok, mint az állam vagy egyház utolsó közege. Ha ilyen szellem köl­tözik hozzánk, akkor a katholikus közgyűléseken elhangzó szép eszmék, és nagy tervek nem fog­nak megakadni a végrehajtáson. De a reális és tevékeny szellemnek kiapad­hatlan erőforrásra van szüksége. Ez erőforrást is megjelölte a Hercegprímás. Világiak és egyháziak számára ez nem lehet más, mint az eddig is is­mert, de a modern emberek által lenézett és el­hanyagolt hitélet az intenzív lelki élet. Benson a jeles angol konvertita, összeha­sonlításokat tesz e szempontból a kath. egyház és a többi vallások között, és konstatálja, hogy egy AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. A nemzeti öntudat. A „Polgári Kör" hazafias vacsoráján, 1914. március 15-én — kezében a Kossuth-serleggel — mondotta: Rolkó Béla. Tisztelt Polgártársak! A nemzeti öntudat, bár­mily erős nyomást is gyakoroljanak reája, élni akar és épen azért táplálékot keres. Ha a nemzet termé­ketlen esztendőket él, ha a jelen sivár és értéktelen, visszaszárnyalnak a lelkek a múltba s mint az éhező madarak a ringó vetésre, mint a szomjas szarvasok a hűvös patakra, mohó vággyal vetik rá magukat a múltnak emlékeire. A családapák, a tanítók is tapasztalják, hogy az őszinte gyermeki lélek mint éli át lázas aggyal, forró szívvel a nemzet dicső­séges, véres csatáit, mint szívja magába a hősök­nek, nagyjainknak szellemét! Ugyanezen érzések­kel rójjuk mi — a felnőttek is — a történelem útjait és ha talán a megfontoltság, a komolyság — némelyeknél a számítás és az álszemérem — eltakarják, befödik a lelkesedés jeleit, odabent mélyen, a szívnek egy rejtett zugában, ahová a hazafiatlan korszellem, a pártoskodás és az osztrák törekvések őrszemei be nem pillanthatnak : hamu alá takarva, csendes pangással ég egy tűzvész — a hazaszeretet tüze, amely féktelen lángokban tör ki, ha eljő az elnyomatás órája s belevilágit a zsarnokság fájdalmas éjszakájába. Nem hiszem, nem tudom, nem akarom hinni, hogy lenne olyan magyar e hazában, aki árulója tudna lenni saját vérének, aki eladná e szegény nemzetet a kegyetlen ellenségnek! Hiszen a tót, német anyák gyermekeit babonázza meg a magya­rok tüneményes múltja; bujtogatások, lázitások dacára hódit a magyar állameszme s a nemzetiségi ifjaknak ezrei szegődnek évenkint a magyar kultúra szolgálatába. Mi volna más e jelenség, mint a hajdani véres csatáknak vértelen, de hasonlóan diadalmas folytatása. E varázserő épen a faj­magyarsággal szemben volna erőtlen és gyámol­talan ? ! Nemzeti multunknak emlékei gyanánt szemünk elé tünő várromok, omladozó templomfalak meg­ihletik lelkünket, már ezen szívtelen, érzéketlen köveknek is van szavuk hozzánk, mily tüzes szóza­tot intéznek hát a magyarokhoz a porladó szivek, a korhadt csontok, melyektől a magyar vért, az erőteljes izmokat örököltük s a komor sírhantok mellett őrtálló szellemek mennydörgésszerű riadót pengetnek szivünk húrjain, hiszen örök nyugodal­muk párnája a vértől csepegő ősi kard, ők a nemzeti szent ügynek halhatatlan emlékű vértanúi. #.» Mikor az enyhe napsugár beragyogja hazánk­nak síkjait és bérceit s életet fakaszt a csupasz faágakon: megmozdul a magyar nemzet teste, delejes áramok futnak végig tagjain; a magyar lelkek — mint a temetők árnyai az éjfélt — meg­érzik ezt az órát, tudják 1848. óta, hogy ez az ő órájuk: az ébredés, a tüzes cselekvés órája. A földmives egész éven át békésen szántja, kapálja a föld rögét, a vándor egykedvűen gyúrja a sarat és nyeli az út porát, a márciusi napokban azonban megüti orrát a vér szaga, már nem a föld rögét töri a földmives, nem a sárral és por­ral bajlódik a vándor, hanem egy szent temetőben érzi magát, hol minden maroknyi föld a hősök vérével van megszentelve. Ezer éve már, hogy a nagy sebesült, a magyar nemzet vérzik. Sebét sohasem gyógyítgatták gyön­géd szeretettel, résztvevő gonddal, hanem vájták szélesebbre, mélyebbre nyíltan kirántott karddal s orvul, gyáván előhúzott gyilokkal, szívtelen ellen­ségei. De ne menjünk vissza a századok öreg homályába, hiszen a történelem mesgyéin csak megsárgult lapok szólnak hozzánk, csak a török­tatár hordák és az idegen zsoldosok által feldúlj ELSŐ SZENT ÁLDOZÁSI EMLÉKKÉPEK, ~W valamint mindennemű szent képecskék legnagyobb választékban, különféle alakban és a legszebb kivitelben, magyar, német vagy tót szöveggel a legjutányosabb árban kaphatók BUZÁROVITS GUSZTÁV könyvkereskedésében Esztergom. Ú$ Ú$ Mutatvány-képek és árjegyzékek ingyen és bérmentve.

Next

/
Thumbnails
Contents