ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-03-15 / 11. szám

totta a nyulszigeti panamacsatorna nemzeti dresszbe öltözött matrózai fölött . . . Mert nem akart ephialtesi szerepre vállalkozni ; mert nem akarta lelkéből lelkedzett nemzetét harminc ezüst pénzért elárulni a „hazaságot" kibérlő, patentirozott egyedárusitóknak: azért kellett neki pusztulni, azért kellett vesznie — orgyilkosnak tőrétől. Mert volt neki mersze és férfias, öntudatos bátorsága riadót fújni, fegyverre szólitani föl az egész magyar nemzetet, midőn a korrupció valóságos orgiáit ülte és a bün és az erkölcsi fertő diadalt aratott az erényesség és önzetlen hazafiúság fölött: ezért adták ki a jelszót: „Méltó a halálra!". . . Mert rámutatott arra, hogy a nemzet nyakán saját ellenségei, a nagytálból evők, a konclesők, a politikai iparosok, az analfabéták ülnek — a kiket csak a „hétfarku macskával" zavarhat ki és rázhat le a jogtalanul, illetéktelenül okkupált védőbástyából : ezért Ítélték halálra a „fekete kéz" ülésében . . . Mintha az Igazságot ki lehetne végezni! . . . Óh nem, nem, urak a sótermelő részvénytársaságból ; önök nagyon, de nagyon csalódnak. Hiszen nem is ismerik az Igazságnak rettentő erejét, csodás hatalmát, mert önök messze járnak onnét, a hol az Igazság ütötte fel tanyáját; mert különben tudniok kellene akkor, hogy sajátmaguknak sirját ássák mikor a szabad sajtó sirját ásni vélték, mikor azt hitték, hogy el lehet hallgattatni az Igazságot, — ha elevenen sirba teszik!!! Óh, urai a sótermelési részvénytársaságnak, nem hallották még önök azt a mesét, melyben a pásztorfiu a királykisasszonyt őrző kétfejű sárkánynak leakarta vágni a fejét s mikor az egyiket sikerült leütnie, annak helyében nyomban hét uj fej nőtt? — Nem hallották? Ugy járnak majd önök is urak a sótermelési részvénytársaságból; mert az Igazságot el lehet nyomni egy bizonyos időre, el lehet hallgattatni az erőszaknak, de kivégezni — óh kivégezni sohasem — még ha bihari kötélből készült hurkot dobnak is a nyakára! . . . Ez a politikai orvtett nem más, mint a hatalmi férfiak vendettája, vérbosszúja •— a kancsukázásért, a melyben a független magyar sajtótól részük volt. Ismételjük: politikai vendetta, ahizelgőlapokat és hasonszőrű (nj^)elvtársakat nem érinti a sajtó kerékbetöretési rendelet. Csak a sajtónak azt a tisztakezü, megvesztegethetetlen és ' független részét — melynek volt mersze kiállani az arénába Látta, hogy a megtámadott haza segélykiáltására mint válik a gyermek ifjúkból fegyverforgató hős férfi és gyenge aggastyánból acélos izmu fiatal harcos. Szemei előtt változtak át egy elnyomott nemzet békés foglalkozáshoz szokott polgárai — a mythológia félisteneit megszégyenítő — hősökké. A fehér galamb büszkén hordozta csőrében a piros rózsát Égő városok, ágyúszótól, halálhörgéstől hangos csatamezők és nagyon-nagyon csendes térségek felett vitt utja . . . Magyarország fölött röpködött. Mikor megperzselt, véres szárnyai Branyiszkó, Isaszeg, Szolnok, Komárom, Segesvár fölött vitték, a csőrében tartott piros rózsa egyre pirosabbpirosabb lett a ráfröccsenő friss honfivértől. És a rózsa leveleire, szirmaira fényes nevek rajzolódtak: Bem . . . Damjanich . . . Klapka . . . Dembinszki... És sok-sok honszerelemtől ragyogó névtelen szirom. A fehér galamb röpült . . . boldogan hirdette a piros rózsa dicsőségét. Mégis-mégis, mikor Világoshoz érkezett a piros rózsa . . . elveszett, eltűnt. A fehér galambra nehéz napok következtek. Borult, sötétedett az égbolt felette. Üldözőbe vették a héjják, a vércsék . . . Pihegve, lankadt szárnyakkal menekült. Nem soká birta. Szárnyaszegetten hullott a földre. és szigonyának hegyét belemártani — a felbőszült, dühösen és groteszk grimaszokkal ugrándozó, nagy állatkertbe! Minden igazi kuruc magyar honfiú vagy honleány ma, március idusán felteszi a fekete gyászfátyolt ruhájára, házára gyászlobogót tesz ki a trikolór helyett és öröm helyett gyászhangulatba vetkőzik, mert 1914. évi március 15-ike egy történelmi dátum, mely eszünkbe juttatja a magyar sajtószabadságnak kivégeztetését egy hatalmi őrületben szenvedő Calligula részéről; eszünkbe juttatja a magyar politikai mungó vendettát... Öltözzünk talpig feketébe és gyászoljunk. Gyászoljuk a független magyar sajtó szabadságát. És imádkozzunk a magyarok Istenéhez : — Ellenségeinktől ments meg Uram minket. Benedek Rezső. Mit tegyünk az ifjúsággal? Egyesületekbe kell az ifjúságot tömöriteni s ott a vallásosságot kell ápolni. Ez az ifj. egyesület főcélja, de ezen főcél mellé vehetünk még több más mellékcélt is; inkább eszközöknek lehetne nevezni ezeket a főcél előmozdítására, melyekkel azonban idő- és erőpazarlás volna túlsókat foglalkozni. Ilyenek a takarékosság ápolása, oktatás különféle fontos ismeretekben, kirándulások, szórakozások, játék, ünnepélyek rendezése, színielőadások ; (a táncmulatságokat lehetőleg kerülni kell az egyesületi tagoknak fiatal korára való tekintetből, hisz 12—17 éves ifjakkal van dolgunk). Ezek megbecsülhetetlen eszközt képeznek az egylet tagjainak összetartására, egyetértésére, a kedély ápolására, másrészt megadják a tagoknak a nyilvános fellépésre szükséges határozottságot. Takarékosságra kell nevelnünk az ifjút. Legjobb erre behozni az u. n. egyesületi takarékpénztárt. Minden ifjú kap egy lapot. Ha 5 vagy 10 fillért beadott, kap egy 5 vagy 10 filléres takarékbélyeget, melyet a kapott lapra ragaszt, ha a lap tele van, 2 kor. értéket képvisel. Ha 2 kor. együtt van, azt betesszük a takarékpénztárba s uj lapot kap az illető. Az ilyen eljárás nem tesz szükségessé semmiféle bonyolult könyvvezetést. Fel kell kellően világosani a tagokat ennek fontosságáról, amennyiben senki sem tudja, mikor lehet egy pár koronára szüksége. A kirándulások, bár sok gonddal járnak, de nem megvetendő eszközei az egyesületi életnek. Már maga a mozgás a szabad levegőn, az együtt tett út jó kedélyre hangolja a résztvevőket. Legjobb a kirándulási programmot a tagokkal világosan megbeszélni, az ifjakat jó magaviseletre buzditani. A programm pontjait pontosan be kell tartani. A szórakozások, a társasjátékok a kedély ápolására és a test erősítésére valók, különösen Üldözői rácsaptak, megkínozták. Ketrecbe zárták és jól vigyáztak rá. Egy nagyon-nagyon szomorú, ködös őszi napon a fogoly galamb szive majd meghasadt. Holló csapatot látott elvonulni ketrece fölött . . . A hollók Arad felé tartottak És a fogoly galamb fájdalmában mégcsak fel sem jajdulhatott. Ha mozdulni próbált, az őrtálló vércsék éles csőrüket vágták elkínzott testébe. Évek jöttek, évek tűntek, hosszú, kínos évek. Sokáig sínylődött nehéz rabságában a fehér galamb. De nem csüggedett el mégsem. Reménykedve bízott egy jobb, egy boldogabb jövő érkezésében. Reményében nem csalódott. Derengeni, világosodni kezdett az égboltozat, majd feltűnt a királyi Nap. Ragyogó sugarai Sz. István koronájáról verődtek vissza . . . A héjják, vércsék szemét bántotta a fény. Ijedten menekültek sötét odúikba. A megsanyargatott fehér galamb egy fényes, ragyogó napon nem találta ketrece mellett őreit. Nyitva volt a kalit ajtaja. Szabad lett újra. Mozgatni próbálta elzsibbadt szárnyait. Egy-két kísérlet, s a fehér galamb megújhodva szállott ki börtönéből. És az újjászületett fehér galamb röpült, röpült . . . Nyugatról keletre, északról dél fele. Újra csudás dolgokat látott. Látta egy nyomasztó, nehéz álomból felocsúdott nemzet életének ébredését, mely hatalmas lendülettel indul el a békés fejlődés — nagy alkotásokhoz vezető — útján. az ifjaknak a szabad levegőn való társasjáték a legjobb. Ilyenek a különböző labdajátékok. Rossz időben legjobb társasjátékok a sakk, dominó, lóverseny, vár, tekeasztal, fedett tekepálya. A két utóbbi előnyös mozgásba hozza a testet. Tekeasztalt legjobb kéz alatt venni. A tekézésnél a hazárdjáték, valamint a kártyázás szigorúan tilos legyen, legfeljebb kicsiben a vezető talán legjobban teszi, ha nem játszik, ámbár nagy ifjúsági barátok, mint Don Bosco nem átallották a játszók közé állani. Az ünnepélyek rendezésénél meg kell jegyeznünk, hogy azok nagyban hozzájárulnak az egyleti élet megkedveltetéséhez. Az egyleti tagok nyilvános bizonyságot tesznek működésükről, a megjelenő vendégek is megismerik az egyesületi életet és igy többek csatlakoznak hozzá. Az első dolog az ilyenek rendezé-, sénél jó hangulatos programúiról kel gondoskodni. Tekintetbe kell venni a létező erőket és a résztvevő közönség miveltségi fokát. Ha belépti dij van, nem szabad megfeledkezni az ünnepélyt a városi kapitánynál, illetőleg főszolgabírónál bejelenteni. A belépti dij ne legyen magas, legfeljebb 1 korona. Igen jó állandó dalárdát szervezni. Igy aztán az egyházi ünnepélyek és körmenetek fényét is emelhetjük. Következnének a színielőadások. A fentebbiek erre is vonatkoznak. Azonkívül meg kell jegyezni, hogy sok színielőadást ne tartsunk, mert ez rontaná az egyesület hírnevét, minha az szinésztársulat volna. A szereposztás közben támadt veszekedések ronthatják a belbékét. Legfőbb dolog a színdarab megválasztása. Természetes dolog, csak oly darabot adhat elő az egyesület, amely a a jó erkölcsökre előnyösen hat, minek megítélése nem a szereplők, hanem a pap dolga. Ennek kötelessége az előadandó színművet előbb gondosan elolvasni és az esetleges változtatásokat megtenni. Erre nézve nagyon ügyes vezérkönyvet irt Staff Károly: „Műkedvelő színpadok vezérkönyve" cimen, a Szent-István-Társulat adta kí, ára 1.60 K. A szerepkiosztásnál a vezetőnek igen ügyesen kell eljárnia. Végül rendezhetünk az ifjúsági egyesületen belül oktató előadásokat mindenféle szükséges tudományos dolgokról. Igy pl. 1. a magyar történelemből, 2. szociális kérdésekről (ez különösen fontos, mert szoc. élet számára neveljük az ifjút), 3. egészségügyről, 4, természettudományi kérdésekről stb. Az ideál maradjon a nyugodt előadás, nem felolvasás. A ifjú hallgatóság felfogó képességéhez kell alkalmazkodni. Tábla, kréta, szemléltetés (vetített képek) a fő. Igy okulnak leginkább az ifjak. Egy vetítőgépet olcsó pénzen lehet beszerezni, úgyszintén képeket is lehetne könnyen kölcsönbe kapni (Uránia; Höher, München Glad bach. Sandstrasse 5. „Kivé" Nyitra). Aki az előadást tartja, annak az anyaggal egészen tisztában kell lennie, sokáig (1 órán túl) ne tartson az előadás, mert az ifjú gyorsan kifárad. Mulattató előadásokat is kell tartani, sőt a tud. kérdéseket is Épülő városok, füstölgő gyárkémények, virágzó községek fölött vitt útja. Uj Magyarország felett röpködött. Mindenütt megfordult. Mindenütt szívesen látták. Fényes palotákban, kicsiny nádfedeles falusi házakban egyaránt. Nyomában haladás, világosság támadt. Nagy utakat tett meg. Útközben fehér tollaira itt-ott a „stréberség", „önérdek", „materializmus" mocsaraiból sár, szenny, piszok tapadt. De a galamb röpült. Fürgén, vidáman — szabadon. Büszkén hirdette egy nemzet fejlődő kultúráját. Boldog szabadsága talán örökké tartott volna, de a fehér galamb kíváncsivá lett. Mindent akart látni, tudni. Ez okozta vesztét. Egyszer egy mély völgy fölött röpült. A szakadék a titkok-völgye volt. A galamb, a kíváncsi galamb tudni akarta mi van elrejtve odalent. Bízott szárnyaiban, lemerészkedett a mélységbe. Hihetetlen dolgokat látott . . . Megismerte, felszínre hozta a féltve őrzött titkokat. Kíváncsiságát, vakmerőségét drágán fizette meg. A szakadék ormán ott ült a titkok-völgyének hatalmas őre. Az éles szemű, hegyes karmu sas. Észrevette, rácsapott, megbüntette. Nem ölte meg, csak ... szárnyait törte össze. És a bátor röptű fehér galamb megtépett szárnyakkal, porban vergődve vánszorgott tovább... Szegény galamb, szegény fehér galamb ! Moldován Béla.