ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-03-01 / 9. szám

ben nemcsak a szárazföldi, hanem a tengeri hadsereg, vagyis a haditengerészet is értendő. A kiegyezés után mindkét állam behozta az általános védkötelezettséget (1868: XL. tc.); a hadügyi közigazgatás pedig oly berendezést nyert, hogy a (közös) hadügyminister vezeti a közös hadseregnek és hadi tengerészeinek belső (katonai) igazgatását, a két állam honvédelmi miniszterei pedig azt a közigazgatást, amely a fegyveres erő ezen részeihez szükséges újoncok kiállítására, a fegyveres erő részére teljesítendő szolgáltatásokra stb. irányul. A honvédség és a népfelkelésre vonatkozó egész igazgatást az illető honvédelmi miniszter vezeti. Ami a hadügyre nézve közös Magyarország és Ausztria között, a magyar korona országainak is, — törvényhozás és kormányzat tekintetében — közös ügye (1868: XXX. tc. 4. §.) De a hadügynek közössége az anyaország és a társországok között még tovább terjed (id. törv. 7. §. értelme szerint közösek általában a honvédelmi ügyek, tehát a honvédség és népfelkelés ügye is törvényhozási és kormányzati tekintetben) hogy némely a hadüggyel kapcsolatos büntető igazságszolgáltatásba vágó határozmányt a társországok autonom törvénnyel szabályozhatnak. (1890: XXI. tc. 9. §., 1912: XXX. tc. 87. §.) A közös hadseregen és haditengerészeten kivül a monarchia két államának honvédségei és felhivott népfelkelései képezik ma azt a „fegyveres erőt" (1912 : XXX. t.-c. 2. §), amely háború esetén Magyarország hadi erejét is képezné. A közös haderő (hadsereg és haditengerészet) a közösügyi költségvetés terhére tartatik fenn békében és háborúban egyaránt. A honvédség béke idején külön parancsnokság (honvédségi főparancsnok) alatt áll és annak költségei — épen úgy mint a népfelkelési ügy igazgatásának költségei — béke idején a magyar honvédelmi költségvetésben irányozandók elő. Más a helyzet mozgósítás (hadiállományra való kiegészítés) vagy a kitört háború idején. Akkor a honvédséget és a népfölkelést is Ő Felsége annak a fővezérnek rendelheti alá, akire az egész fegyveres erő vezetését bizta. A régebbi és az ujabb véderőtör vényben egyaránt fenálló szabály. A „hadi alkalmaztatás" esetében tehát a két állam mint egy hatalom fegyveres egységessége szembetűnő módon előtérbe lép. Ez esetben azonban a költségek viselése tekintetében is más a helyzet. A mozgósitott honvédség és a felhivott népfelkelés költségeit már nem a honvédelmi miniszter, hanem a közös hadügyminiszter tárcája viseli (1886 : XX. t.-c. 11. §; 1912 : XXXI. t.-c. 17. §). Ez az érdekes, fontos — a köztudatban azonban alig ismert — törvényi rendelkezés más szóval azt jelenti, hogy amikor a honvédség és a népfölkelés hadi alkalmazásra készen vagy hadi alkalmazásban áll, akkor a fegyveres erő többi részeivel — az osztrák honvédséggel és népfelkeléssel is együtt — a két állam közösügyi háztartása látja el anyagi eszközökkel. Ebben az értelemben tehát háborúban a két állam nemcsak fegyvereit, de anyagi erőit is egymás védelmére egyesíti. HÍREK. Tarkaság. Apró igazság mártírja. Még alig mult el félkettö. Az elemi iskolától nem messzire, az egyik félreeső, kocsiktól nem igen háborgatott utcában nyolc-tíz iskolás fiú játszadozik. Mellényről, kabátról, nadrágról lesvindlizett gombokkal. Palatáblájukat, könyveiket, meg a krajcáros Milleneum féle irkájukat a fal tövébe helyezve, gondtalanul pörgetik apró, kis, hidegtől piros ujjaikkal a drága vagyonnal felérő fülesgombokat. Köztük van két kis okos szemű zsidó gyerek is. A gombozó gyerekektől alig egy lépésnyire sárgásbarna arcú, ványadt, koravén apró cigánygyerek álldogál s fekete, villogó, szemüregében mélyen benülő szemeivel szomorú irigységgel nézi pajtásai jóízű, előadás előtti, hangos szórakozását. Sovány, idétlen, piszkos kezében kinyitott ábécés könyvet szorongat s hol a játékra ügyel, hol meg a feladott leckét mormolja. Alig telik el negyed óra, a két élelmes zsidó fiú zsebébe vándorol a drága vagyon. Hiába! Szemeseké a világ. A vesztett fél haragos képet vágva, dühösen néz a nyerőkre. Az utca egén vésztjósló felhők gyülekeznek. Egyszer csak az egyik vesztő fiút elönti a keserűség. — Mért nyerted el a gomb-jainkat? A kisebb zsidó fiú kérlelően mondja: — Hátha sajnáltad a gombjaidat, minek jöttél játszani? — De ti csalással szereztétek meg a gombokat. — Azt hiszed, mi csalók vagyunk? Hiszen észrevehetted volna akkor játék közben is. Egy kis, fitos orrú, borzas hajú fiú rikácsolva énekelni kezd: Zsidó, zsidó me-e-e, Van-e neki tehene ? Van bizony fekete, Mégis fehér a teje. A többiek röhögnek a nótán. A borzas hajú fiú ezen még jobban felbátorodik. Észrevétlenül gyorsan hátba vágja az egyik zsidó fiút. •— A te apád feszitettte föl a Jézust! A megrágalmazott fiúcska élénken tiltakozik. — Az enyém-e Hiszen az én apám mindig rőfös volt Esztergomban. A ti Jézustok pedig Palesztinában élt. — Az mindegy, — volt rá a válasz. Az okos szemű cigánygyerek nem tudta hallgatni tovább a társai oktalan fecsegését. Odabillegett társaihoz. Erőtlen, sírbolt szagú hangon kezdte rikácsolni: — Hogy tudtok ilyen szamárságot beszélni. — Kuss! Te cigány vagy. — Az mindegy. De nektek mégse szabadna ilyen ostobaságokat mondani. Hát nem azt mondta a tisztelendő úr, hogy . . . — Ne járjon a szád, — vág közbe a bozontos hajú, — azí' pártolod a zsidókat, mer a te apád is a zsidóktú íl. Azoknak muzsikál. A kis cigánygyerek röstelkedve védekezik: — Nem lehet mindenkinek az apja úr. — Akkor mi közöd hozzá, hogy mi mit beszélünk. — Semmi. Csak épen megakartam mondani, hogy mire tanított a tisztelendő úr. — No mire? — Hát hogy, aszonta, nem szabad gyerekek senkit se bántani. Még azt is mondta, hogy . .. A nagyobb fiú most mérgesen rárivalt az igazságot védelmező fiúra: — Ne locsogj már annyit! A cigány fiú szégyenlősen elhallgatott. Félrehúzódott a falhoz. Keserves zokogás vett erőt rajta. Piszkos kabátujjávai könnyeit kezdte törülgetni. A bozontos hajú fiú egyszer csak vésztjóslóan ordítja el magát: — E'szöktek a gombokkal! Szitkok és gyalázkodások egész özöne zúdult most a cigány fiúra. Az egyik csontos öklével a fejére vág: — Te vagy az oka, rongyos cigány, hogy a zsidók eltudtak szökni gombjainkkal. Reátámad az egész gyerekhad. A vézna, cingár fiú nem védekezik az ütések elől. Hang nélkül tűri pajtásainak fájó ütlegelését. Hosszúkás, formátlan kis fejét nyaka közé húzta. Mikor belefáradtak a fiúk a verésbe, gyorsan felkapdosták cókmókjaikat és hangos zsibajjal rohantak az iskolába. Az utca már csendes. Ellenség sehol se mutatkozik. A hideg páravert földről nagy nehezen feltápászkodik az elagyabugyált fiú. Felveszi könyvét hónalja alá s törődött, megrokkant vánszorgással baktat az iskola felé. Bizonyára kemény ígéretet tett önmagának, hogy soha, de soha többé nem fog hódolni az igazság megváltásának. Fidibusz. Krónika. Mielőtt még más tenné, (Megelőzök ezret,) Beküldőm a legelső, Friss tavaszi verset, Énekelem a tavaszt Meghatóan, szépen, Úgy, hogy örömkönny fakad Szerkesztőm szemében. Bizony Szerkesztő uram, A tavasz már itt van, A városházán mégis Most lázít a villany . . . Harcok, viták folynak a Telepnek ügyében: Hogy házilag kezeljük ? Vagy pediglen bérben? A Kisduna mellett már Újra ültet fákat A „Szépítő Egylef-ünk, Mely tavaly feltámadt. Még ugyan most nagy a sár Ott az útközépen; De így volt ez máskor is Tavasz idejében. A Dunáról elfutott A jég zúgva, törve; S most népakadémiák Lesznek a sok körbe'. Most a fürge sportolók Ide menekülnek — És a ródli, korcsolya Padlásra kerülnek. A moziban „beszélő Mozit" lehet látni S a párkányi autó Újra e.kezd járni; A kávéház mélyiben Most barna sört bontnak ; És a korzón számosan „'Csés jó estét!" mondnak. A piacon a kofa Hóvirágot árul; És nagy megelégedés Sugárzik arcárul. Mert az üzlet jól megyén, — A virágok kelnek . . , S nem kell igáját húzni A nehéz hitelnek. A bankok a kamatot Leszállítják, hallom, Ennélfogva az adót Emelik-e vájjon? Az országház gyűlésez, Tiszát újra szidják . . . A mosolygó tavaszt így Üdvözlik a szittyák. Én csak lantot pengetek; Éppen úgy, mint télen, . Ez nekem a passzióm, — (Nem költséges, kérem!) Legfeljebb a Szerkesztőm Duzzog kissé érte : „Ekkora tavaszi vers A lapba hogy fór be?" Nagyböjt. . . Elhallgatott a dal, elcsendesült a zene; a fehérbetétes, eiffeltornyos sarkú női-báli cipelőcskék is búcsút mondtak egy jó időre a fényes parkett síkos padozatának. A lenge, habkönnyű, fehérfodrú, illatos, férfisziveket hódító sikkes estélytoalettek is a — ruhatárba kerülnek. Jó időre . . . Elnémult a vigasság, el a húrok szívhez szóló nótája . . . Fönséges, misztikus csönd uralja a természetet is. Tél bácsi zord orcája felmelegedik szintén, ha csak néhány napra is, hogy az emberiséget arcának derűjével megörvendeztesse s nemsokára egészen elbúcsúzik tőlünk: a rügyfakasztó, sejtelmes, lágy, bársonytestű, fiatal tavasznak átengedve hosszan elfoglalt helyét . . . A katolikus társadalom, a katolikus világ pedig jelentőségteljes időt él most. Anyaszentegyházunk a bánat, a mélységes töredelemnek sötét ibolyaszínű ruháját ölti magára... és a mulatságban, örömmámorban, gyönyörben, kéjben Istenéről és saját fönséges rendeltetéséről megfeledkező; — a hiú, múló örömökbe magát beleélő emberiséget megállítja a féket vesztett gyorsvonatán, mellyel vesztébe indul és anyai szelíd szózatával meginti gyermekeit e héten: „Ne feledd, hogy porból lettél és — porrá leszesz!" És az Anyaszentegyház hű gyermekei megértvén édesanyjuk hivó szavát, visszavonulnak most a földnek muló, hiú, csalóka — s éppen ezért soha ki nem elégítő — élvezetétől, — hogy magábaszállással, lelkükbe való visszavonulással készülődjenek el megülni majd a világrenditő golgotai drámának 1914-ik évfordulóját, a megváltás, az isteni szeretetnek mindent, még a halált is legyőző — magasztos ünnepét. . . Benedek R. * Személyi hirek. Dr. Csernoch János hercegprímás a mult hét utolsó napjait Budapesten töltötte és részt vett a főrendiház ülésein. Szombaton délután visszautazott Esztergomba dr. Le-