ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-09-20 / 38. szám

mei a magas vendég láttára; vájjon volt-e sejtel­mük arról, micsoda „biskup" járt-kelt közöttük, barátságosan megszólítva csaknem mindegyiket, megsimogatva még a lengyel-zsidót is. Már 200-on felül volt a betegek száma, de magyar közöttük csak 4 volt még, pedig külön két termet tartanak fenn az esetleg érkező magyarok számára. Mind­nyájan elérzékenyültek, midőn az utolsó szobában levő magyarokhoz érkeztünk, az egyiknek ép anyja, felesége és apró gyermekei is ott állottak az ágy körül. Súlyos sebében fekve ragyogó arc­cal nézte az ujság-képet, melyen huszárjaink verik az oroszokat. * Az esztergomi táborban még ott lépdel sarkantyús csizmában egy szögedi közhuszár, ki orosz foglyokat hozott a lublini csatából. A messze vidékről ideözönlö kíváncsi közönség közt akad egy hontmegyei gazdaember is, ki lován jött ide eleven kozákot látni. A gyalogos huszár kedvet kapott kipróbálni a lovat, alkalmas volna-e a tűzbe menni? Neki-neki ugratott tréfából az ijedten hátráló orosz csapatoknak s az ágaskodó mént emigyen biztatta: „Gyi kese, mit félsz e bugaraktól! Azt a . . Ugyanaz a huszár beszélte, hogy Orosz-Len­gyelországban csapatjának kapitánya minden út­széli feszület előtt „zum Gebet"-et vezényelt. A huszárok azonban nem elégedtek meg azzal, hogy kardjukat tisztelgéskép lebocsátották, hanem csá­kójukat is levették a kereszt előtt. * Csak nézi-nézi két esztergomi magyar ember a „félelmetes" Timok-hadosztály roncsát, a 3000 szerbet, kiket a mitrovicai csatából hoztak ide. Ka­tonákhoz alig hasonlít e gyülevész nép, daróc­egyenruhájában, torzonborz ábrázatával. Legtöbb­nek elől vagy hátul lukas a nadrágja, csaknem mind bocskorban (az is olyiknak csak egyik lábán). Végre kiveszi az egyik magyar a pipát szájából, egyet pök s oszténgat megszólal: „Hát ez az a dicső hadsereg? Ezek a mi ellenfeleink?" Az őrt­álló baka amint mesél egyet-mást a szerb foglyok transportálásáról, folyton vakaródzott. A végén már én is vakaródzni kezdtem . . . /' * A legtöbb elfogott orosz fogoly azzal dicsek­szik, hogy ő a magyarokra nem is lőtt, csak a levegőbe. A lengyeleknek elhisszük. Még talán annak a lengyel-zsidónak is, aki eziránt megkér­deztetvén, felkiáltott: „Nű — wie könnt ich auf meine Brieder schiessen?!" Ugyanaz elmesélte, hogy ők is fogtak egy galíciai zsidó katonát. „Hát az hogyan igazolta magát az oroszok előtt?" „Azt mondta, hogy ö világért se lőtt volna oro­szokra — amióta az orosz cár körlevelében a zsidókat úgy szólította: meine lieben Juden!" 7 * Nem győzzük a sebesült oroszokat bátorítani, hogy itt Magyarországon nem harapja le senki az orrukat. A legtöbb szentül meg van győződve arról, hogy felgyógyulás után főbe lövik, vagy legalább megcsonkítják. A szeminárium egyik dormitoriumá­ban végre egy orosz kántortanító meg tudta értetni keleti honfitársaival, hogy itt voltakép földi meny­országba pottyantak! Ekkor elült a félelem az ar­cokról, akinek van még egy ép lába, felült a szé­kére s kezdtek kedélyesen diskurálni. Az egyik rövidszárú orosz pipájára gyújtott s elmondta szobatársainak, hogy látott egy magyart egy méter hosszú pipaszárral . . . S ezen orosz vendégeink körülbelül egy félóráig szörnyen mulattak. Egy orosz technikus az óvónőképzői szükség­kórházban nagyon el van ragadtatva a magyar ellenségszeretetétöl és bőkezűségben határt nem ismerő vendégszeretetétől. Ilyen kultúráról, ilyen lelkületről, minő a mi betegápoló apácáink arcáról rí le, fogalma se volt. Elhatározta magában, hogy vissza se tér többé Oroszországba. Hozatott is már orosz-magyar szótárt és szorgalmasan tanulja a magyar szavakat, megörvendeztetve a látogatókat egy-két összefüggéstelen magyar kifejezéssel. * A minap megint 4000 orosz fogoly vonult négyes sorban végig Esztergom utcáin •— itt már közönséges látvány — a tábor felől a hajóállomás­hoz. Valahova a szigetekre vagy Csallóközbe viszik őket felfelé. Összecsődül néhány bámészkodó, köz­tük — egy felkötött karu esztergomi kőmives köz­baka és egy bekötött fejű, alig egy napja érkezett esztergomi hadnagy. A hadnagy különösen élénk szemmel vizsgálta az átvonuló frissen érkezett hadi foglyokat. Egyszer csak felkiált „ép e század katonáival küzdöttünk 3 nap előtt Lublin alatt" s a homokba rajzolva kezdi magyarázgatni a lub­lini várháromszög fontosságát s csapataink előnyo­mulását. Mily megható az ellenséggel való talál­kozás csata után — itthon. * Nagy csődület támad a Fürdő szálloda kör­nyékén. Mi az ? megint foglyokat hoztak ? „Fürösz­tik az orosz tiszteket\" Csakugyan a táboripavil­lonokba internált orosz tisztek egyharmada, mintegy 120-an özönlenek ki fürdés után a födött Mala­uszodából. A sebesülteket mindjárt érkezéskor für­detik meg, a tiszt urakra csak most került a sor. Gyülekeznek a fürdő udvarán. A tisztek (újságot nem szabad olvasniok) suttyomban kérdezősködnek franciául vagy németül a háború jelenlegi stádiu­máról, kivált Paris sorsa érdekli őket. „Paris — perdu!" Egyszer csak közelit egy szelid arcú had­nagy és hibátlan latinsággal kérdezi: ki lett az uj pápa, milyen nemzetbeli és hol volt püspök? Lengyel tiszt volt s gymnáziumi nyelvtudásával élt; a mellette álló orosz tartalékos hadnagy is megkockáztatta a latin nyelvben való jártasságát, de messze mögötte maradt a lengyel nyelvbeli ügyességének, pedig a latin nyelv tanára Orosz­országban. Egy-kettőnek sikerül még egy pohár sört is rendelni, többen a gyorsan rendelt fehér­neműt cipelik hónuk alatt. Aztán indulás. Menet közben röptiben összevásárolják a kispiac egész gyümölcskészletét és Martinov tábornok ur is gusz­tusosán fogyasztja az utcán az Ízletes magyar őszi barackot. Minden ablak és kapualja megnyílik s a Szent Anna zárdában fekvő orosz közkatonák félénk kíváncsisággal sandítanak ki párosával szurony­fedezet alatt elvonuló tisztjeikre . . . Vájjon hogy képzelik el ezek után a háború állapotát? . . . *• Huszonhatos háziezredünk több sebesültje egybehangzóan heszéli a Lublin alatti csaták követ­kező regényes epizódját: Lublin alatt lehettünk vagy 10 kilométer­nyire, mikor a tiszt urak is csodálkoztak, hogy a muszka tüzérek mindig jól lőttek. Akármerre mentünk, mindenütt a fejünk felett pattant szét a srapnel, pedig az ágyuktól nem is láthattak ben­nünket. Hanem aztán megfejtődött a csuda. Estére nagy bajjal egy Pihava nevű nagy major­sághoz értünk. Egy grófé volt az egész. Nagyon barátságosan fogadtak bennünket. Még a gróf­kisasszonyok is a kapuban vártak mindenfélével. Lehetett ugy 9 óra, mikor egy tiszt ur tejért küldött egy bakát, ki aztán észrevette, hogy egy pin­cében telefonálnak. Igy tudtuk meg, hogy a pin­cében egy 3 kagylós telefonon két orosz tiszt folyton arról értesítette a muszka tüzérséget, hogy holl állunk és merre megyünk. A tiszteket, miután nem' akarták magukat megadni, felkoncoltuk, a marhákat — vagy 60 darabot — elhajtottuk. Igen sok cukrot, gyógyszert és bort rekviráltunk. A kas­télyból is lövöldöztek, mikor észrevették, hogy le vannak leplezve. Mi azután elfoglaltuk a kastélyt és mérgünkben mindent összetörtünk. Igen szép szobákban jártunk. Az egyikben volt egy nagyon szép zongora. Az egyik pajtásom azt mondta, hogy ő tud zongorázni. Leült és a puskatussal verte a billentyűket, a többiek pedig ilyen zene mellett törték össze a ravasz muszka gróf bútorait. Utol­jára pedig a zongorát verték szét a fiuk. A drótok kiugráltak belőle s ettől olyan lett mint a borzas macska. Azután kivittük a selyem párnákat a mezőre és jót aludtunk, mert a srapnelek egy kilométerre potyogtak tőlünk. Három nap múlva Lublin alatt megsebesültem, visszafelé jövet láttam, hogy a pihavai kastélyban már a mi kórházunk van . . . * A Zimony melletti harcokból a héten szerb tiszteket is hoztak foglyul Esztergomban. Midőn Budapesten keresztülutaztatták őket, nem győztek bámulni — nem annyira fővárosunk szépségen, mint inkább azon, hogy Budapest még magyar kézen van. Legutolsó napiparancsukban ugyanis azt hallották, hogy Budapest már orosz kormány­zóság alatt van, s hogy a szerb sereg Szegeden fog találkozni az orosz seregekkel. Adja Isten, hogy az oroszok összes „győzelmei" ily képzelet­ben festett győzelmek legyenek Brúnó. HIREK. Tarkaság. Miklós cár hadba indul. Miklós cár (parancsolólag): Gyere ide gyorsan Maxim ! Nézd meg, itt-e már a taxim. Lakáj (ijedten): Drága felség, ó de minek ? Nemsokára itt a hideg! Miklós cár (akaratosan) : Bánom is én ! Mégis megyek! S ellenvetést nem engedek! Lakáj (bánatosan): Felség! Miklós cár (kérdően): Tessék? Lakáj: Ne rohanjon a veszélybe S szándékától álljon félre. Miklós cár (tűzzel): Azért is csak! Harcba szállok S Kárpátokig meg se állok! Megmutatom a kutyáknak, Cári kardok hogyan vágnak. Lakáj (lelkesen tapsol): Mily isteni vagy igy cárom! Miklós cár: Ugye ? ! Bókod meg is várom. Nem találsz te több oly bátort, Ki a harcért ugy fellángolt. Lakáj (leborul a cár előtt): Hős vitéz vagy szent Atyuska! Miklós cár: Lásd! Ily bátor minden muszka ! Ellenségtől meg nem ijed S csak előre rohan, siet. Nem féli az ellenséget! Lakáj: Ilyen hősök vannak néked. Miklós cár (fejbiccentve): Igen, Maxim! Lakáj (szünet után): Min mész? Taxin? Miklós cár: Nem! Hozd elő paripámat Az illik az orosz cárnak. S drága gyöngyös arany kardom. Lakáj (közbe szól): Ó grácia ! felség! Pardon ! Gyémántköves fogpiszkálód ? Miklós cár (helyeslően): Az ám! küldj el egy szolgálót! Lakáj (tovább firtatva): Bajuszkötőd, bajuszkeféd Kufferodba már eltéved? Miklós cár (ideges hangon): Tyühü azt a tüzes magját! Mindezeket itt ne hagyják! Hogyha mindez itt maradna, Mit csinálnék én a hadba ? Lakáj (eltűnődve): Cári uram! Muszáj neked Megnézni az ellenséget? Miklós cár (fokozatos hévvel): Igen, Maxim. Gyerünk menten, Nem hagy nyugton hősi lelkem ; Odavágyik a harctérre! Ágyúszóra, füstre, vérre. Lakáj: Mégse felség! Óh ne menj el, Nézz csak itthon szerte széjjel. Hogyha szétnéz a szempárod, Mindezt könnyen megtalálod. Miklós cár (kacag): Szolga fiam nagy szamár vagy, Nem ilyen kell Miklós cárnak! Orosz vér már kevés nékem! Lakáj (közbe vág): Szent változás ez felségen! Miklós cár (lelkesülten): Harci élet után vágyom . . . Részt venni a bősz csatákon . . . Ellenséget törni, verni . . . Házam fényét igy emelni! Lakáj: Pardon felség! Elfelejted, Nem birod ki a hideget S a legelső percben, hátha Utolér a cudar nátha! Miklós cár (reszkető hangon): Ó Jesszus ná! Kazáni Szűz! Gonosz tréfát vélem ki űz? Vagy igaz is. Mit beszélek?! Isten veled harci élet! Se a magyar, se a porosz Irányomban nem oly gonosz

Next

/
Thumbnails
Contents