ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-09-13 / 37. szám

nek szervezése, szabadabb mozgása volt. Európai Törökország, ha nem is a minimumra, de jól redukálódott. Oroszország mindjobban érezhette, hogy a plánszlávizmus eszméi szerint gyámfiai segítsége mellett egykor a „hideg sarkot Konstantinápoly szép egével cserélheti fel." III. A balkáni államok öntudatosan haladtak előre, orosz izgatás, pénzelés támogatása mellett szabadságuk, majd pedig régi területük visszaállításában. A legutóbb lezajlott háború Törökországot gyengébbnek mutatta, mint gondoltuk; a török sereg hiányos felszerelését, a benne elharapódzott korrupciót csak a diplomácia ügyefogyottsága multa felül. A balkáni népek sikerének fő titka a meglepetésszerű támadás volt, mely a törököt készületlenül találta, mig ők éveken át készülődtek. Azt a csorbát, amit az ozmánok görbe kardja itt kapott, sohasem lehet kiköszörülni. Albánia felszabadult, Szerbia területe majdnem megkétszereződött; Görögország a legszebb falatot kapta a koncból: az Égei tenger szép vidékét Szalonikival és Ghalchidikét; Bulgária, a legtöbb vért ontott, legvitézebb balkáni nép, érdemeihez képest keveset kapott, s azonkivül Románia egy szégyenletes vértelen hadjáratban is megrabolta; örülhet, hogy körülbelül 100 kilométernyi tengerpartot kapott délen, mely fejlődésére nagy befolyással lehet. Törökországnak az volt a szerencséje, hogy „inter tres litigantes", a három veszekedő között a negyedik lehetett: igy legalább megtarthatta Drinápolyt és az európai oldalon akkora területet, mint három-négy közepes magyar megye. A bukaresti béke nem lehet befejezője a balkáni népek aspirációinak ; nem elégedhetik meg mindenek előtt Bulgária ; Görögországot pedig nem hagyják nyugodni az égei szigetek és a kisázsiai görög partvidék. A török birodalomnak még számos nagy csatára kell köszörülnie szablyáját, mert a kő legördült az nem is áll meg egyhamar. Ránk nézve mindenesetre nem kívánatos az ozmán uralom letűnése a Dardanellák mellől. A török nehezen pótolható éppen a nagy versengés miatt. Létérdekünk, hogy egy oroszellenes hatalom zászlója lobogjon az Aranyszarv bejáratánál. Nekünk a török, egykori zsarnokunk felette szimpathikus; bizonyos, hogy győzelmét kiyánnók egy jövendő balkáni, vagy orosz háborúban. Őszinte részvéttel búcsúztattuk el legutóbb az európai Törökországtól és őszinte részvétünk kisérné sírjába is. Mi legjobban kívánjuk neki a renesszánszt: erkölcsben, műveltségben, tudományban ; kívánunk neki modern hadsereget, rendezett államháztartást és mindenekelőtt egy ambiciózus szultánt és energikus vezetőket. A török jól tudja, hogy kevés olyan barátja van, mint a Monarchia és Németország. Nekünk az európai sakkjátékban a török nem kevesebb, mint a bástya. És ha megtörténik, hogy az orosz nagyhatalom megfészkeli magát a Bosporusnál, akkor számunkra a Duna, mely most oly eleven vizünk és hatalmunk egyik bázisa — végképen beiszaposodott, mire a Fekete-tengerig jut. Kereskedelmünk a Balkán felé gravitál. Gyáraink akkor hiába produkálják cikkeiket, ha a kisázsiai piacon más lesz az ur. A török akkor nem karlsbadi porcellánból készült vizipipából szívja a kábító füstöt, hanem orosz gyártmányból. Az a fő törekvésünk, hogy keleten megtartsuk piacunkat. Ez a „keleti kérdés" jelenlegi állapota. Találkozik ebben az államok merkantil versenye és imperialisztikus törekvése. Nekünk imperialisztikus politikánk tulajdoképen nincs. De felesleges is. Nem mást takar a szép név, mint utálatos kapzsiságot. Bizonyára nem célunk, hogy a Monarchia bizonyos „tűzfészkeket" kebelezzen be testébe és meglehetősen változatos arculatát ujabb nemzetiségek bekebelezésével még rikítóbbá tegye. Nem űzünk, ne is űzzünk hódító politikát, de ugy akarjuk látni a Balkán tarkabarka térképét, hogy életbevágó érdekeink fedezve legyenek. Nem tűrhetjük a Dardanelláknál bármely más nagyhatalom állásfoglalását, ott legfeljebb közép hatalmasság, vagy velünk barátságos állam telepedhetik meg. Most egy pillantást vessünk a jövőbe is. Hát örökké függőben marad a ^keleti kérdés" ? Bizonyos az, hogy ilyen nehéz probléma még kevés akadt a világtörténet folyamán. Lehet, hogy az európai államok életében olyan fordulatok állanak be, melyek minden okoskodást meg fognak cáfolni. De azért hadd vessünk egy pillantást a jövőbe is. A jövőt a jelen csinálja. Ebben a háborúban okvetlenül győzni fogunk. A kettős-szövetség — most ne beszéljünk a hármas-szövetségről — oly erővel készült fel, hogy a siker már kezében van. A német birodalom öt milliója, a mi harmadfél milliónk számra is elég, hát még az erkölcsi érzés fölényét és az anyag jóságát tekintve. Vilmos császárt, az imádkozó hőst, ezt a keresztes lovagot és az 1870-es évek poroszait nem is tudjuk legyőzve elképzelni. Győzelem esetén a nagy kérdés századokra meg volna oldva. Hihetőleg jó bástyát nyerne a Monarchia, Németország és Törökország Lengyelországban, vagy esetleg Ukrainában is. Perzsia hihetőleg lerázná az orosz befolyást s esetleg erős szövetségre léphetne Törökországgal. A Monarchia döntő tekintélyt nyerne a Balkánon. Szerbiát jól meg kell nyirbálni s Bulgáriát növelni. Egy bulgár középhatalom, akár Konstantinápoly fővárossal is, nem volna veszedelmes a Bosporusnál. Nem hihető, hogy ez esetben Bulgária Oroszországgal kacérkodnék. A jövő érdekében meg kellene alakulnia a középeurópai érdekelt népek szövetségének. Az Északi-foktól le a Matapán-fokig, Középeurópa népeit egy gondolat bántja : az orosz terjeszkedés. A szövetség magva a kettős-szövetség volna: a Monarchia és Németország. Itália kezdi magát „quantité negligeable"-nak mutatni, pedig igen fél, hogy ennek tartják. De a tény ez. Különben is féltékeny a Monarchia balkáni politikájára. Menynyire több hűséget mutat Japán az angol szövetséghez, pedig világos, hogy érdekei éppen nem diktálják, hogy Németország ellen működjék. A felsorolt államok érezhetik mindaddig az európai lidérc, az orosz, lélekzetet megnehezítő nyomását, mig csak egy hatalmas egységben nem állnak fel rettenthetetlen szilárdsággal. A szövetség összetartója a Monarchia és Németország lenne, olyan középponti erő, mely képes lenne a szövetséget imponálóvá és félelmetessé tenni. Ilyen erő előtt minden gyűlölet, irigység és telhetetlen rablási vágy meglapulna. És ha sikerülne Középeufópa ezen érdekelt népeinek — hisz mindnyájukat fenyegeti az oroszveszedelem — testvéri frigye — akkor a „keleti kérdés" beláthatatlan időkre el volna odázva, mert ilyen kérdést véglegesen megoldani csak évszázadok és ezredek előre kiszámithatlan alakulásai tudnak. , , , Ackermann Kaiman. Sebesültek között. Középületeink kórházakká vannak alakítva, a tantermek katedrái helyett ágyak sorakoznak, a mosolygó gyermekarcokat sebesült hadfiaink pótolják. A szegedi felsőbb kereskedelmi iskola, melynek impozáns homlokzata a Stefánia-tér árnyas platánjaira néz s balszárnyát a Tisza éltető szellője csapdossa, jelenleg a sabáci és galíciai hősök otthona, kik csekély és súlyosabb sérüléseikkel várják, hogy újból megjelenhessenek a harctéren, hova a hazaszeretet igaz lelkesedése hivja őket. Tágas s minden komforttal ellátott termei 300 beteg részére vannak berendezve, hol példás rend, ragyogó tisztaságban feküsznek a bátor harcosok. E IV. számú tartalékkórház belkormányzatát dr. Anisfeld Endre ezredorvos, kiváló sebésztudor vezeti, ki a szenvedők Mentorává van predesztinálva, mert tudománya a legfinomabb emberi érzésekkel párosul s áldó kezének kötései alatt a srapnel rettenetes sebei is rohamosan gyógyulnak. Végig sétálva a termeken, különböző nemzetiségűekkel találkozunk, legtöbbje vérbeli magyar, majd cseh, román, szerb, cigány fekszik a kórágyakon, szürke flanell takarójukon vibrál a betörő napsugár, virágillatban susog a részvét, a fájdalmakat megértő emberszeretet. Csüggedést nem látunk ez arcokon; harci kedv, hit és remény derűjétől ihletett mindegyik, fegyverre vágy, csatatérre törekszik, hogy hazáját, mint legmagasztosabb ideált, győzelemre juttatva glorifikálja. Közöttük fehérruhás ápolónők sürögnek, boldogok, ha elleshetik gondolataikat s mosolyt szuggerálva a fájdalmas vonásokra, imába foglalják azokat, kik aggódva, szeretettel követik a távolból a harcolót s reménnyel várják visszatértüket. E fájdalomban egygyé forrad nemzetek szive, — gőgös ranglétrák leomolva — embert emberhez vezet s a könnyel áztatott földért közös aggályban remegünk. Vasárnaponkint a kórház udvarán gyönyörűen feldíszített oltár emelkedik, a Sixtusi Madonna körül könnyező sebesültek gyülekeznek és a harmonium hangjai mellett imájuk egy sóhajban vegyül. E szent miséket Halász Pál tábori lelkész szokta bemutatni, ki fennkölt szellemű orátori képességével vigasztalja s hódítja meg a hit számára a sebesülteknek százait. Megragadó, gyönyörű milieu — sebzett, kötözött tagu harcosok s lelkiszenvedők porba hullva igaz áhítatban életekért könyörögnek, kétely és félelemben a leghatalmasabb ^Hadurunkhoz" menekülünk. Előtérben a „Hit", Isten megdönthetetlen akarata, mely villogó fegyverek felett békét fog vezényelni s harmóniába hozza fellázadt lelkek milliárdiait. „. ,. . J Gladiolus. HÍREK. Tarkaság. Diplomás mellőzések. Édes Nagysád, cseppet se mérgelődjék. Oktalanság. Meg aztán köztudomású dolog, hogy a mérgelődés nagyon árt a szépségnek. Legalább is igy mondják. No és! Miért is mérgelődnék ? Mert, hogy kinullázták kisvárosi bohémséggel sok más kolléga

: nőjével egyetemben ? Lássa ez nem ok. Mondja meg ezt kereken a többi hölgynek is. Ez nem ok. Főképen Esztergomban nem, ahol tudvalevőleg legkevesebbet gondolnak mások érzékeny és tul finom lelkületére. Ne panaszkodjék tehát olyan keserű zokszóval édes Nagysád, hogy mint okleveles önkéntes ápolónőt a cél igazi szentesítésénél mellőzték. Nálunk az efajta dolog már régi divat számba megy. Valamirevaló benszülött már meg se ütközik az ilyenen. Divat az divat. Minden városnak, falunak meg van a sajátságos divatja. Győrben a félszem, Magyaróvárott a szoknyás biciklista, Érsekújváron a vonatokat váró cigánybanda, Erzsébetfalván pedig a térdig érő por. A kisvárosi divat, hóbort és szokás megtörése ellen még nem találtak fel negyvenkét centiméteres ágyúlövegeket. Azt megrontani, elpusztítani még hetvenhétezerhétszázhetvenhét boszorkány varázs szempára se képes. Meg aztán ugyan kérem minek is? Teljesen fölösleges. Mi ezt már egészen megszoktuk s az efajta száz színű szappanbuborékok társaságában kedélyesen és otthonosan érezzük magunkat. Nálunk Esztergomban úgy hozza magával a városi külön etikett, hogy a suszter ruhavarással, a szabó beretválással, a borbély asztalcsinálással, az asztalos pedig versfaragással üzérkedjék. Mindenki más mesterségébe kotnyeleskedik. Más dolgába üti folyton az orrát. Notabene: egyiket se érti igazában. Se a magáét, se a másét. Hanem hát ez igy dukál. Legyen nyugodt édes Nagysád igy van ez jelenleg is a sebesült hősök ápolásánál. Olyanok foglalatoskodnak a betegágyak körül, kiknek aztán dunsztjuk sincs, mi fán terem az igazi, hozzáértő, okszerű betegápolás, Azt hiszik sokan, a betegápolás olyas valami forma, mint a verkli, amelyen minden halandó egyforma nótát tud előhozni a nótásládából. Vagyis: sokan szeretnek minden lében kanál lenni. Ez az. Nálunk úgy okoskodnak a bölcselkedők, hogy a sebesült katonák gondos és eredményes ápolását minden kis virgonc, okos eszű diák gyerek, hivatalból kirendelt tüzoltólegény és néhány vállalkozó szellemű, lótó-futó természetű gentleman, akinek karján nagy széles vöröskeresztes szallag diszlekedik, az mind, de mind el tudja végezni. Hogyne ! És minek a tanult ápolónő? Ugyan minek? Minden helybeli és vidéki tan- |0|/f|| AI TANKONVI/ intézetben használatra előirt loixULMI i Mlmllll I V valamint a legjobb minőségű iró- és rajzszerek kaphatók Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében, Esztergomban. ú& ú£ Részletes tankönyvjegyzék ingyen.