ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-01-25 / 4. szám

lejárta előtt 10 nappal küldje az alapítványi pénztárhoz. Az ügykezelés egyszerűsítése és könnyebb ellenőrzése szempontjából az összes befizetések és kifizetések, a mennyiben csak lehetséges, a m. k. postatakarékpénztár utján fognak eszközöltetni, a esek és kliring-forgalom igénybevételevei. Miért is felkérem a t. papságot, hogy a befizetések teljesítésére mellőzze a postai utalványt, és vegye igénybe a modern postatakarékpénztár befizető lapjait, amely eljárás egyszerűbb, költségbe nem kerül és a tömeges pénzkezelésnél feltetlenül előnyös és megbízható. Végezetül pedig a t. papság figyelmét pedig azon közölményre is fölhívom, hogy ámbár az alapítványi tőkéket, nagyobb pénzüiryi megrázkódtatásokat és egyéb nehézségeket elkerülendő, csak fokozatosan szándékozom a központi kezelésre bevonatni, ugy mégis szabadságában áll mindenkinek már most és azonnal a központi kezelés előnyeit az 1. pontban jelzett módozat mellett igénybe venni. Az Esztergomi Katholikus Kör huszonkettedik közgyűlése. (idi.) Mindama nagyszerű szavak, amelyek a most lefolyt közgyűlésen elhangzottak, bárha ne lennének pusztába hangzó szavak. Bárha az esztergomi katholikus müveit társadalom lelkében ezek a követésre méltó igazságok megértésre találnának. De félő. Mert ahogy ismerjük az esztergomi kath. társadalmat (már persze tisztelet a nagyon kevés kivételnek), mind a tiz ujjúnkat tűzbe mérnők tenni, hogy semmiféleképen, avagy csak nagyon is kis mértékben fogja méltatni a szavakba öntött tiszta eszmék és nemes érzések sugallatát. Mi tagadás benne, bizony szinte röstelkedve hallottuk a titkári jelentésből, hogy a kör tagjainak száma nem hogy szaporodna, hanem mindegyre fogy. Hát így is lehet? Hát a magyar Rómában csupán kétszázhuszonhét olyan művelten gondolkodó katholikus van, aki nyiltan, az ellenség részéről érhető lekicsinylő bírálatoktól nem félve mer olyan kath. intézményt támogatni, amely bástyája, erőssége a kath. hitéletnek. De annál lelkesitöbb volt hallani a fáradságot nem ismerő vezetőség ajakáról azokat a bensőséges vágyakat, amelyek egy uj, modern, monumentális hajlék megvalósítására irányulnak. Igen. Ez égetően szükséges, ennek elodázhatatlan megvalósításáról nem szabad a vezetőségnek lemondani. Magasztos hittel bízzunk és reménykedjünk egy jobb idő után, amely majd megteremti az esztergomi kath. társadalom legfőbb ideáját, az uj, korszakot alkotóan szép kath. kört. Adja a jó Isten, hogy ez a magasztos vágy mielőbb megvalósuljon. Egyébként pedig a lefolyt impozáns közgyűlésről részletesen a következőkben számolunk be: Vasárnap, vagyis e hó 18 án délután tartotta nek őszinte, igaz barátja, gondos atyja és nemesen érző, lelkes Fövédője. Hogy ezen örömünnepeink úgy látogatottság, mint a bemutatott és előadott programmpontok szempontjából is fényes sikerüek voltak, ezt a | rendezőség buzgó és lelkes fáradozásán kivül azon kedves egyéneknek köszönhetjük, akik szíves közreműködésüket nyújtották az ünnepségek eredményes lefolyásahoz. Ezek között első sorban kell említenem dr. Fehér Gyula prel.-kanonok és dr. Lepold Antal primási titkár urakat, kik közül az első a kath. kör 20 éves fennállásának jubileumán, az utóbbi pedig a Konstantin ünnepen mondott mindnyájunkat megragadó és igazi szónoki erővel és lendülettel előadott ünnepi beszédet. Fogadják mindketten szives fáradozásukért és a nekünk nyújtott szellemi élvezetért most a közgyűlésen is Őszinte hálánkat és köszönetünket. De ugyancsak hálás köszönet meleg hangján kell megemlékeznem ifj. Büchner Antal és Taky Gyula karnagy urakról is, kik ezen ünnepélyeken az ének- és zeneszámok sikeres kiválasztásával, betanításával és vezetésével igazán nemes buzgósággal fáradoztak és elősegítették ünnepélyeink sikerét s emelték azok művészi értékét. Ki kell továbbá jelentésemben emelnem azon kedves egyének fáradozását is, akik megtartott ünnepségeinken ének, zene és szavalatok művészi előadásával gyönyörködtettek bennünket. Ezek névszerint: Nemesszeghy Gizike, dr. Szilárd Béláné és Táky Gyuláné úrhölgyek és Borús Adolf, Homor Imre, Nemesszeghy István, Skopecz Gyula urak, akik mindannyian méltók a közgyűlés osztatlan elismerésére és hálájára. S ugyanezt kérem a m. t. közmeg az Esztergomi Kath. Kör XXII. rendes évi közgyűlését, melyen az egyházi és világi élet notabilistái, vezetőférfiai szép számmal jelentek meg. Az elnök beszéde. Már közel negyed hatra járt az idő, midőn a köztiszteletben és közszeretetben álló elnöke a körnek, Mattyasóvszky Lajos lovag megnyitotta meleg szavakkal a közgyűlést. A jelenlevők mélységes figyelem közt hallgatták az érdemekben megőszült elnöknek beszédét, amely a következőképen hangzott: Mélyen Tisztelt Közgyűlés! Végigtekintve a mult évi katholikus mozgalmakon, abban állapodtam meg, hogy Konstantin császárnak az egész keresztény világot oly mélyen érintő edictuma, mellyel a keresztényeknek vallási szabad gyakorlatát megadta, legalkalmasabb a mai megnyitó beszédem tárgyául. Ne méltóztassanak előre elitélni, hogy ezen oly sokszor és fényesen ünnepelt eseményt újból ismételni fogom. Nem. Én inkább az ezen nagy horderejű és örvendetes rendelet előtti és a jelenlegi katholikus életet óhajtanám szerény tehetségemhez képest kissé megvilágítani. Előre is kijelentem, hogy egyedül a tiszta valóságot óhajtom elmondani, úgy amint azok lelkemre hatnak, amint azokat szivemben érzem, amint azok bennem az öröm és fájdalom érzetét váltogatják. Krisztus Urunk születése utáni három századon át, a keresztény vallás üldözés tárgya volt. Krisztus követői bujkálva, földalatti üregekben, elhagyott épületekben, vagy távoli rengetegek belsejében gyakorolhatták csak vallásukat, ápolhatták vallásos érzelmeiket, egyesülhettek Üdvözítőnkkel. És akkor mégis volt hitélet, akkor volt önfeláldozó Krisztusi és testvéri szeretet. Akkor élte fénykorát a keresztény szocializmus. Kz a kor volt az, mely egyesitette, lelkesítette, a keresztényeket Isten iránti szeretetre, ez a kor adott példát az önfeláldozásra: Krisztus és vallásunk érdekében. Tehát volt hit, volt közös érzelem Krisztus és tanításai iránt, erős és mely hit az Istenben, Krisztusban és az Ő Keresztfájában, mely eddig a megvetés és gyalázat fája volt. Az ész nem elégedett meg a görög bölcsek mondásaival, jóllehet azokból is ki kivillant az egykori régi, ös kinyilatkoztatás. Ami jót mondottak, az csak annak a hatása volt, hogy egykoron — még a paradicsomi boldog időkben — beszélt Isten az emberrel. De amint megjelent a földön ember alakjában az Örökbölcsesség, Ő megfejtette az emberek vajúdó kérdéseit: mi az élet, honnan vagyunk, hová leszünk, mi lesz velünk az élet után? A gyűléstől még az előadásainkon odaadó buzgósággal szereplő énekkar összes tagjai számára is. Az elmúlt év farsangján egyrészt a farsangi idő rövid volta miatt, másrészt meg épen azon I időben legjobban fenyegető háborús hirek s az ezek nyomában támadt aggodalmak miatt mulatságot nem tartott egyesületünk. De igazi lelki örömmel és egész belső világunkat megkapó és felújító épüléssel hallgattuk meg a nagyhét bevezető napjaiban tartott konferencia beszédeket, melyeket az idén is dr. Rott Nándor prel.-kanonok úr volt szives megtartani. Az eszünket és szivünket egyaránt megkapó konferenciákért fejezze ki 0 Méltóságának a közgyűlés is őszinte köszönetét és háláját. Hálás köszönetet kell továbbá mondanunk mélt. dr. Koperniczky Ferenc prel. kanonok, papnevelő intézeti kormányzó úrnak, aki a mult évben 600 koronás adományával körünk örökös tagjainak sorába lépett. Nemes gondolkozásáért, körünk irányában tanúsított kiváló jóindulatáért és áldozatkészségéért mondjunk Ö Méltóságának itt a közgyűlésen szívből fakadó, őszinte köszönetet. De a hála őszinte megnyilatkozása illeti meg főt. Seyler Károly nyug. esperes-plébános urat is, aki körünknek régebben nyújtott 100 koronás adományát a lefolyt évben tett ujabb 100 koronás adományával 200 koronára emelte és kívánsága szerint körünk alapító tagja lett. Ugyancsak a meleg köszönet I hangján kell megemlékeznem dr. Fehér Gyula alelnök úr kegyességéről is, aki körünk Fovédöjének, dr. Csernoch János hercegprímás úrnak festett mellképét ajándékozta egyesületünknek s ujabban meg 70 kötet értékes könyvet ajándékozott könyvkatakombák lakói hittek a végtelen bölcseségének, habár gyermek alakjában jött is közéjük és gyalázat fáján fejezte is be életét. E hit tette boldoggá életüket, e hit tette fényessé a sötét katakombákat, e hit tette hősökké a gyenge szüzeket, az ifjakat és felnőtteket, az elaggott erőtlen öregeket. De volt is hit szerinti élet és ez életnek legfőbb megnyilvánulása: a jó tett, a jó cselekedetek felebarátaik és önmaguk iránt, megtartották szent Pál kérését: „Fiacskáim, szeressétek egymást.* Ők nemcsak hallgatták és igaznak tartották Jézus mondását: „aki legelső akar lenni közületek, legyen úgy, mint az utolsó", hanem meg is tartották. Ők nemcsak hirdették, hogy segíteni kell egymáson — az egyházon, az egyesületeken, — a gyülekezeteken, hanem meg is cselekedték, odahordták az apostolok lábai elé amijük volt, hogy adjanak mindenkinek, akinek szüksége volt rá. Ök nemcsak csodálták Jézus tanításának fenségét: „Mondatott a régieknek: szeresd felebarátodat, de gyűlöld ellenségeidet, én pedig mondom nektek: szeressétek ellenségeiteket is és tegyetek jót azokkal, akik üldöznek titeket és hazudva, minden rosszat szólnak ellenetek", hanem még imádkoztak is ellenségeikért. De jót tettek önmagukkal is. Jót, mert hit szerint éltek. Lelki életet éltek. Nem külsőleg voltak keresztények, sőt külsőleg sokáig nem is tudták, ki keresztény, ki nem; hanem igenis bensőleg voltak Krisztus követői, Krisztus tanításainak és parancsainak hű megtartói. Használták a szentségeket, szent misén mindig jelen voltak és mindig áldoztak, miután már bűneiktől a szent gyónásban megtisztultak. És ez a kenyértörés, amelyben egyek voltak a szentírás szavai szerint, ez a kenyértörés, ez a szent áldozás adta meg nekik az erőt az igazi keresztény életre. Ez a kereszténység szabadult fel 1600 év előtt. Ez a hit tört ki a katakombákból és ez az élet árasztotta el az egész világot. Ámde mivé lett, hova fejlődött a 16. század alatt a hit, az élő hitből fakadó krisztusi és felebaráti szeretet? Sajnos nem növekedett, hanem összezsugorodott; az önszeretet, a kincsvágy emésztő lángjában. Furcsa világot élünk ma. Az emberek legnagyobb részének két arca van, mert a katholikus táborban katholikusok, sőt mellüket verő katholikusok, de ezzel megegyezhetőnek tartják, hogy ugyanakkor szépen átsétálnak a másik táborba, a hitetlenekkel hitetlenek, a szabadkőművesekkel szabadkőművesek legyenek. A katholikusok között készek még életüket is áldozni, a keresztért, a túlsó hadiszálláson pedig nem átalják a keresztet gyalázat fájának nevezni és lábbal taposni. Ez nem a katholikusok hite, ez a megalkuvás, a farizeusság hitetlensége, esztelensége. tárunknak 400 korona értékben. A jó Isten bőséges kegyelme és áldása legyen ezen nemesen érző sziveknek igaz jutalma! Midőn körünk különféle viszonyait ismertetem, méltányosnak, sőt szükségesnek tartom, hogy feltárjam a m. t. közgyűlés előtt egyesületünk anyagi állapotát is. Sajnos, valami jót, megnyugtatót nem mondhatok erről, de hogy a tagok tisztán lássák életünk minden fázisát, megismertetem ezt is önökkel. Nem titok, hogy az esztergomi kath. kör súlyos anyagi gondok és terhek között vergődik évek óta, amelyek bizony igen sok esetben megbénítják minden nemesre és áldozatra való készségét és hajlandóságát. Adósságunk ma is 29.400 koronát tesz ki, melyet — az évi kamatokon kivül — törleszteni csak úgy vagyunk képesek, ha a tagdijak rendesen befolynak és esetleg akad egykét áldozatkész, nemes sziv, ki kegyes adományával elég nehéz anyagi helyzetünkben segítségünkre siet. Sajnos, a legutóbbi év e tekintetben sem kedvezett egyesületünknek. Egyrészt feltűnő lanyhaság mutatkozik egyes tagok részéről a tagdijak fizetésében, másrészt azt is be kell vallanunk szomorú érzéssel, hogy nemes szivü pártfogóink száma is mindegyre jobban fogy. Teljesen elhagyatva, nagy anyagi terhünkkel szabad mozgáI sunkban, alkotó tervünkben megakadályozva érthető, hogy az egyesület vezetősége nem orvosolhatja azon mindegyre jobban égető hiányt és nem siettetheti azon sok oldalról felhangzó kívánság teljesítését, mely egyesületünknek egy nagyobb, kényelmesebb és minden izlést kielégítő otthont adna