ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-08-30 / 35. szám

generalis, akit repülőgépről szállítottak le, Sledovszky kapitány; a szerb tisztek közt van Martinovits generális, volt szerb hadügyminiszter, Sovisic ezredes, Sztojanovits alezredes stb. De a sátrakban tanyázok sem panaszkodhatnak. Mire beáll az esős idő — ők is fedél alá jutnak. Már épittet számukra humánus hadvezetőségánk uj 80 méter hosszú barakkokat. Ki tudja nem-e nyúlik bele a télbe a háború? S a foglyok addig itt maradnak, hogy osztrák vagy magyar foglyok helyébe elcseréltessenek. Csak a szerb foglyokkal nem tudom mit fognak csinálni. Mert mire véget ér a háború — Szerbia alighanem már csak a régi térképeken lesz látható. Censor. Az oroszok a Szentföldön. Jövök a Szentföldről. Jövök arról a földről, melynek legnagyobb prófétája, Izaiás, az embertelen pogányság és szűkkeblű zsidóság romjain felépülő Krisztusi ország képét ilyen markáns trópusokban rajzolta meg: „Akkor a farkas a báránynyal fog iakni és a párduc a gödölyével együtt fekszik; a borjú, oroszlán és juh együtt lesznek és egy kis gyermek hajtja azokat.

0- (11, 6.) Ez év július 11-ikének estéjén a legfelemelöbb érzések zsongása között közeledtem Bethlehem felé, hogy Izaiás isteni „kis gyermekiének istállójában meggyőződjem az ő szóképeinek szimbólumaival megjövendölt egyetemes emberszeretet, általános megértés és megbecsülés gyönyörű megvalósulásáról. Látni akartam, hogy az isteni kisded jászolánál „az üsző és a medve együtt legelnek, fiaik együtt feküsznek és az oroszlán mint az ökör polyvát eszik. Nem ártanak az emberek egymásnak és nem öldöklik egymást, mert betelt a föld az Ur ismeretével, mint a tenger elborító vizeivel/' (11, 7—9.) S mint mikor a legszebb álmaiban éldelgőt váratlan fejbeütés éri, olyan volt az én kiábrándulásom is. Igaz, láttam ott és Palesztina más szenthelyein is az orosz medvét, Nubia párducát: az abesszíniai és koptschizmatikust, a farkas étvágyú angolt, protestánst, az oroszlánbátorságu, egész világgal megverekvo német lutheranizmus exponenseit is, láttam juhgyámoltalansággal mozgó népfajokat és a gödölye nyöszörgésével Istent dicsérő felekezeteket. S ezek viselkedése s érintkezése egymással az isteni kisded szellemében mintha valóra is váltaná Izaiás jövendölését. Oly szines, oly megkapó és érdekes látvány az, a mint „a kis gyermek hajtja őket." Azonban az orosz medvék dühös morgása, szemüknek vérben forgása, esetlen gesztusaiknak veszedelmes brutalitása sokszor megállította ereimben a vért. így mindjárt Bethlehemben is, Jézusunknak véghetetlen emberszeretetet szuggeráló szent születésbarlangjában. Mici néni sértődve, jobbnak látta feleletet sem adni s felugrott, hogy a marhahúst, mint következő fogást betálalja. Kezébe kapva a húsvillát, izgatottan kotorász a levesfazékban, de hiába az nem ütközött semmiféle akadályba. — Terka! Kivette maga már a húst ? — Dehogy, tekintetes asszony, nem nyúltam én hozzá! — Mese beszéd, hát akkor hol van ? — Én nem tudom! — Hallatlan! Hát más nem járt itt — maga kitette, a macska meg bizonyosan elkapta! — Ne mehessek soha a szülőfalumba tekintetes asszony, ha én azt a húst csak egy percre is láttam. — Hiába bőg — hisz csak szellemek nem vitték el? Benn, konsternáció a nagy várakozásban — Gyuri bácsi zavartan feszelygett a karosszékben — Mici néni pedig félig őrülten csapkodott a konyhában s dühében a szegen függő piaci kosarat is földhöz vágta, mire az eltűnt, de az érintetlen leveshús velöscsontjaival együtt kirepült a konyha kövezetére — óriási megdöbbenést okozva. — Miféle hús ez itt! Szent Isten ! Borzasztó ! Elfelejtettem a fazékba betenni! — Ne sirjon Terka lelkem, az Isten áldja meg — elég baj ez nekem, hogy ilyen szórakozott vagyok, de Gyurinak azért megmondom, hogy nem volt igaza, mert aránylag az az ártatlan leves mégis elég kitűnő volt! Gladiolus. Voltaképen görög szakadárok betyárkodásairól kellene írnom. Mert névleg a bethlehemi szent barlang is a felette épült templommal, meg egyéb nevezetes szent helyek is a görög schizmatikusok kezében volnának, tényleg azonban már inkább az oroszok birtokában vannak. A Palesztinai Orosz Társaság támogatva az orosz cártól és a birodalom leggazdagabb személyiségeitől, megszámlálhatatlan mennyiségű összeget költ templomok, iskolák építésére, a szenthelyek felékesítésére és zarándokházak, orosz kolóniák létesítésére. De ennek fejében elárasztja a szent helyeket nemcsak nagy zarándokcsapataival, kiknek száma évenként 10—15 ezerre rúg, hanem papjaival és sokszor börtön vagy fegyházviselt egyénekből kikerülő szerzeteseivel is, akik ott az orosz pénz és protekció égisze alatt teljesen uralják a helyzetet. S amely földre egyszer a terjedelmes talpú orosz medve ilyen rajokban lép, mint Attila hunjai nyomában, kiszárad minden virág a kancsukán nevelt műveletlen orosz léptek alatt is. Kiszárad nyomukban először a tulajdonjognak Istentől ültetett, illetve a természetjogtól gondozott palántája. De beszéljenek a tények. 1564-ig a franciskánusok birtokolták békésen a sok vihart megért szent Ilona-féle bazilikát, mely a bethlehemi szent születés barlangja felett épült. Ekkor azonban a szakadár görögök igényeket támasztottak a bazilikára. Különösen minden uj szultán trónralépésekor álltak elő követeléseikkel. Egyelőre azonban hasztalanul. 1620-ban Franciaország nagykövete a Fényes portától uj fermánt eszközölt ki, mely megerősítette a kath. egyház kizárólagos jogait a bethlehemi bazilikára vonatkozólag. 1630-ban az Ottoman törvényszék minden okmányt hamisnak nyilvánított, melyekkel a szakadárok követeléseiket támogatták. Három évvel később azonban a görög származású Validé szultána ösztönzésére fia, IV. Amurat szultán parancsot adott, hogy Jeruzsálem és Bethlehem összes szentélyeiből űzzék ki a franciskánusokat. A francia, osztrák s velencei követek sürgetésére visszavonta ugyan 1635-ben e parancsot, azonban két évvel később uj fermánnai ismét a görögöknek adott a szultán minden szentélyt. E játék mintegy hat izben ismétlődött. Végül 1757-ben a görögök egyszerűen zendülést támasztottak, kirabolták és erőszakkal lefoglalták a templomot. De Vergennes francia követ II. Ozmán szultántól ugyan fermánt eszközölt ki a római katholikusok javára, ennek azonban nem tudott érvényt szerezni. A bazilika kizárólagos urai a szakadárok maradtak. A római katholikusok óriási áldozatok árán csak a barlangra nézve tarthattak meg bizonyos jogokat. S vájjon miben állanának ezek a jogok ? Abban, hogy a sötét barlangot megvilágító 53 lámpa közül 19-et ők gondozhatnak, a barlang falainak szorosan meghatározott részeit bevonhatják tapétákkal és a napkeleti bölcsek térdeplő helyén felállított oltárnál misézhetnek éjféli 12—3-ig és a reggel egy órájában. E rendkívüli kegyelemben óhajtottam részesülni én is 16 paptársam mai jul. 12-ének éjjelén. A mostani világháborúk sorsát intéző körök alig tárgyalhatják meg pontosabban a haditerveket, mint a hogy mi megbeszéltük előző este a franciskánusok kedves Casa Nuovajában az éjszakai misézés rendjét. Még a perceket is megbeszéltük, kinek mitől-meddig szabad miséznie, csak hogy a görögökkel illetve orosz barátokkal összeütközésbe ne jussunk, a kik a barlangi bazilikában már éjféltől zugó zsolozsmázás, illetve zörgő nyöszörgésük után már három óra tájban jelentkezni fognak a barlangban. S a haditerv, akarom mondani a misézési terv még sem sikerült a megbeszélés szerint, mert az oroszok már fél háromkor jelentkeztek s az ő istentiszteletükben rendkívül nagy szerepet játszó füstölőkkel a szó szoros értelmében kifüstölték három paptársunkat a szent barlangból. S mikor legalább az ő miséjükön akartak ott maradni, erélyes gesztusokkal egyszerűen kitessékelték őket az isteni kisded színe elől, mint valami bélpokiosokat vagy más fertőző betegeket. De hát hogyan jutott ez a medve nép ilyen nagy urasághoz ? Óh annak is meg van a maga gyönyörűséges története. 1873. ápr. 25.-én mintegy 300 főből álló szakadár csapat — orosz-görög szerzetesek és világiak vegyest —• állig felfegyverkezve berontott a szent barlangba. Bántalmazták és megsebesítették az ott imádkozó öt franciskánus atyát. Azután kifosztották a szent helyet, elhurcolván mindent, aminek valami értéke volt, még a szent jászol helyét fedő márványlapokat is. Patrimonio, jeruzsálemi francia konzul visszaszerezte a török kormánytól a franciskánusok jogait, de a szakadárok nem adtak semmi kárpótlást. Egyetlen lopott tárgyat sem adtak vissza. Pedig két nagy értékű képet is elpusztítottak. Az egyik festmény a Napkeleti bölcsek imádása volt Murillótól, a másik Krisztus születése Maellótól. E szomorú esemény óta áll őrt éjjel-nappal egy török katona a szent barlangban, egy másik pedig a felette épült és az oroszgörög szakadároktól bitorolt szt. Ilona bazilikában és virrasztanak fegyveresen ezek a pogányok a keresztény szeretet és egyetértés felett ezen a helyen, a hol á szeretet Istene emberré lön és „mi köztünk lakozik." De ezen épületes őrködés dacára szüntelenül a vértanúhalál veszedelmében forognak a hőslelkű franciskánus atyák a brutális modorú oroszgörög barátok és cinkostársaik részéről. 1893-ban egy orosz kavasz revolverrel agyonlőtte a szentélyben a sekrestyés franciskánus testvért. Azután rálőtt a körmenetben haladó két franciskánus atyára s az egyiket egy aggastyánt súlyosan megsebesítette. A gyilkost elfogták, de a pör előtt az orosz diplomácia segítségével sikerült elillannia. Jézus születésének barlangjában a születés helyét fehér márvány borítja. A márvány padlóban a kövezetbe ékelve ezüst csillag ragyog s körötte e szavak: „Híc de Virgine Maria Jesus Christus natus est. — 1717." A csillag körül éjjelnappal 15 lámpa ég, melyek közül 4 a római katholikusoké, 5 az örményeké és 6 a görögöké. E csillag, mely latin felírásával dokumentálta a római katholikusoknak a drága szentélyhez való jogát, 1847-ben egyszerűen eltűnt. Egy őrizetlen pillanatban ellopták és görög felirattal helyettesitették a szakadárok. Öt évig tárgyalt ez ügyben a francia nagykövetség a Fényes portával, de a tárgyalásokat folyton akadályozta az orosz nagykövet intrikája. Végül is Abdul Medzsid szultán kötelezte a szakadárokat, hogy állítsák vissza helyére a csillagot. A csillagot ugyan visszaállították 1852ben, azonban a felette épített oltárt — ez a szent barlang főoltára •— annyira hatalmukba ejtették, hogy kath. papnak semmi áron sem engedik meg ott a misézést. Mikor valaki megcsókolta a szent születés helyét, az őrtálló török katona mindig odalép és utánanéz, nem csókolta-e le az illető az ezüst csillagot. A török katonának azonban, mint minden mohamedánnak, jó baksissal könnyű bekötni a szemét és fülét, hogy látván ne lásson és hallván ne halljon. Az orosz-görög barátokkal ravaszságban és erőszakosságban vetekedő örmény szakadárok, a kiknek az orosz-görögök kegyelméből mégis jutott egy oltár a barlang felett levő bazilikában, egy szép éjszaka bekötötték a bazilika török katona őrének szemét és oltáruk előtt óriási nagy szőnyeget teritettek ki, mely befödte a franciskánusok sekrestyéjéből a szent barlanghoz vezető utat is. így akarták megakadályozni a latinoknak a templomba és a barlanghoz jutását. Az európai fogalmak szerint gondolkozó ember e stikliben holmi komikus béka-egérharcra vagy kicsinyes kanapé-pörre hajlandó gondolni és rajta jóizűt nevetni. Azonban keleten az ilyen stikli halálosan komoly. A tulajdonjog rovására megy ezen éretlennek látszó akadékoskodás. A török birtokjog szerint ugyanis a ki idegen területet bekerít vagy beföd, eo ipso sajátjává teszi azt. A meglepődött franciskánusok, a kik ily módon zárva találták maguk előtt a szent barlanghoz vezető utat, egy ideig lótottak-futottak Ponciustól Pilátushoz, a francia nagykövetségtől a török kormányhoz, jogaik megvédéseért. De mikor mindez hasztalan volt, elővették a jobbik eszüket s szeget-szeggel, furfangot furfanggal állítottak szembe. Vettek egy hatalmas ollót s a török őrnek szemét bekötve, egy ideálisan szép csillagos éjszakán az ő barlangi útjuk irányában levágták a szőnyeget. A kijátszott szakadárok morogtak másnap, de meglapultak. Egyik csücskétől megfosztottan fekszik ott most is a drágalátos szőnyeg. Keservesen panaszkodtak a jó franciskánusok, hogy pár év előtt is berontottak a szakadárok a szent barlangba, letépték a franciskánusok tapétáit, leszaggatták s kidobálták lámpáikat s összetörték mindenüket. Nap-nap után élet-halál veszedelemben forognak a katholicizmusnak ezen nagyérdemű előőrsei a türelmetlen kíméletlenséggel előnyomuló és mindig nagyobb tért hódító orosz-görög szakadárok gyűlölködése miatt. Gyűlölködésükre jellemző, hogy a nagyszerű ó keresztény stílben épített öthajös születési bazilikában, melyből különben is teljesen kiszorították a latinokat — 1842-ben hatalmas