ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-08-23 / 34. szám

Haj mennyi szegény diák fej fájdult meg idáig a nemes francia nemzet iránti hódolathaj hászásban! Éveken át verte, ugyebár, gonosz koponyánkba a francia nyelv gyötrelmes hanghordozási és kegyetlen kiejtési módozatait. S mi célból? Talán még kedves tanár ur se tudja. Csupán mert akadt egykor talán egy francia rajongó vallásminiszter, aki aztán merő udvariasságból tantárgya avanzsiroztatta a fura olvasási szabályokat igénylő francia nyelvet. No az igaz, hogy a csökönyös magyar diák nyelve erősen appellált a francia szavak kiejtése ellen. Inkább százszor megbicsaklott, semhogy egy szót precízen kiejtsen. Diákfővel sokszor eltűnődtünk, mi a manónak irnak másképen a franciák, mint ahogy olvassák. Már ebben a tekintetben is, a magyar nyelv sokkal célszerűbb. Ugy mondjuk ki a szavakat, ahogy leírjuk. Minden furfang nélkül. És mégis reánk fogták ellenségeink, meg drága testvéreink, hogy a magyar nyelv mennyire barbár, mennyire célszerüetlen. Pedig bizony a francia nyelv se kutya. Nem igaz tanár ur? S minden más nemzetet alul szeretett látni a kultur létrán a hetvenkedő gall. Ö előtte más nemzet senki, semmi volt. Egyedül ő, a mindenható, mindentudó francia bölcsesség. Senki más tudománya, műveltsége nem számított előtte a latban. Holott egy kedélyes magyar paraszt bölcsessége, találékonysága fölért a híres francia akadémia bármelyik dicsőültjével. Ez is tény, ugye kedves tanár ur? A magyar népnek csak az a hibája, hogy nem tud nagyzolni, szavakkal vagdalkozni. Nem kenyere a hazudozás. Utálja a kéjenc, durvaságig menő urhatnámságot. Ellenben a gall, mindezekben specialista. Nemde kedves tanár ur, milyen felfordult világot élünk? Ugy lesz, ahogy az aranyigazság mondja: Elsőkből lesznek utolsók és utolsókból elsők. A mai kor világosan látó szemét nehezen lehet becsapni. A korzikai világhíres kalandor babérerdejének díszei hullanak s tarlott bokrai közt már sárga levél zörög . .. Nem ad már hitelt a francia nagyképüsködésnek, fellengzős hazug szóáradatnak a mai kultúrember... A párizsi Pantheon imádata kialvó félben van. A becsületrendes akadémiai tagok bűvköre alkonyatvilágát éli. A tömjénfüst elpárolgott az emberek agyából. Nem imponál már senki előtt a gall nemzet hetvenkedő magaviselete. Hiszen napnál világosabb, hogy az az ünnepelt glóriás hölgy nem is fenséges és királyi, hanem egy közönséges, púderes arcú perszona. KirálygyilkoSQk, hatalmi tébolyban szenvedő cárok kedvese. Az ilyen népet, ugye jó kedves francia tanár ur, erkölcsi kötelesség megvetni, kipellengézni és a kultúra álcától megfosztani! Fidibusz. A kalács természetesen a seprű vége lenne, de hát hadd hallja a világ, hogy ő milyen jószívű gondos asszony. Imrike a gyermeksereg közül sem kerül elő. Fáni asszony már retteg, kinos verejtéket izzad s kérdi a gyermekektől, hogy nem látták-e Imrikét ? A gyermekek közül akad egy, aki útba tudja igazítani, azaz a fölszeg felé látta Imrikét menni. Fáni asszony erre megiramodik a fölszeg irányában. Betekint a nyitott utcaajtókon. S mikor végig éri a falut, visszafordul: házról-házra jár. Végig kutat minden udvart, kertet s tudakozódik fűtőifától, de hasztalan, bár alkonyatra jár az idő, senki sem tud a faluban Imrikéről hírt mondani. A sok fáradságtól, izgalomtól s kétségbeeséstől kimerülten, lihegve rója tovább az utcát, udvarokat s csorog róla a kinos verejték. S jajveszékelve sirja-rija mindenütt: —• Jaj, ez a gyermek, ez a szerencsétlen gyermek elveszett, eltűnt örökre! S a törvény rajtam keresi, engem zárnak be miatta . .. Megy, rohan tovább-tovább, lázas lelkét a kétségbeesés tépi, fojtogatja. Már nyolcadszor járja meg az egész fölszeget s mikor ismét visszafordul, megszólal mellette az esti imára szóló harang. Szokatlan ijedt megrezzenéssel tekint a templomra. Nyitva az ajtaja... Hátha odament be a gyermek s elaludt a padok közt! Befelé indul, de az Ur hajlékának küszöbén mintha valami láthatatlan vasököl mellbe ütötte volna s egy szivigható belső hang azt kiáltja lelkébe: — Vissza, gonosz lélek, aki kárhozatos ajakkal megtagadtál! Szent hely az én hajlékom! Szivéhez kap az istentagadó s melle hörögve zihál s vérbefutó szemmel néz merően az ajtóból Krónika. — Legenda. — Ravatalon fekszik Pius pápa, Körülötte hivek zokogása. Jobbról-balról gyertyák száza serceg, S fénybe vonja falon a keresztet. Ezer ajkon, ezer nyelven száll a Mennybe fel a hivők imádsága: „Adj Uram neki örök nyugalmat, Életéhez méltó, nagy jutalmat!" És a szelid, galamblelkű pápa Hogy felszáll az égiek hónába, (Hol szünetlen hangzik angyalének,) így könyörg a népek Istenének. „Irgalmas Úr, imájuk ne hallgasd, Ne nékem add a kivánt jutalmat; Elszenvedek száz halált még értük, Csak ne halljam a fegyverzörgésük! Nékik add meg a nyugalmat, békét, Térítsd észre a föld izzó népét, Kik most egymást leöldösni mennek Csúfságául a szent Szeretetnek!" De az Úr nem hallgatja imáját . , . Az ősz Piust már a szentek várják, Akik között örömmel lel rája Sok, nemrég lenn küzdött katonára! (-•) Szent István napja. Otthon maradt a környékbeli falvak népe. Nem pihentették fáradt tagjaikat a bazilika oszlopcsarnokában eltikkadt anyókák az ünnep előtti délutánon. Hiányoztak az ájtatos nénikék, akik a vespera után odasettenkednek az aranyos palástú diakónushoz, hogy fontoskodva, titokzatosan súgva megkérdezzék : — Lelkiatyám — hogy szómval ne vétsek — lehet-e most gyovonni ?! A mézeskalácsos sátrak is hamar „bezártak" az előestén, mert egy lélek sem mozdult körülöttük, mint más években, amikor vacsora utánra egy kis mézeskalácsot vettek a búcsúsok, hogy ünnepélyesebb legyen a hangulat, no meg hogy az édességtől a torok is kinyiljon, mert este vette kezdetét tulajdonképen az igazi munka : a virrasztás, a reggelig tartó éneklés, imádkozás. — Adjon egy szál gyertyát! De finomat, hogy reggelig kitartson — jöttek az előénekesek a mézeskalácsoshoz. Most ez mind hiányzott! Csendes volt a másik hegy is — a kálváriás Szenttamás. Csak a várfalon izzott, lángolt az apostoli kettős kereszt, hogy a csendben legalább a lángok hirdessék a bekövetkezendő ünnepet. a szemben levő, mult évben szerzett oltárképre, melyet az ablakon besütő hold világit meg. Az oltárkép Jézust ábrázolja, mikor megáldja a kisdedeket. — Nini, ott van Imrike! Ott fogja valaki az ölében ... Jézus fogja ! — sikoltja szivettépően s a küszöbre esik. Ábris, a toronyból lebaktató álmos harangozó, nem tudja mire vélni a dolgot s alig tudja bezárni előtte a templomajtót. Bosszúsan dörmögve hagyja ott: — Nézze meg az ember az oktondi népjét! Akkor jönne, mikor az ideje van. Bezzeg akkor kerüli a templomot, mint a cigány a munkát . . . Fáni asszony egész éjjel nem mozdul el a templomajtó mellől, a kulcslyukon les be merően. Kezét görcsösen imádságra kulcsolja s felcsukló jajjal könyörög: •— Édes Jézusom, add vissza Imrikét! Jobban gondját viselem ezután, mintha sajátom volna! És azután is éjt-napot ott virraszt a templom előtt imádkozva. Forró nyárban napsugár égeti, zápor mossa; télben, fagyban szél cibálja s hó borítja. Ha nyitva is a templomajtó, nem lép be rajta. Nem tud belépni. Mintha egy láthatatlan kéz visszataszítaná. Már nem is Imrikét kéri Jézustól, hanem azért esdekel folyton reszkető, görnyedt testtel, kékült ajakkal, hogy eressze be öt is. Mig egyszer csak édes szelid hang szólal ki hozzá: — Jer már az Urnák örömébe, te sokat szenvedett! A remegő lábak mintha megifjodtak volna, ugy rohan be a templomba. Boldog örömsikoly röppen el ajakáról, s az oltár elé hull... Jézus felemelő magához. A Duna hajói, a vasút vonatai búcsúsok helyett katonákat hoznak-visznek, akik az éj sötétjében a biztos győzelem jelének tekinthetik a magasban tündöklő fényes tüneményt — a kettős keresztet, mint valamikor Nagy-Konstantin harcosai. Korán reggel nem dördültek meg az ágyúk a várfokon, hiszen dörögnek az igazi ágyúk a harctereken, csak a bazilika öreg harangjának ünnepélyes szava költögette a város lakóit, hogy jöjjenek imádkozni, kérjék a szent király oltalmát és segítségét. Az idegenforgalom az ünnepnapon is nagyon gyér maradt, mert hatósági igazolvány nélkül búcsújárásra se lehet menni. A helybeliek mégis megtöltötték a nagy főszékesegyházat és bár a fényes körmenet elmaradt, a vármegye Meszleny Pál főispán vezetése alatt, a város tisztviselői Vimmer Imre polgármesterrel élükön megjelentek. A még itt tartózkodó tisztikar képviseletében is sok katonatiszt jelent meg. A járásbíróság összes bírái és hivatalnokai jelenvoltak Vaniss járásbiró vezetése alatt. A hercegprimási és főkáptalani tisztek szintén testületileg vettek részt az isteni tiszteleten. Az ünnepélyes szent misét dr. Walter Gyula v. püspök celebrálta s a főszékesegyházi énekkar Büchner Antal karnagy dirigálása mellett művésziesen énekelt. Az ünnepi beszédet Pauer Károly karkáplán mondta nagy tűzzel és lelkesedéssel. A prédikáció alatt nagy mozgás támadt a szentély padjaiban ülő előkelőségek között. Megilletődött arccal adtak át valami hirt egymásnak. Majd a szónokot is értesítették, aki kihirdette a hirt: — Meghalt szentséges atyánk, X. Pius pápa. Lelkünk ezzel a hirrel is gondteljesebbé vált. Az énekkar elénekelte Bogisich Mihály v. püspök gyönyörű királyhimnuszát s azután szétoszlott az ünneplő sereg, amelyet a városban és a fökáptalan házai között már a gyászt hirdető fekete zászlók fogadtak. R. * A bíboros budapesti útja. Csernoch János dr. biboros-hercegprimás Lepold Antal dr. érseki titkár kíséretében hétfőn Budapestre utazott. Kedden a koronázó Mátyás-templomban Őfelsége születésnapja alkalmából ünnepi szentmisét tartott. Csütörtökön pedig a Szent István-napi körmenetet és a Szent Jobb tiszteletére rendezett egyházi ünnepségeket vezette. Az ünnepségek után titkára kíséretében 0 Szentsége halála miatt a bíboros visszautazott székvárosába. * Történelmi nevezetességű istentisztelet. Augusztus 15-én az eredeti terv szerint nagy fővárosi zarándoklatnak kellett volna Budapestről jönnie Nagyboldogasszony és sz. István ünnepének együttes megünneplésére. A háborús viszonyok miatt ez elmaradt, de ennek dacára az idei Nagyboldogasszony napja történelmi nevezetességű ünneppé emelkedett. A katonakötelesek elvonulása dacára zsúfolásig megtelt a bazilika mintegy 4—5 ezer emberrel. A hercegprímás pontifikált és prédikált. Mindenki előre érezte, hogy a háborúról lesz szó. Csakugyan rövid bevezetés után dr. Csernoch János bibornok-hercegprimás a világháború témájára tért, kezdve a trónörökös-pár meggyilkolásától, kiknek említésénél hangja remegett. A világ legigazságosabb háborújának nevezte a háború eredeti kiinduló pontját, melyet világháborúvá csak elleneink agyarkodása és a laza erkölcsi felfogás tett, mely magukat művelteknek nevező nemzeteket is arra visz, hogy a királygyilkosok pártfogóivá lesznek. Istentisztelet végén előimádkoztak Eszterházy Pál nádor gyönyörű imáját „Magyarok Nagyasszonyához" és a közönség elénekelte Tinódy „Boldogasszony Anyánk" c. énekét. * Ö Felség-e születésnapja. Különös szeretettel és mély hódolattal ünnepelte az ős magyar Sión ez idén Ö Felsége, apostoli királyunk 84-ik születésnapját. Mintha éreztük volna azt az óriási felelőséget és gondot, mely agg királyunk vállaira nehezedik e válságos, szomorú időben. Elzarándokolt mindenki a főszékesegyházba, hogy a Mindenhatótól erőt, egészséget és boldogságot esdjen agg királyunkra. A helyben állomásozó 26-os gyalogezrednek itthon maradt tisztikara és legénysége meg a póttartalékosok mindnyájan felvonultak a bazilika oszlopcsarnoka elé, hogy forró imát mondjanak szeretett királyunkért. A vezénylő Rajner alezredes vezette fel a csapatokat, majd a tisztikarral egyetemben a bazilika szentélyébe vonult, ahol már a megyei és városi tisztviselők Meszleny Pál főispán, dr. Perényi Kálmán alispán és Vimmer Imre polgármester vezetésével