ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-08-09 / 32. szám

ürügy — volt a háborúra, s annak világ­háború jellegét sokkal mélyebb ok: az orosz világuralom és a pánszlávizmus örült esz­méje okozta. De elvégre ezt a problémát is egyszer már meg kell oldani, még pedig miként a gordiusi csomót: karddal! Ha még tovább várunk, minket osztanak fel. Mint most a háborús bonyodalmak közt kitűnik: egész monarkiánk el volt árasztva a pánszlávizmus fizetett ruszofil agitátorai­val, kik a hatóságok hanyagsága és birka­türelme következtében büntetlenül folytatták eddigi aknamunkáj ukat. A katholikus monarkia dicsekvés nélkül tekintheti magát a nyugati kultúra és a katholicizmus gondviselésszerű végvárának az ázsiai és orosz barbárság ellen. Ezt a végvárat fenyegette délről a szerb, keletről az orosz. Ezer év óta Rómától és a katholikus egyháztól elszakadva, az orosz és szerb nép a kereszténységnek csak egy holt Duna­ágát képezte, mely a pogányságnál is csak­nem rosszabb barbárságba sülyesztette a közéletet, melynek „ kereszténysége" már csak külső babonás formalizmusokban ma­radt fenn. Eléggé jellemzi ezt a skizmatikus „papság" állapota. Megesett, hogy délelőtt tiz órakor még vakolóval dolgozó kömives­legény, délben már „felszentelt" pópa volt; ismeretes, hogy az orthodox püspökök és érsekek közt akadnak teljes analfabéták. A prédikáció az orosz pópa előtt úgyszólván ismeretlen ritus. Néhány év előtt egy orosz szemináriumban lázadás ütött ki, a prefek­tust agyonlőtték a növendékek, a rektor csak létra segélyével tudott menekülni az emeletről. A katonatiszt meg a vutki csak­nem elválaszthatlan fogalom Oroszország egyes részein. Háború idején is képesek el­sikkasztani a legfőbb intézők a szegény katonák csizmájának árát — mint történt a Japánháborúban. A katholikus egyház elnyomásáról Oroszországban nem is szó­lunk. Nem katholikus lélek, hanem nyers pogány tehát mindaz, aki a ruszofil pán­szlávizmussal szimpatizál. Könnyen megtörténhetik, hogy a háború hatalmas eret vág az európai Oroszországon és jóidöre elhárítja Európáról az orosz ve­szedelem rémét. A legörvendetesebb ese­mény Lengyelország újjászületése volna. Maga a kúria már öreg épület. A szőlővel befutott veranda fölött a cimer már elvesztette szinét s a benne álló kuruc is törött karddal mu­togat egy távoli várra. A lépcsők is kikoptak, az ereszek meg több helyütt csurgóra állnak. Ujitásért látszik sóhajtozni minden. A ház gazdája Réthey Olivér. Szilárd jellemű, nemes szivü magyar. Minden tettén látható az érett megfontolás és biztosság. Jelenleg ott ül az asztalnál. A reggeli nap bemosolyog a muskátlis ablakon s keresztül sur­rantja sugarait a házigazda pipájának bodros füst­fellegei között egyenesen egy nagy bernáthegyi kutyára, amely nagyokat sóhajtozik s nem akarja még éjjeli nyugalmát befejezve látni. — Lelkem, jó atyám — hallatszik a vastag bükkfa ajtó mögül — elkészült már? .. . bejöhetek? Az öreg egyet köhintett s ez azt jelentette, hogy be. Egy szép, takaros leányzó jelent meg az ajtóban, haja szőke, mint a len s szeme kék, mintha nefelejts virág nyiladoznék benne. — Jó reggelt kívánok, kedves papám — mondja, pici száját nevetésre formálva, miközben kis pukerlit csinál s megcsókolja az öreg bajuszos száját. — Nem is kérdezem, hogy hogy aludtál, egy sokkal érdekesebb dologról akarok veled beszélni, ugye meghallgatod ? Réthey Olivér megigazította a bojtos sapká­ját a fején és így szólt: — No hát csak mondd el azt a borzasztóan érdekes dolgot, tán' megint itt van az osztrák? — Oh nem atyám. Ma korán reggel, amikor Ausztria mindenképen támogatja az eszmét, csak Németország nem lelkesedik érte, mert akkor megerősödne a németországi lengye­lekben az irredentista mozgalom. Minden­esetre Varsó kövezetein már kozákpatkó aligha fog szikrázni! Ha a jelek nem csal­nak, a monarkia Ukrajna megszállásával fogja végezni hadműveleteit. Ukrajna "Galí­ciától Kiewig s innen a Fekete-tengerig terjed, lakossága görög-katholikus vallású eloroszositott tatár-ugor törzsekből áll. Ez Qsetben az Ukrajna és Moldva közé ékelt Bessarabia úgyszólván kardcsapás nélkül Románia ölébe esik románajku népességé­vel jutalmul Románia semlegességeért. Finn­országig már alig hatolnak a győzelmes hadak; ez esetleg a kedvező alkalmat fel­használva, Svédországgal szövetkezve vagy önmaga vivja ki függetlenségét. Hogy mit jelentene Oroszország ázsiai birtokaira Japán esetleges mozgolódása — az szinte belát­hatatlan. A királygyilkos Szerbiának jövője is a lehető legbizonytalanabb. „Szövetségesekre" számított a Balkánon, s most kitűnik, hogy nincs egyetlenegy jó barátja sem Mon­tenegrón kivül; összes szomszédjai tart­ják már a kést a holttestén való osztoz­kodáshoz. Bulgária megkapja Uj-Szerbia macedón területeit, Albánia Ipek, Djakova vidékét. Még Románia és Görögország is számit egy-egy darabra és nem irtózik már a bukaresti szerződés revíziójától. És ha csakugyan sikerülne Bulgáriának Romániá­val megegyezni, hogy Silistria és Dobrudsa Bulgáriához visszacsatoltassék Szerbiától való kárpótlás fejében — akkor kettéhasad az Eris-alma s az orosz prestizsnek örökre vége a Balkánon. Mi marad még akkor Szerbiából? Elvégre a monarkiának miből térül meg a szerbiai expedíció költsége ? Ha most nem biztosítja keleti vasutjának útját akár a Szandzsákon keresztül, akár a legegyenesebb uton Belgrád-Üszkübön át — erre soha többé alkalma nem lesz. Az orosznak méltó szövetségese a francia. Bár a francia nemzet igaz katho­likus része műveltség és keresztény erény dolgában az első a világon, mégis a francia állam, a hivatalos Franciaország annyit vétett Isten ellen örökös vallásüldözésével Bence bácsi éjjeli szolgálatról hazafelé tartott, itt a koppányi dombok alatt, ahol tegnap az ütközet volt, egy ott felejtett sebesült katonát talált. Jobb lába átlőve s a nagy vérveszteségtől már mozdulni sem tudott. Tán meg is halhat? Réthey uram meg elfelejtett színi, egész' ki­aludt a pipája amig a leány beszélt. — Ejnye már no, Piroska leányom, be ügyet­lenek vagytok! Hát miért nem hoztátok haza? Hamar fogjatok be négy lovat s tüstént érte ! — Édes atyám, kérlek, várj egy picikét — mondja a leány a titkos örömtől csukladozó han­gon, — te megengeded? Ugy féltem, hogy még megharagszol, ha erre kérünk . . . már elhoztuk, itt fekszik édes anyánk szobájában. Jöjj és nézd meg! Réthey Olivér kissé megijedt, nem volt rá elkészülve. Ott állt a széke előtt, mintha gyökeret vert volna a lába s nem mert mozdulni, csak amikor a leánya karonfogta őt, durázkodott neki. Kint az ajtónál már várt Rétheyné és most mind a hárman lábujjhegyen léptek be a lefüggönyözött szobába. A beteg aludt. Beesett arcú, sápadt ifjú volt. Nagy fekete haja csapzottan feküdt a homlokán. Alig pihegett. Néha-néha szuszogott egyet, de aztán ismét moz­dulatlan lett. Ajka is meg-megremegett, mozgott, mint aki beszélni akar, de hang nem jött ki rajta. Az öreg Réthey megfogta a kezét. Hideg volt. A pulzus ütött, de oly lassan, mintha minden ütést utolsónak szánt volna. — Itt nagy baj van — mondja lassú, komoly hangon — meleg téglákat kell a lába alá rakni, és nyilt atheizmusával, hogy már megérett a bünhödésre. És itt kézzelfoghatólag látható a monarchikus és köztársasági kormány­forma közti különbség. Franciaországban semmi egység, semmi lelkesedés — bár a német hadsereg már útban van Sedánon át Paris felé. A német birodalom összes népei egy családnak tekintik magukat —­hogy a német trónörökös a balkonon kis fiával az ölében megjelent s a német császár a birodalmi gyűlés harci határozata alkal­mával az összes pártok vezetőivel kezet fogott. Mit képes e lélekemelő momentumok­kal szemben a francia respublika felmutatni. Az államilag nagyra nevelt vallásellenes és radikális irányzat most megtermi a szomorú gyümölcseit: mig Károly Ferenc trónörökösnek a harcba vonuló magyar bakák Budapesten a port lecsókolták a csizmájáról, —- addig Parisban a harcra hivó tábornokok lámpavasra kerülnek. Franciaország jelenleg képtelen még a formális hadüzenetre is, mert ehhez a parlament kétharmad többsége kellene, ezt pedig nem kapja meg. Tehát csak handa­bandáz. Mihelyt pedig valahol francia had­erő megtámadja Németországot, akkor ki­pattan a hármas-szövetség szerződésének legnagyobb titka, melyről Bisuiarck azt mondotta, hogy a világ talán sohasem fogja megtudni . . . Olaszország t. i. megtámadja Franciaországot és az elfranciásodott Corsica szigeten kivül előrenyomul a Bhone-folyamig be Savoye-ába, a jelenlegi olasz uralkodó­ház ősi fészkébe. A „grandé nation" ugy látszik addig nem fér a bőrébe, mig a német és olasz kardok országát félakkorára nem faragják! Majd meglátjuk: mit tud Viviani, aki a védetlen apácák kiűzésénél azzal dicseke­dett, hogy ö az ég csillagait is kioltja! Kár volt Angliának beavatkoznia a világháborúba! Mert mig a legendás hösies­ségü német császár hadi erejének tudatá­ban nem rettegett egyszerre négy ellenféllel is csatába elegyedni, addig a zsoldos had­sereggel harcoló szigetország könnyen vál­ságba hozhatja tengerentúli birtokait, első­sorban Kanadát és Indiát, ugy hogy oly átalakulásokat láthat egy-két év alatt a világtérkép, minők különben csak századok folyamán szoktak végbemenni. Brúnó. sebét kimosni s amikor magához tér, kis tejjel megitatni. Erre Réthey visszatért a szobájába. Rétheyné a konyhába ment. Piroska meg leült az ágy sze­szeiére. Megfogta a beteg kezét s az olyan finom, puha kéz volt, olyan diákfajta kéz. A beteg fölébredt. Bágyadtan sötét szemével csodálkozva nézett szét a szobában. Nem tudta, hogy hova jutott. Piroska felemelte kissé a fejét, hogy lásson s aztán kérte őt, hogy maradjon nyugton s ne beszéljen, nehogy megerőltesse magát. A langyos tejjel, melyet Rétheyné maga hozott be, vigyázva megitatta, mire a beteg újra elaludt. * A gondos, odaadó ápolás meg is hozta gyü­mölcsét. A fiatal tiszt néhány hét alatt már annyira gyógyult, hogy mankón egész' a kertig ki tudott jutni, hogy ott a meleg nyári napon sütkérezzék. Piroska meg nem hagyta el sohasem. Olyan volt ö, mint egy jó anya, ki szüntelenül őrködik beteg gyermeke fölött. A lábadozó rendesen a kúria mögött egy kipárnázott kőpadon szeretett ülni. Mögötte a fal mellett magas, karcsú vad mályvák nőttek, melyek tele voltak virágokkal, mintha csak pille raj lepte volna őket; a napraforgók közül meg csörgő héjú mákfejek kandikáltak kifelé, melyekre rózsaszínű és lila virágú borsó tekerődzött. A pad körül sárga vad sáfrány, az aranyszínű gyürüvirág is sűrűn bóbiskolt egymás mellett. Egy napon aztán már oly jól érezte magát, hogy a vacsora után is kiült.

Next

/
Thumbnails
Contents