ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-08-02 / 31. szám

Nándor fej ér vár. Hunyadiak óta Nem volt már a magyar ily látogatóba! Nem csoda, ha mostan oly láz üt ki rajtunk, Milyenért négy század óta már sóhajtunk, Amilyen csak akkor ült a magyar arcra, Amikor Kapisztrán szava keltett talpra! Azóta . . . folyton csak védekeznünk kellett, Ebben tompult, csorbult fegyvereink éle: Senkifia nem állt igazaink mellett, Rúgott rajtunk a föld minden himpellére! Mohács ... Majtény síkja ... Világos ... Aradvár ... Hazánk életében négy szomorú óra! •Gyászos idők voltak! Nincs gyászosabb annál, Mint midőn folt kerül tiszta lobogókra! Ezek a bús foltok lekerülnek onnét, Lekerülnek mostan, immár nemsokára! A közös, a honvéd Egy-egy Dugovicsként megyén a határra! Hej Nándorfej ér vár! Géza óta mennyi magyar vér folyt benned, Mégis másé voltál; ellenségünk rólad Nevetett ki minket, öltött ki ránk nyelvet! Hej Nándorfej ér vár ! Kereszténység kulcsa, győzelmek tanyája! Amikor Hunyadi diadalt nyert benned, Zengett minden harang a széles világba'. Hej Nándorfejérvár! Láttad nagy Kapisztrán tűzben égő lelkét, Felfogtad Dugovics végső sóhajtását S mikor Hunyadiéit éneküket zengték A nagy „Te Deum"-kor, falaid remegtek Büszke örömükben, hogy ismét a magyar Lett úrrá tebenned! Hej Nándorfehérvár! Ismét magyar hősök állanak elétek, Ismét magyar hősök és nem ellenségek ! Igaz ügyért küzdünk, velünk az igazság S akik fegyvereink erejét siratják, Megérdemelték, hogy lesújtsunk reájuk . . . Irgalmazó Isten legyen fent birájuk! Hej ti ősi falak! Ismét a mi zászlónk lengedez majd benned, Megismered újra, hogy hősök teremnek Tisza-Duna táján ; Hogy nem halt ki bennünk nagy Hunyadi vére! Bennünk forr az most is ! Szemünk villanásán, Szivünk dobbanásán ráismerhetsz az ő Élő szellemére! (—.) Tarkaság. A festett világ bámulói. Az igen tisztelt nagyérdemű publikum kedvence, a hatásos jelenetek megteremtője, a bájosan megifjodott drámai hősnő hangos és keserű zokogással siratja már jó negyedórája a fölényes természetű trubadúrjának indokolatlan hűtlenségét. Remegő, összekulcsolt kezekkel, földön kúszva, sírástól fuldokló hangon eseng, rimánkodik, könyörög a kegyetlen szivü férfinak. — Ó Aladár I Ó Aladár! Te csodás, te szép alak! Ó ne tépd össze kegyetlen cinizmussal, mosolygós orcával az én vérző lelkemet! 0 Aladár! Ó Aladár! Ne űzz el magadtól! Szeress és légy enyém ! Ó Aladár! Ó Aladár! És olyan szívszaggatóan zokog a drámai hatásokra vadászó hölgy, hogy némelyik jámbor lelkű, ezüstös hajú nénike és gyenge idegzetű, romantikus hajlamú leányzó szempillái között ragyogó, fénylő gyöngy cseppek gyülekeznek. Az egész színkör oda van! Közel a festett deszkákhoz jól táplált, kövérke ember küzködik leányos természetével. Nagyokat szuszogva, szinte maga-magának höbötöl: — Ejnye no! Ne sirj te kis csacsi. S részvéttől átitatott lélekkel törölgeti meg néhányszor forróságtól verejtékező homlokát. Majd kabátzsebéből előkotorász négy marokra való sokféle szinü papírban pompázó cukorkákat és hangos cuppogtatással gyömöszöli rendre a feneketlen bendője mélységes fenekére. Ez a magányos idill utóbb terhére válik a nagyokat cuppogató uraságnak, azért minden közelébe tévedt ismerősére rátukmál egynéhány szopogatni valót, hogy a többiekkel együtt fejlessze az emberek hallási ismereteit. Hajmeresztő csámcsogatás, papirgyömöszölés hirdeti a jószívű ur bőkezűségét. Egyik támlásszék élemedett matrónája szapora gyorsasággal törülgeti meg hol a jobb, hol a bal szemét, miközben arra is ráér, hogy a tenyerébe rejtett kis zsebbeli tükörben a háta megetti sorban feszelgő kis tiszthelyettecske angolosan nyírott bajuszkájában is gyönyörködjék. A bordópirosra mázolt páholy egyik zugában áthidalhatatlan gömbölyüséggel megáldott asszonynéne támaszkodik álmos egyhangúsággal a deszkafalnak. Olykor-olykor gyengéden lehunyja halvány rózsaszínben játszadozó szempilláit, mintha a bánatos hölgy minden keserűségében osztozkodni akarna. Pedig dehogy is. Hangosan vibráló horkolása ebben az ellenkezőjéről győz meg. Ahogy aztán a szomorodott hősnő belefárad már a kietlen pusztába hangzó kesergéssel, rogyottan vánszorog el a színfalak mögé, miközben biztató és kacér pillantásokat lövell a meghatott és rabszolgájává tett közönség felé. Ez a kacér tekintet a karzati és alsóbb rendű társaságnak jeladás, hogy elő a markokkal. A kérges markok tulajdonosai jól tudják, hány hét a világ. S hogy mi dukál egy művésznőnek. Egy hórihorgas kakasülői törzsvendég kezdi meg a fülhasogató marokcsattogatásokat. A tapsolás olyan mint az ásítás. Ragadós. Rém módon ragadós. Pár pillanat és az egész karzat üvöltözve tapsol, hogyisvoltozva verdesi sok vihart látott topánkáját a zuhogó deszkapadlóhoz. Valóságos bábeli élet. Ez a veszedelmesnek tetsző zsibongó mánia átragad először a hátul ülő olcsóbb kaliberű hívekre is. Aztán az egész tisztelt házra. Minden épkézláb halandót az üvöltő fakir természete keríti hatalmába. Ugy lármáz, éljenez, ujjong, hogyvoltoz, dörömböl mindenki, mintha napszámba tenné. Elkezdve a páholytól le, illetve fel-fel egész a huszonnégy krajcáros karzati állóig. Nincs itt kivétel. Szabadság, egyenlőség, testvériség. Mert ebben a szempillanatban leomlanak a társadalmi válaszfalak. Áz aranyláncos gentleman ép oly százalékban verdesi össze ápolt, finom kacsóit akár a maszatos képű, korgó gyomrú suszterinas, aki vacsora pénzein juthatott fel ebbe a borzasztó magas állásba. A kakasülőre. Az aranyosan pukkedliző drámai hölgy édes pislogással bosztonozik ki újból a szinre, hogy fogadja a nagy és kisérdemüek zajos megnyilatkozását. Hogy megfürössze sok vihart látott lelkét a taps és éljenzés parfümös vizében. Boldog a drámai hölgy, boldog a direktor, boldog a kordinahuzó, boldog a jegyszedőnö, boldog a színházban bámészkodó szinésznépség. Boldog aztán az egész nemes gyülekezet. Ereiben forr, forr a vér. Aztán kitör a vulkán. A színkör deszkafalai beleremegnek a közönség indiánusokra emlékeztető vad harci zajától. A fülsiketítő káoszban lázas pirosságot ölt az emberek arca. Mintha az egész gyülekezet hagymáz beteg lenne. így fest nagjrjában a színfalak világa. Fidibusz. * Itthon a hercegprímás. Csernoch János dr. biboros-hercegprimás a háborús mozgalmakat tekintve, hétfőn megszakította a bajcsi nyaralását és Budapestre utazott a főrendiház keddi ülésére. A bíboros hazafias érzéstől áthatott gyönyörű beszédet mondott a főrendeknek, akik azt tüntető helyesléssel és lelkesedéssel fogadták. Nem sokkal a főrendiházban tett beszéde után a bíboros Drahos János dr. szentszéki jegyző kíséretében automobilon hazajött székvárosába, ahol most már bizonytalan ideig maradni fog. * Az esztergomi főkáptalan hazafias határozata. A székes főkáptalan mélyen átérezvén a mostan folyó háború nagy jelentőségét, a hadseregnek a király és haza védelmében kifejtendő hősies küzdelmének értékét, a hadiszolgálatra bevonult vagy bevonulandó tisztjeinek megnyugvására és buzdítására kimondja: hogy amennyiben az isteni Gondviselés rendeletéből valamelyik a hadiszolgálatban életét vesztené, vagy sebesülés, vagy a háborúban szerzett betegség következtében a szolgálatra véglegesen vagy ideiglenesen képtelenné válna, vagy esetleg elhalna, ha egyébként a főkáptalan szolgálatában még nem is töltött volna el az illető tiz esztendőt, ugy fogja tekinteni, mintha a tiz esztendőt ténylegesen kiszolgálta volna. Ezen esetben tehát ugy öt, mint esetleges özvegyét és gyermekeit a nyugdíj szabályzat 25. §-ában a tiszti szolgálat teljesítése közben előálló balesetet méltányló második bekezdésnek hatálya alá helyezi. Kelt Esztergomban, a főkáptalannak 1914. évi július hó 30.-án tartott rendes tanácsülésében. * A pápa nem interveniált. A lapok ama kósza hírével szemben, hogy X. Pius Zita főhercegnőrévén Szerbia megkimélésére kérte volna levélben uralkodónkat: a bécsi „Reichspost" legújabb száma hivatalos forrásból megállapítja, hogy e hir minden alapot nélkülöz. * Félbemaradt szabadságok. A legutóbb bekövetkezett háborús mozgalmakra való tekintettel felsőbb miniszteri utasításra az összes szabadságon levő tisztviselők megszakítva pihenésüket, hazaérkeztek. így a napokban hazaérkezett Perényi Kálmán dr. alispán, Vimmer Imre polgármester., Peterdy Kálmán rendőrkapitány, továbbá Aldori Mór dr. kir. tanácsos, városi főorvos és mások, kik azonnal elfoglalták hivatalukat. * A háború hatása Esztergomban. A távbeszélő és táviró lázas korszakában még nem voltak kulturális területeken háborús mozgalmak, azért Európa népe nem tapasztalhatta ki igazán, hogy a háború rémének feltámadása hogy bénítja meg a modern élet sürgését-forgását. A demars elküldésekor csak a jogos harag és elkeseredés dúlt a szivekben. Még messzinek látszott július 24-én és 25-én a veszedelem annál is inkább, mert a higgadtabbak igy biztatták magukat és másokat: — Meg kell hunyászkodnia Szerbiának! — Összeroppantja a nagy monarkia, ha meg nem adja magát. S jöttek a rossz szellemek és pajkos dolgokat súgtak Szerbiának, a rakoncátlan kamasznak, igy azután a haragos szomszéd öreg urnák grimaszokat mutatott. 25-én este már megtudtuk, hogy Giessl elutazott Belgrádból, mert a mi jó üzletembereink ott ültek a távbeszélő bódé mellett s nem távoztak addig, mig Budapestről valamelyes híreket nem kaptak. Először a kávéházak közönsége tudta meg Szerbia csökönyösségét, majd kikerült az esőtől ázó utcára is, de már akkor az előtört harag hozzátette, hogy Belgrádot ágyúzzák. * Az utcák képe. Soha ilyen mozgalmas élet nem volt Esztergomban. Eddig este kilenc óra tájban már csak néhány kereskedő házaspár és segéd sétált az utcán, hogy tüdejükből kifújják a bolti levegőt. Ha ezen késői törzsvendégeken kívül valaki más átvágott a Széchenyi-téren, a rendőrőrszem kíváncsian fordult utána és igy morgott magában: — Mi szél hordta ezt erre ? Vájjon miért nem alszik? Ha pedig a disznótorból vagy lakodalomból hazatérők csípték el a késői sétálót, galléron ragadták és kenetesen megmagyarázták: — Nem illik ilyenkor kószálni! Mit gondol? Mit gondolnak mások ? Éj, ej! nem jól van! Julius 25-ike óta kevés időt szentelnek a puha ágyaknak. Az utca lett a kedvenc Asszonyok, leányok, diákok és mérsékelt számban komolyabb emberek is előkerülnek, sőt némelyek éjfélig járják a lelkesedés útját. A szentgyörgymezői legények itt is elragadják mások elől a pálmát, mert hajnali két órakor is talpon vannak. Segítenek a káptalansori bakternek kiáltani : „Hallja-i' e

' háznak ura Már kettőt vert az óra." Jaj neked bakter, ha tiltakozni merészelsz! Jobban gyűlölnek, mint Szerbiát, mely elűzte az álmot szemükről. A szép bakter-nótából ronda üvöltés lesz és örülhetünk aludni akarók, ha egy félórai macskazene után tovább vonulnak ilyen szövegű induló mellett : „Csalfa a lány akkor is, Mikor imádkozik is!" A hazafias dalok. A kávéházak zenészei rázendítettek a Kossuth-nótára, a Himnuszra, amikor az első háborús hirek megjöttek. Azóta a polkák kimentek a divatból és hazafias hangok mellett szórakozik a hirek után vadászó, ideges közönség. Az utcán egész tömegek állanak a kávéházak fényes ablakai előtt s , a belső lelkesedés kiömlik az utcára. Éneklik a hazafias nótákat s fölhangzik a nép kiáltása, mint az orkán : — Vesszen Szerbia! — Halál a királygyilkosokra! A banda kiáll az ajtóba, a vendégek kitódulnak s már csak szónokra van szükség, aki elmondja a haragot, a lelkesedést,- a gyűlöletet, az aggódást, az áldozatkészséget, amely végigzúg a tömeg lelkén, de egynek kell elmondania, hogy mindnyájan tudják, mit érez a másik honfitárs. Vasárnap este volt az első tüntető felvonulás. Senki sem szervezte. Jöttek az emberek, mert otthon senki sem tudott maradni s elemi erővel zúgott végig a városon a lelkesedés, a méltatlankodás viharja.