ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-01-18 / 3. szám

A testi erők fentartása ós fejlesztése feltótlenül megköveteli azoknak az egészségügyi szabályoknak fontos betartását, melyek nélkül egészséges életmód és életrend nem is képzelhető. A szeminárium falai között tartózkodó levitákról lóvén szó, egyelőre a divó napirendet kell szem előtt tartanom dacára annak, hogy egészségügyileg annak megváltoztatását tartanám szükségesnek. A testi energiák fentartását illetve fokozását célzó egészségügyi tanácsom kiterjedend 1. a napirendre; 2. az ágyra, illetve alvásra és ruházkodásra; 3. a táplálkozásra (étel, ital); 4. a lélegzésre; 5. a testi mozgásra; 6. a bőr ápolására ; 7. a látás ós hallás fejlesztésére; 8. a testtartásra; 9. a profilexiára mindenféle, még ragályos betegségekkel szemben is. 1. A napirend: aj Az ifjúságnak a korai lefekvést és korai kelést ajánlom. „Ki korán kel, aranyat lel." Az intézeti szabályok erről bölcsen gondoskodnak, b) Amint a csengetyűszó felébresztett, ne lustálkodj ágyban, mert az ilyen henyélgetés érzókiségre hajlamosit. cj A fejed és felső testedet mosd meg alaposan és törüld le szárazra, d) A szájad öblögesd ki jól ós ne mulaszd el a friss vizzel való mély gargarizálást. ej A reggeli ájtatosságot végezd buzgón, áhitattal, szivvel-lólekkel, mert ami a léleknek éltető harmat, az a testnek is elevenitő erő. f) Amint az iskolából hazajősz, mosd meg jól kezeidet és tisztitsd meg körmeidet, mert aki tisztátalan kézzel nyúl a tálhoz, az nemcsak tisztátalan érzékét árulja el, hanem mások étvágyát is rontja, g) Ebéd után pihenj „Post prandium pausa, nec i nec sta sine causa." hj Ha délután is van tanitás, akkor az ebéd legyen kielégítő, de ne legyen túlságosan bőséges: a túltömött gyomor bénítja a szellemi erőket ós lankasztja a buzgóságot, ^Plenus venter non studet libenter." i) A szabadban való mozgásról ne feledkezzél meg. j) A tanulásra szánt időt használd fel komolyan, becsüld meg minden részét. kJ A leckét tanuld meg lefekvés előtt, hogy álmod nyugodt lehessen ós gond ne zavarjon. IJ Közvetlenül lefekvés előtt ne olvass izgató dolgot. mj vacsorára ne egyél sokat — ex magna coena stomachi fit maxima poena; ut sit nocte levis, sit tibi coena brevis. n) A rendes órában feküdjél le, hogy friss erőben üdvözölhesd a reggeli napot. Becsüld meg a rendes, jótékony álmot, mert ez betegség elől elzárja az ajtót, oj Agyad legyen kemény, mert a puha, pelyhes ágy restségre vezet. A takaró legyen könnyű. Legpraktikusabb a teveszőr takaró. A fejvánkos legyen kemény ós alacsony, mert a vizszintes fekvés sokkal egészségesebb, mint a magos vánkosokon való fejnyugtatás. A magas párnát az asthmatikusok követelik. A kezed legyen szabadon és sohase dugdosd takaród alá. (Folyt, köv,) Gyerekjáték. Gondolatom olykor visszaszáll a múltba és az ifjú hajtásokon legelget. Sok van, ami felszínre vetődik, de kevés oly élénk, mint soha feledésbe nem menő gyerekkori párbajom. No nem oly modern, avagy inkább ósdi párbaj, hanem egy kis gyermekpárbaj. Volt ugyanis egy öreg huszárkard a kamra szögletében elrejtőzve. A gyerekszem pedig hová nem lát, különösen ha kettő-három összevetődik. Egy jó barátommal tehát előkerestük és szállott az elme, a fantázia messze multakba, a hősökre, mig csak el nem ragadott egyik hős csatatérre. Mire azon melegében kihúztuk a fringiát és csaptunk nagy próbaviadalt. Egy karddal ketten. Jó még, hogy volt hüvelye. Igy a hüvely barátomnak jutott, a sötétlő penge meg nekem. Nosza lett szép párbaj. Ő védett szegényke, de hát a hüvely csak hüvely maradt, még pedig veszedelmesen csúszós. Igy történt, hogy az átkozott penge egyszer csak a fülére csúszott. No nem ejtett varrni való sebet, de azért meleg és piros lett a helye s csodálat az eredménye. A viadal befejeződött és helycserét kommandirozott a hősi szablya és hüvelye. Erre azonban azt gondoltam, jobb lesz a pengét a hüvelybe rejteni, ott legalább nem csúszik sehova. Igaz, hogy bajtársam ezt a titáni bátorságot óriási fokban méltányolta, de sehogy sem voltam hajlandó megalkudni vele még egy milliméternyi bőrre sem, mert most már csak a nyulak bőrét viszik — mint mondám — vásárra. Nos hát, mi csodálni való van ezen ? Gyerek voltam én is, ő is, ez az egész. Játéknak elég volt. Most különösen gyakran jut eszembe ezen tanulságos játék, de már az élet felöltözteti és komoly gondolatok kalpagját szövi a fejére. Politika! Ez a nagy szörnyeteg kaparja elő a hamu parazsát és nem tudom, vájjon önteltséggel, avagy pirulással öntsön el, hogy már harisnyás korban játsztam oly daliás viadalt, mint most a Házban. És még akkor csak udvaron, mikor senki sem látta. Az azonban bizonyos, hogy én is csak saját markomnak Ítéltem a kifent acélt, az ellenfélnek meg csak a hüvelyét. Sok veszedelmes fegyverrel szemben természetesnek tartottam a szurás-vágás jogát. Most már csak azon boszankodom, hogy mért nem lettem akkor megkívánt magas ember, legalább régen megcsináltam volna azt, ami most talán későn történt már. Hogy is ne boszankodnék, mikor igy senki sem szólhatott volna semmit, senki sem gáncsolt volt, mert csak gyerek voltam. Nem tudom, most már nem dicsőiteném-e magam vele, hisz a kor múlik, csak azt tudom, hogy akkor lehorgasztott orral tértünk nyugovóra. Másnap a tanár kérdésére dehogy mertük volna felfedni a vitézpecsét eredetét — mert féltünk, hogy elnadrágol. Meg is tette volna. S akkor éreztük, hogy meg is érdemeltük volna. K. Gy. S. HÍREK. Csattanó. Haláltusa. A lelketlen, rozsdás rabbilincsek között bitangul sínylődő Szabadakarat a tizenkettedik órában végre is megunta a rettenetes hosszú örökös elnyomatást. Megunta s fellázadt. Durva, hideg bilincseit darabokra törte. És szilajul rohanó fergetegek szárnyain eliramlott a nagy Vízre. Ahol a mérhetetlen tenger hullámai felett mély vágású, kevély vasszörnyetegek, apró, kéjelgő hajócskák uralkodtak, kiknek legfőbb vezetője, egyedüluralkodója, gőgös cézára a kéklő menyboltozatig büszkén emelkedő világítótorony volt. A legnagyobb kényúr . . . És az idegemésztö, bűzhödt börtönből, a békók közül kiszabadult Szabadakarat meleg, napsugaras, lelket üdítő leheletéből, szabadon lüktető, szilajul keringő vérétől megittasodtak a tenger alázatosan meghunyászkodó hullámai . . . Sötét, emésztő éjszaka volt . . . A titokzatosan morajló tenger vize káprázatos, csillogó sok ezer szemével felnézett bátran a tengerből felemelkedő sziklán terpeszkedő Cézárra, aki kegyetlen, zsarnoki dölyfös lenézéssel mosolygott szemvakitó sugaraival a lenyűgözött szolgaság riogatásán. Nem félt a Cézár. Vastag, ijesztő szemöldökei meg is rándultak. Bágyadt, élvezetvágyó arcára a. félelem legkisebb jele se látszott. Cézár nem félt. Vakon bizott évszázados múltjában, kényúri hírében. Bizton tudta, hogy a szolganép erkölcsei romlottak, azok az egyesült erő létezéséről nem tudnak. Egy átkos falatért, amely gyomrának korgó éhségét csillapítani képes, saját vérét is eladja undok ösztönből. És ezért nem is félt Cézár. Hiszen van elég kézcsókoló és talpnyaló ezen a földgolyóbison. S mig ilyenek léteznek, addig a Cézárok nyugton lehetnek. A lüktető vágytól felcsigázott szolganépség, a tengerhullámok vad ordítással rohanták meg a Cézárt. Szájuk fehér habtengert okádott, a durván elaltatott lelki vágyaik észrevehető haraggal, borzalmas reszketéssel indultak halálcsatára az elnyomó ellen. A hatalmas Cézár homlokára a hatalmi tébolyt allegorizáló cinizmus telepedett. Vértelen, megrepedezett ajkai kínosan megvonaglottak. Torkából kékes lángok törtek elő vadul. Kiaszott, csontos karjait ziháló mellén keresztbe fonta és gyűlölt, porig lenéző szemekkel mérte végig a fellázadt s gyönyörű, szivárványos szinü ideákért rajongó leigázottakat. Majd gőgösen beszédre nyílt az ajka. A lüktető, imbolygó, szívig, velőkig ható recsegő hangja végig zúgott a fergeteges éjszakában. — Kutyák! A sikongó szélroham tova vitte a szót. A tenger hullámai bőszülten riadoztak ezerféle hangon: — Ne! Ne kisértsd az Urat : Cézár dühösen felröhögött. — Kutyák! Hát én nálam még nagyobb úr is létezik ? Nem! Én vagyok a Cézár! Az uralkodó Cézár! Az örökké való Cézár! Cinikus hangja megcsuklott. Piramis testén valami reszketés futott keresztül. De újból győzött nála a vad energia. Az ösztön. Az oligarkák fékezhetetlen ösztöne. Hosszú állkapcsait dühösen összeszorította. Igy fojtotta magába a kikészülő jajját. — Igen! Én vagyok a Cézár! Aki mindenek felett korlátlanul uralkodik. És uralkodni fog. De hangja újból megcsuklott. Kiáltani akart, de torka összeszorult. Keble kínosan vergődött. Az előbb még lábainál hősiesen viaskodó tengerhullámok szüntelenül pacskolták, rúgták, harapták apró állkapcsaikkal a Cézár testét. Alsó teste csurom vér volt. Husa cafatokban lógott. Egyes merészebb hullám már torkáig felhatolt, a börtönben hosszúra nőtt körmeivel neki esett oligarka torkának. Szilaj dühhel védekezett a Cézár. De mindhiába! Nem bírja szilárdnak hitt alkata az egeket ostromló harcot. Vérző, inaszakadt lábai megrogynak. Kebléből reszkető hördülés tör elő. Vésztjósló szemei lassan-lassan elhomályosodnak. A győzelemtől megittasult hullámok most már gőgös homlokát korbácsolják a Cézárnak. És őneki ereje is fogytán van. Keble már csak piheg. Orrán, száján patakként ömlik a párolgó vér. Még egyszer-kétszer megvonaglik a teste, de az erős harcot nem birja tovább. Fülharsogó jajszavával omlik össze a hatalmasnak hitt Cézár és semmisül meg gyáván a nagy világ egyetemben . . . . . . Kelet táján pirkad az Ég. Fidibusz. Krónika. — (Hacacáré.) — Hideg, fagyos idő járja, Készen a korcsolyapálya. Mire várunk még? Hisz kemény a jég! Van még egy kis szikra bennünk És a jégen elkerengünk, Fürge korcsolyám Fut a szél után. Ni, hogy fut ott egy kis médi, Be kell mutatkoznom néki; Ha már jégre jött S korcsolyát kötött. „Szabad édes nagysám kérnem, Egyet keringünk a jégen —" És repül a pár, Mint a kis madár! És miközben jár a lábunk, Nevetgélünk, eltréfálunk A kis partnerem Kötődik velem. „Mikor fogunk menni nyáron Ilyen könnyű madárszárnyon Mint e korcsolya? Ugy-e tán soha?" „Hej, dehogynem, szólok szépen, Majd ha villamos fut kérem, — Azon ha megyünk Ép így élvezünk!" „Mikor lesz az! szól kacagva — Hiszen évek óta abba Hagyták a tervet; S az kiszenvedett." „Igen ám, de aztán nyomban Közmondás lett Esztergomban Hogy akkor halad: Majd ha, — majd ha fagy." „És most . , . ugye fagyott szépen? És a villamos ügy épen Most került elő . . ." „S lássa ez a fő;" És kerengünk még vígabban, „Mert ugyan még ki hisz abban, Hogy itt egyhamar Villamos zavar?" (-•) * Jézus sz. nevének ünnepe. Ma Jézus sz. nevének ünnepén a bazilikában d. e. 9 órakor ünnepélyes szent mise lesz, melyet Bogisich Mihály v. püspök tart. * A hercegprímás elutazott. Csernoch János dr. hercegprímás titkára kíséretében csütörtökön délelőtt pár napi tartózkodásra Budapestre utazott. * Kitüntetés. Őfelsége székácsi Szacelláry György dorogi kerület országos képviselőjének a közélet terén szerzett érdemei elismeréséül a magy. királyi udvari tanácsosi cimet díjmentesen adományozta.