ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-04-26 / 17. szám

A részleges emancipáció, vagyis a nőknek könyebb bivatalokra és gyári munkákra való bocsátása s anyagi existenciájuk biztosítása egészséges, életképes gondolat. Tényleg : a nevelés és a gazdasági téren tág tere nyilik a nő bövitett természetes foglalkozásainak. Annyira mennyire a könyebb hivatalokban és a könyebb gyári munkáknál is érvényesülnek. Ellenben az egyetemi katedrán, képviselőházban, vagy rendöruniformisban való szereplése a nőknek inkább komikum számba megy, mintsem hogy állandó jövőt lehetne jósolni neki, a nődoktorokban pedig — különös módon — ép a nőpatiensek helyeznek legkevésbé bizalmat. Ha csak oly indirekt eredményeket érlelne a modern feminista mozgalom, mint a minő: a kézimunka és a háztartás intenzivebb tanítása a leányiskolákban, vagy az államilag sanctionált prostitúció elleni nemzetközi küzdelem, ám hagyján volna, de nap-nap után termel különösebbnél különösebb mérges gombákat is, miért is feltétlenül mederbe szorítandó. Mit akarunk? ... Irta: Benedek Rezső. Hogy — „mit akarunk?" Semmi mást, minthogy az az alázatos „lábtörlőké" — a melybe minden többé kevésbé neveletlen, tizenharmadik évét meghaladott s igy szertartásosan nagykorúsított Samuka beletörli a két ballábát — azon a jogcímen, hogy ő is az alliancehoz tartozik — megunta már a szolgai szerepet, melyet a céltudatos frankfurtiak internacionaliter „reánk" oktrojáltak: letargikus apátiánk alatt s a passzív rezisztencia álláspontjára helyezkedett: „Ő" — a szegény kis „lábtörlőké". . . Megelégelte azt a sok szennyet, azt a rengeteg mennyiségű sarat •— a melyet az évek hosszú sora alatt a ghettóban készült csizmák beléjetöröltek — és most azon van: hogy ezt a sok sáros dolgot magáról lekefélje és tiltakozása közben kivonja magát a „Samukák" és „mitudhósokh" „előszobáiból" — a szegény kis — „lábtörlőké". A macskaháttal görnyedő, süvegét alázatos kézmozdulattal a hóna alatt szorongató, pukkedliző, előszobákban ki-be kilincselő Lesajnált Jánoska — a mellyel úgyszólván csak a cselédszobán át, a konyhán keresztül tárgyaltak, különösen Öexcellentiája Pennaforgató Samu, meg a többi „közvélemény". . . Mivel Jánoskának hiányzott a smocking á la Paris, a kolinder, a lakkcipő, a glacé meg a többi ruhadarab — hogy tökéletes szalonképes dzsentlmén legyen — megunta már a „felülről való", vállon át tárgyaló, leereszkedőleg vállveregető, „legyen türelemmel"-szerü kezeltetését — és eszébe jutott: hogy hát tulajdonképen nem ugy verik a cigányt nálunk — de „két kézzel"; nem mostohagyermek ö — ha mindjárt Jánoskának is hívják, mert elvégre nem „a ruha" teszi az embert — de a benső, lelki értéke és lelki erejének tudatában most ő fogja majd nézni, hogy — kivel fog kezet, hogy kivel parolázik! . . . Nem türi többé, hogy a haza független polgárát bárhol és bárkitől is bántódás, avagy támadás érje, csupán azért, mert a közélet küzdőporondján is meri megvallani, hogy ő a keresztnek hü fia! Nem türi többé: hogy édesanyját, a kath. Egyházat arculüssék, hogy intézményeit, derék, önfeláldozó papjait és szerzetesrendjeit meggyalázzák, legszentebb ideáljait pedig perfidül kigúnyolják — a kis „lábtörlőkének!" Megelégelte és nem türi többé: hogy mindennap hol Buenos-Ayres vizein, hol meg a Hudson hátán szöktet egy „hivatásához hűtlenné lett" „szerelmes" katholikus papot, vagy apácát; -egyébről — még csak nem is szólva . . . Megelégelte és nem türi többé: hogy ha a kereszt meggyaláztatásáról, a hazafiúság nevetségessé tételéről van szó — még a világtörténelmet is meghamisítsák, csakhogy állam- és egyházellenes manőverük sikerüljön; híven azon elvükhöz „csak hazudj a hol csak bírsz és tudsz — valami mindig rajtuk ragad".. . A „lábtörlőké" élénk figyelemmel fogja kisérni az összes világeseményeket, átalakulásokat és mindenütt ott lesz milliárd testvéreinek nevében, hogy vétót mondjon — ha hívének legkisebbjének is: a tyúkszemére lépnek. Nem engedi többé, hogy orrát bálteremnek tekintsék, a melyben patkós csizmával járhatják a „felekezetieskedés"-nek rókatáncát . . . Nem engedi többé: hogy belevonása nélkül, öt negligálva, alkossanak néptörvényeket, mert ezentúl ott lesz a községházán, ott lesz a városházán, ott lesz a megyeházán, de ott lesz a parlamentben is — mint a nemzet túlnyomó többsége — és ezentúl mindenütt ott lesz a nyilvános életben a — kis „lábtörlőké". . . Megelégelte a hamupipőke szerepét, a melyben idáig szerepe volt és porrá zúzva a kullancsokat, azt kiáltja: „ne tovább!" Nem keresi a harcot; de nem is tér ki előle ! Nem dob keztyüt: de az arcába dobott keztyüt nem hagyja a földre esni sem — de felveszi! Ha valakinek nem tetszik, tegyen róla. Mit bánjuk mi azt. Mi megyünk a magunk célirányos utján . . . Mert itt a virradat. Itt a fegyverkezés ideje. A harci riadó hiv minket. Előttünk még hosszú ut. Küzdelmes, ádáz tusa. De, ki gyengének képzeli magát — csak maradjon otthon a kályha mellett. „Lábtörlőké" csak férfiakat akar. HIREK. Tarkaság. Drága természet puha ölében. A meredek hegyoldalon hárman törtetnek, kapaszkodnak lefelé. Biz az, elég komisz dolog a sikamlós fűtengerben. Megesik, hogy egyik-másik nagyot nyekkenve rákmászást provokál néhány méternyire visszafelé. Legelöl terebélyes, köpcös asszonyság viaskodik dühödt szuszogással a még egyszer akkora vaskapcsos póznájával. Sötét zöldes nyakig érő turista kosztümében úgy fest, mint valami alaposan megkelt hájaspogácsa zöld paréjba takarva. Nem messzire tőle ványadt arcú, szétálló fülű, idétlen kis fiúcska bokándozik hol előre, hol hátra. Piszkafa lábaival úgy kering ide s tova a csuszamlós fűben, mint egy üvöltő dervis. Leghátul tömzsi, rákvörös arcú, négy tokás, potrohos formájú spenót szinü mezbe bujtatott férfi ródlizik rövidre szabott bokáival. Még ródli se kell neki. Meg-megáll egy röpke pillanatra, hogy rövid pihenést vegyen. Akkorákat fúj, hogy bármelyik helyiérdekű lokomotív leckeórákat vehetne tőle. Izzadságtól bugyborékozó homlokát néha megtörli szalvétás piros pettyes kék zsebkendőjével. — Tyű, de komisz melegem van! Aztán neki keseredve újból nyakába veszi lábait. Az asszonyság sokkal frisebb összetételű. Ö már a hegytető pereméről lóbázgatja lábait a párás levegőbe. — Gyia! No ! Cézár ! Gyia! De a biztatás keveset használt. Cézár úr lábai nem szokták az ilyen istenkisértetes loholást s bizony már meg-megbicsaklanak. Borongós nézéssel pislogat fel hupikék szinü szemöldökös látókájával a hegytetőre. No lám! Még ez a penész gyerek is megelőzi őt, akibe a lélek is már csak kvártélyba jár csupán. Szegényke oldalnyitogató krákogással szórakozik. Negyedórai megfeszített munka után Cézár úr is felcihelődik végre a párkányzatra. Az aszszonyság gyengéden szedegeti már elő Cézár úr háti zsákjából az éhségkergetőt. — Együnk Cézárkám! Cézár úrral azonban még lehetetlen komoly dolgokról beszélni. Egyszerre trüsszög, krákog, hörög, viháncol, mint valami ördögmotolla. —• Ugyan Cézárkám ! Nem kell úgy elhagynod magad. Se nem látsz, se nem hallasz már, mint a Tóthék macskája. Erre a szelid karmolgatásra Cézár urat fojtó méreg fortja el. — Nohát! Bolondokházába kell csukni azt, aki a hegymászást kifundálta. S haragos mozdulattal rántja elő mellényzsebéből termetes fehérvári bicskáját. Nagyot kanyarint a kínált sódarból. Annyira megéhült, hogy alig győzi magába tömni. — Lásd milyen jóétvágyat csinált a hegyi út. — Fütyülök az egész bagázs hegységre. Van nékem ő nélküle is jó étvágyam. — Milyen fenomenális levegő van itt, — kéjelgett az asszonyság s nagyokat fujtatott tüdejével. Cézár úr fitymálódva legyintett húsos mancsaival. — Levegő? Kinek kell a levegő? Egyik levegő olyan mint a másik levegő. Tán bizony a levegő tenger is klasszisokra van osztva, mint ami göthös vicinálisunk. Első, második, harmadik osztály. — Jaj minő hétköznapi lélek vagy te! A természet gyönyörű szépségei felett te Cézár lelkesedni se tudsz. Nézd! Alattunk milyen kedves, álmadozó csobogással szökdel odább a patakocska, erecske. — Ölig szamár, hogy ingyenben ekkora lármát csap. Mi szüksége van őneki a reklámra? — Brrr! Cézár! Milyen üzletszagú vagy. Hát az édes mandikák bohó, enyelgő éneke se hat meg téged? — Naja! Ekkora versengést ki látott. Én mondom néked Nancsikám, ezek az oktondi erdei operások hamar pangrótózni fognak. Egymást akarják énekükkel túllicitálni. Mondhatom, ebből nagy csönd lesz. Az asszonyságot ezek a barbár szavak pillanatokig tartó melanchóliába ejtik. — Milyen reálisan gondolkoznak az emberek. Pfuj! Szegyeid magad. Pedig azért is! Ugye drága magzatom, Vencelkém, ugye mi eztán minden áldott kora reggel kimegyünk a szabadba ? Tudod fiacskáin ? Aki korán kel, az aranyat lel. Vencel gyerek arcára e szóra valami kiállhatatlan szatirikus mosoly nehezül. — Ojjé ! Csakhogy anyuskám, aki az aranyat elvesztette, az bizonyára korábban kelt ám fel. — Ó te komisz varangyos béka! Te is az apádra ütöttél. Sokáig hallgat az asszonyság. Hallgatása alatt hét nyolc lekváros buktát gyömöszöl magába. S csak mikor már az utolsót is lenyeli, szólal meg újból. — Okosak ezek a turisták! — Bolondok inkább! Jó dolgukban hórihorgas hegyeken lófrálnak. Okosabban tennék, ha mászás helyett, inkább a Három Szerecsenben sörözgetnének. Micsoda nektár az az „ Excelsior" sör! De itt? — De nézd! Milyen gyönyörű panoráma van körülöttünk. — Ujjé! Egy hatosért különbet látok a vásárban. S legalább hegyre se köll érte mászkálni. — Pedig én úgy gondoltam, hogy ide a hegytetőre nagy cégért is tehetnénk. Milyen szépen hangzana: „Cascabel Cézár hentesmester, a Hízott Disznóhoz!" — És kik fogják ezt itt elolvasni. Az ördögök? Azok úgy se szeretik a fokhagymás kolbászt, meg a paprikás szalonnát. — Hát a jó turisták! — Azok? Naja! Hisz a turisták levegővel élnek. Meg kakukk riogatással. Hanem azt bátran megsúghatom drága Nancsikám, hogy a te gyönyörű természeted, ez a panorámás mindenség nagyon snassz firma. Még csak egy krigli sörrel se kedveskedik az ö imádójának. S ilyenért lelkesednék. Ilyen snasszért ? Soha ! Fidibusz. Krónika. (A város csütörtöki közgyűlése Esztergom orszgy. képviselőválasztói szavazó-körzeteit a kéményseprő kerületek szerint osztotta be.) A városi közgyűlés azt Határozta, Hogy Esztergom várost három Részre osztja. Három darab választói Körözetre; Három belyen szavazunk majd A követre. Amikor ezt elvben már el Határozták, Meghányták és vetették az Utcák dolgát. Melyik utca hová jusson ? Erről támadt Egy kis vita s felverte a Városházat. De a vitát gyorsan be is Rekesztették És a város nagy térképét Félretették, Mert akadt egy uj indítvány A horogra, Amellyel lerázatott a Körzet dolga. „Kéményseprő kerület is Három nálunk S emiatt még semmi bajt, bút Nem találtunk; Legyen hát a körzet is majd Ilyenformán ..." S a helyeslés zúgott erre, Mint az orkán. Most tehát azt el nem hinni Szinte vétek, Hogy nem leszünk választáskor Szerencsések!