ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-04-26 / 17. szám

XIX. évfolyam. Esztergom, 1914. április 26. 17. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Esztergom, 1914. április 25. — Ujabb aggodalmak. A nép minden országban szakítani kezd azokkal a rikító szinü reményekkel, amelyekbe az élelmes demokraták és szocialisták beleringatták őket. Hivatalnok, iparos, kereskedő, napszámos, varróleány, szakácsnő, dijnok és gépírónő mindnyájan csak azt óhajtják, azért imádkoznak, hogy munkájukkal megszerezhessék a mindennapi kenyeret s a közbeeső munkaszüneti napokon politikai, nagyhatalmi ábrándok helyett vesszőparipákon nyargalásznak, vagy a szivek hangtalan beszédét figyelik. A magyar, orosz, német, osztrák nép igen békésen, csendben tölti napjait s nagyon örül a modern kultúrának, melynek főideálja a teremtő, az alkotó béke és nem a romboló, gyilkoló háború. A balkáni népek, Európának „paprikajancsijai" belerészegedtek háborúiknak vérpatakjába s mint a kupán vágott kappanok rikoltozva, dülöngőzve zavarognak a nagy népek békés hangulatában, az igazi kultúrnépek azonban eliszonyodtak a modern fegyverek csúf munkájától s a balkáni háborúk iszonyatosságai nagyon is belejátszanak abba, miszerint a nemzetek még gazdasági engedmények árán is óhajtják kikerülni a háborús felfordulást, amely a szomorú véráldozaton kivül győzőnek és legyőzöttnek egyformán meghozza a gazdasági krízist. Az egyes országok diplomatái nagy ambícióval rontották a népek közötti jóviszonyt és barátságot, mintha csak arról akarták volna meggyőzni kenyéradóikat, hogy ők nem tartoznak a munkanélküliek közé és nagyon is megérdemlik a díjazásukra fordított milliókat. A diplomaták bebizonyították, hogy nagyon értenek a mühangulat, a müharag gyártásához és ezen állami termékeket az újságok utján iparkodnak beleplántálni a nemzet lelkébe. Sajátságos, de az előbbiekhez viszonyítva stílszerű jelenség, hogy újságíróink valahányszor monarchiánk diplomatáival beszélgetnek, tele leszAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. A hála. Irta: Csite Károly. Csiza Gergővel az a szomorú dolog történt, hogy a városi kórházba került. Furcsa históriája van annak, hogy mikép esett meg vele a nagy baj, de azt majdan alkalomadtán külön történetben mondom el. Gergő szörnyen megrémült az uj lakóhelyén, attól tartván, hogy onnét egyenest a végső nagy útra irányítják az útját. — Könyörgöm ássan, tekintetes kalauz uram, mondja meg, merre indul innét az én vonatom ? — kérdezte a kórházi orvostól, erőltetett mosolygással, mozdulatlanul fekve ágyában. — Földvár felé, öreg barátom — felelte a tréfára hajló orvos. — Jaj, jaj, csak oda ne! Ott csupán kereskedők laknak. Soha egész életemben nem szerettem árulni. Deszka áruláshoz pedig éppen nincs semmi kedvem . . . Gyógyítson meg doktor úr, meghálálom valamivel! — fogta Gergő könyörgésre a dolgot. — Mivel jutalmaz meg, ha meggyógyítom? — kérdezte az orvos mosolyogva. — Ezer pengőt adnék, ha volna, — felelte Gergő. — Hát még egyébbel? — Ha szép leányom volna, a tekintetes úrhoz adnám feleségül. Felelős szerkesztő: ROLKÓ BÉLA. nek orosz gyűlölettel és ilyen irányú háborús hívekkel, ha pedig az orosz minisztereket, diplomatákat látogatják meg, nem győzik eléggé erősítgetni, hogy az oroszok nagyon békés és barátságos népek. A beteges ambíciójú diplomaták kalandvágyának hatalmas kerékkötője volt a múltkori bonyodalmak idején apostoli királyunknak bölcs mérséklete és békeszeretete; nem akart jajgató népeket és kolerát, pestist terjesztő vérpatakokat látni maga körül. És lám, mégis áll a monarchia! Csak bosszúságunk rágódik szivünkben, hogy a hencegő oláhnak és a vad szerbnek nem húzhattuk el a nótáját. Az utóbbi évek során felbukkant és a szocializmusból, meg a demokráciából kisarjadzott monarchia- és dinasztia-ellenes hangulatok és törekvések majdnem teljesen letörtek s mindenki őszintén aggódik a jóságos agg király életéért, mert benne ismertük fel az áldásos béke és az európai egyensúly erős támaszát és biztositékát. R. Száz magyar iró. Még annyira reklámizü lap nem volt a kezemben, mint az „Érdekes Újság" nevü lap. Van benne illusztráció a fogról, a fejetlen labdarúgók azon lábizmairól, melyek nincsenek. Ma a szembogarakat látjuk benne, holnap a művészek sikerült tyúkszemeit, holnapután pedig a kicsámpásitott palmasarkak élethű képmásaiban gyönyörködhetünk. Vannak benne tangók, melyeknél pirulva sütjük le a szemünket; illetlenkednek kosztümök test nélkül és testek kosztüm nélkül. Vannak benne elhízott bankárok és kiálló pofacsontu jasszok, miniszterek és csavargók, hasított körmök és hasított szoknyák. A „nyájas olvasó" találhat benne idővel fényképfölvételt Rászem papucsáról és Ádám lábnyomáról, — Köszönöm, öreg barátom, a gazdag jutalmazást, — szólt derülten az orvos. — Isten engedelmével meggyógyítom. Tudom, hogy a jutalmat majd meg is fogja még valamivel toldani. — Meg, tekintetes doktor úr, meg. Biztosan számithat rá! —• biztatta Gergő az orvost. Három hét múlva csakugyan elhagyhatta Gergő a kórházat s olyan hálatelt szívvel búcsúzott az orvosától, hogy neki ajándékozta volna fél világot (felét megtartotta volna magának), ha tudniillik ö rendelkezett volna vele: — Isten áldja meg doktor urat mind a két szent kezével! Soha sem felejtem el ezt a doktor úrnak. No de gondom lesz rá, hogy a doktor úr se felejtse el a Csiza Gergőt . . . Gergő tehát azzal az erős elhatározással baktatott haza a falujába, hogy beszállítja a legközelebbi napon az orvosnak az egyik süldőjét. Ámde a két süldője közül a testesebbik búcsút mondott már a háznak. Mire hazaérkezett, már csak a hült helyét találta. Ugyanis az asszony, mit sem bizott már a kedves életpárja felgyógyulásában, eladta a süldőt temetési költségre és gyászruhára. S az utóbbit már meg is vette, sőt meg is varrta. — Tyűha, mi lesz most! Nem lesz az idén hizónk! Egyet az orvosnak szántam, tehát magunknak semmi sem marad! —vakarta Gergő töprengve a feje hátulját. — Ha már oda szánta, akkor oda is kell adnunk. Mert hát meg is érdemli az orvos, amiért meggyógyította a nagy betegségből, — mondta az asszony. Kéziratok a szerkesztőség, előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. avagy a stuplidugóról, meg a nadrággombról — használat előtt és után. De hát van-e minderre szüksége az olvasó közönségnek? Szükségünk van-e arra, hogy az Érdekes Újságból tudjuk meg, hogy minő a gomb

r a dugó, a csámpás sarok, a meztelen test, az odvas fog és a huszárfénymáz? Terjeszt-e kultúrát és közismeretet olyan képes újság, amelyik efemer értékű, egy napos, tiszavirág-életű, esemény számba nem menő dolgokról és személyekről ád mozaikképet? Hiszen ha az utcán végig megyek, az Érdekes Újság élő és élettelen portékáinak a fotográfiáját 90 %-ban megláthatom nem papíron, hanem az életben. Hozzá meg ingyen! Csak elbírja a szemem! Az Érdekes Újság az olvasó közönség egy fajtájának való. Annak, amelyik nem akar látni és gondolkozni. Vagy ha tovább megyünk, az életfogytiglan elzárt raboknak, akik nem látják a napi élet tarka színeit és igy a közöttük is a kevésbbé ájtatosak bízvást tudomást szerezhetnének arról, hogy kik az újabb keletű csirkefogók és hogy a box-kenőcs történetében melyek az újabbkori vívmányok. De hagyjunk föl a „tréfával"! A tény az, hogy az Érdekes Újság erős versenytársa lett a rokonszellemü lapnak, Tolnai Világlapjának. Most pedig, hogy az „Élet Könyvei" cimen egészséges levegőjű, keresztény szellemű könyvsorozat indult meg, kapja magát a jó Érdekes Újság és kontra gyanánt megindít egy egészségtelen levegőjű és kereszténytelen'szellemü könyv-ciklust, az Érdekes Újság Dekameron-ja. cimen. „A jó bor, jó egészség" elv alapján a kináló cégér is ott fityeg a cimen ílyképen : „100 magyar iró 100 legjobb novellája." — Igazad van asszony, megérdemli az a jó orvos. Sőt többet is érdemel ennél. Azért nem is ily soványan, hanem meghizlalva viszem el neki a disznót, — mondta Gergő nagy hála érzettől dagadozó szívvel s attól fogva a süldőt alapos hizlalás alá fogták. És nem hiába, hogy Gergő a nagy háláját akarta vele leróni, csodálatos módon hizott, gyarapodott az állatja. — Baj, baj! — csóválta fejét Gergő. — Ugy elhízott ez a szerencsétlen állat, hogy be sem tudjuk élve szállítani a városba az orvoshoz. — Már hogy ne lehetne szekéren beszállítani! — veté ellen az asszony. — Hát nem lehet, ha mondom ! Mert megfulladna az uton s aztán kárba veszne a szép portéka! — mondta Gergő haragosan. — Hát hogy s mint lesz akkor? — Hogyan lenne máskép, minthogy leöljük itthon az állatot s úgy ketté vágva, szállítom be annak a tuszi-muszi orvosnak. Legalább a belső részek megmaradnak nekünk. Ezek után Csizáék harmadnapra rá olyan félig-meddig való disznóöléshez készültek. S mikor kettészelték a hatalmas állatot, Gergő ott is vakarta fejét, ahol nem viszketett. Végre is nagyot legyintett kezével: — Ej, minek kínozom magamat, mikor nem muszáj! Megköszönheti az a haszontalan orvos, ha a fél disznót oda adom neki. De ha jól meggondolja az ember, az is sok. Egy nagy sonkával is beérheti... Tehát a dolog vége oda lyukadt ki, hogy Gergő a hízó egyik hátsó lábát szemelte ki az