ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914
1914-04-19 / 16. szám
prépost, zsolnai főesperes és nyitrai kanonok, Nyitravármegye bizottsági tagja, stb. április hó 13-án hajnali 4 órakor tevékeny életének 73-ik, áldozárságának 50-ik évében a haldoklók szentségeinek áhítatos felvétele után csendesen elhunyt. — Götz Sándor nyug. plébános április 13-án d. e. 9 órakor 59 éves korában, hosszas szenvedés után Budapesten csendesen elhunyt. Temetése f. hó 16-án délután 3 órakor ment végbe az uj köztemetőben. * Felelni szeretnénk valamit. A „Keresztény Tanitó" húsvéti száma melléklettel jelent meg s egy kis vadászatra invitált bennünket. Az embervadászat azonban oly zavaros foglalkozás, hogy semmiképen sem állhatunk be az üldözők sorába. Különben is, ha a múltnak hibáiról van szó, az vesse rá az illető íróra az első követ, aki sem írásban, sem tettben nem vétett ifjúságában, avagy később az erkölcsi törvények ellen. * Bérmálás a gyűjtőfogházban. A budapesti gyűjtőfogházban levő r. kath. vallású letartóztatottak részére ápr. 17-én és 18-án missiót tartott Psitek Brúnó sztszéki tanácsos. Ugyanezeket ma vasárnap d. e. 10 órakor dr. Csernoch János hercegprímás fogja a bérmálás szentségében részesíteni. * Az esztergomi Oltáregyesület jubiláris kiállítása. Az esztergomi Oltáregyesület húszéves fennállása alkalmából jubiláris kiállítást rendez. A kiállítás, melynek sikere érdekében nagyban folynak az előkészületek, máj. hó 9. 10. 11.-én fog megtartatni. Az egyesület vezetősége ez uton is felkéri mindazokat, kik a kiállításra valamely egyházi ruhát vagy szerelvényt felajánlani kegyesek, hogy ajándékukat ápr. hó végéig özv. Reviczky Gáborné elnöknő lakására, vagy az esztergomvizivárosi irgalmas nővérek zárdájába küldeni szíveskedjék. * Előkészület az országgyűlési képviselőválasztásokra. Esztergom vármegye törvényhatósága szombaton délelőtt közgyűlést tartott, melyen megválasztotta a képviselőválasztók névjegyzékének összeírására és kiigazítására hivatott központi választmányt. Megválasztattak Rogrün Ede, dr. Hulényi Győző, Brutsy János, Mattyasóvszky Lajos, dr. Fehér Gyula, Kobek Kornél, Pongrácz Kázmér, dr. Zwillinger Ferenc, Etter Gyula, Erdősy István, Hermann József, Hegedűs Gyula, Tóth János, Vimmer Kálmán, Kernstock Károly, Soós Károly, Eggenhoffer Ernő, dr. Tarnay Béla. A 18 választott tag közül éppen 13 az ellenzéki és 5 van olyan, kit inkább lehet kormánypártinak mondani, mint ellenzékinek, vagy semlegesnek. A hivatalos eskü letétele után a vármegyében levő dorogi és párkányi választókerület szavazó körzeteit alakította meg a közgyűlés. Alapos vita után, — melyben több község bizottsági tagja szűkebb hazáját akarta szavazóköri központtá emelni — a következőleg alakították meg a szavazóköröket: párkányi választókerület párkányi kör Ebed, Köhidgyarmat, Nána, Kicsind községekkel, összesen 1023 választóval. Kéméndi kör Bény, Érsekkéty, Bart községek, összesen 841 választóval. Szölgyéni kör Magyaros Német-Szölgyén községek 494 választóval. Köbölkuti kör Muzsla, Gyiva, Sárkány, Béla, Libád, Kisujfalu közs. 963 szav. Bátorkeszi kör Bucs, Dunamocs, Karva közs. 981 szav. Nagyölvedi kör Farnád, Kural közs. 653 szavazóval. A dorogi választókerület, dorogi kör Leányvár, Kesztölcz, Pilisszentlélek, Gsév, Csolnok, Dág összesen 1138 szav. Tokodi kör Sárisáp, Tát, Mogyorós összesen 802 szav. Bajnai kör Nagysáp, Epöl, Kirva, Uny, Bajót 1017 szav. Nyergesujfalú, Piszke, Lábatlan, Süttő 1036 szav. Pilismaróti kör Dömös községgel 533 szavazóval. Alapíttatott 1850-ben. Eredeti FOWIXRi'i GŐZE KÉ K páratlanok munkateljesítményben, tartósságban és az üzemben való takarékosságban. John Fowler &Co. Budapest-Kelenföld Telefon 42-50. = a vasútállomással szemben * Új biztosítási főügynökség. A városunkban és az egész környéken a legjobban bevezetett Fonciére, Pesti biztosító intézet, mint értesülünk, abból a törekvésből kiindulva, hogy üzletfeleinek pénzügyi kérdésekben is segítségére lehessen, szorosabb összeköttetésbe lépett az Esztergomi Kereskedelmi és Iparbankkal, amely pénzintézet említett társaságnak főügynökségét elvállalta. Ezen üzleti eseményt mi szívesen regisztráljuk, amennyiben joggal azt következtetjük belőle, hogy az Iparbank átérezve a folyton gyarapodó üzleti nehézségeket, kizárólag ügyfelei kedvéért határozta el magát a biztosítási üzletág művelésére. Megnyugtató ez elhatározásban éppen az, hogy egy régi, komoly, gazdag és annyiszor kipróbált biztosító intézettel kereste az összeköttetést. Az Esztergomi Kereskedelmi és Iparbank sok éves üzleti szokásaihoz híven, bizonyára uj minőségében is a régi elvek mellett keresi majd a boldogulását és nevének jó híre garanciát nyújt feleinek a közgazdaságilag annyira fontos biztosítási üzlet művelésének méltányosságára. * Nagypénteki harangszó. A nagyböjt komor hangulatába is kever a néphumor valami kis csillogást naiv észjárásával. A Garam menti falvakban beszélik valami Nagy András bácsiról, hogy nagyon áhítozott a hal után, mert a nagyböjtben kevés jutott neki belőle. A falu humoristája felbiztatta Nagy András bácsit: — Menjen be András bácsi nagypénteken Esztergomba s várja be a déli harangszót, mert a Vörösek botjából akkor kidobálnak minden halat, ami a nagyböjtben el nem fogyott. Bejött Nagy András és kimeredt szemekkel leste a nagy pillanatot, de a hal se repült, harang se szólt. Végre éhségében elunva a várakozást, megszólit valakit: — Mikor harangoznak Esztergomban delet, mert már négy óra van ? — Ma nem is fognak delet harangozni, mert nagypéntek van — hangzik a felelet. Se harangszó, se hal. Igy András bácsi felsülve és éhesen ballagott haza falujába. * Szép és lélekemelő ünnepeltetésben volt része Szecsányi Gyula komáromszentpéteri esp. plébánosnak húsvét vasárnapján, nóvünnepe alkalmával. Az ünnepi szent mise után testületileg jelentek meg az iskolaszék tagjai, élén a tanítói karral. Hajabács Balázs templomgondnok egyszerű, de szívből fakadt szavakkal üdvözölte a sztpéteri és ujgyallai hivek nevében szeretett lelkipásztorukat. A tanítói kar nevében Kossányi Alajosné tanítónő üdvözölte az ünnepeltet, ez alkalomra irt, a tőle megszokott közvetlen szívből fakadó gyönyörű költeményével, mely az ünnepeltet s a megjelenteket könnyekig meghatotta. (A költeményt lapunk mai számában közöljük.) Az ünnepelt meleg szavakkal köszönte meg a jóleső figyelmet. Nem kíván mást, csak szeretetet híveitől, mert mint az ünnepi óda mondja: ez életének legszebb jutalma. * Luzzena Oszkár, a párisi zeneakadémiát végzett hegedűművész 1914. évi április hó 19-én, vasárnap este -8 órakor Párkányban a nagyvendéglő dísztermében hangversenyt tart. Beethoven : Szonátája, Drdla: Víziója, Schuhmann: Träumerei és Ramean: Gavotte, valamint Hubay: Csárdajelenetek cimű zenedarabok művészi előadásában fog a közönség gyönyörködni. A zongorakiséretet Kufüer Frici k. a. és Lukács Béla járásbiró látják el szívességből. Kuffler k. a. Mozart és Grieg szerzeményeiből külön is fog párat előadni. Luzzena Párkányban csak barátai felkérésére tart megállót, ő a párisi hangversenyek közreműködő művésze. Zeneértő közönségünk figyelmébe alánljuk a hangversenyt. Jegyek Brutsy Gyula esztergomi üzletében s Nagy István párkányi gyógyszertárában 2 koronáért kaphatók. * Isteni színjáték a cime Dante Alighieri világhírű olasz költő nagybecsű müvének, melyet f. hó 21. és 22.-én (kedden és szerdán) mutat be a Korona mozgófénykép-szinház gyönyörű filmreprodukcióban. E nagystílű mű megérkezésére már két ízben felhívtuk olvasóink figyelmét, mert ilyen nagyszabású s a világirodalom leghíresebb müvét ilyen tökéletesen feldolgozó film még nem került bemutatásra az esztergomi mozikban. A darab három szakaszra oszlik, úgymint a „Pokol", a „Tisztitóhely" és a „Paradicsom" s mindegyik szakasz egy-egy bámulatrakeltö összessége a csodás, érdekes látnivalóknak. A műről elég annyit megjegyeznünk, hogy óriási arányaival messze túlszárnyalja a „Quo vadis"-t, a „Pompéji"-t, a „Gladiátorok"-at és az „ Atlantisz "-t. Nagyon ajánljuk a klasszikus irodalom barátainak e müvet az elmulaszthatatlan megtekintésre. * Nyugdíjas tanítók alkalmazása. Az uj véderőtörvény életbelépése folytán sok fiatal elemi iskolai tanitó önkéntesi szolgálatra vonult be, aminek az lett a következménye, hogy helyüket betölteni megfelelő tanerővel sok községben nem sikerült. A közoktatásügyi miniszternek legújabban megjelent rendelete szerint az iskolafenntartók helyettesül nyugdíjazott tanítókat is alkalmazhatnak, ha azok oly testi és szellemi képességgel bírnak, hogy a tanítás munkáját fennakadás nélkül képesek elvégezni. Az ilyen helyettesként alkalmazott tanítók nyugdíj-illetménye érintetlen marad. * Népmozgalmi statisztika. Esztergomban 1914. április 12—19-ig. Születtek: Gálicz István rk. földm. fia, — Ötlik Julianna rk. földm. leánya, — Kreuner Gyula rk. városi rendőr fia, — Szitás Magdolna Mária rk. vmegyei díjnok leánya, — Kopányi Károly rk. asztalos fia, — György Julianna rk. kocsis leánya. Házasságot kötöttek: Spielvogel Rudolf 26. gy. e. közlegény Győr és Novak Julianna varrónő Esztergom, — Schnitta József bádogossegéd és Bábszky Anna Esztergom. Meghaltak: Bádi Istvánné Borbély Anna rk. 68 éves (id. veselob), — Gálicz István rk. 6> éves (veselob), — Machacsek Venczelné Papsztmann Anna rk. 62 éves (veselob), — Adorján József rk. 62 éves földm. (tüdölob), — özv. Hollóst Imréné Döbrich Johanna rk. 76 éves (agylob), — Kurucz Istvánné Gerendás Borbála rk. 21 éves (ileus), — Újhelyi Sándorné Krajárik Mária rk. 45 éves (tüdőgümőkór), — Menárik Anna rk. 15 éves (tüdővész). Tanügyi hirek. Mikor lesz a kath. tanitógyülés ? Az „Esztergomi Róm. Kath. Népnevelők Egyesülete* f. évi rendes közgyűlését május 12-én fogja megtartani a városház nagytermében. Miniszteri biztos. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter az esztergomi érseki tanítóképző intézet folyó tanévi képesítő vizsgálataira dr. Pacséri Károly kir. tanácsos, tanfelügyelöt küldte ki miniszteri biztosnak. Igazgatói pótlék. Huszár István csévi áll. elemi iskolai tanitó részére a kultuszminiszter 200 K igazgatói pótlékot utalványozott. Előlépés. Zsemlye Péter bucsi ref. elemi iskolai tanitó a II. fizetési osztály 3. fokozatába,. Poós Béla nagyölvedi rk. elemi iskolai tanitó a II. fizetési osztály 3. fokozatába előlépvén, részükre a megfelelő államsegély kiutaltatott. Államsegélyek. Piszke községnek 200 kor., lakbéregyenérték, az esztergomi községi iparos tanonciskolái tanulók tanulmányi kirándulására 100 kor., az esztergomi községi iparos tanulók megjutalmazására 50—50 kor., a süttői községi iparostanonc iskola egy tanulójának megjutalmazására 50 kor. államsegély utalványoztatott ki az esztergomi m. kir. adóhivatalnál. Nyugdíjas tanitó alkalmazása. Dr. Pacséri Károly kir. tanácsos, tanfelügyelő javaslatára a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter szoros kivételképen megengedte, hogy a folyó tanév végéig a pilismaróti ref. elemi iskolánál Bartha József nyugalmazott tanitó működhessék. Kiadótulajdonos: Dr. PÉCSI GUSZTÁV. A párkányi kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság. 702/914. tkvi szám. Árverési hirdetményi kivonat. Ifj. Schiller Lipót végrehaj tatónak — Bajza Ferenc és neje Juhász Anna végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881. LX. t.-c. 144., 146. és 147. §§.. értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 688 kor. 70 fill, tőkekövetelés, ennek 1913. évi január hó 22. napjától járó 6 % kamata, 70 kor. 90 fill, eddig megállapított per és végrehajtási és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 25 korona költség, valamint a csatlakozottnak kimondott Esztergomi Takarékpénztárnak 3000 kor. tőkekövetelése és járulékai behajtása végett. A komáromi kir. törvényszék területén levő Libád községben fekvő s a libádi 203. sz. betétben felvett A I. 1—17. sorsz. 333/2., 476/40/b, 479/5/b, 592/1., 593/1., 728/2., 729/2, 959/1, 1102/1, 1103/1, 1213, 1214, 1416, 1417, 1664/1.,.