ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-01-11 / 2. szám

XIX. évfolyam. Esztergom, 1914. január 11. 2. szám. ZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre ő kor. Egyes szám ára 16 fillér. Felelős szerkesztő: ROLKO BELA. Kéziratok a szerkesztőség-, előfizetések a kiadóhivatal cimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Észlelések. Esztergom, 1914. január 10. Kezdjük mindjárt a nagy világgal, amelynek titkos kerekeit sok más hatalmas tényező mellett a diplomácia ravasz emberei forgatják. Mig ugyanis csendesen végezzük polgári foglalkozásainkat, gondolkodunk életünk hátralévő éveinek vagy csak napjainak tűrhető megalapozásáról, az egyes országok diplomáciai konyháiban oly veszedelmes dolgok történnek, hogy ha a fenyegető veszély nagyságának öntudatára ébrednénk, nem lenne többé nyugodt a munkálkodásunk, de még az étkezésünk és alvásunk sem. Micsoda dühös kapzsiság szállotta meg az embereknek — az egyes államok nagy embereinek lelkét! A „humanizmus"-nak mostani nagy korszakában, amidőn szenvedéllyel védi a társadalom a zülléstől a gyermeket, amidőn hurkot vetnek a törvény emberei az „angyalcsinálók" nyakába, tejet, kenyeret, ruhát osztogatnak a szűkölködőknek: a diplomaták országokat akarnak feldarabolni, népeket vérfürdőbe fojtani, szoptató anyák felett a hajlékot felgyújtani s a családapákat hideg puskával a jeges csatatér borzaimaiba kidobni. A „Pesti Hírlap" leleplezése úgy hatott ránk mintha jeges lepedőt dobtak volna a nyakunkba. Hát ilyen szívtelen szomszédaink vannak, akik telve vannak dühöngéssel, rablási és gyilkolás! szándékokkal ?! A balkáni háború szomorú bizonyítéka annak, hogy e szomszédos népeknek nem kell békés élet. A kultúra mai korszakában, amidőn drága lett az embervér, ők holttesteken akarnak tiporni és őrjöngő haditáncot járni. Szomorú jelenség, hogy az európai miveltségü romániai és szerbiai fejedelmek, diplomaták teljesen azonosítják magukat népük vad hajlamaival, ahelyett, hogy a műveltségnek valamelyes szikráját közöttük felgyújtanák. Ebből látható, hogy a szakadár keleti egyházak mit sem tudnak az igazi keresztény szellemről, hanem ellenkezőleg, fanatikus gyűlöletre s vérszomjra izgatják a népnek lelkét. A veszedelem itt lappang, nő és terjed a közvetlen szomszédságunkban. Már kétszer állott fegyverben monarchiánk hadserege s csakis a hirtelen készültségnek tulajdonitható, hogy a szerbek gyilkos hordái rá nem törtek hazánk déli vidékeire. Ha előbb-utóbb mégis csak fegyvert fognak ellenünk, kénytelenek leszünk a drága magyar vért pazarolni ily komisz nációk ellenében, amelyeknek csak egy vágyuk van: rabolni, pusztítani kulturás területeken. A legnagyobb zavarban. Szigorúan számolva s félretéve minden reménykedést és optimizmust megállapíthatjuk, hogy a lappangó, de folyton fejlődő európai általános tűzveszedelem idején egy nemzettől — még a szövetségesektől — sem várhatunk komoly támogatást, pedig mindinkább bizonyossá válik, hogy a legnagyobb felfordulás a mi birodalmunkban lesz, ahol Európának csaknem minden nemzetisége található mozaikszerűen összepréselve. A békében elegendő a katonai és adminisztratív hatalom arra, hogy ezt a különböző tendenciájú népeket összetartsa és nyugalomra kényszerítse, a zavargások idején előtörő szenvedélyekkel szemben azonban elégtelenek lesznek hatalmi eszközeink kiváltképen, ha a hadierőket a. határokra kell tolni, hogy a betörő ellenségeket visszaszorítsa. Legalább a magyarság tartana össze a közös veszedelemmel szemben. A jelenlegi helyzet azonban kétségbeejtő kilátásokkal ijeszt a háború esetére, hiszen a legnagyobb politikai párt hatalmának erősítésére rövidlátó játékot űz a nemzetiségekkel s meggondolatlan Ígéreteivel szarvakat rak fel a bujtogatóknak, akik máris védtelen prédának tartják Magyarországot. Ilyen állapotok között talán jobb lenne az ország egységének megóvására, ha a burkolt abszolutizmus helyett a hadsereg venné kezébe az uralmat s rendet teremtene a folyton egymás ellen marakodó magyarság s a kifelé tendáló nemzetiségek között. Nincs is reményünk arra, hogy hazánknak politikai tényezői félretegyék a kicsinyes egyéni törekvéseket s mindenekelőtt a haza javát keressék s annak védelméről gondoskodjanak, i Pedig az idejében való észretérés még valamit segíthetne a kétségbeejtő állapoton s egyöntetű munkálkodással ki lehetne védeni a legnagyobb veszedelmet megelőző alattomos támadásokat. Nem a Tisza István és a munkapárt elleni izzó gyűlölet legyen tehát a magyar politikai pártok fogondja, hanem az, hogy miként lehetne a sérelmek dacára is megteremteni a belső békét és minden lehetséges fegyvert az ellenségek ellen fordítani. R. kl „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Az örök Nap körül. Irta M. Lajos. Szállunk némán, szédítő égi pályán. S bár lentről pontnak lát a föld bolondja, Napok vagyunk mégis, napóriások, Az örök Nap körül bolyongva. Azért vagyunk, bogy éjjel a sötétbe Vidám tüzet szemünk mennyköve rázzon. Csak ba reggel maga kel: az örök Nap, Akkor tűnünk el, sírva, fázón. Örök Nap tüze mellett jég vagyunk csak, Tornát, versenyt vele mi ki nem állunk: Jutalmul mégis egyesülünk holtan, Napba esünk, ugy lesz balálunk! A beteljesedett jóslatok. Az 1788-iki francia forradalom kezdetén történt. Egy napon egyik akadémiai tag, kitűnő és eszes férfiú, ünnepélyes estélyt adott. Az estélyen Gazotta nevű barátjával, egy jámbor és tudós férfiúval, ott volt La Harpa filozófus is. A társaság többi tagjait akadémikusok, tisztek, bírák, tudósok és főrangú hölgyek képezték. Az estély vacsoráját a házigazda a legnagyobb fénnyel és pazar tékozlással rendezte. Midőn a legválogatottabb borok elfogyasztása már megoldotta a jelenlevők nyelvét, az asztali hangulatnak különben is vidám társalgási módja csakhamar némi szabadossággá változott és mindenféle pikáns és kétértelmű tréfák gunyoros élcek, csipkedős megjegyzések kezdtek hangzani. A jelenlevők egyike a vallási kérdések feszegetésére terelte a társalgást. Természetes, pompás témának ígérkezett a vallás és csakhamar megindultak a támadások az Isten, egyháza, a papság és minden ellen, ami szent és ami a vallással összefügg. Abban az időben a világ oly kevéssé volt kényes és büszke, hogy még a legelőkelőbb társaságokban is minden, ami az öröm és mulatozás örvényében felmerült, meg volt engedve. Chamfort iró, a társaság egyik ünnepelt tagja, — istenkáromló cikkeit és förtelmes elbeszéléseit olvasta fel. Arcpirulás nélkül hallgatták ezeket még a jelenlevő főrangú hölgyek is. Sőt mosolyogtak és helyeseltek, miáltal még inkább tüzelték a gúnyolódókat. És erre megindult az élcek özöne a tisztesség, a vallás ellen. Felkelt egy vendég és Voltaire „La Pucella" című művének egy piszkos tirádáját kezdte szavalni. Nyomban reá felhangzottak Diderotnak ama bölcseletieknek csúfolt versei, melyeknek ez a refrénje : •— A legutolsó papnak a belével szorítsátok össze a legutolsó király torkát. Ez legyen a legutolsó királynak a villásreggelije! Alighogy lecsillapodott a tetszést kifejező tapsvihar, felemelkedett az egyik tudós és borral teli poharát magasra emelve, ittasan harsogta: — Hölgyeim és Uraim ! Éljen a szabad gondolat! Éljen az ész! Le a babonasággal! Én olyan bizonyos vagyok benne, hogy nincs Isten, mint a hogyan hiszem, hogy Homérosz esztelen bolond volt! És igy ment ez jó ideig. A mulatság azután komolyabb lett és egyesek a Voltaire által egyengetett forradalom melletti lelkesedést szabadon hangoztatták. Mindannyian megegyeztek abban, hogy a férfiú éppen ezért tarthat a kitüntetésre legnagyobb igényt. — Voltaire, — hangoztatta a jelenlevők egyike, — az ő korszakába lelket öntött. 0 nézeteinek minden társaskörben utat készített. — Igaz, igaz ! —• mondotta erre szomszédja. — Képzeljék csak, az én borbélyom is Voltaire tanítványa. Minap, mialatt hajamat porozta, igy szólt hozzám : — Nyugodjék meg Uram, én is az ön gondolkozását vallom. Mert habár én csak szegény borbélyféle ördög vagyok, azért egy mákszemnyi hitem sincs már ! A társaság azután abban a következtetésben állapodott meg, hogy a jelek szerint ítélve, a várva-várt forradalom már nincsen messze. Bizonyos az, hogy közel kell lennie azon szép és régen óhajtott időnek, mikor a babona, vagyis a hit és vakbuzgóság helyet fog adni a bölcseletnek. Egyesek számítgatják, hogy a valószínűség szerint mikor fog beköszönteni az az idő és találgatták, hogy a jelenlevő társaságból ki lesz majd