ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-03-09 / 10. szám

ció autonómikus kezelés esetén is a minisztériumon keresztül juthat a fökegyúr elé, úgy hogy az állam érvényesítheti vétóját mindazon jelöltekkel szemben, kiket állami szempontból veszélyeseknek taft. Csak az initiativa ne legyen a politikai hatalom és párturalom kezében, hanem magának a püspöki karnak kezében, mely legilletékesebb azon személyek kiszemelésének ügyében, kiket a maga testületébe valóknak itél. Az uj kultuszminiszter, Jankovics Béla, tudomásunk szerint nem vall eltérő nézeteket az autonómia kérdésében elődjével szemben. Hisz Zichy János gróf szemelte ki öt az államtitkárságra, bár nem is álmodta, hogy mielőtt államtitkári működését jóformán megkezdte volna, máris utódja lett a miniszteri székben. De a jelenlegi kormány állása sokkal jobban meg van ingatva, semhogy az autonómia megoldásával komolyan foglalkozhatnék; aki levegő után kapkod, nem ér rá problémákon törni a fejét. Kormányok jönnek, kormányok mennek. Bizalmunk azért a magyar püspöki kar felé irányul, mely most már komolyan a kezébe vette az autonómia ügyét. Eddig mindig az hallatszott, kivált liberális részről, hogy a püspöki kar kerékkötője az autonómia ügyének. Superior stabat lupus. De most már egész bizonyos, hogy a püspöki kar elkészült az autonómia proprammjával s csak a kormányon múlik az évtizedes Ígéretek beváltása. Dr. Csernoch János hercegprímástól eredt az autonómia előleges becikkelyezésének eszméje. Ő már képviselő korában keresztülvitte a koaliciós kormánynál, hogy az előleges törvénybeiktatás gondolatát magáévá tette. A protestánsok autonómiája is igy készült, a katholikusok ezzel semmi különös privilégiumban nem részesülnek. Viszont igy a legközelebbi szervező kongresszus biztosítva lesz attól, hogy az 1897— 1902-iki kongresszus meddőségére kárhoztassák. Az előleges becikkelyezés gondolatát magáévá tette Zichy János is. Csak az a kérdés tehát, hogy a jelenlegi kormány épségben tartja-e a Zichy-féle tervezetet, avagy megcsonkítja azt? Utóbbi esetben az autonómia ügye ismét zátonyra kerül. Mert a jelenlegi püspöki kar vagy teljes autonómiát akar, vagy semmit — azaz hódolatát kifejezésre hozni, hogy megfogja az üdvözlendő hüvelyk ujját, vagy valamennyi ujját s azokat jól megropogtatja kezében. Kínában az emberek mellükön összeteszik két kezüket, majd egy negédes mozdulattal lebocsájtják és finoman meghajtják magukat, miközben folyton ezt mondogatják: Fsin, Fsin. Ha valaki közeledik a kinai felé, tiszteletteljesen alázatosan felkel, felemeli összekulcsolt kezeit és mélyen egészen a földig meghajtja magát. Ha két ember hosszú távollét után találkozik, mindkettő letérdel és lehajol a földig és ezt még kétszer megismétlik. Aki az európai üdvözlés módot használja, az ötven bambusz ütést kap az ö pártfogójától, az illető város legkegyelmesebb mandarinjától. A neworleansi ember a fejedelmét orditásával üdvözli. Ha tisztelegni akar a fejedelemnél, elmegy a királyi kunyhó elé lehajtott fejjel, nem néz sem jobbra, sem balra, karjait feje fölé emeli és háromszor torka szakadtáig elordítja magát. Erre a király halk suttogással megkínálja egy ülőhellyel, mire az alattvaló, hogy háláját kifejezze, újból ordit egy nagyot; a király minden kérdésére, mielőtt felelne, előbb ordit egyet, és nagyon sokszor megismétli ezt az udvariassági formát. Indiában az üdvözlők között levő távolságtól függ a tisztelet nagysága. Minél messzebb húzódnak egymástól hátra, annál nagyobb tiszteletet fejeznek ki. Ha a bramin (szerzetes-féle pap) útközben egy tisztátalan törzsből származó emberrel találkozik, rákiált, vagy rákiáltat már messziről, hogy húzódjék vissza a kellő távolságba. Ez a távolság meg van határozva és nagyobb, vagy kisebb a törzs alacsonysága arányában. A Ciego, vagy a Tier törzsből származónak vissza kell hujobban mondva ismét jobb időkre halasztja az ügy sikeres megoldását. A főpapi kinevezéseknek ügye, mely a Zichy-féle tervezetben is nyilt kérdés maradt, szintén jobb időkben várja megoldását. Egy fejlödésképes autonómia ki fog terjeszkedni okvetlen ezen ügykörre is. Eljön az idő, midőn a püspöki kar a fökegyurnál és a kormánynál érvényre fogja juttatni az igazi autonómia legfőbb jogát, hogy a püspöki kinevezéseknél a kezdeményezés a legilletékesebb kezekbe: magának e löpapi testületnek kezébe legyen letéve. Választási jelenetek.*) Indulás. Nótázás, zászlók, asszonyok, gyerekek, rezesbanda, kendőlobogtatás, éljenzés, kocsizörgés, por, lótás-futás, parolázás, ölelkezés. Nagykendőikbe csavarva álldogálnak az asszonyok. A gyerekek a hosszú sorban álló kocsik között furakodnak. Rí, akit nem visznek magukkal. Akit magukkal visznek, fölényesen mosolyog le a pajtásaira. Két szál csendőr méltóságteljesen lépdel föl s alá az utca hosszában. Az egyik fiatal, odahunyorit a csoportban álló leányokhoz. A menetet rendezők utasításokat adnak. Az atyafiaknak mosolygós az arcuk. Hogy csaknem valamennyi szivaroz, az magától értetődik. Az asszonyok egy része épen a miséről jön, ők is odaszegődnek a csoportokhoz. A téren zenéz a banda. Beniczky zászlaját magasan lengetve táncol egy jóképű legény. Nagy dübörgéssel bekanyarodik az alsó végen egy automobil. Zichy Aladárt hozza. Éljenzés. Aztán megérkeznek a szalatnyaiak is, akikre már vártunk. A rendezők nagy hangon kiáltoznak. Kapaszkodik mindenki a saját kocsijára. Akárhány előbb megemeli a sapkáját, s azt sóhajtja : Jézus segits ! Aztán föl a kocsira. — Csak az Isten már egyszer segítené őket! — sóhajt az egyik assszony. — Hátha majd megint szomorúan jönnek — mondja a másik. — Éljen Beniczky! — hangzik mindenfelöl, s öt község népe indul a kocsikon. Prüszkölnek, ágaskodnak a lovak, dalolnak az atyafiak. A kapuk előtt ácsorgók integetnek. Legények, leányok sietnek gyalog Ipolyság felé. Jó ideig tartott, mig a kocsik elvonultak, még tovább tartott, mig az asszonyok eloszoltak. Szidták hazamenet azt a tizet, akik a mi falunkból a kormányra mentek szavazni. Nehézséget, kórságot, * Valamivel hamarább beküldve több érdeklődést biztositott volna magának ezen tudósitás, de talán mint oknyomozó reflexió még mindig megállhat a sok erkölcsi tanulság miatt. (SzerkJ zódnia hatvannégy lépésnyire ; ezenkívül a törzsek legalsó emberei, mint például a vargák, kötelességüknek tartják, hogy százhuszonnyolc lépést menjenek hátra. Az európaiak tiszteletük és becsülésük jeléül leveszik a kalapjukat; a keletiek ellenben befödik fejüket, miközben a legnagyobb ömlengések és hajlongások közt fejezik ki hódolatukat; tiszteletüket akarják kifejezni akkor is, midőn kalapjukat levéve arccal a földre borulnak. Az angol udvariasságból, vagy barátságból nekirohan az embernek, a karjánál megragadja és derekasan megrázza, de ugy, mintha a vállait akarná leszakítani; eközben arca legkevesebb változást sem mutat: hideg, közömbös, mintha egész lelke a karjaiba szállt volna. Ezt a darabos ölelést a franciáknál és olaszoknál a nyájas ölelés helyettesíti. Olaszból fordította: Abrakadabbra. Összeírás. Irta: Mátrai Ferene Béla. „A tanitó irkálja a gyerököket" — mondta Mihály gazda. Aztán befordult a pitarra s mikor ismét elökövetkezett, nagyon komoly, mondhatnám méltóságos volt az arca. Mikor pedig a tanitó odaérkezett a tanyája elé, Mihály gazda úgy tett, mintha nem is neki szólna ezúttal a köszöntés; a sövény körül látszott babrálni valamin s vagy háromszor is megszólította már, régi barátságos hangján a tanitó, mire Mihály azt meghallotta! — Hát a tanitó ur is irkál!? nyavalyatörést és hasonló jókat emlegettek. Az egyik kénköves tüzes esőt kivánt a fejükre, s közben ájtatosan keresztet vetett nepomuki szt. János szobra előtt. Ketrecben. Ketrecnek nevezem azt a helyet, ahová bedirigáltak. Ember ember hátán tolongott két apró, meg egy nagy szobában, meg az úgynevezett udvaron, meg az úgynevezett kertben. Az úgynevezett kertből — értsd néhány négyszögméternyi bekerített területet az utca felé — pompás kilátásunk nyilt az utcára. De csak egy helyről, egy kupacról. Jég, vagy répa volt alatta. Ú^y kellett rohammal bevenni, akárcsak azt a bizonyos 203 méteres dombot Port-Arthurnál. Mert akinek azon a kupacon hely jutott, biz' Isten szép szóval nem engedett. Onnan néztük a mungók felvonulását. Akiknek a kupacon nem jutott hely, azok felkapaszkodtak a kerítésre, s politikai meggyőződésüknek onnan adtak kifejezést, mikor az egyes csoportok felvonultak. Még a lebotolt akácok tetején is érdeklődők gubbaszkodtak. Bent a szobákbán azok szorongtak, akik éhezték és szomjúhozták az igazságot. Csakis az öklök és a könyökök segítségének lehetett mozogni. Én az óriási alkotmányos füst és a még alkotmányosabb vitatkozások miatt szabad levegőt kerestem, mert a füstöt már nem bírta a szemem, a hazafias nyilatkozatokat pedig már nem birta a gyomrom. Az udvar felé vezető folyosóra valahogyan elverekedtem. De ott aztán se előre, se hátra! Szerencsétlenségemre egy fogatlan szavazó polgárral kerültem szembe, aki szintén mozdulatlanságra volt kárhoztatva, s kinos helyzetemben azzal szórakoztatott, hogy a Désy-Lukács ügyeivel kapcsolatban jogi nézeteit fejtegette, de olyan hévvel, hogy teleköpködte az arcomat. A helyzet magaslatán. Ezt, kérem alásan, úgy kell érteni, hogy ügyes taktikával feljutottam a kupac tetejére. Az ügyes taktika tulajdonképen az alkalom kihasználásában állott, Az alkalmat, amelyet kihasználni szerencsém volt, az szolgáltatta, hogy a dombocska tetején ketten összevesztek, s az egyik akkorát lökött a másikon, hogy az a bizonyos másik ötöt sodort el magával az Ötven centiméteres mélységbe. Igy s ekkor sikerült feljutnom a helyzet magaslatára. Tizen lehettünk „oda fönt." Odakint a nyilt utcán, túl a kordonon, hemzsegtek a vörös tollasok. Csaknem minden felvonuló csoport előtt egy-két zsidógyerek ugrált, tapsolt. Amikor egyik-másik községből öten-hatan mentek szavazni, ötvenen-hatvanan kisérték a hangulatcsinálók. A túlsó járdán az érdeklődő közönség hemzsegett s a falubeli asszonyaink és leányaink onnan integettek át mihozzánk. Az utca közepén jól öltözködött hölgyek lejtettek nagy grandezzásal, s piros tollat tűztek a ridikül mellé vagy a kalapjukba. Egy kutyának a nyakán is piros szalagot láttam, de nem vettem észre, hogy kutya-pajtásait ez na— Muszáj Mihály bácsi. Törvény. — Lássa ezen a papiroson is meg van hagyva. Aztán aki elhallgatná, tudja, megbüntetik. Azért mondom . . . — No-no! Hiszen nincs is már nekem olyan kis cselédem. Hanem hát menjünk innen, mer itt úgyse tudná bejegyözni. De mondom nincs is nekem. Ezek, akik itthon vannak, már mind nagyok. Tudom ezeket nem irkálja föl. — Aki még nincs tizenöt éves. Meg aki a hatot már betöltötte. írás-olvasás nélkül ma már nem lehet boldogulni. Ezért kell ez, Mihály bácsi. — No iszen tudja, a szegény ember meglehet enélkül, de hát ha már törvény . . . — Halad a világ, Mihály bácsi. — Hát lássa, az én gyerökkoromba azt se tudtuk, mi az az oskola, mégis csak megvótunk. De mög módosabb is vót tudja a népség. Ma mög mindönfelé csinálik a sok oskolát, oszt szögényebb lösz inkább az embör. — Az akkor volt Mihály bácsi. — No iszen maguk tudják . . . Én csak mondom tudja, mán ahogy akkor vót. — Hanem hát beírjuk, talán amelyik mégis... — Ha gondújja . . . Örzsi, gyere csak ide 1 — Orzsi! Keressétek csak mög anyátokat. Mondjátok neki, itt van a tanitó ur. Oszt vögye ki az imádságos könyvet. Mer' a nevetek abba vóna, ha ugyan az anyjuk é nem vétötte a jegyözést. — No majd csak kiolvassuk. — Hanem hozott-e a tanitó ur téntát magává, mer' a bizony nincsen nékünk. Mi nem irkálódunk, A dolog elöli tudja az embört.