ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913
1913-11-16 / 46. szám
Középen áll Körösy kanonok magas alakja, jobbjával a mellette térdre omlott Pongrácz jobbját szorítva (ki balkezében feszületet s pálmát tart), mig Grodeczky Körösy bal vállára borul. Mindháromnak arcvonásain bámulatos hűséggel tükröződnek a háromnapos keserves kinzatásnak és gyötrelmeknek nyomai, de egyúttal a vértanúi elszántság és hithüség. Kinzatásukat megelőzőleg három napig étlenszomjan hagyták őket, s midőn harmadnapra (pénteken) egy korty vizet kértek, pokoli gúnnyal hust nyújtottak nekik; de ők az agg Eleázárral, a Makkabeusok legtiszteletreméltóbbikával visszautasították azt. Erre fejüket erős szijjakkal kezdték szorítani, úgy hogy koponyacsontjuk repedezni kezdett; majd kezüknél fogva a szoba gerendájára kötve őket, égő fáklyákkal perzselték oldalukat és hegyes vassal szurkálták testüket, miközben a kínjaikban gyönyörködő Alvinczy prédikátor és Rajner polgármester folyton a kath. hit megtagadására nógatták őket. Haláluk után még félévig kellett könyörögni Rákóczy Györgynek, mig a szívtelen katona megengedte, hogy tetemüket a pöcegödörből (hol Pongrácz még 20 óráig élt), hova belehányták, kiemelhessék és tisztességes helyen eltemethessék. Körösy Márkot kanonoki cimádában, Pongráczot karingben (stólával), Grodeczkyt egyszerű jezsuita-talárban ábrázolta a szobrász. Arcuk korhű, csak Grodeczky (a három közül legfiatalabb) van talán kissé öregitve. Mindhárman a lelkipásztori buzgólkodás közepette lelték vértanúhalálukat. Pongrácz mint nagyszombati tanár a vakációját használta fel arra, hogy az eretnekséggel ellepett Kassa vidékén a két jezsuita Páternek segítsen az eltévedt hivek visszatérítésében. Szerencsére ép két héttel vértamisága előtt végzett Pongráczcal lelkigyakorlatokat, különben talán nem lett volna képes kiállani a rettenetes kínokat. Szó volt a három vértanú külön ábrázolásáról. De itt is a művész ízlése szerint volt a leghelyesebb. A csoport kép a plasztikának egyik legértékesebb elemét: a dramatizálást vitte bele a műbe. Szinte látni és hallani lehet: mint erősiti egymást a három hithős a végső bajvivásra. Lehetetlen megindulás nélkül nézni a szoborcsoportozatra. Némileg emelné azonban a hatást, ha ugy a szobor piedesztálján, mint a kétoldalt szinte még odakivánkozó mellék piedesztálokon (hogy menetelesebb legyen az egész) bronz-reliefekkel örökítenék meg a dicső vértanuk kinzatásának kiemelkedőbb mozzanatait, és esetleg szines márványbetétekkei tarkítanák az alapzatokat. Ez nagyban emeli a körülötte levő oltárok (pl. a sz. Márton oltár) szépségét és összbenyomását is. (Felírás sem ártana). In memoria aeterna erit Justus: örök emlékezetben lesz az igaz! Ha a profán történelem emlékezetben tartja nagyjait, annál inkább Isten és az egyház az ő vértanúit; a hősök e legnemesebb faját, kiket nem az önfentartás ösztöne, sem — Nem menekszem, itt maradok, az Úr keze ihlet engem s ha az akarja, még egy hajszálam sem mozdul meg, — mondja lassú méltósággal az apostol. Távozz most azért jó lélek és imádkozz értem, nézd a hajnal már közéig, messze az Appián meg emberek közelgenek. Reszkető kezét felemelte s keresztet irt vele Zelma homlokán. Az meg sirt, könnyei zajtalanul hultak lefelé a földre, mint a csendes áldásthozó tavaszi eső. — Ne sirj Zelmám, súgja lassan Saul — még találkozunk. Az Aurelia vián nagy a tolongás. Vágtató paripák, száguldó kocsik lepik be az út közepét, a szélén pedig nagy csoportokban emberek mennek. Két férfi letér az útról s csendesen beszélgetnek. — Szegény Pál, mily bátor volt, mily szilárdul lépett a bakó elé, az az ősz fej, azok a könnyes szemek, örökre lelkembe vésődtek — s ha majd meghalok még talán ott is velem lesznek, — mondja az egyik. — Csodálatos volt — láttad — folytatja a másik, — mikor a fejét levágták az hármafugrott, jól láttam, még a gonosz Klaudius is megrázkódott. — Hisz' remegte az istentelen, mert az Űr kezét ki nem kerülheti. Beérnek a városba, a kapunál szétválnak, az egyik jobbra, a másik balfelé megy. Azután az este is eljön. Véres hosszú csík húzódik az ég peremén, mely ép úgy tűnik fel, mintha valami mértföldes késsel felhasították volna a menny szürkülő bőrét. A sás közül Zelma lép ki, imbolygó léptei elárulják, hogy nem pihent már régen. Nem sirt, nem panaszkodott, már csak remegett. a dicsvágy vagy egyéb melléktekintet ösztökélt nehéz küzdelmükben, hanem egyedül Isten önzetlen lángoló szeretete ; kiknek címerében nem oly fegyverek ékeskednek, melyekkel ők mások vérét ont tották volna, hanem ama fegyverek és kinzóeszközök, mellyel az ő életüket oltották ki. Kiss Györgynek a szobormű „stylizálására" is volt gondja. A uj mű pompásan beleilleszkedik a bazilika renaissance stylusába. Menten minden bárok páthosztól és modern kifejezéstelenségtől a józan renaissance szellemében nemes alaki és lelki szépséget öntött alakjaiba s igy a szoborcsoport méltán sorakozik a bazilikába már meglevő ékességei közé (Pázmány, Simor szobor, Szent Szív szobor stb. Mindazok, kik jövőben látogatni fogják az esztergomi bazilikát, el fognak zarándokolni a kassai vértanuk emlékéhez is és a „bíboros erény" a „Virtus purpurata" e beszélő typusairól a hithüség és az áldozatos lelkület impressióit és impulzusait fogják meríteni. És erre a modern kereszténynek is szüksége van. Mert az Isten elleni régi gyűlölet, melynek harci szekere már annyi millió keresztény hithősön gázolt keresztül, még mindig nem ült el, sőt újult erővel készül kitörni a XX. században. A keresztényüldözés s a vértauság korántsem őskori és mult dolgok. Csak a legutóbbi évtizedben 1900—1910-ig három véres üldözés volt: Kínában-Koreában, Örményországban és a „müveit" Nyugaton, Portugalliában. A katholikus egyház tehát minden időben „hős vértől pirosult" szószoros értelmében bíboros egyház. S a kassai vértanuk vagy a két év előtti portugall vértanuk kinzatása barbárság szempontjából cseppet sem marad el a Nero és Diokletian császárok üldözése mögött. Censor. Széljegyzetek Nietzse „ Ember óriásáról." Ugy látszik, mintha a szellemi műveltség legnagyobb kifejlődését mindig bizonyos szellemi petyhűdtség követné. A XVIII. század végét elfogta a kultúrától való undor s egy képzelt boldog természeti állapot után való vágy. A XIX. századvégi emberek is belefáradtak nagy műveltségükbe és tudásukba, belátják, hogy minden tudásuk mellett sem tudnak semmit. Uj evangélium, uj próféta után vágyakoznak tehát. Némelyek e prófétát megtalálták Nietzsében, aki vállalkozott arra, hogy uj alapokat keressen a társadalomnak, uj tipust állítson az emberiség elé követendő például: „Ich lehre Euch den Übermenschen. Der Mensch ist etwas, das überwunden werden muss!" Übermensch lenni — mily csábító gondolat! Übermensch, amely oly viszonyban lesz a ma emberével, mint amilyenben van ez a majommal, — ezzel a „schmerzliche Scham"-mal. S biztosan azzá lehetünk, csak szakitanunk A három vérfolthoz lép, kis tálba kezdi szedegetni a megfagyott véres homokot. S íme, ahogy a vért felszedi viz bugyog utána, mind a három helyről és vékony csíkban kigyódzva folyik lefelé. Zelma mereven áll, nem érti. A szürke homályból meg egy alak bontakozik ki, határvonalai mindég erősebbek lesznek, végre ott áll egész valóságában. Magas szikár termet, lángoló szemekkel. Hosszú karját méltóságosan a magasba emeli s lágy, de férfias hangon megszólal: — Zelma kövess oda, vedd fel a keresztet s járj mig járhatsz az Űr ösvényein. Aztán eltűnik. Zelma meg csak néz, de a szellem helyén kis bokrocska rezg az esti szélben. — Saul, oh hogy követhetlek, mond mikép járhatok az Űr ösvényein ? Letérdelt, lázas arcát kezébe temette s halkan, de oly fájdalmasan sirt, mint a messze szóló pásztor furulya. * Jelenleg ott — mint a „három forrás" (Trefontán) őrzői — a trapisták laknak. Az ingoványos Tiberis partját lecsapolták és gyógyhatású Eukaliptusz fákat ültettek helyébe. E fák közé meg a szentéletű barátok kis templomos zárdájukat ékelték be. Innnen hallatszik éjjel, mikor Róma alszik a békés szerzetesek szeráfi dala: Deus meus ad te de luce vigilo . . . S mikor azok is elcsendesednek, akkor kél útra a gyenge szellő s az sir, nyög a fák között, mintha a világosságért esdő Zelma panasza volna. Z. Gy. kell minden előítélettel, s keresztül kell gázolnunk rendületlenül mindenen, amit eddig magasztosnak, fenségesnek, szentnek tartottunk. Ezt minden lelkiismereti furdalás nélkül megtehetjük, hiszen nem létezik zsinórmérték, cselekedeteink szabályozója non sens. Ne kegyelmezzünk hát senkinek: „Zerbrecht die alten Tafeln, zerbrecht die Guten, und Gerechten" ; mert ezek a ti legnagyobb ellenségeitek ! Ne illetődjünk meg a szerencsétlenen, a nyomorulton, a szenvedőn: „Földi bolha mindig lesz a világon." Senkit se kíméljünk! Ha rosszul bánnak veletek — úgymond — fizessetek vissza még nagyobb rosszal, ha jogtalanság ér benneteket, viszonozzátok még nagyobb jogtalansággal, hiszen: „Kraft regirt die Welt!" No és végül szakítsátok ki a lelketekből a fenséges után való törekvést, tépjétek ki szivetekből a keresztény ideált, szabadítsátok fel a testet a lélek uralma alól s akkor — fejezi be N, a fejtegetéseit — akkor megteremtettétek az — Übermenschet. Nem vitatjuk e helyen azt, hogy ez a tan nem eredeti, hogy semmi egyéb, mint a sivár Euripides, a hedonisztikus Epikur, vagy a materialista Lukretius eszméinek feltámasztása. Azt is csak megemlítjük, hogy a francia Chamfort, vagy de la Rochefoucauld, mihelyt az ember, illetőleg a csordaember hitványságát tanítják, — N-ban igen hálás tanítványra találtak. Nem kevésbbé Hobbes v. Machiavelli, akik morál tekintetében a legpesszimistábbak s akik azt állították, hogy minden ember rosszat cselekszik, mihelyt a jóra nem kényszeritik. Vagy hogy már Darwinban is megvannak a nyomai annak, hogy az ember képes az effajta tökéletesedésre s hogy a darwinizmus a végletekig hajtva tulajdonképen nitseizmus: — ezt mind elmellőzzük, csak annak a kijelentésére szorítkozunk, hogy ez a N-féle Übermensch nemcsak nem nagyobb az embernél, de még csak nem is ember, csak (!) állat, még pedig a szó legszorosabb értelmében vett állat; vagy ha ugy tetszik egy mindenkit eltipró, öldöklő, egoisztikus ideál, melyet nem követhetünk : aminthogy N. sem kívánja, hogy kövessük, mert hiszen azt mondja Zarathustrájában: „Azt mondjátok, hogy hisztek Z-ban? De mit akartok Z-vel?! Az én hiveim vagytok; de mit ér minden hivő! Ámde, hogyha ez igaz, akkor mit akar N. ? Mit tartalmaz „ Übermensch"-e, illetőleg Zarathustrája?! Megfelel rá Frederic, aki azt mondja, hogy „Also sprach Z." márványból faragott síremlék, mely — a semmit takarja. P. Aemiliusz. Az Alkoholellenes Ifjúsági Csoportokról. A napokban a kir. tanfelügyelők egy körlevelet intéztek az iskolaigazgatókhoz, hogy véleményt mondjanak, esetleg konkrét javaslatot nyújtsanak be a vall. és közokt. miniszter rendeletére, „hogy a tanuló ifjúság körében alkoholellenes csoportok alakíttassanak." Több községben, igy nálunk Dömösön is a lelkészek megkeresték módját miképpen lehetne az ifjúságot visszatartani vagy legalább is mérsékelni az alkohol fogyasztásában. A lelkészek initiálására és buzdítására már több községben — mint Dömösön is — a képviselő testület az egész nép óhajára kérvényt terjesztett be a közigazgatási forum — a főbírói hivatalhoz, melyben kérte, hogy a korcsmák szombat estétől hétfő reggelig zárva legyenek és semmiféle szeszes italt ne mérjenek — és a közigazgatás két zsidó korcsmáros fellebbezésére semmibe sem vette a józan gondolkodósu nép közös óhaját, hanem többre becsülte a két zsidó korcsmáros kérését és a korcsmák vasárnapi lezárását megtagadta. Ez volna az első lépés a felnövő nemzedéket a szeszes italoktól való tartózkodásra szoktatni: a vasárnapi korcsma lezárás. Ezt kérjük és csak akkor lehet majd beszélni az alkoholellenes csoportok alakításáról; mert ha a korcsmák le lesznek vasárnap zárva, akkor megszűnik eo ipso egy másik nagy baj falu helyen, hogy t. i. a gyermekek ott bujkálnak a táncok alkalmával a korcsmákban és már zsenge korukban magukba szívják a duhajkodás szellemét. Meg van a rendelet, hogy 15 éven aluli gyermekeknek nem szabad a korcsmában tartózkodniuk, de hol hajtják végre ezt a rendeletet? Tessék vasárnap este, különösen mikor tánc van — pl. nálunk Dömösön nyári hónapokban minden szombat estétől hétfő reggelig — tessék megnézni a