ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-11-09 / 45. szám

mesitheti. A szellemi erők fejlesztése, fokozása, nemesitóse képezze a fiatal és öreg embernek legfőbb, legszentebb életfeladatát. Ennek a bennünk létező erőnek a tudata kelti fel az életvidor szellemeket, kiknek társaságában a fiatal levita át és átérzi, hogy a nemes vidámságban as Isten iránti hála, ellenben a tépelődésben, a lehorgasztott életuntságban, alaptalan, esztelen melancholiában a rút hálátlanság jut kifejezésre. Ezeket az ellenséges szellemeket távoztasd el magadtól, kedves levitám, mert megmérgezik életforrásodat, megfosztanak legnemeseob életörömeidtől. Az igy megmérgezett források megtisztitása évekig — néha aggkorodig tart. „Principiis obsta." „Semper laeto et contento animo" ez legyen jeligéd! mert az ifjúságnak életvidor kedve nem engedi a megelégedettség liajócskájának az életszirteken való összeroncsolását, mert a szellemi erők felhasználásával ügyesen vezeti át a Scyllák és Charybdisek, a külvilág f

és saját belvilágának rejtett ellenségei között. Es ennek a feladatnak a megoldásánál, ha esetleg az ifjúság temperamentuma nem vezetné, a felkeltett becsület érs esnek kell őt vezérelnie, hogy nyugodt jövőt biztosítson magának. Még magát a szivet érő csapás se fosszon meg lelked vidámságától; az élet komolysága nemesítse életvidorságodnak alaphangulatát, de ne semmisítse meg örökre, mert az ifjúság olyan mint a virág; szívja magát tele mindazokkal a nedvekkel, melyek életfejlődéséhez nemcsak okvetlenül szükségesek, hanem melyekkel a szárazság idején is f entarthat ja magát. Hiszen még a legnemesebb, legtisztább ember sincs biztosítva az ellen, hogy derültnek látszó lelki életegén oly sötét és veszedelmes felhők ne vonuljanak át, melyeket lelke mélyéből utál. Es ha egektől való félelem megingatná erőfeszítésében, akkor elvesztette a csatát, mert elvesztette lelke egyensúlyát: Si hoc in viridi quid in arido ?

LÍ Az ifjú korban fel-fellobbanó hevet, tüzet nem szabad elfojtanunk, azt helyesen élesztenünk és ápolnunk kell, hogy a későbbi korban is világítson, melegítsen. Sőt irányitanunk is kell, nehogy a szenvedélyek irányában terjedjen és a nemes, jó és egészért való lelkesedésnek határait elhagyja. Ezt a követésre méltó jellemek vázolásával, történeti alakok felvonultatásával érhetjük el. Az abnegatio, a mortificatio, az erkölcsi tisztaság, az alázatosság, a szivjóság, a férfias bátorság, a papi méltóság, hősiesség, jellem, szilárdság példaképei tetterőink kifejtésére serkentenek, az erény magasztos polcára felsegítenek. Az ifjúság, a szemináriumi leviták kezébe nem regény való, hanem a forgatagos élet vezéralakjainak küzdelmeit tárgyaló aranykönyv. De ez se legyen egyoldalú, hanem foglalja magában az élet tengerén evezők és evezettek öszszes magasztos alakjait rang, nem, korkülönbség nélkül. Sajnálatra méltó az a pap, a ki saját lelki kárán sőt néha korai életvesztés árán tanulta meg azt, amit kellő percben nyújtott olvasmány utján megtanulhatott volna. Exempla trahunt. Sursum corda ! Eel a magas, tisztább régiók felé! Si hi et hae cur non tu Augustine ? Az út immár törve van. Előre! Nem kevésbbó fontos szerepet játszik a nemes értelemben vett „szép" iránti érzéknek a fejlesztése. Hiszen ebben a korban a képzelő tehetség szebbnél szebb virágokat hajt, a „szépség

11, iránti érzék is már annyira érik, hogy a szép iránt nemcsak fogékonysággal bir, hanem annak horderejót fel is fogja, megérti. Ezt a fogékonyságot külső irányítással, alkalmak szolgáltatásával kell fokozni, hogy az ifjú előtt az anyagi és eszményi szépnek országa, amint azt a nagy természet és a szépművészet állítja elénk, táruljon fel. A lelki nemesítésnek ez a leghatékonyabb eszköze. Es ámbár a szépművészet termei nem mindenki előtt nyitvák, de a nagy természet nem zárkózik el senki előtt, tárva, nyitva van, feltárja szépségeit ós bűvös hangon beszél ahhoz, aki őt megérteni képes. Vizsgálgasd a csillogó ásványvilágot, hatolj be a káprázatos szépségű növónyországba tanulmányozd a változatos állatok hónát és észre fogod venni, hogy a látott, tapasztalt „szépség" elementáris erővel hat reád, leköt a szabadban, lenyűgöz kis szobácskádban, vagy a pulpitusodnál, hogy szépségétől megrészegülve csodálhasd változatosságát ós jóságos Alkotójának hatalmát. Szerencsétlen az a levita, kit a természet le nem köt, mert meg van fosztva attól az élvezettől, mely egy egészséges életfelfogásnak rendes következménye. A természettel való foglalkozás a lelki kultúra fenséges magaslataira vezet, és fentartja a boldog gyermeki kedélyt. Egy assisi szent Ferenc üde kedélyvilágát a növónyország illatja tölti be és költővé avatja. A képzőművészet, a költészet, a zene, mind mind emeltyűi a lélek nemesítésének, de a mérséklet itt is betartandó, mert a tulcsapongás kimeríti az ifjú idegrendszerét, beteges izgatottságok, hypochondriát, érzelgősséget szül és a testét és lelkét megbénítja. A legkönnyebben elérhető szféra, az ének és a zene szférája. A hangok géniusza magával ragadja még a durva kedélyt is, nemesebb érzelmekre hangolja. A levitáknak a zene és ének mivelést mint szórakoztató foglalkozásokat is kell ajánlanunk, mert a derült óra után a lélek a komoly tanulmányhoz felfrissülve fog hozzá. (Folyt, köv.) HÍREK. Csattanók. i. Öreg tanítók a fiatalok között. Az öreg katona, a rokkant vitéz botra támaszkodik, a fiatal vigan csörtet a kardjával. A nehéz lélegzésű, merev lábú öreg és a fütyülve bokázó tisztecske között van egy erős összekötő kapocs, egy természetes fonál, mely az ellentétek dacára is szorosan összefűzi őket. Az öreg katona a fiatalban látja a maga múltját, a fiatal pedig az öregben sejti a saját jövőjét. Igy lesznek az emberek egymás részére hangtalan, de mégis ékesen szóló emlékkövek az élet útján. Igy van ez minden életpályán. Mindnyájan katonák, harcosok vagyunk — egy hivatásnak, egy életééinek harcosai. Hogy forr az élet a népoktatás terén. A pedagógia napszámosai most verekedik ki maguknak azt a helyet és becsületet, amely őket a fokozatosabb szellemi munka révén megilleti s a közös erkölcsi alap feltüzeli a közoktatás kiérdemült vitézeit is, akik a magas korral járó törődöttség cimén a jól megérdemelt nyugalmat próbálják élvezni. A kürt riadó szavára megsuhogtatja néha az öreg katona is a kardját, az öreg tanítóknak se édes a nyugalom, ha néha-néha bele nem keveredhetnek a törtető, a küzdő, az élet harcát vivó tanítóság soraiba. Csendesen mennek, szót nem kérnek, gyújtó eszméket nem dobnak a tömegekbe, azért mégis észreveszik őket, megértik szavukat, mert törődött alakjuk negyven és egynehány évnek keserves küzdelméről, félreértéseiről, lenézéséről és a társadalom hálátlanságáról beszél. Néhány évvel ezelőtt a kath. diákkongresszus termének karzatán a tanácskozó ifjúság fölött feltűnt gr. Zichy Nándornak magas alakja, munkában megőszült feje. Dr. Glattfelder Gyula rámutatott az érdekes helyzetre, mondván: „íme az őszhaju Mózes, aki nézi az igéret földjét. 0 maga már be nem mehet az ifjúság igéret földjére, de imádkozik sikereiért, boldogulásáért." Ilyen jelenet folyt le az „Esztergom-járási rk. tanítói kör" keddi gyűlésén, amikor az összegyűlt tanítóság észrevette két öreg vendégét: Bolkó János ny. hajdúnánási kántortanítót és Halász Mátyás ny. bajóti kántortanítót. De nemcsak észrevették őket, hanem üdvözölték is a népoktatás kiérdemült bajnokait s ezzel a tettel megbecsülték önmagukat és talán jóvátettek néhány igazságtalanságot, begyógyítottak valami fájó sebet, amelyet az öregek a meg nem látott érdemek révén nehezen tűrtek, viseltek. A népoktatás két ősz harcosa már nem mehetett be a munkálkodó fiatalság „igéret földére", de a bentlévők vigasztalásul megörvendeztették őket azon földnek egy-egy szál illatos virágával — az elismerésnek, a tiszteletnek és a megértésnek értékes virágával. Filius. II. A sajtó Bach-korszaka. A néhai valósi Bach-korszak idejében szintúgy tilos vott sajtó utján terjeszteni a velős igazságokat és kritizálni a hatalmi tébolyban szenvedők üvöltő örjöngéseit, mint a hogy nemsokára tilos lesz a gondolat szabad terjesztése, a panamázó urak világgá kürtölése, nemkülönben az igazságos kritika megnyilvánulása hírlap utján. Gyönyörűen ideális helyzetet fog teremteni az igazságok legfőbb őre Balogh ur, az ö balkezü sajtó „reformálásával." Újból visszatér majd igy az az idő, amidőn az újságírók mesékkel fogják traktálni az ő hűséges és nyájas olvasóikat, amely mesék mégse valósággal mesék lesznek, hanem a valóságnak allegorizálásai. Nem is lesz érdektelen majd az újság hasábjain olvasni Pityi Palkók csodálatos dolgairól, Babszem Jankónak a pesti rendörökkel való verekedéséről. Mutatóképen ime közlünk is egyet: Pistuka és Jaeika. Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is tul, hol a kurta farkú malac tur, volt két pompás kaliberű gyerek. Az egyiket Pistukának, a másikat meg Jacikának hivták. A két kis pöttöm gyerek rém módon szerették egymást, oly annyira, hogy ha az egyik, példának okáért a Jacika valami csintalanságot tett s a papa meg akarta őt verni, Pistuka rögvest védelmébe vette Jacikát s inkább megszidatta magát, sem hogy Jacikát magára hagyta volna. Egy gyönyörűséges szép harmat-gyöngyös reggelen, amidőn a százszinü pillangók röpdöstek tele a nagy kertet, amely kert azonban a szomszédéké volt, Jacika megkívánta nagyon az édes hófehér testű almát. Szétnézett vizsla szemmel a kertben s hogy senkit se látott a kertben, szépen belopódzott a keritésen át és megrakta zsebeit édes almákkal. Ugy gondolta, amit meg nem eszik, jó pénzért eladja, lesz legalább pénze is. Haj de a szomszéd bácsi meglepte a fiút amint épen át akart mászni a keritésen. Jacika siránkozni kezdett szörnyen, amit Pistuka is meghallott és Jacika segítségére futott, a kit a bácsi alaposan kefélt az alsó felin. Pistuka bátran odalépett a szomszéd bácsi elé s nyeglén monda : — Mért bántja a bácsi az én tisztelt barátomat ? Hiszen az semmi, ha valaki valamit elvisz, ha mindjárt másé is! Hagyja békén az én tisztelt barátomat, mert különben jaj lesz magának. A szomszéd bácsi azonban nem ijedt meg. — Ugy te is olyan jó madár vagy? — kiáltá dühösen — S szegény Pistukát is elnadrágolta és kikergette a kertből. Pistuka és Jacika, a mikor kiértek a kertből, az ajtónál megállottak. Pistuka mellét verve igy kiáltott be a kertbe : — No megálljon! majd ad magának ezért az én papám. Mig Jacika olyan megennivalóan öltögette ki aranyosan megnőtt nyelvét, hogy öröm volt nézni. Aztán elfutottak. Még most is futnak, ha eddig meg nem állottak. Noshát ezután mesékkel szórakozunk, mert Balog ur is jól tudja, hogy a magyar ember mesékből érti meg az igazságot. Fidibusz. Krónika. A kath. nagygyűlés. Csapatszemle van csak, vagy talán már harcok? Csupa lángban álló, izzószemű arcok! Csupa erő, nagyság, lelkesedés, élet, Csupa megküzdeni bármikor kész lélek! Ennek csak egy intés — és az ellen omlik, Csak egy jelszó amely megremegtet csontig, Csak egy vezér, aki vezet bizalommal .. . És a világ képe megfordul bizonnyal! Apostolok tüze bárcsak reánk szállna; S ez a sok ember, mind apostollá válna S elindulna ismét az igét hirdetni — A zörgő avarba lángmagokat vetni! Csapatszemle van csak, vagy talán már harcok? Ha csapatszemle is, élesítsünk kardot És a jelszót hallva, fújjunk trombitákat: S neki a bűnökben megromlott világnak! (-•) A hét. Hát persze, hogy feltűnt, mikor oly ritka eset! És csak valljuk meg: eddig egyáltalában nem történt meg. A vallás tilalmával okolni meg a nem-párbajozást, nyilt és egyenes dolog. És milyen jól illik ! Legalább a néppártnak nagyon illik ... De fogadjunk a Budapesti Hirlap tőkéjébe, hogy lesznek, akik azt fogják kérdezni: tud e az illető ur vivni? Vagy: elhallgatják a vallási megokolást. Ez izetlenség. De a Budapesti Hirlap megnyerte a fogadást . . . # # * Tisza újra díszpolgár. Most Enyingen volt a sor. Egyhangú volt a díszpolgár választás. Kié volt ez az egy hang? Ugye nem a jegyzőé? ! — Csak azt nem tudjuk, hogy ki nyert ezen választásnál? Mert hozzászoktunk ahhoz, hogy a választásnál mindig nyer valaki. Tiszát diszitették-e fel Enyinggel — vagy Enyinget Tiszával ? Budapesti. * Személyi hírek. Dr. Rajner Lajos püspök, Bogisich Mihály v. püspök, dr. Horváth Ferenc, dr. Klinda Teofil, Schiffer Ferenc, Brühl József, dr. Koperniczky Ferenc és dr. Machovich Gyula prelátus-kanonokok Budapestre utaztak és résztvettek a kath. nagygyűlés ülésein. * DF. Majer Imre kettős ünneplése. Párkánynak tevékeny plébánosa f. év július havában teljes visszavonultságban ülte meg 25 éves áldozó-