ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913
1913-10-19 / 42. szám
* Ünnep Tardoskedden. Csendes, de annál bensőségesebb örömünnepélye volt Tardoskedd községének az elmúlt vasárnapon, a midőn az ottani fogyasztási szövetkezetnek uj háza egyházi ünnepségek keretében majdnem az egész község lelkes részvétele mellett felavattatott s rendeltetéseinek átadatott. A szövetkezet megvette az ottani takarékpénztár megszökött igazgatójának Halász (Fischer) Fülöp-nek házát, mely a községnek legnagyobb s legszebb magánépülete s azt a szövetkezeti célokra megfelelően átalakitotta úgy hogy most messze vidéken nincs fogyasztási szövetkezetnek oly szép s praktikus berendezésű helyisége, mint a tardoskeddinek. Az isteni gondviselés munkája volt, hogy az a ház, melynek környékéről oly sok gond, keserűség, csalódás, nélkülözés szállt a családokra, most mint a szövetkezetnek tulajdona áldásokat van hivatva az egész községre terjeszteni. * A kesztölci peronospora. Szokatlan módon állott bosszút Kara Imre kesztölci földmivesen a haragosa. Ugyanis az elmúlt napok egyik reggelén Kara szokás szerint kiballagott a határba, hogy megnézze szőlő termését. Kara rémülve látta, hogy 185 darab szőlőtőkét 370 korona kárértékben valaki kivágta. Kara Imre feljelentésére a csendőrség megindította a nyomozást, amidőn elmondotta a károsult a csendőrségen, hogy ő Bagyura János kesztölci lakos haragosára gyanakszik, akitől Kara a kivágott szőlőtőkéket két évvel ezelőtt per utján megnyerte s neki több haragosa a faluban nincs is. Bagyura tagadja a ráfogott büntettet, noha a csendőrség jelentése szerint Bagyura néhány évvel ezelőtt hasonló dolog miatt egy havi fogházra és 160 kor. birságra lett ítélve. A járásbíróság Bagyura ellen ingó vagyon rongálás vétsége miatt a büntető eljárást megindította. * Pompeji utolsó napjai — Esztergomban. A kinematográfia napról-napra nagyobb meglepetések elé állítja a világot. A „Quo Vadis" után a mozgófényképipar uj szenzációval ejti bámulatba a világot! Olyan feladatra vállalkozott, melynek megoldását hihetetlennek tartotta mindenki. A világtörténelem egyik legnagyobb katasztrófáját, Pompeji pusztulását eleveníti meg az Edward Bulwer világhírű regényének, „Pompeji utolsó napjai"-nak a keretében. Feltámasztani egy várost poraiból, visszavarázsolni a márványpalotákat, pompás kerteket, fürdőket s bennük a római életet — ez volt a feladat könnyebbik fele, de ugyanezt elpusztíttatni úgy, hogy a szemlélőben a kétezer év előtti katasztrófa teljes illúzióját keltse, — ez képezte a legnagyobb nehézséget, mely eddig a mozgófényképipar útjába akadt. De segítségül jött maga a természet. Ugyanazok a romboló erők, melyek hajdan elsöpörték a föld színéről Pompeji csillogó pompáját, ma is működnek még a Vezúv forrongó ménében s a messinai földrengés alkalmával történt kitörések szinte felkínálkoztak a kinematográfia számára, hogy élethű felvételeket eszközöljön az izzó lávafolyam rombolásairól, a hamueső borzalmas munkájáról, a nyomában megszülető tűzvészekről. Igy sikerült ennek a nagyszabású mozgófényképnek utolsó felvonásában elfogadhatóvá, hihetővé tenni egy egész város elpusztulását, és sikerült visszahozni kétezer év távlatából a nagy katasztrófa valószínű képét. Mint ebből is látható, a kép éveken át készült. Százezrekre menő költséggel kellett a paloták egész utcasorát, a tündéri kerteket, a hatalmas templomokat s a nagy cirkuszt felépíteni s hatezer szereplő személyt kellett betanítani és mozgatni, hogy a csalódásig hiven állítsák be a világhírű regénynek fejezeteit. Az esztergomi ^Korona mozgófényképszinház" a „Quo Vadis"-t is felülmúló szenzációs film három napi előadási jogát nagy anyagi áldozatok árán megszerezte. A nagy és látványos mozgófénykép mintegy 2100 méter hosszú és öt felvonásban mutatják be. Az előadások, mint értesülünk, e hó 21., 22. és 23-án tartatnak meg. * ítélet a feszületrongálók ügyében. Nemrégiben adtunk hírt a nagysápi garázda legények büntevéséről, akik berúgott fővel kigúnyolták, megrongálták Nagysáp község főterén álló keresztet. A csendőrség feljelentése folytán Balog Benjamin 21 éves, Balog József 19 éves, Juhász Géza 18 éves, Tarján Tót Lajos 26 éves és Kis László 23 éves nagysápi református vallású legények felett, akik a tettet elkövették, hétfőn Ítélkezett az esztergomi kir. járásbíróság. A tárgyaláson a vádlottakat Weisz Sándor dr. ügyvéd, a magánvádat Mike Lajos és a köz vádat Boross Géza dr. ügyészségi megbízott képviselték. A tárgyalást Forgách Béla dr. kir. járásbiró folytatta le, melynek folyama alatt az ügyészségi megbízott indítványára Tarján Tóth Lajos és Kis László ellen az eljárást beszüntette s csupán Balog Benjamin, Balog József és Juhász Géza felett mondott ítéletet. A lefolytatott bizonyítási eljárás befejeztével a három vádlottat bünösnep mondotta ki a bíróság vallás elleni kihágás miatt és ezért őket az enyhítő körülmények figyelembe vételével egyenkint egy-egy napi fogházra ítélte és egyúttal a felmerült költségek viselésére is. Az Ítéletben a vádlottak megnyugodtak. * A sziget titka. A Duna ölelő karjai közt békésen zöldelő szigetünknek nagy szenzációja volt a napokban. A szép idő sok sétálót csalt ki az őszi díszben pompázó szigetre. Egyszerre az egyik bokor körül nagy csoportosulás támadt. A bokor alján ugyanis rejtelmes csomagot találtak ezen felírással: — Vigyázva bontsd ki! Különösen a nők féltek a csomagtól, mert dinamitot vagy más veszedelmes meglepetést sejtettek benne. Végre is egy odakerült baka felbontotta gyiklesőjével és egy doboz finom kinai teát talált benne, amely a napokban érkezett meg Brutsy Gyula üzletébe, ahol kilóját 16 koronáért lehet kapni. Félkiló 8 korona, 1 deka 16 fillér. * Vörös kakas Lábatlanon. Az elmúlt napokban Lábatlan községben Német István földmíves kertjében kazalba rakott szalma kigyulladt, amidőn aztán a gazdának gazdasági eszközei is 200 kor. értékben odaégett. A tüz átkapott Kapu Jánosné szalmák azalába is, ugy hogy nemcsak a szalmakazal, de még a közelben levő gazdasági felszerelés is porrá égett. Kapu Jánosné kára meghaladja az 500 koronát. A tüzet, csendőri jelentés szerint gyermekek gyujtogatása idézte elő. A tüz keletkezésének okáról a nyomozás megindult. * A molnár tolvaja. Kinizsi János bajnai molnárnak a bajnai szérűn levő cséplőgépjéről valaki egy vízmentes ponyvát ellopott. A kár értéke 70 korona. Károsult panaszára a bajnai csendőrség megindította a nyomozást a tolvaj kiderítése végett s egyben az esetet a csendőrség bejelentette a bíróságnak. * Népmozgalmi statisztika. Esztergomban 1913. október 12-től 19-ig. Születtek: Farkas Katalin rk. házvezetőnő leánya, — Némethy Jenő Zoltán rk. városi kiadó fia, — Szölgyémy Terézia rk. földm. leánya. Házasságot kötöttek: Móringer Lajos halászsegéd és Pastrovics Éva Terézia (özv.) Esztergom — Német Sándor vasúti fékező Bpest és Mészáros Ilona varrónő Esztergom, — Górka Károly cs. és kir. zenészörmester és Zsombori Ilona varrónő Esztergom. Meghaltak: Fleckenstein Ödön rk. 26 éves biztosító intézeti titkár (pyaemia), — Lengyel Gyula rk. 10 napos (szül. gyenge), — Guzsvenitz Vilmos rk. 48 éves tanítóképző intézeti igazgató c. kanonok (agyhüdés). Kiadótulajdonos: Dr. PÉCSI GUSZTÁV. N y i 1 t-t é r. A ft Papság részére © finom berlini meleg kötött ka© bátok darabja 9 kor., dr. Jäger © „Normal" gyapjú alsóingek és © nadrágok többféle minőségben, © valódi pécsi Hamerli glacé-, © szarvasbőr- és bélelt bőrkesz© tyűk és harisnyák legolcsóbban Schwach Sándornál. Megérkeztek! őszi és téli hazai és angolszövetek: a legújabb divatú EEE üzletembe, melyekből úri öltönyöket, felöltőket, téli kabátokat stb. a legújabb divat és a modern szabászat SCtlW6ÍCZ6F YillflOS ^ r ^~ szab ° Esztergom, Kossuth szitek. — Szives pártfogást kér .utca 5. a Tak.-pénztár épületében. © © © © ^ ORGONAGYÁR. A párisi, bécsi, pécsi stb. kiállításokon kitüntetve. Ö Szentsége a Pápa udvari szállítója RIEGER OTTÓ cs. és kir. udv. szállító, a Szentsir és a Ferenc József-rend lovagja villamos gépekkel berendezett cs. és kir. udvari orgonagyára. Hazánk legnagyobb templomi orgonájának, a király orgonájának (Koronázási templom) alkotója Budapest, VII., Garay-utca 48. sz. Kedvező fizetési feltételek mellett szállít kiváló, tiszta légnyomású csörendszerü (pneumatikus) tartós, nemeshangú ORGONÁKAT. 39 év óta 1760 orgonát szállított, közte „a király orgo- W náját", amely mü ezidöszerint hazánk legnagyobb orgonája (80 változatú, villanyeröre berendezve). Orgonajavitásókat és hangolásokat a legmérsókeltebb árban teljesít. gj @ Orgona jókarbantartását elvállalja. ^ Katalógussal, tervezetekkel ós rajzokkal kívánatra díjmentesen szolgál. ^ jg©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©^ Hungária Általános Biztositó Részvénytársaság Igazgatósága mély megilletődéssel tudatja, hogy érdemes tisztviselője Fleckenstein Ödön úr az .Esztergomi Vezérügynökség'' titkára, f. hó 12-én, életének 25-ik évében elhunyt. A megboldogultban társaságunk egyik lelkes tisztviselőjét veszítettük el, akinek emlékét kegyelettel fogjuk megőrizni. Haló porai f. hó 13-án d. u. 3 órakor az esztergomi kir. városi temető kápolnájában beszenteltetvén, f. hó 14-én d. u. 3ésV2 órakor a budapesti uj köztemetőben helyeztetett örök nyugalomra. Budapest, 1913. október 13. Nyugodjék békével! inmi—i wimmi