ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-08-17 / 33. szám

s ha lehetséges volna, a föld színéről végkép eltörölje. S kicsoda ez az ellenség? Hitetlen, materialista tudósok, hamis alapon álló bölcselök, szabadkömives államférfiak, intézmények, egyesületek, szociáldemokrata agitátorok és azok hűséges csatlósai. Mindezek egymást kölcsönösen buzdítják és segélyezik a kereszténység s különösen a katholicizmus ellen intézett általános ostromban. Istentelen, vallástalan sajtójukkal, konkolyt, mételyt hintő irodalmi termékeikkel kitépik a jámbor, hivő magyar nép szivéből a hitet, ugy hogy az sokszor megtagadja vallását, Isten létezését. Szent István, a te apostoli szellemedre van szükségünk! Magyarországnak keresztény országnak kell maradnia! A mint a múltban a te dicső utódaidnak kormányzása alatt a kereszténység bástyája voltunk s ez által lett nagygyá nemzetünk: ugy most és a jövőben is a keresztény szellemnek kell uralkodnia a terjedő vallástalan és hitetlen áramlatokkal szemben. Az idegen fajnak ijesztő módon való térfoglalásával ugy az ipar, mint a kereskedelem s a tudományos pályák terén, pusztul az erkölcs, a keresztény öntudat s a „virágos kertben" felburjánzott a gyom, mely minden nemes növényt és hajtást elfojt. A trónt és az oltárt ostromló hatalommal szemben a te erős karodra van szükségünk, dicső sz. István királyunk! Ne vond meg tőlünk ezentúl sem segitö jobbodat, könyörögj érettünk Nagyasszonyunknál, hogy ismét nagy, ismét hatalmas legyen a hajdan oly hires, oly szép Pannónia! . . . E gondolatokkal foglalkozzunk a szerdai nagy nemzeti ünnepen, melyet impozáns módon szándékozik megülni elsősorban Esztergom sz. kir. város, a szent király szülővárosa, de az egész magyar nemzet is. S mikor megszólal majd ajkunkon a szent Istvánt dicsöitö „Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga ..." cimü régi ének, erős hittel, őszinte szivvel fogadjuk meg a nagy királynak, hogy a keresztény Magyarországtól elpártolni soha sem fogunk, hogy évezredes jogainkat, intézményeinket lábbal tiporni nem engedjük, hanem azokat minden áldozat árán megvédjük! Szent István király, Boldogasszony Anyánk, maradjatok ezentúl is velünk, ne feledkezzetek meg rólunk, szegény magyarokról! Tekintsetek szomorú hazánkra s fordítsátok szemeiteket régi kedves országtokra! Akkor lesz ismét boldog a magyar, ha a ti szellemetekben, a ti égi oltalmatok alatt halad tovább kitűzött célja felé! Pauer Károly. A donauwörthi pedagógiai nagygyűlés. Donauwörth, 1913. aug. 9. Ott, hol a barna Wörnitz vegyíti hullámait a még ifjú, zöld Dunába, a frank Inra, erdő koszorúzta lankáin festőién szép, ódon bajor városka áll: Donauwörth. A Duna hidján állok és köszöntöm habjait, melyek frissen és üdén csobognak, mintha érezném rajtuk az ős Fekete erdő lehelletét. Belenézek a lelkébe, lelátok a fenekére, szinte meg tudnám olvasni valamennyi kavicsszemét. Szépek, tiszták és ártatlanok ezek az újszülött habok, a szenvedélyes romboló ár még nem érintette őket. Milyen más ezekhez képest a barna Wörnitz! Az már befejezte pályafutását és most ezer meg ezer kis halacska kiséri iszapos hullámait az utolsó útra, a Dunába. A füzesek meg égerfák lombjainál látom a vastag falu, oromfedeles házakat, a napsugárban tündöklő zömök tornyokat s a város legmagasabb pontján emelkedő hajdani bencés apátságot a Cussneumot. Feléje tartok. Utam szelid lejtőn a Nördlingen-Nürnberg felé vezető Reichsstrasse középkori házai mellett visz el. Szűken sorakoznak egymás mellé a formás oromfalak, mintha egymást védenék, mindegyikről kék-fehér zászló, meg piros-fehér muskátli és bokros hortensia virágköszönget felém. A lejtön lesiető gyerekek mind hozzám tartanak s kezüket nyújtják: Schön Willkommen! Barátságosan mosolyognak felém a boltosok, az ablakok kíváncsi fejei, az utcán járó-kelő emberek. Előttem három cisterci halad fekete ruhájában, a túlsó oldalon barna ruhás barátok, a Fuggerház sarkánál fehér ruhás Dominikánus apácák néma sora jön. Mindnyájan a Cassianeumba tartunk. Fejünk felett varjú károg. Mintha azt károgná: Quem dii odere, paedagogum fecere. Csakugyan egyugyan az a mesterségünk, akár barna, akár fehér, fekete vagy barna csuha van rajtunk, pedagógusok vagyunk, nevelő intézeti elöljárók valamennyien és most a régi római szent tanitóról elnevezett Cassianeumba megyünk gyűlésezni, tanulni. Mikor Ingolstadtból vasúton jöttem ide, azt kérdezte tőlem a velem szemközt ülő sváb atyafi a maga természetes paraszt eszével: „Se, was werd denn dort beschlossa ? Se werdn doch netstreika?" Valóban nem sztrájkolni, nem fizetésemelésért és címekért jajgatni jöttünk ide, hiszen a legtöbbnek ugy sincs semmi fizetése, hanem, hogy az intézeti nevelés fontos és bajos kérdéseiről tanácskozzunk. De miért épen Donauwörthben ? Mert itt lakik a kath. pedagógia mestere és nesztora, a jó öreg Onkel Ludwig. Egyszerű falusi tanitó volt ez az Onkel Ludwig, aki már több, mint negyven évvel azelőtt abba a nagy vállalkozásba fogott, hogy az egyesületi életet és az irodalmat felhasználja a nevelés egész körének lehető előmozdítására, még pedig kath. szellemben és korunk jogos kivánságai szerint. Katholikus és korszerű nevelést sürgetett a családban, az iskolában és az életben. Ezen törekvéseiből keletkezett a kath. nevelésügy egyesület és egész sora a pedagógiai folyóiratoknak meg irodalmi termékeknek, apák, anyák, gyermekek, serdülő ifjak, tanulók, cselédek és munkások számára. A jelzett feladatok és a korszerű pedagógiai kérdések megoldására külön pedagógiumot alapított nagyszerű könyvtárral, szaktudósokkal, nevelökkel és kettős nevelő intézettel. Az irodalmi termékek előállítására pedig teljesen modern könyvnyomdát, könyvkötészetet s európai hirű könyvkereskedést „Ludwig Auer in Donauwörth" cimen. Mindezek a „Cassianeum", a hajdani bencés apátság nagyszerű épületében nyertek elhelyezést. Fenntartásukról pedig az apátságnak részben visszaszerzett javai gondoskodnak. Ezért jöttünk össze Donauwörthben, hogy az öreg Auer bácsi elnöklete alatt tanácskozzunk és kiváló pedagógusok előadásait hallgassuk. A négy napos pedagógiai exercitium két részből állott; az első két nap a modern teóriák magas körében telt el, mikor Baeumker Göttler müncheni, Toischer prágai, Dyroff bonni egyetemi tanárok, Eggersdorfer passaui főiskolai tanár és Weber, a donauwörthi „Pharus", a legmodernebb kath. folyóirat szerkesztője tartottak előadásokat a Moderne Jugendkunde, Bildsamkeit und Bildung, Organisation der pädag. Forschung und Fachausbildung, Eigengesetzlichkeit der Pädagogik, Selbstregierung, Pädagogik des Gehorsamsról; a másik két nap a theoria magaslatairól a praxis mélységeibe ereszkedett és most már az internatusok legsarkalatosabb kérdései, az internátusi felügyelet és rend, a stúdium, a növendékvétségek, a büntetések, a házi olvasmányok kerültek szóba. (Aug. 5. 6. 7. 8. 9.) Bajor embert sör nélkül elképzelni lehetetlen, azért a gyűlések előestéjén érdekes ismerkedési est volt, bajorok, poroszok, szászok, belgák, hollandusok, elszásziak, svájciak, lengyelek, sziléziaiak, osztrákok és Magyarországból csupán e sorok irója, mint a „Magyar Középiskola" kiküldött tudósítója köszöntötték itt egymást. A magyar üdvözlést, mely a bajor-magyar vonatkozásokat tüntette fel és a nagyszámú magyar szerzetes iskolák magas színvonaláról szólt, nagy érdeklődéssel és percekig tartó „Bravó"-val fogadták és alakú emelvényen folyt le. Mi a hídról néztük a versenyt, de voltaképen mit sem láttunk belőle, mert az óriási néptömeg minden helyet elfoglalt s igy a hangversenynek csak egyes messzebbre hallatszó akkordjaiban gyönyörködhettünk. Másnap reggel megtekintettük a San Lorenzo-i és bámultuk Michelangelo és Donatello remekmüveit, onnan átmentünk a Capella dei Principi-be, ahol a toszkánai nagyhercegek pihennek, majd a Michelangelo által épített híres Capella Medici-ben csodáltuk a nagy mester két nevezetes síremlékét: a Lorenzo és Giuliano Mediei-t. Firenze nagy nevezetessége továbbá a San Marco nevű domonkosrendű templom, amelyben sz. Antonin, Florenz egykori érseke van eltemetve. A mellette levő kolostorban élt annak idején a nagy szent s itt festettek remek freskókat: Giovanni Angelico da Fiesole és Fra Bartolommeo della Porta szerzetesek is. Savanarola, Olaszország e kiváló szónoka nyolc évig volt e zárda priorja. A Piazza Vittorio Emanuele-n még ma is mutatják azt a helyet, ahol Savanarolát, kit VI. Sándor pápa átokkal sújtott, máglyára vetették. Különösen Fra Angelico freskóit bámulja az egész világ, de főleg a művészetek iránt érdeklődők keresik fel ezt a régi épületet, hogy az egyházi festészet műremekeit behatóbban tanulmányozhassák. Az Accademia delle Belle Arti-b&n bámultuk Michelangelo eredeti „Dávid"-ját. Hatalmas szobor ez, kidolgozása elsőrangú, a mester igazi remeke. A képtárban őrzik Giotto, Fra Angelico Ghirlandajo, Filippo Lippi, Leonardo da Vinci stb. eredeti festményeit. Az akadémiánál még híresebb a Palazzo degli Uffici és a Palazzo Pitti remekszép képtára. Az előbbiben a sok hires szobron kivül főleg Raffael, Correggio, Piombo, Perugino, Tizian, Leonardo da Vinci, Fra Angelico és Mantegna festők hatalmas, művészi alkotásaiban gyönyörködtünk, az utóbbiban Baffael 13 világhírű képe, köztük a hires Madonna del Granduca, képezik a képtár legbecsesebb gyűjteményét. Megtekintettük még a Santissima Annunziatas, a szerviták gyönyörű templomát is, mely rendet tudvalevőleg Philippus Benitius alapította. Az alapitót remekül sikerült freskóképekben Andrea del Sarto örökítette meg e templom előcsarnokában. Itt van a híres Capella deli' Annunziata, a XIII. századból származó régi Máriaképpel. A dómhoz visszakerülve betértünk a Battistero-ba., mely valamikor Firenze kathedrálisa volt. Legnevezetesebbek annak hatalmas bronzkapui, így a déli kaput Andrea Pisano készítette 1330ban, a főkaput pedig Ghiberti 1405-ben és ezen az ó-szövetségi szentírás sok nevezetes eseménye van megörökítve, melynek szereplő személyei a művészetnek valódi remekei. Délután kirándultunk a hires ílorenzi temetőbe, melynek síremlékei csak a hires genuai temetővel hasonlíthatók össze. Ha valaki a szobrászat remekeiben gyönyörködni akar, ide kell jönnie. Rendkívül sajnáltuk, hogy Fiesolet, a hires püspöki székhelyet nem tekinthettük meg. Rövid volt már az időnk s a villanyos is, mely a hegyre vitt volna fel, olyannyira meg volt tömve, hogy arra többé fel nem szállhattunk. Különösen Tóth barátunk sajnálta nagyon ezen különben programúiba vett kirándulásunknak az elmaradását. Este a Gambrinusban vacsoráztunk. A prelátus volt a kedves házigazda, kinek jószívűségéért, nemeslelkűségeért és irántam tanúsított jóindulatáért nem tudok eléggé hálás lenni. Nemcsak lelkes, fáradhatatlan és élvezetes vezető, kinek kalauzolása és magyarázata megbecsülhetetlen, hanem páratlan jószívűséggel megáldott házigazda is. Társaságában, környezetében lenni valóságos élvezet. A kedves társalgást élvezetessé tette a fülbemászó szép olasz zene is, mely a vacsoráló társaságot gyönyörködtette. Jóska barátunk osztrigára kapott kedvet. Körülnéz s észreveszi, amint egy öreg bácsi körülhordozza osztrigával telt kosarát. Magához hivatja. A bácsi gyors léptekkel siet, feléje azonnal kinyitja osztrigás kosarát és rárakja a kagylókat Jóskánk tányérjára. Azután maga akart vállalkozni a kagylók felnyitására, de mivel a kése nem volt valami nagyon tiszta és azután a szegény bácsi sem volt igen gusztusos kinézésű, Jóska barátunk megköszönte szívességét és inkább maga végezte a felnyitás nagy mesterségét. A körülöttünk ülő vendégek nagy élvezettel nézték Jóskánk falatozását. Egymásután nyitotta fel a kagylókat, késével levágta az állatkának a kagylóhoz nőtt hártyáját, citromot öntött rá és szépen lenyelte az „ízletes falatot". Mi nem irigyeltük őt, sőt azt sem bántuk volna, ha a kosárban levő összes osztrigák az ő gyomrába sétáltak volna, nekünk abszolúte nem volt rá „ápitusunk." Inkább élveztük a finom jó olasz borocskát, a feketét, a chartreuse-t és „fumigáltuk" a világot „harisnyás" szivarral. Midőn már lassan-lassan tizenkettő felé járt az idő, bucsut mondtunk a kedves Gambrinusnak s elmentünk Luckenbach barátunkhoz pihenni, hogy másnap Rómán át Nápolyba utazhassunk, mely út körülbelül 12 óráig tart a direttissimo-n, a leggyorsabb gyorsvonaton. (Folyt, köv.)