ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913
1913-07-06 / 27. szám
ról-napra ott látni alakját, szinte beékelődik a tenni valókba s értékes tapasztalataival hosszú éveken át szerzett gyakorlati ismereteivel a főegyházmegyei direktoroknak megbecsülhetetlen segítségét képezi. Negyedszázados szolgálatának jubileumán melyet csendben a jól végzett kötelességek lelkimegnyugvást nyújtó tudatával ünnepel, dr. Csárszky István irodaigazgató és dr. Brey er István érseki titkár üdvözölte őt nem csak az aula jelenlegi tagjainak nevében, hanem a régebbi aulisták, Machovich, Klinda, Walter és Andor prelátus kanonokok nevében is, kik visszaemlékezvén az együtt töltött udvari szolgálatokon meleg szeretettől áthatott üdvözletet küldöttek jelentős dátumon Fekete Árpádnak. Az üdvözléssel egyidejűleg dr. Csárszky István ugyancsak a jelenlegi és régi aulisták nevében egy értékes dísztárgyat nyújtott át a jubilánsnak, hogy látható jele és emléke legyen hivatalos elöljárói és munkatársai elismerésének. Fekete Árpád e kedves figyelemből származó meglepetésért meghatottan mondott köszönetet. * Esküvő. Gyarmathy Dénes rendőr alkapitány mult hó 28-án vezette oltárhoz aráját: Oláh Ilonkát Nagykálnán, Barsmegyében. * Űj érsekvizivárosi káplán. Dr. Csernoch János hercegprimás a tavasszal plébánossá kinevezett Pomothy Gábor helyébe érsekvizivárosi káplánná Schwarcz Arthur dorogi káplánt nevezte ki. A kiváló pozícióba jutott fiatal pap, mint halljuk, szép képzettségű férfiú s a theologiai doktorátus előtt áll. Működése a hitbuzgalmi és szociális tevékenységnek is hasznára fog lenni * Főegyházmegyei hirek. Wéber Mihály tallósi és Pintér József muzslai káplánok kölcsönösen felcseréltettek. Schwartz Artúr dorogi káplán esztergom-vizivárosi segédlelkész lett, Az újmisések a következő helyekre disponáltattak: Sztovicsek Béla Dorogra, Katula Antal Ekecsre, Győri Vilmos Esztergom-Bajnára, Bachrati Fülöp Udvarnokra, Havrán Károly Sopornyára, Horecsny József Máriavölgyre, Tihanyi Aurél Pozsonynádasra, Majoros Károly Ipoly tölgyesre, Petrek József Óbarsra, Buchna Vilmos Wittenzre. — Nádor Imre pozsony-belvárosi káplán a pozsonyi Szentháromság plébánián adminisztrátor lett. Janotta Nándor pozsonyi liceumi hittanár ugyanott káplán lett a belvárosi plébánián, Kuller Ferenc komáromi hitoktató hittanárrá neveztetett ki a pozsonyi líceumhoz, helyébe Komáromba Horváth József ujmisés került. * Társulati ájtatosság. A Jézus Szentséges Szivének Tiszteletörsége társulat vasárnap, mint a hó első vasárnapján tartja meg a vízivárosi plébánia templomban szokásos ájtatosságát, melyre a társulati tagokat ez úton is meghívja az igazgatóság. Reggel fél 8 órakor szentséggel sz. mise s közös áldozás, délután 5 órakor alkalmi beszéd s litánia lesz. * Tanítóból pap. Megható ritka primícia folyt le Péter-Pál napján a budapest-ferencvárosi plébánia templomban. Ekkor tartotta első sz. miséjét Pálfí Lajos esztergom-főegyházmegyei áldozópap, aki a tanitói pályáról lépett a papi hivatás pályájára. Esztergomban végezte kitűnő eredménnyel a tanítóképzőt. Közben mint másodéves növendék a református hitről áttért a kath. hitre. Kiváló tanitói oklevelet szerzett 7 év előtt, első tanitói állomása Tóalmás volt Pestmegyében. Onnan egy év múlva Budapestre került s 2 évig a székesfőváros iskoláiban működött. Ezen idő alatt fogamzott meg benne a papi pálya iránti hivatás tudata hogy ezt elérje, neki fogott a gimnazialis tanulmányoknak; Letette a külömbözeti s a VlII-ból az osztály vizsgát az V, kerületi állami gimnáziumban s mint bene maturus azután felvételre jelenkezett 4 év előtt az esztergomi konkurzuson. Felvéve a theologusok sorába, vas és ernyedetlen szorgalommal győzte le első évben a latin nyelvbeli nehézséget, ugy hogy a későbbi években egyike lön osztálya jeles tanulóinak. Primiciáján az ő felkérésére egykori tanítóképző tanára Keményfy K. Dániel, a jelenlegi esztergom-vizivárosi plébános volt a manuduktora s szónoka, aki az alkalomhoz mért beszédben méltatta a papi és tanitói pálya között létező párhuzamot. * Klinda Péternéf. Súlyos gyász érte dr. Klinda Teofil prelátus-kanonokot, szeretett édes anyjának elhunytával. Hosszú és nehéz betegséggel SZÍVÓS szervezete sokáig küzdött, mig végre a gyönge testet a halál pénteken éjjel megváltotta szenvedéseitől. Halála olyan volt, mint élete. Csendes, türelmes s keresztényi hithűséggel teljes. A megboldogult gyakran vette fel a kegyelmi vigasztaló szereket gyóntatójától Fehér Gyula prelátus-kanonoktól. Élete a hitvesi hűség és szeretet, jóság örökös példaképe marad. Temetését vasárnap délelőtt 10 órakor a belvárosi Jó pásztor kápolnából, a megelőző requiemmel Rajner Lajos püspök, érseki általános helytartó fogja végezni. A gyászesetröl, amelyhez részvétünk bensőségével csatlakozunk, a család a következő gyászjelentést adta ki: Klinda Péter ny. máv. főellenőr, ugy a maga, valamint alulírottak nevében fájdalomtói sújtottan jelenti, hogy felejthetetlen drága felesége, a jóságos és gondos anya, nővér, anyós, nagyanya és dédanya Klinda Péterné szül. Famler Karolina keresztény béketűréssel elviselt hosszú szenvedés után, az anyaszentegyház kegyelemszereivel ismételten megerősítve, életének 78-ik boldog házasságának 60-ik évében, f. hó 3-án esti V2II órakor nemes lelkét visszaadta teremtőjének. Az idvezültnek hült tetemét vasárnap, f. hó 6-án délelőtt 10 órakor a Jó Pásztor kápolnában mondandó ünnepies püspöki szentmise után fogjuk ugyanott örök nyugalomra helyezni. Esztergom, 1913. július 4. Nyugodjék Krisztusban; Teofil, Gyula, Béla, Irma, özv. Eser Willibaldné, József, Janka, özv. Vaczulik Károlyné, Paula, férj. Littomericzky Jánosné, Nelli, férj. Koch József né gyermekei. Klinda Gyuláné Valcsek Róza, Klinda Béláné Fuchs Katica. Klinda Józsefné Turcsányi Ottilia menyei. Littomericzky János, Koch József vejei. * Egyetemre küldött theologusok. Ő Eminenciája a hercegprimás a következő jelesen érett papnövendékeket küldte a következő évi tanfolyamra egyetemi kiképzésre a Wieni egyetemre (Pazmaneum) Mátrai Gyula, Tyukos Gyula, Jankovics Ferenc és a bpesti Szt. Imre-kollegium egy növendékét. A budapesti egyetemre : Artner Edgár, Frenner Béla, Körper Károly és Szaszinek József. * Az idei konkurzus eredménye. Az esztergomi papneveldébe való felvételre a jun. 30-án és jul. 1-én tartott konkurzuson pályázott 112 ifjú. Dr, Csernoch János hercegprimás személyesen vezette a felvételi vizsgát, melynek eredményekép felvett az első évi theológiára tizenkettőt, névszerint: Soka József, Szaszinek József, Tanos Árpád, Schatz Miklós, Valach Mihály, Pozdech Ágoston, Funczik Emil, Máté Márton, Kecskés Pál, Skrábik Oszkár, Knebl Miklós. A VIII. gimn.oszt.-ra felvétettek: Harangozó László, Scsepkó József, Csókás Károly, Hanzlik István, összesen 4-en. A VII. osztályra felvétettek: Szűcs János, Karmas Gusztáv, Sebestyén Pál, Uhrovics Alajos, összesen 4-en, Á VI. osztályra : Juszkó János, Brandt Antal, Boldizsár László, Gyurek Ferenc, Bartal Gyula, Hugyecz Orbán, Oszwald József, Maurer Jenő, Fieszl István, Keil Károly, Kunszt Frigyes, összesen 11-en. Az V. osztályra: Tamási Lajos, Vavrovits Szilveszter, Pilsák György, Tóth János, Kohl Gyula. Csigi Vince, Vanek Imre, Kreskó Lajos, Király József, Szokoly István, Lestár István, Andrási Nándor, Hlavathy József, Mikuska Aladár, Tóth Aladár, Pásztor Ferenc, Petreszelli János, Fuhrmann Ernő, Fischer Lajos, Pálmay Béla, Kelecsényi Rezső, Pulmann János, Ourednik Mihály, Biharcz János, Mészáros Károly, Stermenszky József, Kovács Izidor, összesen 28-an. A konkurzus eredményekép tehát összesen felvettek 59 növendéket, egyet konkurzuson kivül, tehát 60-at. Ezek közül a nagyszombati szemináriumba küldettek: Harangozó, Scsepkó, Uhrovits, Karmas, Pamási, Pilsak, Hlavathy, Pásztor, Fuhrmann, Pulmann, Kovács, Biharcz, Stermenszky, Kovács. Végül ugyancsak az esztergomi konkurzuson Kalocsa-egyházmegye számára felvettek 5 érettségit végzett ifjút u. m.: Bohus Rezső, Privrel Gyula, Worák Lajos, Bartek István, Virsik Sándor. * A propeller űj állomása. A esavargözös a magas vízállás miatt ideiglenesen a Kolos-hid alatti pótállomásán köt ki. — Itt emiitjük meg hogy a propeller reggel 5 óra 40 p. menete csak szombat, vasárnap és ünnepnapon közlekedik. * Huszonöt év után. Az esztergomi főgimnáziumnak egykori növendékei, akik 25 évvel ezelőtt, 1888-ban maturáztak, július 1-én találkoztak a FürdŐ-vendéglőben. A megjelentek névsora a következő: Hlavaty József istvánházai plébános, Búzna Sándor ny. plébános, festőművész, Burandik István nagykovalói plébános, Brutsy László főmérnök, Janda József dr. nyitrapereszlényi esp.plebános, Klacsánszky József kistapolcsányi esp.plebános, Fődy Károly törvényszéki biró, Forgó Kálmán dr. váczi ügyvéd, Simkó János füzesgyarmati plébános, Erdossy István bátorkeszii plébános, jruerk József magaslaki plébános, Ottinger Gyula fővárosi hitoktató. Mint vendég megjelent Ernszt Sándor népszövetségi igazgató. A megholt osztálytársakért a sz. Ferendcrendiek templomában Búzna Sándor ny. plébános mondott requiemet. A hálaadó misét dr. Janda esperes mondta. A szent misék meghallgatása után tisztelegtek a bencés tanároknál, hol Dombay Nárcisz fogadta és szívélyesen megvendégelte őket. Az összejött osztálytársak lefényképeztették magukat, délben pedig vidám hangulatban banketteztek. Végül kirándultak Kovácspatakba. A hercegprímásnál is óhajtottak tisztelegni, tekintettel azonban azon körülményre, hogy a főpásztor hosszú út előtt állott és számos teendőkkel volt elfoglalva, a tisztelgés elmaradt. * Lelkipásztorok nyári szabadsága. Tanárok és hitoktatók nagy előnye, hogy kijár nekik u nyári két hónapi vakáció, mig ellenben a lelkészkedő papságnak — legalább nálunk — semmiféle hivatalos vakációi szabadsága nincs. A nyári munkától ugyan elmehetnének, de a vasárnapi istentisztelet leköti őket, mert helyettest nem kapnak. A szomszéd Ausztria egyes egyházmegyéiben ugy segítettek a dolgon, hogy a lelkészkedŐ papság a nyári két hónapra általános binandi fakultást kap és igy az ugyanazon kerületbeli papok egymásközt felosztják a helyettesítést mint a hivatalokban szokás, és kiveszik a 2—3 heti szabadságot. Betegek fürdőzni, egészségesek impresziókat szerezni mennek külföldre, s igy elkerülik az örökös helyhez kötöttség testi-lelki hátrányait. Jó volna ha már nálunk is mozogna valami okos ujitás e téren! * A kitérített albán katholikusok visszatérése. Most hogy felszabadult Albánia a durva montenegróiak elnyomása alól, első dolguk volt a télen a montenegrói katonák által az orosz hitre erőszakosan kitérített katholikus ezrek visszatérése az egyházba. Az ünnepélyes aktus Prizrend-ben történt, a sokat szenvedett albán katholikusok a prizrendi kath. püspök kezébe tették le a hitszokást. * Húszéves találkozó. A helybeli főgimnáziumnál husz év előtt érettségizett 48 növendék 37 élő növendékei közül egybegyűlt egyházi és világi férfiak szerdán folyó hó 2-án tartották ösz~ szejövetelüket a Fürdőben. A jelenvoltak közül sikerült feljegyezni a kővetkezőket; Dr. Katona Sándor ügyvéd (Esztergom), Túri Béla főszerkesztő (Budapest), dr. Pécsi Gusztáv theol. tanár (Esztergom), Erdélyi Béla mérnök (Budapest), Juriga Nándor képviselő (Pozsony-Szőllős), Bargár György dr. fővárosi káplán. Zwillinger Ferenc dr. ügyvéd (Esztergom), Mezey Bertalan technológiai tanár (Budapest), Mattyasóvszky Bertalan magánzó (Esztergom), Merényi Kálmán intéző (Galgagyörk), stb. A helybeli tanári karból jelen voltak: dr. Molnár Sulpic igazgató és Prikker Marián. Az összegyűltek táviratilag üdvözölték még élő tanáraikat (Borosay, Panghy, Rózsa, Schédl, Horváth Mátyás), kegyelettel emlékeztek meg elhunyt tanáraik közül kivált Acsay Ferencről, kinek emlékére gyűjtést rendeztek, ezenkívül 100 koronát adtak össze a diákasztalra. Végül elhatározták hogy 5 év múlva 25 éves találkozóra egybegyűlnek. * Az esztergomi érseki kisdedóvónő-képző intézet felvételi szabályai. Az intézet fentartójának, Csernoch János dr. hercegprimás ő fő méltóságának 1913. évi május 12-én kelt 3156. számú leirata szerint az 1913—1914. iskolai évben csakis az I. osztály, az 1914—1915. iskolai évben csak a II. osztály fog fenállani. Az I. osztályba való felvételért folyamodhatnak oly nők, (legfeljebb 30) akik az óvónői pályára kedvet, hajlamot és képességet éreznek s akik valamely polgári vagy felsőbb leányiskola IV. osztályát, vagy a felső népiskola II. osztályát legalább is jó sikerrel végezték, 14. életévüket betöltötték, tiszta hangjuk, ép, egészséges testalkatuk van. A felvételt kérő rendes tanulók a hercegprimás ö foméltóságához, a magántanulók pedig az esztergom-főegyházmegyei főtanfelügyelői hivatalhoz intézzék folyamodványukat, amelyhez melléklendők: a) keresztlevél; b) a legutóbbi két tanévről iskolai bizonyítvány; c) orvosi bizonyítvány a testi épségről; d) a második védhimlőoltási igazoló bizonyítvány; e) ha a folyamodó megelőző évben iskolába nem járt, erkölcsi bizonyítvány a saját plébánosától. Ezekkel az eredeti vagy hiteles másolatban kiállított mellékletekkel felszerelt folyamodványt július 31-ig az igazgatósághoz küldjék be. Később érkezett folyamodvány tekintetbe nem vétetik. Szept. l-jén reggel 9 órakor, minden külön felszólítás nélkül, kötelesek a felveendők személyesen megjelenni az intézetben, hol először az orvos által vizsgáltatnak meg, vájjon egészséges test alkatuak-e s alkalmasak-e a kisdedóvónői pályára, azután az énektanár minden jelentkező hangját és zenei hallását vizsgálja meg s csak abban az esetben vétetnek fel, ha e vizsgálaton zenei hallásuk testi szervezetük kifogás alá nem esik. Magántanulók máskor is jelentkezhetnek, de magánvizsgálatot évenként