ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-06-29 / 26. szám

Lászlóné, az elnök kedves, nemeslelkületű neje intézett egy igazán megszívlelésre méltó, megható beszédet az iparostanulókhoz. A beszédet, melyben a cikk elején emiitett keresztény szellemű munkáról is történik igen helyesen emlités, a maga teljes egészében itt közöljük. Magyary Lászlóné beszéde. Kedves Tanulók ! Kedves Fiaim ! Igazán szép ünnepetek van ma. Ünnepelitek azt, hogy a jó emberek szeretete és áldozatkészsége ezt a zászlót ajándékozta a ti iskolátoknak. Azok a derék emberek, köztük a ti mestereitek is, ez által tanújelét adták annak, hogy titeket megbecsülnek, gondolnak veletek, mert bennetek a jövő Magyarország iparosságát látják. Ezt a megtiszteltetést, ezt az elismerést megünnepelnetek, egyenlő a hálával és köszönettel, mellyel nekik e szép ajándékukért adóztok. De tudjátok-e mit jelent e zászló? Mit hirdet nektek és mit követel tőletek? Először is becsületet követel. Jóravaló, becsületes, tisztességes életet, mert alája sorakoztatok, mert csak akkor van igazi értéke a zászlónak, akkor van tisztelete a zászlónak, ha annak hivei becsületes emberek. Becsület nélkül a zászló csak üres cifraság. Azután munkásságot hirdet, mert iparosoknak, a munka embereinek a zászlaja, akik két kezük becsületes munkájával szerzik meg a tiszteletet maguknak. Szorgalmat, tudni vágyást, tanulást jelent, mert iskolának zászlaja. Nincs rá irva, de azért ezt olvashatjátok róla: Becsület, Munka, Szorgalom. Ha a zászlónak ezt a 3 szavát iparkodtok megérteni és törekedtek annak értelme szerint élni, akkor boldogok lesztek pályátokon és mindenkinek tiszteletét kivívjátok magatoknak. Veszitek-e észre, hogy ezzel a három szóval ugyanazt mondj a a zas zló, amit szüléitek, apáitok és anyáitok mondtak nektek, amikor mesterséget tanulni adtak benneteket. Ugy-e azt mondták: „Fiam tanulj és szorgalmasan dolgozzál, hogy munkás, becsületes ember váljék belőled" ! Szent érzés adta ezeket a szavakat ajkukra, a fia boldogságáért aggódó szülő szent szeretete. És mert ennek a szeretetnek a szavait ismétli e zászló, azért kellett azt megszentelni, reá Isten áldását kérni. Azért amikor ezt a zászlót nézitek, szüleiteknek szavai jussanak eszetekbe és azt kövessétek. Tisztelete], szeretettel, hűséggel legyetek iránta. És most Önhöz fordulok, igen tisztelt Igazgató Úr! Vegye át tőlem ezt a zászlót, mint annyi száz és ezer anya legszebb érzéseinek szimbólumát. Ön, aki 30 év óta sohasem szűnt meg az ifjúságnak igaz atyja lenni, őket szeretettel nevelni és vezetni, meg fogja érteni ezt az őszinte kérésemet: Fennen lobogtassa, féltve őrizze ezt a zászlót! Vezesse a tanulókat e zászló szellemében és elismerésre méltó munkájának szép emlékét fűzve hozzá, adja át azt majd utódainak is. Hiszen eddig is e zászló ideáljait törekedett beleültetni tanítványai szivébe, folytatva és tökéletesítve a szülők által megkezdett nevelés munkáját. És mert olyan lelkesedéssel, olyan jó szívvel tette ezt, fogadja most tőlem ezért, száz és ezer anya nevében mondott ünnepélyes hálás köszönetemet. Isten áldása legyen eddigi és jövő munkáján ! Isten áldja tanítványait. Isten áldja a tisztes ipart! A kiváló beszédet, melyet a zászlóanya nagy lelkesedéssel és szónoki hévvel mondott, szűnni nem akaró éljenzés követte. A jutalmak kiosztása. Következett az 50 koronás miniszteri jutalmak kiosztása. Ezeket két jó magaviseletű s különösen a rajzban kitűnt és a tanítótestület által ajánlott két iparos tanuló : Barmos János kalapos- és Ispán János kőműves tanulók kapták meg. Mindaketten szabadulás előtt állnak. A jutalmakat Pacséri Károly dr. tanfelügyelő nyújtotta át a kitüntetteknek takarékpénztári könyvecskékben. A kitüntetést Ispán János köszönte meg őszinte, keresetlen szavakkal, Garay János géplakatos tanuló pedig elszavalta a „Zászlóbontáskor" c. hatásos költeményt, sok tapsot aratva. A zászlóanyát Bukovszky Győző tanuló köszöntötte fel és hálás szívvel mondott köszönetet azon mély tartalmú beszédért, mely valóságos életprogramm volt a fiatal tanulók jövő pályájára nézve. A jutalom kiosztást követte a munkakiállitás megnyitása. Iparostannióink valóban nagy ügyességet és otthonosságot tanúsítottak szakmájukban. A kiállított tárgyak sokasága bizonyította egyrészt a munkában való jártasságukat, kézügyességüket, de kiváló tanúbizonyságot szolgáltatott másrészt a mesterek lelkiismeretes, szigorú voltáról és fegyelmezett fellépéséről is. Hiába a tanuló ügyes munkája a mester kiválóságáról is tesz tanúságot. Több tárgyat vásároltak is s egyáltalában a közönség a legnagyobb elismerés hangján nyilatkozott a kiállításról s annak anyagáról. Az ünnepélyt a Himnusszal zárták be, mely után következett a bizonyítványok kiosztása. A közönség még a kiállítást tekintette meg s azután ki-ki otthonába tartott. A tanoncinternátus felavatása. Nagy ünnepélyeséggel nyitották meg este 6 órakor a tanoncinternátust a kath. legényegylet nagytermében. A megnyitásnak nagy fényt kölcsönzött dr. Csernoch János hercegprimás személyes megjelenése, ki igazán minden katholikus és társadalmi munkából kiveszi a maga részét és mint buzgó, agilis főpásztor mindenütt vezet, irányit, tanít, oktat, buzdít, lelkesít. A föpásztort, ki dr. Csárszky István igazgató kíséretében érkezett, lelkes örömmel üdvözölte a legényegylet udvarán sorban felállított iparos osztály, legénység, tanulóifjúság és a fehér ruhába öltözött leány-gárda. A főkáptalan tagjai közül megjelentek: dr. Roszival István, dr. Andor György, Brühl József, Fehér Gyula dr., Koperniczky Ferenc dr. és dr. Machovich Gyula prelátus-kanonokok; ott láttuk továbbá Meszlény Pál főispánt, Vimmer Imre polgármestert, a központi papság számos tagját, eiőkelő hölgyközönséget és iparos világunk színe-javát. Mindnyájan zajos éljenzéssel üdvözölték a népszerű föpásztort. Az ünnepély a legényegyesület vegyes karának énekével kezdődött. Mendelssohn „Üdvözlő dalát" énekelték el igen kedvesen Neményi Károly tanitó lelkes vezetésével és betanításával. Azután Krajniker Ferenc, az egyesület érdemes háznagya szavalta el hatásosan Szvoboda Románnak, városunk ezen kiváló poétájának jeles „Üdvözlő dal"-át, mely szószerint igy hangzik: Szvoboda R. üdvözlő dala. A természetnek nagy templomában Virággal, lombbal ékes az oltár, A fülmiiéknek csattogó ajkán Hál'adó hangon harsog a zsoltár A természetnek Alkotójához, Hogy újra tavaszt adott a földre, Napot az égre s lombot az ágra, Mely kicsi fészkét védőn befödte. A mi szivünknek szent templomában Hasonló hévvel zendül az ének Az idők rendjét bölcsen beosztó Mult, jelen s jövő nagy Istenének, Ki visszaadta minekünk ismét Ez áldott hajlék ragyogó napját, Hogy a veröfényt szivünk virági Az ő nagy lelke fényétől kapják. Tegyük hát le a pörölyt a kézből, Hallgasson el a gép csattogása, Maradjon zárva a műhelyajtó, Hogy örömünket mindenki lássa ... Pihent karokkal, de éber szívvel Ünnepet ülni méltó e nap ma : lm a munkások szerény körébe Leszállt az ország bíboros papja! Köszöntünk forró, lelkesült szívvel, Mint jóakaró, gondos Atyánkot, Hisz e szivekben Te élesztgetted Sok éven át a gyermeki lángot; Te építgetted ezt a hajlékot Annak a nagy, szent s örök eszmének, Melyben mindnyájan testvérek vagyunk, S melyben sziveink egymásért élnek. Köszöntünk Atyánk, ki visszajöttél Ez áldott házba miközénk ismét . , . Óh, éreztük mi, hogy a te szived Nem szakadhat el örökre ismét, Hogy idefüzték a nemes eszmék Fenkölt lelkednek minden kis szálát, Hogy szereteted messze földről is A lélek szárnyán mihozzánk szállt át . . . Örömtelt szívvel köszöntünk köztünk, Mert hozzád fűz a szeretet kapcsa; Te voltál nekünk erős vezérünk Ha reánk csapott a csüggedés karja. Te oktattál a munka becsére S hogy aki abban mindvégig kitart: Boldog lesz az és megelégedett, Mert Isten áldja a tisztes ipart! Eljöttél ím, hogy új buzdítással Erősíts minket tovább a jóra . . . — Szent fogadással telítse meg hát A mi szivünket e boldog óra, Hogy míg karunkban izmosan feszül Az életerő nemes acélja, Isten, király és a magyar haza Lesz a mi éltünk legdrágább célja. Nem térít minket idegen jelszó Gonosz kufárok kapzsi karjába, Állítson ám föl cicomás oltárt Aranyborjúnak a hiú s kába, Nem hinthet köztünk rothasztó mételyt Irigy sorbontó senki lelkébe: A mi szivünknek a feszület volt És az is marad az oltárképe ! . . . Óh maradj velünk s légy ezután is Ez oltárunknak lelkesült papja, Hadd tűzzön oda szivünk mélyére A te nagy lelked ragyogó napja ; Kisérjed munkás életünk útján Tüzes felhőként a te hű néped, S örök célunknak elérésére „Vezessen minket te fényességed." A lelkes tapssal fogadott szavalat után, melyből a szerzőnek is kijutott egy jókora rész, Magyary László, a legényegylet világi elnöke lépett az emelvényre, s a következő őszinte szívből eredő szép beszédet intézte a jelenlevő ünnepi közönséghez. Magyary László beszéde. Főméit, és Főtisztelendő Hercegprimás, Érsek Úr! Kegyelmes Uram! Mélyen tisztelt ünneplő közönség! Ha e falak megtudnának szólalni, hozsannát zengnének ma, midőn oly nevezetes kitüntetés érte e házat, hogy annak létesítője, a kath. legényegylet megalapítója és fővédnöke, Ö Főméltósága magas személyében itt megjelent. Megjelent, hogy tanújelét adja azon régi szeretetének, melyet mindenkoron táplált a tisztes ipar művelői iránt. Különösen megmutatta azt ezen kath. legényegyesület iránt, melyet megalapított, otthont teremtett neki, nagy anyagi áldozatok árán annak fennállását lehetővé tette. Bátran állithatom, hogy a kath. legényegylet léte szoros összefüggésben van Ö Főméltósága személyével, mert ha ő nem karolta volna azt fel oly igaz szeretettel, mint ahogy azt tette, úgy nem volnánk ma annak termében, abban a teremben, mely annyiféle hasznos célt szolgál városunkban. Hogy városunkban kath. legényegylet van ezt sokan tudják, de igen sokan vannak, akik egyebet sem tudnak felőle, azért röviden bátor leszek kitérni annak tulajdonképeni céljára és hasznára. Tudjuk jól, hogy a törvény gondoskodása kiterjeszkedik az iparostanoncok oktatására, a tanoncok, segédek, gyári alkalmazottak betegség és esetre való biztosítására, de nincs semmiféle intézkedés az iránt, ha egy fiatal tanuló segéddé lesz, mitévő legyen. Szabad neki a világ, rohanva futhat ezer veszély között abba, amelyik öt legelőbb hatalmába keriti, ez sajnos, igen sokszor igy is van, mert ez a legveszedelmesebb időszak egy ifjúra, ha itt eltéveszti az utat, társaságának megválasztását, a társadalmi életbe való beilleszkedését, egész életére kiható veszély karjaiba dölt. Lesz belőle elégedetlen ember, kiben a vallási érzület mind inkább fogy, sokszor a züllés útjára vezet, honnan a legritkább esetben van szabadulás. Itt van a kath. legényegyletek hivatása, az ifjú munkásokat keblére ölelni, a helyes irányt megmutatni nekik, vallásos érzületüket ébren tartani, ha kell azt felébreszteni benne, a tisztes társalgás és szórakoztató tanulással idejüket hasznosan testük és lelkük javára felhasználni megtanítani. Ezen kötelességének a mi egyletünk eddig is törekedett és a lehetőség szerint meg is felelt emberül. A kath. legényegyletből kikerült ifjak nagy száma, mint jó lelkű munkások, tisztes, becsületes iparosok hirdetik ma is annak áldásos működését. Tagjaink száma folyton emelkedik és azok az alapszabályokban előirt kötelességeiknek mindinkább igyekeznek becsülettel megfelelni. Mindezeket csak azért mondottam el, hogy a nagyközönség is tudomást vegyen rólunk, nemes célunk, hivatásunk és törekvéseinkről, hogy minket, illetve egyesületünket adandó alkalmakkor méltó jó akarattal támogasson.