ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913
1913-06-01 / 22. szám
mészárszéket, azután az árnyas kertben felteritett asztalokhoz ültek a Hangya csemege osztályából felszolgált hideg felvágott", sajt, pogácsa és sörből álló uzsonnához. A felszolgálást a gazdalányok urinők felügyelete alatt végezték. Uzsonna végeztével a felszolgáló lányok néhány szép magyar dalt énekeltek, majd táncoltak; a tánc annyira tetszett az amerikaiaknak, hogy össze csókolták a missek a lányokat, minden élénk színű tarkaságot megvásároltak tőlük drága pénzen, pántlikát, kendőt, pruszlikot, sőt szoknyát magukra öltötték és és . . . neki fogtak a csárdásnak. Miss D. La win volt a legélénkebb, egy amerikai ifjúval bemutatta a pulyka táncot, melyet igen szépen és decensen lejtettek. Sehogy sem fért fejükbe, hogy el is kell utazniok, kiadták a jelszót: Tótmegy erén maradunk, de a vonat nem akart rájuk várni, a szintén jelen lévő Neumann máv. főfelügyelő kimondotta, hogy a vonat nem várhat. Kezdődött a búcsúzás. Emlékül lefotografálták a Népház egyes részeit, a plébánost karöltve a ladykkal a missekkel, a lányokat amerikai fiatalokkal. Elénekelték néphymnuszukat. a megyeriek a magyar hymnuszt. Weinstock ezredes a vezetőjük megköszönte a szép fogadtatást, azt mondta, hogy ilyen fesztelen jó kedvvel még soha sem mulatott s ha a nagy városok ünnepi pompáját elfelejti is a megyeriek között töltött pár órát sohasem felejti el. Miklós Ödön államtitkár is megköszönte a váratlan szép fogadtatást, megmondta, hogy a kellemes percek emlékére az amerikaiak egy szép nagy órát küldenek a Népháznak. Kocsikról nickel, ezüst, arany pénzt szórtak a nép közé, a perronon is táncoltak a magukkal vitt cigány muzsikája mellett, ugy kellett betuszkolni őket a vonatra, különben lemaradtak volna. A megyerieknek felejthetlen lett az amerikaiak fogadása. * A katonalelkészségek visszaállítása Franciaországban. A legutóbbi katonalázadások egyikét képezik azon füzeteknek, melyek a vallásnélküli kormányzás szükségképeni eredményét képezik, s még az atheista francia államot is jobb belátásra kezdik birni, ha ugyan már nem késő. Poincaré köztársasági elnök a minap irt egy dekrétumot alá, mely az egész francia hadseregben egy tollvonással helyreállítja a katonalelkészség intézményét. Minden ezred kap katonapátert, kik kapitányi rangban és fizetéssel lesznek kinevezve. Már megunták az őrült szocialista befolyást, kezdenek újra az egyház áldásos befolyása után áhítozni. De elég logikátlan a francia kormány, hogy az iskola ügyben még mindig a vallástalan szociáldemokrácia programmját követi. * Vasárnapi koresmazárás. Bakabányáról jelentik lapunknak: Petrásek Ágoston plébános indítványára, melyet Bújna Márton ev. lelkész is aláirt, a közs. képviselőtestület május 16-án tartott rendes tavaszi közgyűlésében egyhangú határozatot hozott, mely szerint az italmérések ezentúl zombat esti 10 órától hétfő reggeli 4 óráig zárva tartassanak s ezen idő alatt a korcsmárosok csak a korcsmán kívüli fogyasztásra árusíthatnak italokat. A határozat csak birtokon kivül fellebbezhető. Kiáltóan követeli ezt már régen népünk erkölcsi, anyagi és szellemi érdeke, a lakosság békéje. Figyeljen a névre és kérjen mindig határozottan Erdőgyöngyét. Hasonnevű értéktelen utánzatok visszautasítandó^! ERDÖGYÖNGYE-MÜVEK Moritz Löw Brünn-Hussowitz. * Bosszúálló udvarló. Az elmúlt napokban, az esti órákban házuk előtti falócán diskurálgatott Bleier Anna 16 éves dorogi leány barátnőivel. Hangos beszélgetésükre hozzájuk szegődött Kún Antal 21 éves dorogi bányamunkás is, aki szépen behelyezkedett kérés nélkül a leányok mellé a falócára. Azonban ugy látszik a lányoknak nem igen imponálhatott Kún Tóni, mert kereken kikérték maguknak azt a jogot, hogy melléjük üljön a legény. Kún Tóni ezen nagyon feldühödött és sértve érzett hiúságát kielégíteni kívánta az által, hogy a legjobban ellenzékeskedő leányt, Bleier Annát kemény haragjában kétszer mellen vágta, majd pedig később egyszer pofon teremtette. A harcias leányok azonban dicséretes hősiességgel kiszabadították Bleier Annát az udvariatlan udvarló kezei közül sőt ráadásul meg is riasztották Kun Toncsit, mert az ugy elpárolgott a tett színhelyéről, mint a kámfor. A megvert Bleier Anna most a bíróságnál keres elégtételt a rajta esett bántalmakért és súlyos testi sértés miatt Kun Antal ellen a büntető eljárást folyamatba tenni kérte, mit a járásbíróság el is rendelt. * Népmozgalmi statisztika. Esztergomban 1913. május 25-től június l-ig. Születtek : Szabó László ref. kőmives-segéd fia, — Valent Julianna rk. földm. leánya, — Tóth Anna Róza rk. lakatos-segéd leánya, — Kósa Erzsébet rk. bognár leánya, — Kovács János rk. vasúti kalauz fia, — György Julianna rk. földm. leánya, — Schremsz István rk. földm. fia, — Erős Erzsébet Olga rk. máv. mozdonyvezető leánya, — Lencsés István rk. cipész-segéd fia, — Holop Gyula rk. földm. fia. Házasságot kötöttek: Szölgyémi József Ignác csizmadia és Jávorszki Margit Esztergom. Meghaltak: Rangl Vilmosné Bedő Terézia rk. 79 éves (májrák), — dr. Mihály Imre rk. 35 éves vármegyei aljegyző (tüdövész), — Estéli Imre rk. 65 éves földm. (agyguta), — Reznyik Ferenc rk. 14 éves földm. (agybahatoló lőtt seb), — Szenczi István rk. 9 éves (agylob). — Csenki Ferenc rk. 4 hónapos (gyermekaszály). Tanügyi hirek. Tanitói új illetmények. A legújabb, tanitó fizetés rendezési törvények alapján Gyerkes Mihály székely udvarhelyi tanitó az állami, községi, felekezeti stb. tanítókat egyaránt közelről érintő,- tanitói fizetések megállapításáról, azok kérvényezési módozatairól, a nem állami tanitói fizetésekhez megszövegezett kérvénymintákkal és melékleti űrlapokkal ellátott gyakorlati útmutatást állított össze és adott ki tanitói Illetmények cim alatt. Szerzőnek már az előző időkben kiadott és az egész országban általánosan használt hason tárgyú munkája nagy szolgálatot tett az 1907 évi államsegély kérvények helyes összeállításánál és ez alapon a tanitói fizetés kiegészítő államsegélyek gyors megnyerésénél s igy ezen munkája is biztosítja, hogy az ösztanitóságot, jelleg külömbség nélkül érdeklő uj kiadványa az előbbihez hasonló gyakorlati értékű útmutató. Megredelhetö 2 kor. illetve a mellékleti űrlapokkal együtt 3 kor. előleges beküldése mellett Gyerkes Mihály ig. tanítónál. Székelyudvarhely. Ajánljuk az érdekelt tanítók, gondnokságok, iskolaszékek, meleg figyelmébe. sitott. A kedvezményt elnyerni óhajtók kérvényeiFürdőkedvezmény néptanitók részére. A pöstyéni kénes fürdők igazgatósága a m. kir. belügyminisztériumnál a néptanitók részére díjmentes fürdőket és május hó 20-tól augusztus hó 20-ig terjedő főidény kivételével díjmentes lakást biztoAlapittatott 1850-ben. Eredeti FOWLERS GŐZEKÉK páratlanok munkateljesítményben, tartósságban és az üzemben való takarékosságban. John Fowler & Co. Budapest-Kelenföld Telefon 42-50. = a vasútállomással szemben. ket a nagyméltóságú belügyminiszter úrhoz címezve a kir. tanfelügyelőhöz nyújtsák be. Óvoda megnyitás. A kanyarójárvány miatt bezárt párkányi rk. óvodát az alispán ur, miután a járvány megszűnt, újból megnyitotta. Tanulmányuti államsegély. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter ur az esztergomi közs. iparostanonciskolai tanulók f, évi tanulmányi kirándulása költségeinek részbeni fedezésére 100 koronát engedélyezett. Államseg'ély gazdasági ismétlő iskola részére. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter ur a táti közs. kisebbfokozatu gazdasági ismétlő iskolai tanitó tiszteletdijának fedezésére évi 100 koronát engedélyezett. Irodalom és művészet. A „Katholikus Gyermekvédelem" 1913, májusi száma Keményfy K Dániel szerkesztésében következő változatos tartalommal jelent meg 1. A keresztény szeretet országos gyermekvédő műve. Dr. Rajner Lajostól. 2. Gyermekotthont egyesületünknek. Számord Ignáctól. 3. Utak a gyermekvédelemhez. Keményfy K. Dánieltől. 4. Förster a fiatalkorú bűnösökről. Dr Rotteinbiller Fülöptől. 5. Egyesületünk. Gyermekvédelmünk Budapesten. Dr. Valnicsek B. Az egri agitációs napok. A keresztény gyermekvédelemnek ezen. hézagot betöltő s a gyermeklélekmentés aktualitását szem előtt tartó orgánumot szívesen ajánljuk az ügy érdekében felkarolásra. Előfizetési ára 2 K, Szerkesztőség Esztergom. Kiadótulajdonos: Dr. PÉCSI GUSZTÁV. VODICSKA ISTVÁN képesített kőműves mester, épitési vállalkozó Esztergom (Szenttamás) Basa-utca l szám. Elvállal az épitési szakba vágó mindennemű munkát és tatarozásokat teljes szavatosság mellett. Tervekkel, rajzokkal, költségvetésekkel szívesen szolgál. Levélbeli megkeresésekre az igen tisztelt épittetöknél személyesen megjelenik. WEIGL ANTAlT papi és polgári ruha-készitő NYITRA, Megyeház-utca. ALAPÍTTATOTT 1889. Ajánlja dús raktárát angol és hazai szövetekből s mindennemű szőrmékből. Készit ugy egyházi mint világi urak részére téli s nyári felöltőket, öltönyöket, bundákat, reverendákat, cimádákat, mueetum- és biretumokat stb. ízlésesen, pontosan s jutányosán. Vidéki megrendeléseket pontosan eszközöl s mintákkal készségesen szolgál. JCX3CXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX2 ö Az ujonan átépített és a mai g kornak megfelelően berendezett § székesfőkáptalani 8 gőz- és kádfürdőben g a fürdési idÖ a következő: A kádfürdőben reggel 6 órától este 7-ig. A gőzfürdőben férfiaknak hétfőn, kedden, csütörtökön és szombaton délelőtt, szerdán és vasárnap egész nap. Nőknek hétfőn délután és pénteken egész nap. OOOOCOOCOOOOCOCXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXJB