ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913
1913-05-18 / 20. szám
ESZTERGOM 1913. május 18. Kíméletlen, durva fellépéssel, mint azt a történelem is mutatja, még sehol célt nem értek, régi és igaz az, hogy actio reaktiot szül különösen ott, ahol a műveltség még bölcsökorát éri s hol a Krisztusi szeretet még nem töltötte be az emberiség szivét. Egyáltalán, ha azt akarjuk, hogy a szocializmus lángja ne csapjon fel magasra, el kell távolitanunk minden gyúanyagot s üdvös intézkedésekkel kell megelőznünk a katasztrófát. Törődnünk kell a szegény ember helyzetével, érezni bajával, meg kell akadályoznunk, hogy egyes foglalkozási körökben a munkások ereje túlságosan kiaknáztassék a szocialista agitációval szemben terjesztenünk kell az igazi erkölcsi világfelfogást, a keresztény szeretetet, a Krisztusi türelmet és megbocsájtást az elvadult materialista tanok ellenébe, sikra kell szállani az ideális felfogással, fegyver ellen csak fegyverrel, eszmék ellen csak eszmékkel lehet harcolni. A szocializmus nemzetközi, s a hova behatol, elsősorban a hazafiságot igyekszik kiölni, mert tudja azt, hogy akinek szivében a hazaszeretet örök lámpája világol, azt ferde -tanokkal ideális mezbe bujtatott önös érdekek harcosává felavatni nem lehet. Hogy e kór egészen kiölessék a társadalom rétegéből, egy uj nemzedéket kell nevelni, melynek zsenge szivébe apránkint kell belecsepegtetni a magyar nemzeti állameszme varázsitalát, fogékony lelkébe belenevelni az önzetlen, a kiirthatatlan hazaszeretetet. Egy nemzedék, amely nemcsak halni, de élni is tudjon a hazáért, egy nemzedéket, amely ne csak lelkesülni, de tenni is tudjon a közért, egy nemzedéket, amelyet tetteiben ne az önérdek vezessen s a sanda gyanú legyen a rugó, de az egymás iránti szeretet vezessen, egy nemzedéket kell nevelni, amelynek fiai az evangélista szavai szerint egy akarattal lesznek együtt s amely kor után: „buzgó imádság epedez százezrek ajakán." Azonban egy ily nemzedéket sem a társadalom, se az is iskola nem nevel. Ily nemzedéket csak a család képes nevelni. Anglia nagyasszonya azt irja: „Ha a szociális kérdést egy napon megoldják, ez volna siratni. Egy nagy bucsújárásnak vélte látni az egész környezetét. Egy bucsújárásnak, melynek szomorú hangulatát majd régi jó barátja, kopott hegedűje fog zokogásba ejteni. És csakugyan Dáko pengette húrjait, gyantázta vonóját. A hegedű meg-megszólalt hangján. Rezgő édes hangja elnémította a csiripelő verebeket, megállította röptében a fülemülét. A lomb zúgása is elhalt, mintha minden csak őt siratná, minden csak ő vele érezne. Oh szegény Dáko, — boldogtalan Dáko minő szépen, bánatosan siratod szép reményidet. Siratod mint egy ártatlanság érző fájdalmát. És Dáko búcsúja nemsokára elhallgatott; elhallgatott mint a hogy el szokott hallgatni a villámok hatalmas szava a vihar után. Szomorúan emelkedett fel helyéről. Indult északnak, ismeretlen tájaknak . . . Olyan nagyon fáradt volt, de meggyorsította lépteit, mivel alkonyodott. A nap búcsú sugaraival ő is búcsút intett kedves falujának. Mert hiszen ő is ember volt. Pogány volt ugyan, de szive volt. Igazi őszinte cigány szive. És azóta nem látta többé Dáko faluját. Elbujdosott, barangolt messze vidékeken és ki tudja talán hazáját is elhagyva. A biró meg aznap hiába várta Dákot. Nem jött az többé. Ö pedig nagyot káromkodva átkozta a szegény cigányt. Nagy kegyetlenség, igen nagy kegyetlenség volt. De vájjon ki nyújthatna igazságot e nagy igazságtalanságban. a női erénynek lesz köszönhető, a szeretetnek, az igazságnak, a kölcsönös megbecsülésnek és a felebaráti szeretetnek." Amig egy ily uj nemzedék nem lép a küzdő porondra, addig csak gyógyítgatjuk a sebeket, de meg nem gyógyítjuk soha. Maga a társadalom, az egymással való érintkezés, de még a családi élet levegője is oly beteg, hogy még azok is, akik hinni és bizni tudnak, akiknek szivéből a mindennapi élet harca még ki nem ölte az igaz keresztény bizalom és hit magasztos elveit, még azok is félve lépnek az önző tömkelegbe; s látva a társadalom ezer nyitott sebét, melyre nincsen sehol se sir, se balzsam, a mindennapi élet gondjait, baját, az emberiség egymás iránt mindinkább lángra lobbanó gyűlöletét, s az őserdők rengetegeiben bujkáló vadakra emlékeztető kenyérharcot, szinte rettegve menekszünk az örök igazság templomába, ahol a Szentírás szavai szerint mindnyájan egy akarattal vannak együtt. Lévay Sándor. A gyermekvédelem és a tanitó. Az Esztergom-Vidéki Rk. Népnevelők Egyesületének 1913. május 13-án tartott közgyűlésén mondotta Keményfy K. Dániel. Mélyen tisztelt Közgyűlés! Az a rózsafa, melyen Sz. Erzsébet rózsái termettek, az irgalmasság eme nagy szentjének halála után se száradt ki. Mindannyiszor uj rügyet hajt, uj bimbót fakaszt, valahányszor az ő pátronussága alatt egy uj szeretetmű létesül az elhahagyottak s lelki betegek számára. A mi egyesületünk, a „Keresztény Szeretet Országos Gyerinekvédő Műre" a Keresztény szellemű Gyermekvédelem intézménye is Sz. Erzsébet rózsafáján termett. A vadonban növő vadrózsákat és az útszéli virágokat, amelyeket annyian letaposnak, — az elhagyott s züllésnekindult gyermekeket szedi fel, hogy beléjük ojtva a Krisztusi nevelés nemesítő s megerősítő hajtását, mint megannyi illatos rózsát, virágot vegye azokat gondozásába ugy, ahogy egykor Sz. Erzsébet rejtette el az ó rózsáit — palástjának bőséges redőzete alá. Ennek az egyesületnek felkarolására s az abban való cselekvő részvételre gyűltek ma itt össze Esztergom vármegyének a gyermeklélekért minden buzgóságra kész tanitói és tanítónői. Önök ma váltani jöttek ide, kiváltani lelkűkből azt a szeretetet, melyet a züllött gyermekek iránt éreznek. Akik mint pedagógusok oly közel állanak a gyermekekhez, legjobban tudják, hogy az a gyermek boldogságra s hallhatatlanságra születik, a szülői léleknek egy ága, valóságos gyémántkiadása és ime, mégis hányan-hányan nem érik el a boldogságot; mennyien törnek le, hogy megnyíljék előttük vagy a börtön, vagy a korai sir?! Mindez azért, mert a züllés réme, mint pusztító elem korán jelenik meg megrontásukra. Gyermekzüllés tényezőiből. Miután pedagógusok előtt szólok s tárgyalok, mellőzöm a gyermekzüllés részletezését, a züllést előidéző távolabbi s közelebbi okokat, mint a terheltséget, a tömeglakást, a szülői elfajult nevelést, a megrontó környezetet, a bűnözésre való kitanitást, az utca veszedelmét, stb. Ezren és ezren pusztulnak el a kis gyermekek, hisz 200.000 azok száma a legutolsó statisztika szerint, akik 5 éven alól meghalnak s ha megmaradnak, vagy nyomorult betegek, vagy a társadalom közveszélyes ellenségei lesznek. Két, a züllést szintén előidéző a kevésbbé ismert okra rá kell azonban mutatnom : a túltengő gyermekmunkára s a gyermekkereskedésre. A gyári, kézipari s mezőgazdasági korai gyermek munka (6—14 éves korig) nagyon elterjedt. A szülők kényszeritik a gyermeket e munkára, hogy nekik keressen. Nálunk Magyarországon több mint hatszázezer gyermeket használnak fel korát s fizikumát fölülmúló munkára, napi 10—12 órai dologra. Legnagyobb számban alkalmaznak kis gyermekeket a vendéglőiparban, ahol leghamarább nyilik a gyermeknek az ut a könnyelmű életre. A többi iparág közül a szövőipar, tüzfaipar, bányák, téglavetők állanak előtérben. Mind olyan iparágak, melyek a gyermek egészségére legveszélyesebbek s kizsarolják a gyermek erejét. Zsenge korban vonulnak be a gyermekek a háziiparba, ahol különösen a dobozgyártás, a cérnagombok varrása és a fonott áruk előállitás, a téglagyári, a vendéglői s a pékmunka foglalkoztatják őket igen korán, úgy, hogy az alkalmazott gyermekeknek egyharmada, sőt egyes iparágakban több mint a fele, 6—8 év között talál már foglalkozást. A mezőgazdaságban a 10 éven felüli gyermekek vannak túlsúlyban. A gyermekeknek körülbelül háromnegyedrésze egész éven keresztül dolgozik. De az egyes foglalkozások között itt is nagy különbségek vannak. Igy p. o. a mezőgazdaságban a legnagyobb rész mégis csak inkább a nyár folyamán van elfoglalva, mig az iparban az egész éven keresztül valö dolgoztatás áll előtérben. A gyermekek négyötödrésze egy évben több mint 30 hétig dolgozik s 75 százaléka mind az 52 héten dolgozik, 30 százaléka még vasárnap is munkában van. A gyermekmunka nemcsak azért veszedelmes, mert a gyermeket testileg csenevészedté teszi s a korai halandóságra viszi, hanem a rossz környezet miatt erkölcsileg pusztitja s kergeti a züllés útjára a serdülő gyermeket. Amig a gyermekvédelem a preventív munkára törekszik a veszélynek kitelt gyermeknél, a gyermekmunkánál úgyszólván belekergetik a gyermeket a bűnözésre, főleg az éjjeli foglalkoztatásnál. Se a koruk, se a fizikumuk nem elég erre a munkára. A mesterek is gyakran hibásak, mikor a legényt, a cselédet akarják a gyermekmunkával pótolni. Az ilyen gyermekmunkások lesznek azután iskolakerülök, csavargók ; ezekből regrutalódik tekintélyes részben a gyermek tolvajbandák serege, az éjjeli árusító gyermekek, akik ansichttel, cipőzsinórral, pertlivel, virággal stb., az elegáns restauranttól a lebuj korcsmáig mindenüvé bejutnak, hol az alkohol, kártya, erotikum hatását nem képekben, de természetes valóságban láthatják. Legtöbb az ilyen mulatók kuckóiban alussza ki álmát s még szerencsés, aki az éjjeli menedékhelyre kerül. Az iskolát ilyen gyermek kerüli, templomba nem jár, nem őrködik fölötte anyai szeretet s igy előttünk áll a talaj, melyből a proletár gyermek kinő. A túltengő gyermekmunka mellett még nagyobb gyermekrontást űznek a gyermekkereskedelemmel, ezen legembertelenebb bűnnel. A gyermekek eladás, vétele egész tőzsdei árfolyam szerint megy s e fehér rabszolgák a legszerencsétlenebb helyzetbe jutnak. Vannak akik azért vesznek gyermeket, hogy megnyomorítva koldulásra, vagy vándorló komédiás mutatványokra használják. Olyanok is sűrűn találkoznak, akik gyermeket fogadnak, leginkább törvénytelent, bebiztosítják s aztán sietnek elpusztítani. A leggyakoribb esetek azonban a prostitúció célját szolgálják. Leginkább vadházasságban élő szülők dobják gyermekeiket a vásárra. Németországban még az újságokban is jelentek meg vásári felhívások. A vásárlók kivetik mindenütt hálójukat a leány-anyákra, s gyermeküket idejében megvásárolják. Külföldön, Angol, Francia, Német, Spanyolországban s Ausztriában, Spanyolországban az emiitett célokra még a gyermek-bérletrendszer is dívik. Minél szánalmasabb külsejű a gyermek, annál nagyobb bért fizetnek érte a kolduló konzorciumok s a kibérelt csecsemőkkel reggeltől estig áll az utcán a kibérlő koldusasszony. Reprodukálhatlanok azok a megnyomoritások s azok a perverz förtelmek, melyekre az ilyen gyermekeket fölhasználják. Ausztria Bécscsel élén a gyermekkereskedelem tekintetében a vezető államok között van. Nálunk főképen Budapest s környékén, de a nagyobb városok legtöbbjében is el van terjedve. A katholikus gyermekvédelemnek természetesen első rendű hivatása a gyermekkereskedelem ellen harcolni, mert ez legpusztítóbb eleme a gyermekzüllésnek s gyermekrontásnak. Tagadhatatlan, hogy nagy nehézségekkel kell a gyermekkereskedelem ellen való küzdelemben a harcot felvenni. Első sorban a szülővel kell a gyermek miatt szembeszállni, másodsorban sok helyt a rendőrség is, (különösen nagyvárosokban) akárhányszor akadályt gördít a gyermekkereskedelem meggátlására irányuló szociális mozgalomnak. Restelli ugyanis, ha területén tudva vagy nem tudva, gyermekkereskedelem van s igy nem igen akarja elismerni, hogy az ö mulasztása ellen akció alakuljon. Rámutatva a gyermekzüllés eme tényezőire, belátjuk, hogy a társadalomnak saját érdeke, hogy a gyermekvédelmet felkarolja. A mennyi gyermeket teszünk fehérré, annyi lelket hódítunk el az anarchia vörös áramlatától. A gyermekmentés társadalommentés, mert a gyermek megtestesítője fajunk jövőjének, maga a haza. A züllött gyermek tehát élőképe a proletár társadalmi fejlődésnek. Állam, egyház s társadalom megdöbbenve szemléli s védekezik ellene a gyermekvédelem intenzív felkarolásával. Nemcsak kultusz ez, ha-