ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-05-04 / 18. szám

mat, illetve annak egyes részeit félre tetszett érteni, mig némelyik feltevéssel a cikkíró ur is lényegében azonosítja magát. Mert hát szerény magam is épen arról jeremiáztam bús könyeket hullatva, hogy nálunk, katholikusoknál nem nevelik az újságírókat. Ezt a cikkíró ur is — amint látom — elismeri; és pedig akkor, midőn azt tetszik mondani; hogy nincsen munkaerőnk, hogy „a legkisebb krajcáros lap is több munkatárssal rendelkezik, mint a legnagyobb katholikus lap." Tehát igy való igaz részemről az a merésznek tetsző állítás, hogy nincsenek újságíróink. A mi kevés van, az az óriás más irányú ujságiró gárda mellett teljesen — úgyszólván — eltörpül. Nem ugyan a tudás terén, hanem számszerűleg. Meg azután tetszik tudni cikkíró ur, hogy sok lúd, disznót győz. No meg aztán szerény magam nem is annyira az „amatőr" újságírókra, mint inkább a ..hivatásos" újságírókra gondoltam, akik az újságírással keresik meg a kenyerüket egyes-egyedül. Nagyon erősen meg méltóztatott ropogtatni gyenge oldalbordámat, amiért azt mertem irni, hogy a budapesti kath. lapok lézengenek. Sajnos, erre alkalmatosabb, találóbb szót most se találok. Nem lézeng az a lap, amelyet nem olyan mértékben támogatnak, mint ahogy az valóban megérdemli? Nem lézengés az kérem ásan, amidőn egyetlen magas nivóju lapunkat, az „Alkotmányit — a többi hason nivójú laphoz képest — olyan szégyenletes gyatrasággal pártolják ? Ha ez nem lézengés, akkor nem tudom micsoda. Cikkíró ur olyan világításba helyezett engem, mintha én akármelyik kath. lapot, vagy annak egy iróját is lekicsinylettem volna. Ez kérem szépen nagyfokú félreértés és téves beállítás. Én se nem néztem le, se nem kicsinylettem le a kath. újságírók munkáját. Egyrészt azért, mivel akkor nagy erkölcsi vakságban kellene szenvednem, másrészt pedig nincs is rá jogom. A múltkori cikkemben én igenis a nagy tömegü, de kis erkölcsű kath. társadalmat okoltam és kárhoztattam azért, hogy nem karolja fel, nem támogatja, ugy ahogy az megilletné és utálatos közönnyel párosult nemtörődömséget tanúsít a saját hitét, saját erkölcsét védő kath. zsurnalisztikát, íme tehát egy kis félreértés az egész. Annak pedig kimondhatatlanul örülök, hogy a cikkíró ur is beismeri, miszerint a „kath. sajtó fejlesztésre szorul." Én se mondtam egyebet. Azonban ezzel se azt pedzettem, mintha ennek is a kath. újságírói gárda lenne az oka. A kath. társadalmat okoltam ezért is. Többek közt azt is méltóztatik írni, hogy : „kath. lap nem forgathat köpeny eget, neki elvei vannak." Kérem szépen itt megint hiba van a kréta körül. Hogy többet ne hozakodjak elő, példának csupán az „Uj Lap" időszakos politikáját hozom fel részemről érvelésül. Erről a témáról azonban ezután már unos-untig elég lesz a polémiából. Sokat töprengek azon, vájjon mióta vétek az észlelt hibákról figyelmeztetni az illetékes faktorokat, hogy talán igy jobban célt lehetne valami uton-módon érni. Vájjon mióta bűn az, őszinte szóval valami célszerűbb, megfelelőbb dologra az érdeklődést felkelteni. És azért a cikkíró ur kemény haraggal, de keztyűs kézzel nekem ront és erősen megnyomott tollal leszedi rólam a keresztvizet. Ez olyanféle eset, mint amikor az egyik ismerős azt mondja a másiknak: Kérem szépen a nyakkendőjének a vége hátul kilóg. Erre a szépen hangzó figyelmeztetésre az a másik nyakon teremtené a figyelmeztetőt, hogy mi köze hozzá s ne szégyenitse meg, ne kicsinyelje le s ne nézze le őt azáltal, hogy jóakarólag figyelmezteti holmi szépség hibákra. S az ellenem sok tudással szakavatottsággal megirt választ elolvasva, elgondoltam milyen szép sikert érhetett volna el cikkíró ur akkor, ha véletlenül a cikkét nem ellenem, henem a horribilis számú ellenségeink ellen irta volna. Végül még bátorkodom megjegyezni, hogy el szoktam olvasni mindazt, amiről csattanózni szoktam. Egyebekben pedig megkülönböztető tisztelettel vagyok eltelve a hires neves régi kath. ujságiró ur irányában, aki olyan gyönyörűen, élvezetesen kezeli a tollat, mint a cikkíró ur, habár erős lúggal meg is mosdatott. Dehát az ember nem tudja, hogy mitől hizik, s tán nékem se ártott meg a kis mosdatás. Fidibusz. Krónika. Megjósolta Tisza István, Megjósolták aztán többen, Háború lesz a tavaszra, Puska roppan, ágyú dörren. Késett-késett a tavasz, tán Félt is kissé, amint látszott, Szivesebben bavat bozott, Mint sok illatos virágot. De mivel a virágnak sem Lehet szólni, hogy ne nyíljék; A jóslatok is beváltak S terem a háborús hír még. Terem a háborús hír még Az újságok örömére, Édesanyák bánatára És a polgárok bőrére. Terem, terem a sok rémhír. Hej, ha más is úgy teremne, Most ebben az esztendőben Be jó termés is lehetne ! * Itt a május, itt a május, Fütyül a propeller És betölti a fél várost Koromfellegekkel. itt a május, itt a május, Szól a kávés; „Rajta!" És a zöldet az utcára Vidáman kirakja. Itt a május, itt a május, Van idegen végre, Akinek e boldog város Port hint a szemébe. Itt a május, itt a május, Zeng az örök szózat : .Lefizetted-e polgártárs Immár az adódat ?• (-•) * A hercegprímás utazása. Dr. Csernoch János hercegprímás pénteken reggel 7 óra 40 perces vonattal Budapestre utazott. Kíséretében dr. Lepold Antal titkár van. * Pünkösd ünnepe. Pünkösd vasárnapján a d. e. 9 órai ünnepélyes szent misét dr. Csernoch János hercegprímás tartja s valószínűleg ő mondja a szentbeszédet is. * Hódoló tisztelgés. E hó 28-án fogadta a hercegprímás, mint kegyúr és főpásztor, a primási uradalmi tanítók tíz tagu küldöttségét. Vezérszónokuk Karácsonyi József Sz. István pusztai tanitó, az udvardi esp. ker. tanítói kör elnöke volt. Kifejtette, hogy az urad. tanítók őszinte örömük, mély tiszteletük és hódolatuk, engedelmességük és törhetlen ragaszkodásukról akarnak kifejezést adni, kérvén a tanítók iránt, mindenütt és mindenkor kimutatott kegyét és jóindulatát. A hercegprímás, az ő szokott atyai leereszkedő jóságával fogadta a tisztelgő nemzet napszámosait, biztosítván őket, hogy a törvény rendelte, minden jogos igényüket, készségesen kielégíteni fogja. Mélyen meghatva távoztak a tanítók dr. Machovieh Gyula főtanfelügyelő úrhoz, kinek végtelen kedves modora és szivjósága még tetőzte reményeiket. Majd Perényi Árpád urad. főszámvevő úrhoz mentek, miután nagy szívfájdalmukra a jószágigazgató urat hon nem találták, ki szintén biztosította az urad. tanítókat, bár, mint mondotta, a látszat talán ellene van, jóakaratáról. Teljesen boldogan és megnyugodva távoztak otthonukba az urad. tanítók. * Esküvő. P. Károly Imre, fővárosi gimn. tanár, az „Érsekújvári Újság" főmunkatársa f. hó 7-én tartja esküvőjét Budapesten Szalay Manci urleánnyal Zentáról. * Főegyházmegyei hirek. Gyuricska Péter érsekiéli plébános Nemeskajalra neveztetett ki plébánossá; Novinszky Gusztáv nemeskajali plébános adminisztrátor lett Érsekiélen. * A májusi Mária ájtatosság az idén is nagy látogatottságnak örvend a vízivárosi zárdatemplomban. A hangulatos szép kis templom főoltára dísznövények és virágok között pompázik s tetejében trónol a boldogságos Istenanya életnagyságú lourdesi szobra. A bevezető szent beszédet szerdán — ápr. 30-án — este fél hét órakor a közkedveltségnek örvendő Brühl József prelátuskanonok tartotta, a litániát pedig dr. Rajner Lajos ált. érseki helytartó püspök végezte nagy ünnepélyesség között teljes segédlettel. Az elmúlt héten beszéltek még: 1-én dr. Pécsi Gusztáv, 2-án dr. Drahos János, 3-án dr. Breyer István; a litániát pedig 1-én Bogisich Mihály c. püspök végezte szintén ünnepélyesen teljes segédlettel, 2-án Siposs Antal s 3-án dr. Csárszky István irodaigazgató. Az idei ájtatosságnak különös jelentőséget tulajdonit azon körülmény, hogy az elmondott szentbeszédeket az ájtatosság rövid történetével együtt a „Női Mária-kongregáció" könyv alakban ki fogja nyomatni, kegyelmes érsek urunk, dr. Csernoch János már ki is választott s átadott két remek beszédet régebbi jegyzetei közül, aki még mint kanonok különböző alkalmakkor szintén többször szónokolt templomunkban. Ugyan e célra többen fognak adni szentbeszédeikből a prelátus-kanonok urak közül is, de hálásan veszszük és szívesen közlünk másoktól is, akik valaha hasonló alkalmakkor itt beszéltek, kérjük is az illetőket, hogy azt a kongregáció prezesének Siposs Antalnak elküldeni szíveskedjenek. Az átengedett egy-két beszédért díjtalanul fogjuk megküldeni az egész kötetet. * A szent István-társulat évi közgyűlése. A szent István-társulat folyó évi május 15-én, délelőtt V2IO órakor Budapesten, a társulat dísztermében LIX. rendes közgyűlését tartja, főméltóságu és főtisztelendő dr. Csernoch János esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása, a társulat fővédője elnöklésével. Tárgysorozat: 1. Szentmise a diszterem oltáránál. 2. Elnöki megnyitó beszéd: mondja főméltóságu és főtisztelendő dr. Csernoch János esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása. 3. Igazgatói jelentés. 4. Az 1912. évi zárószámadások és vagyonmérleg megvizsgálása s a fölmentvény megadása. 5. Az 1913. évi költségvetés megállapítása. 6. Az igazgató-választmány kiegészítése. 7. A számvizsgáló-bizottság kiküldése. 8. A tud. és írod. osztály uj tagjainak kihirdetése. 9. Esetleges indítványok. * Nagy idők tanuja. Piszke községben a napokban halt el a község legöregebb polgára Nagy Dénes 92 éves korában. Az elhunyt aggastyán a szabadságharc idején honvédfőhadnagy volt s végig küzdötte a szabadságharcot. Az öreg negyvennyolcas főhadnagy 996 kor. évi nyugdijat húzott a honvéd segély alapból. * Gyermekvédelmi gyűlés Egerben. A mult hét folyamán több gyermekvédelmi gyűlés volt Egerben. Keményfy K. Dániel plébános, mint a központ kiküldöttje, részt vett a gyűléseken és tartalmas beszédeket mondott. * Főgimnázium hangversenye. Minden izében igen szépen sikerült hangversenyt rendezett zongora-alapja javára mult hó 27-én este 6 órakor a főgimnázium ifjúsága. A hangverseny fényét nagyban emelte Csernoch János dr. hercegprímás személyes megjelenése, kit az egész ifjúság nevében egy növendékpap üdvözölt. Minden egyes szám előadásáról csak a dicséret hangján nyilatkozhatunk. Az első és az utolsó szám zenei része oly finoman és kedvesen érintette a hallgatóságot, hogy szinte az operában képzelte magát. A zene számokat Borús Adolf dirigálta, azok sikere nagyrészt az ö érdeme. Huszár Gyula, Pintér András, Veress Gyula és Erdélyi István szavalatai is osztatlan elismerésben részesültek. Főleg Pintéiszavalata és Erdélyi mimikája ragadta el a közönséget. Az énekszámok is igen kellemes élvezetet nyújtottak, mi nagy részben Neményi Károly zenetanitónak köszönhető, ki az egész énekeket ügyesen tanította. Brahms „Magyar táncai"-nak előadói is sok tapsot arattak. A hercegprímást távozásakor lelkes éljenzés kisérte. A közönség soraiban ott láttuk a főkáptalan és a központi papság számos tagját, több világi előkelőséget és hölgyközönségünk színe-javát. * Dr. Herold büne. Csunj<a dolog az, ha papok hírlapokban támadják egymást, de még csúnyább, ha a nemzetiségi kérdést nem Krisztus, de Budapesti Hírlap szellemében a katholikus szellemű lapokban tárgyalják. Mert kérdem mit vétett dr. Herold holicsi káplán? Azt, hogy Bécsben a templomban tót szent beszédet tartott és a cseh katholikus szívesség termében kath. szellemű előadást. Ez az ő büne. A dolog merituma pedig ez. Bécsben illetve Wienben lakik jelenleg 50 ezer magyarországi tót, ezeknek legnagyobb része Pozsonymegyének nyugati részéből mint zöldségárus tartózkodik ott. Nyitramegyéből éppen a holicsi és szomszéd plébániákról néhány száz a mussdoríi és schweihati maláta gyárakban dolgozik, a többi pedig a gyárakban mint alsóbb rendű munkás van alkalmazva. Ezen 50 ezer katholikus munkás sohse hallott még anyanyelvén szent beszédet, az evangélikus vallású tótok részére Pozsonyból följár