ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-04-06 / 14. szám

XVIII. évfolyam. Esztergom. 1913. április 6 14. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Felelős szerkesztő: ROLKÓ BÉLA. Kéziratok a szerkesztőség, előfizetések a kiadóhivatal címére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Esztergom, 1913. április 5. — Politikai szórakoztatás. Eddig se valami sok örömünk telt a mi nemzeti jogaink gyakorlásában és a szabadság élvezetében, de a törvényhozási szünetben feltálalt és a polgárok szórakoztatására szánt apróságok egyenesen bosszantják, mérgesitik az embert. Mindenekelőtt jegyezzük meg, hogy mérlegelhetetlen udvariatlanság és durva tapintatlanság a magyarok előtt alkotmányos jogokról és szabadságról beszélni, miután a jelenlegi időkben már sajnálatosan tapasztalja mindenki, hogy az 1867. óta lefolyt évek a legügyesebb csalásnak évei voltak, mert a magyar nem látta meg az ügyesen kimaszkirozott és fölöltöztetett önkényuralmat, amely most ugyancsak hivalkodik előttünk nyilt szerepében, így tudtuk meg, hogy miért mosolygott ránk eddig oly rejtelmes gúnnyal az osztrák szomszéd?! Annyira emlegetik a Tisza István másik szemét, hogy utóvégre is arra a gondolatra kell jutnunk, hogy nem attól függ-e igazában a haza sorsa ? Tény az, hogy félszemmel kevesebbet lát az ember mint kettővel. Miért ne következhetnék be az az abszurdumnak látszó eset, hogy Tisza a két látókájával belátja, miszerint csakugyan illetlenség, modortalanság volt tőle egyszemű cyklopsként a legelső állások egyikében rontani a szépnek tartott magyar nép jó hírnevét. Nem is olyan tréfás találmány az előbbi gondolat, hogy még abban is ne tudnánk reménykedni, hiszen a nagy bajban még a cérnaszálban is reménykedünk, azután meg oly össze-vissza dobált, belukasztott játékszer a magyar alkotmányosság, hogy az sem volna egészen stilszerütlen 3set, ha Tisza, az öreg gyerek emelné fel a porból. A Tisza szeméből felénk sugározó reménység tüzét erősen oltogatják a tények. Ugyanis, logy még a remények szárnyain se ringatódzhasäunk, kemény kürtölés kíséretében szervezik a aarlamenti zsandárságot. Egvik ellenzéki lap örvendezve tálalja fel, hogy még a szervezett tiszti álla sokra senki sem pályázott. Csakhogy fel nem kiált — Mentve a haza ! Legyen nyugodt, hogy akad a koncnak elé; gazdája. Kaján. \ Lappangó gondolatok. Az ellenzék elkedvetlenedéséröl irt leg utóbb az Esztergom. Soraiból kiérezhetö hogy leginkább a néppártot tartotta szen előtt. Sajnálja a tényt s azt mondja, hog; a sikertelen politikai küzdelmek után i: hü a néppárthoz a régi tábor s igy ; pártnak nincs oka csüggedni. Ezt a biztatást szívesen aláírom Muló félreértések miatt a magyar katho likusok nem hagyják cserben a katho likus pártot. S a pártnak sem szabai túlságosan a lelkére venni, ha különle ges programmjától távolesö politikai har cokban nem tapasztalta barátainak rokon szenvét. Nem lehet a katholikusokat mindéi téren pártfegyelem alá vonni. Ami az utols< időben történt, az nagyon érthető. A párt nak ebből okulni kell, nem pedig vadas kodni, bosszankodni és elkedvetlenedésrö beszélni. Amikor a munkapárt megalakul s Zichy János nevével a választási küzde lembe ment, akkor kezdődött a néppár nehéz helyzete. A munkapárti jelöltek sol helyen a katholikus népszövetségre támasz kodtak s a viszonyokat tekintve elfogadhat programmot adtak. Kortesutjaikon a katho * Mint szokatlanul uj és azért érdekes véleményl hozzuk e cikket. Szerk. likusok kérdéseire kielégítő válaszokat adtak s megnyerték a bizalmat. Hiszen gróf Zichy János volt a kormány tagja és pedig kultuszminiszter. Tanácsos volt-e a katholikus pártnak ilyen viszonyok között a merev ellenzéki álláspontra helyezkedni s a választásoknál mindent kockáztatni? A választ megadja rá a választások lesújtó eredménye. A néppárt a parlamentben s a sajtóban sem változtatott taktikát. Nevezetesen gróf Zichy János ellen mérgesen folyt a harc. Pedig rá a katholikusok nagy többsége bizalommal tekintett. Természetes, hogy ezt a taktikát sokan kritizálták és az elégedetlenségnek uton-utfélen kifejezést is adtak. Jött a véderöjavaslat, annak nyomán a parlamenti erőszak. A néppárt mindenben az ellenzékkel tartott, sőt túllicitált az összes ellenzéki pártokon. De a többség győzött s a többségi uralom ténykedései fölött a főrendiházban kellett Ítéletet mondania. A néppárt reménnyel tekintett a főrendiház felé, mert neki vannak ott emberei s azt várta, hogy csak igazolni fogják álláspontját. Hasztalan reménykedett. A főrendiházban győzött az a szempont, hogy a véderöre szüksége van az országnak s meg is szavazták avval az önmegnyugtatással, hogy a képviselőház többsége azt megszavazta s a tárgyalás és szavazás mikéntje nem tartozik a főrendiház illetékességébe. Erre a néppárt részéről a leghevesebb támadások hallatszottak a főrendiház ellen, nevezetesen azon tagjai ellen, akikben a néppárt bizott. Súlyos és nagy tévedésbe esett vele a párt. Figyelmen kivül AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Törvénybiró. Ä „Zöldfa" vendéglő ivójában hangosan mulatozik az alvégiek szine-java. De hát ki sajnálná tőlük azt a kis mulatságot, mikor a falusi ember csak vasárnapra, a litánia utánra tartogatja azt a nyolcvan, kilencven krajcárt, amit az árgus szemű asszonytól úgy suttyomban el tudott kaparintani. A ferde asztalok körül szoronkodva ülnek az emberek és isszák Mózsi felebarátunk keresztényes külsejű borát. Olyan hangosan folyik a társalgás a tehénről, lóról, meg a földek állásáról, hogy minden második szomszédnak érthetetlenné válik a beszéde. Leghangosabban kiabál a hetyke második esküdt: Kecskés Pista, Ö már világlátott, mert saját állítása szerint még Boszniában is tévelygett, hol a császár sótalan kenyerét fogyasztotta nem valami gyönyörűséggel. Két karján a patyolatfehér ingje Kecskés Pistának fel van tűrve egészen a válláig és igy, mesztelen karral gesztikulál, miközben ide-oda hajlongva, felfelé kunkorodó bajuszát megpödörve nedégesen átkiabál az áttellenes szomszédjához: — Hé Istók sógor, oszt meg-e ájja az sarat? Az Istók sógor, vagyis Gerencsér Istók, a falu hires verekedője e szóra felugrik a lócáról, mintha kígyó csípte volna meg. Könyökével olyan hatalmasat üt az asztalra, hogy a rajta levő boros üvegek és poharak vidám táncra kerekednek. — Hogy mered azt kérdeni ? Hát mit gondúsz, olyan szemit vagyok. Szinte láthatólag megrökönyödik erre a dühös hangra a különben csendes Kecskés Pista és kérlelően mondja neki: — No ne haraguggyék Istók sógor; hátszen nem igazánba mondtam. — Hát azír ám, csendesül le Gerencsér Istók, mer úgy váglak meg, hogy attú kódúsz, — Sose mérgelőggyék kelmed Istók sógor. Hiszen csak úgy tréfáltam. Hát osztán igazánba akar kelmed törvénybiró lennyi. •— Hogyne ! Csak eppig ketten nem akarják. A cinegelábu szógabiró, meg oszt az asszony. — Sára asszony? — Ahhát! — Oszt mir? •— Hát én tom. De az árgyérusát az öregaptyának, maj megtanítom mindkettőt. — No még ijet. Hát a lőcslábú szógabiró' se akarja, hogy kelmed törvénybiró legyen ? — Asse. Aszongya, hogy nekem nem való az hivatal. — Aszt-e? — Azt. — Oszt mir? — Aszongya, hogy én ilyen tisztségre méltatlan vagyok. Pedig hát azt a süket vakattya árgyélusát, ha én azondom, hogy törvénybíró leszek, akkor ha a menydörgetős ménkű is beleüt abba a hórihorgas, kamáslis szógabiróba, még akkor is törvénybiró leszek. Ehiszed-e Pista sógor. — El én . . . A rá következő vasárnap délelőttjén, mikor épen Gerencsér Istók szentmisére akart menni, nagy robajjal ront be a zsalugáteres rozmaringszagú szobába Kecskés Pista. — Istók sógor! Istók sógor. Nagy újságot mondok. — Hát csak kivele! Ne tartsd soká a szádban, mer megárt. — Kendet választotta meg az közsíg törvénybírónak. — Ugyan ugye ? ! — Abbion. Penig a szógabiró a vörösorrú Német Jóskát szerette vóna. De oszt eccer csak föláll az biró ur, oszt aszongya a szógabirónak ... — No mit mondott ? — Aszongya, hogy aszongya, tekintetes szógabiró ur megkövetem alásan, de mán aszongya, az községünkre aszt a fertelmes gyalázatot nem szabad hoznyi, hogy aszongya, egy sehonnandi legyen a mi törvénybirónk. Mer aszongya, szó ide, szó oda, de aszongya, világ csúfjai lennénk, ha aszongya, nem találnánk ide valósit hivatalbélinek. ShS oszt igy lett kelmed törvénybiró. Gerencsér Istók e szóra hirtelen örömében akkorát kiáltott, hogy a gerendás szoba majd nem összedűlt. — Márta, Márta! A mindenedet! Hol vagy Márta ? A konyhából behallik Márta asszony rikácsoló hangja. — No mi köll? Mit óbégat kelmed? — Mit-e? Hamar elő a fehér, legújabb ruhámat!