ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-03-30 / 13. szám

* Machovieh Istvánné halála. A főkáptalan legújabb tagját, dr. Machovieh Gyula prelátus­kanonokot gyászos csapás érte pénteken, ameny­nyiben a halál elragadta tőle szeretett édes any­ját, aki hűséges támogatója volt fiának életpályája különböző változásaiban. Még megérte az édes anya, hogy fiának érdemei elnyerték a fényes ki­tüntetést, de az örömben csak kevés ideig volt része. Az átköltözés fáradalmai megviselték az agg úrhölgyet s rövid betegség után elköltözött az élők sorából. Dr. Machovieh prelátus már ud­vari pap korában ide hozta szüleit, hogy velük együtt lehessen. Édes atyját már régen elvesztette, a !jó édes anya most férjének temetési napján adta vissza lelkét Teremtőjének. A gyászoló prelá­tus pénteken, az évforduló napján atyjáért mon­dott szent misét, melynek végeztével a haldokló édes anyához hívták haza. A prelátusnak barátai és tisztelői mélységes részvéttel osztoznak gyá­szában és bánatában. A halálesetről a család a következő gyász­jelentést adta ki: Alulírottak fájdalomtól megtört szívvel je­lentik a legjobb és leggondosabb anyának és anyósnak Machovieh Istvánné szül. Zelenay An­tóniának folyó hó 28-án reggel 8 3 A órakor,* a halotti szentségek előzetes öntudatos és ájtatos fel­vétele után, életének betöltött 83-ik évében, rövid betegeskedéssel kapcsolatos végelgyengülésben tör­tént elhalálozását. Az Istenben boldogultnak földi maradványai folyó hó 30-án délután 4Va órakor fognak a szentgyörgymezői sírkertben lévő kápol­nából ugyanott eltemettetni, az engesztelő szent mise-áldozat pedig a drága halottért 31-én reggel 7 órakor fog a Bakács-kápolnában a jó Istennek bemutattatni. Esztergom, 1913. március 28. Nyu­godjék békében ! Machovieh János, dr. Machovieh Gyula fiai. Machovieh Jánosné szül. Kecskeméthy Irma menye. * Egy hírneves pedagógus jubileuma. Kalocsa érseki székváros nagy ünnepségek szín­helye lesz március hó 30-án és 31-én, amennyi­ben akkor folynak le a Petrovácz József lovag 50 éves jubileuma alkalmából rendezendő ünnep­ségek. Petrovácz József neve általánosan ismert nem csak a tanférfiak körében, hanem úgyszólván minden irni-olvasni tudó magyar ember előtt, hi­szen az olvasás mesterségét olyan fali-táblákról tanultuk, amelyeken az olvasási gyakorlatok alatt ott diszlett Petrovácz neve, mint a fali-táblák szerkesztője-é. Csak ezt a közismert munkáját hozzuk fel, bár tömérdek müvei gazdagította 50 -éves buzgó működése alatt a pedagógiai irodal­mat. Mint a kalocsai nőintézetek igazgatója értékes munkálkodást fejtett ki a nevelés terén. Dr. Cser­noch János hercegprímás kegyes leiratban fejezte íki jókivánatát az ünnepeltnek, akit az ország •egész katholikussága lelkesen ünnepel a nevezetes jubileum alkalmából. * Pályázat. A budapesti kir. magy. Tudo­mány-egyetem Hittudományi Kara az I. b. Hor­váth József kalocsai kanonok által a jeles hit­tudományi munkák jutalmazására tett alapítvány terhére pályázatot hirdet a következő tételre: „A vallás lélektana" (Fejtessék ki a vallás lélek­tanának általános alapvető része, amely folytonos tekintettel levén az ujabb tapasztalatelvi, akarat­elvi és az öntudat-alatti lelki életet előtérbe állító elméletekre, megállapítsa az egyes lelki életet elő­térbe állító elméletekre, megállapítsa az egyes lelki tehetségek és lelki működések szerepét ugy a természetes, mint a természetfeletti vallás terén s amely a már részleges vallásos jelenségekkel, sőt vallási betegségekkel csak annyiban foglalkoz­nék, amennyiben a vallási lélektan általános része rájuk való tekintet nélkül meg nem alkotható.) A munka a művelt közönség igényeihez legyen szabva és az alapító szándéka szerint irodalmi értékű magyar nyelven irva, körülbelül 30 nyomtatott ivnyi terjedelemben. A pályamű idegen kézzel ol­vashatóan irva, a szerző nevét rejtő zárt jeligés levélkével 1914. május 15-ig a Hittudományi Kar Dékáni Hivatalánál nyújtandó be. Pályadíj kétezer­négyszáz (2,400) korona. A nyertes szerző köteles müvét nyomtatásban, külön könyv alakjában vagy folyóiratban közzétenni. * Felnőttek oktatása. Pilisszentléleken az analfabéta tanfolyam, amely a tél folyamán tar­tatott, sikeres vizsgával végződött e hó 16-án azaz virágvasárnapján. A vizsgán dr. Pacséri Károly kir. tanfelügyelő elnökölt. A tanfolyamon részt­vevők mindnyájan kitűnő feleleteikkel tettek tanú­ságot arról részükről, hogy mekkora szorgalommal állottak neki a tanulásnak s viszont a vezetőség P. Bálint Ágoston lelkész, aki összehozta a tanfo­lyamot és előadásával lelkesítette a hallgatókat és Szarka Gábor kántortanitó mily odaadó buzgalom­mal vezették őket a tanítás fáradtságos utjain. A résztvevők száma 27 volt, akik közüi a legfiata­labb 18 éves és a legidősebb 57 éves volt. A résztvevők lelkesedése oly nagy volt, hogy testü­letileg felkérték a fent nevezett nagyérdemű veze­tőséget, miszerint részesítsék őket a jövő évben is azon örömben, hogy tanulmányaikat tovább folytathassák a tanfolyam keretében. * Halálozás. Özv. Knőbel Józsefné sz. ajtitsi Horváth Izabella hosszas szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után életének 60-ik évében elhunyt. A megboldogult hűlt tetemeit Kismartonból Esztergomba szállították és az esz­tergomi városi temető kápolnájából 25-én d. u. 3 órakor helyezték nyugalomra. * Betiltott népgyűlések. Hodzsa-Ivánka­Derer-féle szabadalmazott tót nemzetiségi konzor­cium hivatalos lapja: a „Slovensky Tyzdennik* útján ugyancsak bolondját járatja a jámbor tót atyafiakkal. Majd minden vasárnapra népgyülése­ket hivnak össze a stomfai választó-kerület közsé­geibe s az odacsőditett atyafiak anélkül, hogy meghallgathatták volna az ujonan összetákolt tót nemzetiségi programmot s gyönyörködhettek volna a mártyr-vezetők szónoklataiban, szépen hazakul­lognak akárcsak a crnogorcok Skutari büszke falai alól. Most Húsvét hétfőjén Nagymagasfalura cső­dítették az elvtársakat. Be is jöttek vagy 30-an a vidékről, felfegyverezve az ő elmaradhatatlan vörös-csikós, kék esernyőikkel. Megjelent a ma­gyarfalvi nagy drótos is, a tót nemzetiségi eszmék eme „kimagasló" vezér-férfia, továbbá a fiatal Derer pravotár úr Pozsonyból és még számos törekvő falusi politikus. De a népgyűlésből nem lett semmi. Ä roszmájuak azt mondják hogy a főszolgabíró tiltotta be, azonban alighanem az eső felé gravitáló időjárás és a Rudava patak lyukas bordájú hídja voltak az okai a népgyűlés elmaradásának, mert „kedvezőtlen időjárás esetén" az alá vonultak volna népgyülésezni. Hogy tehát az elvtársak hasonló meglepetésekben többé ne részesüljenek itt volna az ideje, ha a hatóságok figyelme a hidak tatarozására is kiterjedne. * Lourdes! zarándoklat. Az Országos Kat­holikus Szövetség rendezésében április hó végén Lourdes-ba induló országos zarándoklat képe, mind határozottabban kezd kialakulni, a szövetség fel­kérésére a püspöki kar tagjai közül Mikes János gróf szombathelyi püspök áll annak élére, a lelki vezetést pedig P. Bangha Béla Jézustársasági atya válalta. Ily illusztris vezetők közreműködé­sével biztos sikerre számithat az a kegyeletes mozgalom, mely a magyar katholikus hívek vallá­sos érzületének ápolására indult. Minthogy csatla­kozások csak meghatározott számig fogadhatók el, az Országos Katholikus Szövetség figyelmezteti azokat, akik résztvenni szándékoznak, hogy saját érdekükben jelentkezésüket mielőb eszközöljék. (IV. Ferenciek tere 7. III. lépcső I. 8. telefon 101-58.) * Erdőégés. Nyergesujfalu község tulajdo­nát képező mártonkuti erdőrészen másfél hold területen a napokban megégett az öt éves cserjés és mintegy kétszáz korona kárt szenvedett a köz­ség. A tüz Adamec Frigyes 17 éves nyergesuj­falusi fuvarozó vigyázatlanságából származott, aki cigarettára gyújtva, az égő gyufát a száraz avarra dobta, mitől az tüzet fogott. A vigyázatlan fiút a csendőrség feljelentette a bíróságnál. * Változás a komjáti kegyuraságban. Kapriorai báró Wodianer Albert v. b. t. t., á magyar főrendiház örökös tagja, a komjáti plébánia dúsgazdag kegyura f. hó 8-án életének 80-ik évé­ben meghalt. Halála előtt elégett tett keresztény katholikus kötelezettségének, amennyiben a család, midőn a nagybeteg veszélyes állapotáról tudomást szerzett, táviratilag a beteghez kérette Haliczky Z. Béla p. kamarás, tardoskeddi plébánost, hogy őt a vallás utolsó vigaszaiban részesítse. Haliczky Z. Béla azonnal Budapestre utazott s f. hó 8-án reggel ellátta a haldoklók szentségeivel a beteget, ki azonnal délután az Isten akaratában megnyu­godva csendesen elhunyt. Halálával a komjáti kegyuraság hidvéghi gróf Nemes Jánosra, az el­hunytnak unokaöccsére szállott, ki egyúttal a komjáthi hitbizomány örökösévé is lett. * Új tejszövetkezet. Nagymagasfalu köz­ségben a földmivelési minisztérium két kiküldött­jének közbejöttével tej értékesítő szövetkezet alakult, melynek elnökévé a magyar érzelmű Mardják András községi biró választatott meg. A szövet­kezetbe eddig 54 részvényes 112 részjeggyel lépett be, kik naponta 4—500 liter tejet termel­nek. Adja Isten, hogy e nemzetiségi mozgalmai­ról hírhedtté vált község lakói végre belássák, hogy a földmivelőknek többet használ az állat-, mint az „eszme a-tenyésztés. * Ellenfelek-e ? I Az új adó törvény miatt támadt mozgolódás szembe állítja egymással az ipari kereskedői köröket és a birtokososztályt. Magától értetődik, hogy találkozik kereskedő, aki a megza­vart barátságot visszaakarja állítani s a jó ügyért ily módon érvel: A kereskedő és iparosztály soha sem volt a birtokososztálynak ellenfele, hiszen egy­mástól élünk és kell, hogy azt az elvet tartsuk: „Élni s élni hagyni" Az adótörvények elhalasz­tásáért sem csak a saját érdekében küzdött siker­rel, eredménnyel, hanem minden adózó jólétéért. Nem az fájt nekünk, hogy az uj törvény szerint a birtokos osztály ^földadója 20%-ra lett leszál­itva, hanem, hogy ez a 20% 30 fog lenni. Nem is azt akartuk, hogy a földadó a minékkel arányban emeltessék, mert nekünk nem az fájt, hogy a birtokosok miért nem űzetnek többet, hanem, hogy mi miért nem űzetünk kevesebbet. Részben már célt értünk azzal, hogy ezen sérelmes törvény végrehajtása egy évre el­halasztatott, most tehát hogy a csorba is ki le­gyen köszörülve, folytatni kell és fogjuk a harcot még nagyobb keddvvel és eréllyel." Csak azután higyjenek is egymásnak. * Az oláhok agitációja célt ért. Szatmár­németiből írják a következőket: „Bombaként ha­tott az érdekelt szatmármegyei körökre a fővárosi lapoknak az a híradása, hogy a román nemzeti­ségi pártnak sikerült a magyar kormány hivatott tagjaival. Lukács László miniszterelnökkel és Jan­kovics Béla kultuszminiszterrel megállapodásra jutni a magyar gör. kath. püspökség tárgyában. Az oláh kívánságok honorálása céljából 27 tagu bizottságot hí össze a kultuszminiszter Hajdudo­rogra s a bizottságban az oláhság is képviselve lesz több taggal. E gyűléseken fogják majd meg­állapítani az uj püspökség határait s lehetőleg figyelembe venni az oláhság érdekeit és sérelmeit. Nincs módunkban ellenőrizni a fővárosi lapközle­mények hitelességét. De erősen azoknak valószínű­sége mellett szól az a körülmény, hogy az oláh nemzetiségi párt hivatalos lapja, a Románul győzelemittasan ir a románságnak ujabb politikai sikeréről. Azután meg ez a megállapodás szépen Hí TMrTÁl?IA ^ talános BIZTOSÍTÓ Részvénytársaság l M. X ^| VJ ii f^^A iV Budapesten, IV., Károly-körut 2. sz. (a Kossuth Lajos utca sarkán). Részvénytőke Elnök; Gr. KÁROLYI IMRE. Alelnökök: Malomszegi ELEK PÁL és Szervezési alap 6,000.000 K b. FEJÉRVÁRY IMRE. A választmány elnöke: Gr. TISZA KÁLMÁN. 1,300.000 K Tűz- élet- baleset- szavatossági- betörés- jég- üveg- és állatbiztosítás, JW Olcsó dijak! MP Modern feltételek! ~9B& HT" Kartellen kivül! Vezérügynökség: az Esztergomi Takarékpénztár Részvénytársaságnál.

Next

/
Thumbnails
Contents