ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-03-03 / 10. szám

harisnyában. Hancúrozott, körbeforgott kis leánykákkal s velük együtt énekelte: Hajlik a megyfa, nagy az árnyéka . . . S ez a kis fiú kezébe vett egy nagy pisztolyt, melyet alig tudott tartani, magára irányította s egy dörrenés, vége egy ifjú, szépreményű életnek, szülök örömének, vigaszának. Miért tette ezt ? Talán szemébe nézett egy kis leány s megzavarta agyacskáját? Szerelemre gyuladt? Égnek meredő akadályok támadtak hirtelen ? Dehogy, csak ö gondolta, hogy szerelmes. Sokat olvasott az újságokban a szerelemről s már ezt fedezte fel magában. Bizonyára a tragédiába beleavatkozott egy szülői kéz is, esetleg bottal felszerelve. Most ismét az újságokhoz fordul, ott ismét olvashatja naponként: X Y agyonlőtte magát, tettének oka reménytelen szerelem. Csodálatos hasonlóságot talál az ö sorsában is és a kis gyermek ugyanazt teszi, mit nagy ember: elveti életét. Nem térhetünk könnyen napirendre e hirecske fölött. Nagy tanulságot kell levonnunk ebből: ne adjunk a gyermek kezébe újságot. Minek kelljen a gyermeknek megismernie az élet nyomorát ? Kell-e tudnia, hogy minap egy szegény munkásasszony két kis gyermekével együtt egy szögre akasztotta fel magát? Nem, ne tudja meg a gyermek ! .Elég, ha felserdült korában ismeri meg az élet sötét árnyait. Ne taroljuk le lelkének eszményi virágait a rideg valóság metsző sarlójával. Tanítsuk meg lelkesedni eszményi szépségekért. Sajnos, a modern sajtó nem teljesiti feladatát: a művelődés terjesztését. Vegyünk csak kezünkbe egy napihapot. Hasábokban parental el egy öngyilkos krakélert, hajszálnyi pontossággal irja le egy nagyobb bűntény minden mozzanatát, cikkezik az erkölcstelenségről s mindenható védelmébe veszi, szenzációt keres, feltúrja még a családi élet titkait is szenzációért. És a kultúráról, tudományról, haladásról alig emlékezik meg néhány sorral. A napilap valóságos csatorna, melyen az élet fortéiméi ömlenek be a családba. Óvjuk meg a gyermek fehér lelkét ettől a mocsártól. Az még nem tudja megbírálni a híreket, nincs oly Ítélőképessége, hogy belőlük tanulságot vonjon le, hanem készpénznek vesz mindent, amit csak olvas az újságban. Az újságok párbajhösként ünnepelnek egy krakélert, ki ártatlan emberek vérébe akarja mártogatni kardját. A gyermek ezt elolvasva, egy Hunyadynál is többre becsül ily aszfaltlovagot s egyedüli vágya ily „párbajbősnek

0 lenni. Mikor a kis emberek utánozzák a nagy gyerekeket, mindnyájan a társadalomnak esnek, elitélik a vén bűnöst, pálcát törnek felette s a társadalom, mint a zsidó újságok bűnbakja az engesztelés napján, ott áll türelmesen, mindent elszenved, de semmit sem tesz. Ha kiköszörülni akarjuk a társadalom hibáit, akkor az új nemzedéket keli jól nevelni s nem a megcsontosodott balvéleményeket agyon ütni, mert ez sziszi-fuszi munka, mindig ott van, ahol a mádi hitsorsos. Ha kertet akarunk gyomlálni, akkor nem vetünk a karcsú, piros kéményről. Nézte, nézte, merre száll a füstje, de nem igen szállott abból semmi. Mintha senkise lakott volna benne. Senki . . . Sajagó Márton is úgy érezte. Hej, üres a háza s még üresebb lesz napról-napra. Dologba menni nem volt kedve, pusztult, veszett minden, mig odajárt. A kutyája is elvadult, az is megugatta. A gyerekről nem is szólhatott. Olyan ágrólszakadt volt, az istenadta, hogy a könnye csordult, ha látta. Olykor kiállott a kapuajtóba és nézegetett a tanyák felé. Ha Judith még egyszer visszajönne 1 Tán el is felejtene neki mindent. Igy is, úgy is suttogták a faluban, hogy az asszony nem volt hibás, Csath Pista töltötte ki rajta a boszuját, Seprenyi Rébéket meg jó pénzért mindenre ráveheti. Vette észre Sajagó Márton, hogy az Erzsók leányt is ugyancsak kötné a nyakába ... De hát csak azért nem megy rimánkodni senkihez, ha tulajdon jószándéka vissza nem hozza! Bement az istállóba és szomorúan vezette ki a két lovát. Kefélte, csinosította őket, vásárra akarta vinni. Már arra jutott. A tőkéhez kellett nyúlnia. Kivezette őket az eperfa alá. A kis fiú ott játszogatott mellette. Odajött az is a Szürkéhez, Csillaghoz. Okosan néztek rá azok a lelkes szemeikkel. Az egyik le is hajolt hozzá s a nedves arcát odadörzsölte a kis fiú szőke fejéhez. A Csillag volt az, a szép fehér holddal a homlokán, amelyik a tanyán nevelődött az öregeknél s szintúgy, mint azok, becézgették a kis unokát. Az embernek jutott valami az eszébe. Megkötötték a lovakat s odaszólt a kis fiúnak. — Vigyázz reájuk, mig visszajövök. A fiúnak fölcsillant a szeme. — Jó! dudva magot. Ha ki akarunk irtani hibákat, akkor nem mutatjuk azokat követendő eseményeknek gyermekeinknek. Száz szónak is egy a vége: ne adjunk napilapot a gyermeknek. Tiltsuk meg az újságolvasást nekik, de adjunk helyébe jó ifjúsági lapot, azokból is eléggé megismeri a világ folyását s ami a fő: kellő beállításban. Igy érjük el, hogy nem lesz blazírt pesszimista ifjúságunk, igy kerüljük el a gyermeköngyilkosságokat s hasonló szánandó tetteket, mert: példák vonzanak. K. A. HÍREK. Karcolat. Esti moziképek. Amikor a Nap ö felsége megunta már az uralkodást a Föld irányában és a párkányi lankás domboldal mögött éjszakai nyugovóra tér, a városi élet újra felpezsdül. A néptelen, kihalt utcák megelevenülnek, a villanyos lámpák kigyuladnak és a sétáló közönség megnépesiti az üres korzót. Olyan mozgalmas ilyenkor már a sétáló közönségtői a korzó, hogy szinte Budapesten vagy a Rákócziuton, vagy Kossuth Lajos utcában képzeljük magunkat. Egy ilyen alkalomkor egy vidéki ismerősöm látva ezt a mozgalmas korzói életet, elbámulva, csodálkozó hangon megjegyezte: — Sohse gondoltam volna, hogy az esztergomi közönség ilyen nagyvárosias életet folytat. Ilyen szép korzót sohse álmodtam volna Esztergomban. Nagyon népes lehet ez az Esztergom! Szegény jámbor vidéki nagyon csalódott. Mert ha ugy dél felé, vagy egész hosszú délután véletlenül odavetődött volna a korzóra, szentül hiszem, megváltoztatta volna álláspontját és nem képzelte volna és nem sorozta volna a mi korzónkat a budapesti Rákóczi-ut vagy Kossuth Lajos utca mellé; mert ha ugy délután ment volna végig a főbb utcáinkon és tereinken, merem állítani vagy Kóspallagon, vagy legalább is Párkányban hitte volna magát azzal a különbséggel, hogy a most emiitett helyeken nyakig járhatott volna porban esetleg sárban. Azonban akárhogy is áll a dolog, elvitázhatatlan tény, hogy este felé Széchenyi-terünk nagyfokú népességnek és mozgalmas életnek örvend. Ha valaki jártas a mi korzói életünk lexikonjában, ugy a korzói élet tekintetében háromféle árnyalatot, jobban mondva osztályt, vagy a mai napjainkban divó szokás szerint, hogy a politikával is foglalkozzunk, három „házat" különböztetünk meg. Mivelhogy Budapesten felsőház és alsóház van, úgy nálunk egygyel több van. Ugyanis van felső-, közép- és alsóház. A felsőház a korzónak Iparbank felőli oldalán, a középház az aszfalton és az alsóház a Takarékpénztári oldalon van. Cirógatta a Csillagot. Az* egész lehajtotta hozzá a nyakát. A gyerek belekapaszkodott sörényébe s most már kipirult arccal, vígan mászott a nyakán fölfelé a hátára. Ült már rajta nem egyszer s most szörnyen örült, hogy segítség se kellett hozzá. Vihogott a kezes állat is, mintha értette volna s rázta, addig rázta,, mig leoldódott a kötőféke. Biztatta, nógatta a kis gazda: Gyi ne Csillagom 1 — menjünk a tanyára. S az állat megindult. Lassan, vigyázva lépegetett s nemsokára kiértek a dűlőkre. Ott már gyorsított is a ménesén, egymásután maradtak el a zöld vetéstáblák. Sajagó Márton ugyan nagyot nézhetett, mire visszakerült. Kikémlelt a nagy útra is, hogy • ugyan merre bódoroghatnak ? Nagymessziről, mintha' csakugyan a Csillagot látná, a menéséről legalább úgy gondolja. És mikor nagyon megerőlteti a szemét, egy kis lobogó fehér inget is vél látni. No, ezek azok. Uram Isten, ne büntess tovább ! ... Ha leszédül a gyerek, vagy megbotlik a ló . . . Nyílsebesen pattan a másikra s vágtat utánuk. Törődik is vele, ha nyitva marad a ház, a kapu, ő már csak a fiát látja, hogy a ló befordul egy kis tanyai ház udvarára. Már a sikoltást is hallja és megismeri a felesége hangját. Egy percre megáll. Megrántja az állat kötőfékjét, hogy szinte fölhorkan az belé. Aztán elernyed a karja s hagyja a lovat maga útján. Az meg megy, ballag szépen a másik nyomában. A nagy, erős embernek szinte eláll a szive verése, hogy hát mivel is kezdje ilyen váratlan. S csak annyi fér ki a torkán: Eljöttünk érted, — anyja ... A felsőház tagjai sorába tartoznak a város vezető férfiai. Ezek már igazi urak, sokan közülök korlátlan hatalmú urak. A középház már egy fokkal lej ebb áll a társadalmi létrán. Különben ez vegyes kar. Mert ugyanis itt azok sétálnak, kik az alsóházban röstelnek meglenni, mig a felsőházba nem akarnak betolakodni. No az alsóház, erről igazán kevés szó eshet. Itt csupán azok sétálnak, akik a felsőház hatalmasaitól bujkálódnak, vagy épen nem szeretnek és nem is akarnak azok közelében létezni. Mert ugyan kik lennének mások, mint diákok, azok a diákok, akikről az egyszeri cigány is csak fitymálódva jegyezte meg: His ezsek sák gyiákok! Hanem itt aztán igazán mozgalmas ám az élet. Jókedv, tréfa, dévajság. No hanem azért máskülönben itt is unalmasabb lenne az élet, ha nem lennének jószívű angyalok. Teszem azt például a leányok, azok a jószívű leányok, kik egy édes diákpillantásért elsétálnak hat órától hét óráig. Hja a virágnak megtiltani nem lehet!... stb. Az utcasarkok is megtelnek álldogálókkal. Különben ez is pesti szokás. Nem is rossz szokás, mert a sok sétálástól a cipő is szakad, meg el is fárad az ember, mig ha egy helyben valami alkalmatos ponton megveti az ember a lábait, mégis a korzón van. Mindjobban hangos lesz az utca. Alig pár lépésnyire egy-egy éleshangú rikkancs ordítja a sétáló fülébe: —- Est! Tessék esti újságot venni! Nagyon érdekes ! Négy fillér darabja ! S alig lehet elcsendesíteni az alkalmatlankod ót, hogy ne zavarogjon. Odább egymással veszekedő suhancok adnak egymásnak megtisztelő titulusokat. Lőrínc-utca végén az elmaradhatatlan zongora verkli is megszólal és mulattatja az arrafelé sétálókat cikornyás nótáival és ósdi hangjával. Amikor a verkli elhallgat, a szerecsen kinézésű kezelője rekedt, borizű hangon dúdolja ezt a félig magyar, félig német nótát: Oh liebe Náni mit tettél, Hogy engem von dir kilöktél. Hab' ich geliebet oly hiven, Megreped érted a szivem. A vele társascéget képviselő vörös atyafi mindezt pedig fütyüléssel kiséri. A villamos fényárban ott ragyogtatják legújabb divatú ruháikat a szép delnőink, kik igy alkalom hiján kénytelenségből hétköznapokon is cifráikodnak. Ott láthatjuk a rendes sétálókat is, kik sohse, vagy nagy ritkán nélkülöztetik a nagy közönséget az ő megjelenésükkel. Egynéhányt nagyon jól ismerünk. Például a felsőház során szemünkbe ötlik egy rendes tagunk, kit a jó Isten szép termettel ajándékozott meg. Nem mintha karcsú lenne, hanem inkább a nagy térfogata miatt nevezhető termetesnek. Nem jó rá soká bámulnunk, mert biz Isten a botjával végigsimogat; de hisz másért is félnek tőle sokan, lévén ö hatalmas úr, kiknek ő befolyással van az életükre. Az aszfalton egy hatalmas alak lejt végig délceg, egyenes járással. Azt hinnők, szent László király fölkelt a sirjából és idejött sétálni. Mindenkinél magasabb egy fejjel. Végigtekint a sétálókon. Könnyű neki I Derűs, örökké mosolygós arccal üdvözli a sok ismerőseit s tán most is valami uj nótát komponál magában. Mert hires nótás ő. Tollát is úgy forgatja, akár szent László a kardot. Ellenségein nagyokat tud vágni, anélkül hogy megvérezné. Hatalmas úr ő is, mert sokan félik öt. Odább egy mindig siető fiatal úr törtet a sétálók között. Mindig gondolkozik. Van is ugyan oka gondolkozni, mert vőlegény s utóvégre elég gond az is. Hires úrlovas. Ha Pegazus nevű lovára felül, akkor elemében van. Játszik a rímekkel és a betűkkel. Különben szántóvető ember, ügyesen szántja is meg veti is a betűket és ezt a mesterséget másokba is iparkodik átplántálni. No aztán van még sok cilinderes úr is, kik mindennaposak a korzón. Azonban a reggeli vendégek már sehol se láthatók, valószínűleg ők már mint éltesebb urak, az álom tündérének lágy, puha ölében alusszák az igazak álmát. Egyszer csak megszólal az esteli harangszó; lágy muzsika dallamú hangok végig zúgnak az utcákon, egy-egy ájtatos néne keresztet is vet magára, a diáksereg hangos beszéddel hazatakarodik, mig a többi sétáló is elfárad a sok mozgásban és hazatér; az üzletek bezáródnak és újra néptelenné válik az előbb oly hangos korzó.