ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912
1912-12-29 / 53. szám
lése érdekében a lehető legeredményesebb tevékenységet fejtsen ki. Szükségét látta, hogy a társadalom irányításában, közéleti tevékenységben megfelelő súlyt vivjon ki magának. És most ezen tanitóság szembe helyezkedik azzal a társadalommal, amelynek jóakaratát kéri ki; szembe helyezkedik azzal a társadalommal, amelyben tanitói tevékenységével értékének súlyt akart szerezni. Igen azzal a társadalommal, amelyet a tanitóság hivott ki, amelyet a tanitóság jelölt ki érvényesülésének céljából. Nos nem elszomorító dolog, hogy a magyar tanitóság e lejtőre lépve teljesen ellentmond önmagának és akkor, mikor munkásságának elismerése, társadalmi tekintélyének elismerése végett a társadalomhoz fordul és fellebbez ugyanakkor a társadalomban való közreműködésre nézve, a társadalommal szemben a passzív resszisztencia terére lép. Hogy kívánhatja a magyar tanitóság, hogy ily körülmények között a társadalom hálával viseltessék iránta. És ha a társadalom is szembe helyezkedik s magát a társadalmi tevékenységtől elzárkózó tanítósággal és egyáltalán nem veszi igénybe őket és ott ahol a dolog természetével fogva igénybe veheti, söt igénybe kell venni arra egy általa hozandó törvénnyel egyszerűen kötelezni fogja: vájjon minő álláspontra fog helyezkedni a tanitóság és mely utat és módot fog találni, követni, hogy célját elérve minden ugy legyen amint akarja. Talán a passzív resszisztenciát az iskolai élet körére is kiterjeszti, vagy önhatalmú munkaszünetet tart vegy felmond vagy mit? Vájjon ezen kérdéseket megforgatták-e agyukban azon a tanítók, akik azért vették fel a „szocialista" elnevezést, hogy cimet találjanak az ellentállásra és ellenszegülésre, azok a tanítók, a kik szociális tevékenységre Ígérkezvén önönmaguk nehezítik, sőt teszik lehetetlenné ebbeli működésüket. Mert hisz ha a tanitóság visszavonó magatartást tanusit a társadalmi közélettel szemben, a vagy abban való munkásságát megszabott árfeltételhez köti, viszont a társadalomnak is jogában söt módjában áll mások szolgálatát igénybe venni és azt az adott körülményekhez képest — ha alku alapján is jutalmazni eléggé indokoltam arra az álláspontra is helyezkedni: „hogy ha a tanitóság oly könnyen kivonhatja magát az iskolai életen kivül eső társadalmi tevékenység alul és valójában nélkülözni tudja az azért járó kisebb-nagyobb anyagi ellenszolgálatot és ezzel kétségtelen a társadalom rokonszenvét is, önmagával vessen számot, ha a társadalom is el fog zárkózni a tanitóság óhajainak teljesítése elöl és tagadni fogja a tanitóság által hangoztatott azon alapelvet, a mely szerint a társadalom a tanítóságot a közművelődési és közgazdasági életben az iskolán kivül nem nélkülözheti. Mert hogy az államot képező adófizető társadalomnak is megvannak a maga szouverén jogai, azt senki kétségbe nem vonhatja, valamint azt sem, hogy a társadalom, a közvélemény szócsövei ha készséggel szolgálják is a tanitóság jobb sorsra érdemes ügyét éppenséggel nem rokonszenveznek azoknak a módoknak agresszív részével, melyekkel a tanitóság a fizetésrendezést ki akarja erőszakolni. Az állami szervezet központjában ugy mint a társadalom egyetlen egy osztálynak sincs olyan finoman és tapintatosan meghatározott felelőségteljes tevékenységi köre mint a tanítónak, akit egyébként népnevelőnek és néptanítónak is hívnak. Mert igaz ugyan, hogy Moltke szavai szerint a franciákat a porosz iskolamesterek győzték le, de viszont azt ugy is lehet ám értelmezni, hogy a franciák iskolamestereiket vádolhatják az őket ért vereségért. És mit mond a magyarok nagy regényírója Jókai? Nem többet és kevesebbet, minthogy a magyar nemzet második meghódítása a magyar tanítók kezébe van letéve. Azt kérdezem én a passzív resszisztenciát tülkölő és követő tanítóságtól, vájjon ezen hódítási munkájukat minő hazaszeretet vezérli, mikor az iskolai életen kivül vagy belül való társadalmi tevékenységet akár sutba dobják, akár azt csak egy meghatározott, megszabott árban Simon Lajosként a „koszt", a „kvártély" és mi egyéb tekintetbe vételével „tarifa"-ban akarják teljesíteni. Hol van itt a sokat emlegetett, sokszor hivatkozott „önzetlen", „önfeláldozó" hazaszeretet? Barátaim én a tanítók jogos igényeinek kielégítését más utakon és módon vélem elérni. Nem kell ide „szociális", vagy „szakszervezetes" szervezkedés. Mind a kettőnek jellege a meglevő tanitói szervezetekben egyetemlegesen és szétválaszthatlanul benfoglalvák és pedig azért, mert első sorban is kiválólag társadalmi intézmény lévén társadalmi célokat szolgál, azután, mert működő tagjai kebelbeliek, tehát szakszervezetten tömörültek. HIREK. Karcolat. Ünnepek után. Becsület ide, becsület oda édes szüleim, de mán a kutyának való a katonáskodás itt ebben a rongyos elhagyott sárfészekben. Aszondom édesapám, hogy mind kötni való bolond az, aki a ragyogó angyalbőr után áhítozik. Azir Isten mencs, mintha bion panaszkodnék az sorsomra, mer böcstelen embör leník akkor, nem egyib. Mer ha az Úristen ö szent felsiginek úgy teccet, hogy katonává legyek, hát legyen az ő akarattya, legalább kevesebb purgáterium vár reám a túlvilágon, mer én már bűnei mér megszenvedtem ebben az elátkozot világban, hol az ördögök is jojcakát mondanak. Örülök édes szülék, hogy mán elmultak az ünnepek. Hogyisne, mikor az ember, ha ünnepnapra verrad, az ásitozásnál egyebet se tehet. Meg oszt a károgó varjúkat számlálhattya unalmában, amint azok az égen röpdösnek, mint otthon nálunk az állatok körül a szúnyogok. Bizon kentek otthon el se is tuggyátok eszmélni, mijén egy hejen él az maguk Jóskája. Kentek még sose láttak hegyet otthon a szögedi buckák közt, igy hát aszt se tuggyák, mi az a hegy. Az hegy ojan magas hegy, hogy megfájdul az embör szöme, ha ráveti a szömit. Merthogy az hegy ojan magos, hogy böcsületesen mög se lehet tuggyni, vajon voltaképen mibü is lőhet az a remitő magos valami. Oszt ijen högyek vannak erre felen. Megoszt, ha esik az esső, hát akkora sár van, hogy az Anti öcsém nyakig evickélhetne benne, penig azis mán második oskolás. Aszongya a mútkor is az Ferkó, az Vargájék fija, a cukszfirer, aszongya, hogy a fenének köne ez a Bosznia, de nem őneki. Bizony mondom, nékem se köne, ha kirájnak is tönnének meg ittend. Rémitős egy hej ez, és el se tom képződni, mijér köll az osztrákoknak annyira ez az ördög fiszek. Nem volt érdemös anyi drága magyar vért ontatni ezér a Boszniáír. Aszt is írhatom édes szülék, hogy szerencsésen elmúlott az háború. Van is anyi embör itt, hogy szinte reng a föld tőlük. Kentek sose láttak és nem is látnak anyi tiszt urat, mint a mennyi itt kószlál az nagy pocsékban. Neköm rosz karácsonyom vót, mer ipen az szent iccakán őrségen voltam az őrtoronynál. Igy bizon nem valami istenes gondolatok mászkáltak az fejemben szent imácság hejett. Mi újság otthon? Az Fésűs Borba férhöz mente ? Hát a Bodri ugat-e még sokat ? Itt semmi újság. Én is egésséges vagyok, mejet maguknak is tiszta szivbü kívánok. Igaz! Az szerbek, vagyis az rácok jól el bántak azzal a fránya osztrák úrral. Hogy hogyan bántak el, nem lehessen tudni, csak az káplár ülicska, aza morva lütyü fejű mondta, hogy ezután annak a Prohászkának nem lehet mondanyi, hogy faragatlan embör, mer mán meg van faragva. Az szerbek is hallgatnak mán bölcsen és marcipánnal hízelegnek az magyarnak. Penig már úgy kajabáltak, aszt lehetett vona mondanyi, hogy rögvest ki üt az háború. Aszongya tegnap is az Beretvás Miska, hogy az szokott kajabálni, kinek az háza ig. És igaza is van neki. Kend is apám uram aszt szokta mondanyi néköm, mikor kajabáltam, aszonta, hogy aszonta: Jóska, ne kajabáj anyira, mer még valamit elopsz. írják meg kentek, vajon mikor lössz az képviselőválasztás. Szeretnék otthon lennyi akkor. De oszt lögyen ám munkapárti jelölt is, legalább annyi mög önnyi való lösz, meg oszt piz dógában is lyobban birja az hátat, mint az ellenzéki. De oszt valahogy ne ám hogy az jobbpártira szavajjon, mer akkor örökre haragunyi fogok kentökre és eltagadom nevömet és fajzattyomat. Mögmondom kentek, hogy miér ne szavajon az apám az jobbpártra. Azír, mer ű a zoka annak, hogy anyi katonát vettek be az idény, mer az jobbpárt akárhány katonát mögszaval az osztráknak. Oszt mir, azir, mer ordrékot kap mindegyik :, hogy a zadó ojan nagyra nőtt, annak is a jobbpárt a zoka, mer a cukszfirer Varga is tuggya, nemcsak én. Penig amit ű tud, az meg van tudva. Hála Istennek jó itvágyam van. Eszt azir irom, hogy a gyesznó ölésnél többet gondújanak rejám. Mer hát az katonaság mindenre jó, csak épen az gyomorra nem. Meg oszt az lábakra, fojtón szaladgányi köll a fertelmes hegytetőkön és háborúzunk barátságosan. Ugye nem tuggyák kentök, mi az a barátságos háborúzás. Idsapám se tudhattya, mer ö nem volt katona, mert ü az anyakönyvben lánynak született. Hát ojan az a háború, hogy az hegy két másik oldaláról elindul két csapat. Oszt nem látjuk meg őket. Vak patronnal lövünk rájuk, amitől oszt le köll fekünnyi a sárban, vagy pocsékban. Oszt a tiszturak ide szaladnak, oda szaladnak, csúnyán káromkodnak, meg le köll fekünyi, fö köll ugranyi oszt szaladnyi. Oszt megin le fő szaladunk az árkos hegyoldalakon, mögállunk egy kicsit, oszt mögin szaladunk. Legvégül oszt amejik tiszt úr leggyobban akarja, az mongya, hogy ű a győztes. Hát ez a barátságos háború oszt az embört úgy ki szalajtattyák, mint a fullajtos lovat. De oszt nem adnak jó abrakot. Tudniillik nekünk. Hát ilyen a katona élet. Most még több katona lesz esztán, mint azelőtt. És több az naplopó, kevesebb a dolgos kéz otthon. Ezt is a jobbpárt csináta. Hogy az Isten verje mög őket. Oszt a katona elfeledkezik az imádságra, gonosz, dologkerülő lössz. Egyikünk se szeret dógoznyi, mer aszongya a Ferkó kaszás is, hogy az úr nem szok dógoznyi, a munka csak parasztnak való. Penig hát a katona is úr, mer az se dogozik, csak lopja a napot. De mán tán elég is lössz. Idesanyám, amikor kalácsot süt. gondújon rám. Mongyák meg a Keszeg sógorbácsinak, hogy kutyavilág van errefelé az katonára, és ha gyesznót öl, hát pár rőf húsos kalbász, oszt hurka, tuggyák kentök hogy étemhótam az májushurkáér, meg a viresir is, hát csak ne sajnálja a szegény bakától. Most különösen kendhöz irok, édesapám. Ha a ládafijában egynehány rongyos garas van, nem baj, ha ezüst bű is van és ha akármijen nagy is, hát csak szánnyon meg, mert az szegény katonára ráfér az garas. Itt van már újév napja is. Aggyon a felséges jó Isten kentöknek és minden jószándéku embörnek bort, búzát, békességet, sok szöröncsét az új évben, meg oszt kerüjjön el mindenkit az betegsig, pusztujjon ki a magja is a nyavalának, ne légyen göthös ember egy se. Az halál peniglen korelás betegségben essék és úgy mujjon ki, nehogy az kaszájával bárkit is egy fejjel mögröviditsen. Isten velük. Osztán ha gyesznót őnek, el ne feledkezzenek rólam. Szerető fiuk: Infanteriszt Josef keselyű, nemero ejnsz battalionon Szarajevó. Fidibusz. Krónika. Nyújtsa fel az ujját minden jó keresztény, Aki nem lélegzik fel Szilveszterestén : Elmúlik ez év is, múlik valahára, Mégse rontottunk rá eddig Szerbiára. Légy póttartalékos, vagy tényleges hadfi, Valljad be, szepegtél! Nem szégyen megvallni. Lám a népfölkelő, — bár biztos a bőre, — Még az is szepegett, — a szegény, — előre. Az Úrnak idei távozó évében Általános volt ez úton és útfélen ; Fényes palotában, rozoga kunyhóban Folyton a háború forgott csak a szóban. No hát az idei esztendő csak eltelt, Hanem a jövőben fogunk-e majd fegyvert'? Ki tudja, ki tudja? Az a jövő titka, Jövő ilyenkorra lesz meg csak a nyitja. Hanem addig tavasz, nyár, ősz és tél lesznek, Ez alatt megjöhet az esze a szerbnek, Háromszázhatvanöt nap van neki hagyva, Meggondolni: kössön-e majd a magyarba ? És ha megbékél majd s az orosz is békül, Letelik az uj év is háború nélkül S jövő ilyenkorra — beh kedves e szócska: A zsebünkben marad néhány müliócska! (-•) * Személyi hir. Dr. Kohl Medárd püspök tegnap reggel Esztergomba érkezett. — Dr. Klinda Teofil és dr. Horváth Ferenc prelátus-kanonokok Kalocsára utaztak, hogy dr. Csernoch János hercegprimás előtt tolmácsolják az esztergomi főkáptalan újévi üdvözletét. * Az uj hercegprimás kinevezési brévéje. Dr. Csernoch János hercegprimás kinevezési brévéjét uj év napján fogja felolvasni Rajner Lajos dr. püspök a főkáptalannak. E naptól kezdve