ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-12-01 / 49. szám

XVII. évfolyam. Esztergom, 1912. december 1. 49. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. A hercegprimásság. Esztergom, 1912. november 30. Egy hónap leforgása alatt nagy események történtek a magyar kath. egyház életében s e nagy események amig egyrészről megrendítették lelkünket, másrészről kialakították bennünk ama diadalmas meggyőződést, hogy a gúnyolódó hitetlen világnak tanulságos arculcsapást adtak hazánk legfőbb papjai, amidőn megmutatták, hogy nem a hatalom, a vagyon a jólét és a kényelem vezeti őket tetteikben, hanem egyedül a keresztény alázatosság, az egyháznak java s a hazának szeretete. A különböző elveket valló, de egyaránt hitetlen és liberális sajtó vásári zajjal tárgyalta a mi nagy eseményeinket s a tolakodók kíméletlenségével húzgálta a közönség elé mindazt, amit tudott, vagy pedig elbizakodottságában tudni vélt. Ezalatt a katholikusság, amelyet lelkében érintett Vaszary Kolos bibornok lemondása, megrendülve állott meg ezen esemény hallatára s valami megdöbbenésszerű félelemmel nézett a jövőbe, hol ujabb és nagyarányú veszedelmeket sejtett, hiszen jól tudta mindenki, hogy amint eddigi életében, ugy ezen tettében is csak az egyház javát és elöhaladását akarta az agg hercegprimás. Nagy időket élünk ! Forrongásban van hazánkkal egyetemben az egész Európa s a Gondviselés ismét egy hatalmas lelkületű egyéniséget, egy nagy tudású és mélyen látó főpapot adott hazánknak Csernoch János érsekben és legkegyelmesebben kinevezett hercegprímásban. Amiképen Vaszary Kolost nem az emberi szempontok indították nagy elhatározására, hanem egyedül a hatalmas emberben példásan ható alázatosság s a keresztény megnyugvás, ugy az is történelmi tényként szegezendő le, hogy Csernoch Jánost a legfelsőbb királyi szó és az apostoli kötelességérzet parancsolták a legmagasabb kormányszékbe, hol az eddigi csendes és áldásos kormányzás helyett megpróbáltatások s a nagy időkkel járó keserűségek és veszedelmek várják. A két főpap bármelyikét nézzük, bármelyiknek nagy lelkét és csodás elhatározását bámuljuk, diadalmasan felujjong a lelkünk s a keresztény világnézet győzelmétől mámorosan járunk azok között, akik Felelős szerkesztő: R0LKÓ BÉLA. éles tollúkkal hegyes nyelvükkel minél szűkebb és kisebb térre iparkodtak bennünket szorítani. Nagy a mi egyházunk diadala s csodálatra méltó a lelkek nagysága, amikor vezető embereink az igazi bölcseség szerint üres játékok gyanánt bánnak a lelki hatalom uszályát képező fénnyel és gazdagsággal. Az őszinte bámulat, elismerés és nagyrabecsülésnek hangjai környezik Vaszary Kolost a lelépő hercegprímást s az uj vezérnek járó lelkes bizalommal és szeretetteljes lelkesedéssel fogadjuk, várjuk a magyar egyház kinevezett legfőbb papját. B. Európa békerontói. Amint a tömegek elfajulásának és erkölcsi bukfenceinek okát sokszor a kicsinyes és mindenképen értéktelen egyének izetlenkedö gonoszságában és bujtogatásában találhatjuk meg, épugy az Európa kultur népei felett disztelenkedö gyilkos felhőnek, a lelkeket ölő háborús fellegnek a forrása egy jelentéktelennek látszó nép, egy értéktelen ország, amely a közfigyelmet egy rémes éjszaka árán, egy királyi vérrel beszennyezett éjszaka árán vivta ki magának. A királygyilkos szerb nép azóta szünet nélkül őrjöng a szomszédságunkban mint az ördög által megszállott s az egész Európa osztatlan lenézését, megvetését, söt gyűlöletét vivta ki magának. Mint egy fekete átok ül ez az ország déli határaink mellett s gonoszságával megrettegteti a vérét féltő magyar népet. Mert bármily vitéz és áldozatkész is legyen valamely nemzet, nem lehet töle rossz néven venni, ha félti fiainak életét egy olyan háborútól, amelyben előreláthatóan a fékevesztett gyűlölet fogja ülni kegyetlen és gyilkos orgiáit. De ki is akarhatná a kultúra jelen állapotában a háborút? Az ősember, amikor küzdött a létért a gyűlölködő szomszéd s a gyilkoló fenevadak ellen, honában letiporta a mezők virágát, feltúrta a talajt, ledöntött néhány fát s ha győzött, semmi kárt nem szenvedett. A virágok újra feléledtek, a harc helyét felverte a gaz, a fa uj hajtásokat hozott s ezzel a borzalmak helye eltűnt a föld színéről. Ma azonban mind a győző, mind pedig a legyőzött mérhetetlen károkat szenved, még pedig annál nagyobbat, minél fényesebb alkotásokat létesített földjén a kultúra, amely alkotásoknak buta ágyúgolyók és recsegő tüzcsóvák ássák meg a pusztulás sírját. Ki merne mindezek után kiállani a Kéziratok a szerkesztőség-, előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. • nyilvánosság elé s a háború ügyvédjeként elzengeni a vérontások dicséretét?! Igazuk van mindazoknak, akik a háború ellen teljes meggyőződéssel kelnek ki, legfeljebb abban tévednek, hogy a vérüket féltő felháborodásban nem jó irányba küldik szitkozódásaikat. Jogtalan eljárás az, amidőn a királyokat s a kormányokat állítják a nép elé a rendbontó izgatók mint olyanokat, akik a nép fiait mészárszékre viszik. Jogtalan az eljárásuk! A zsarnokoskodó munkásszövetségek fordítsák fegyvereiket az igazi bűnösök ellen, a féktelenkedö nemzetek ellen és sztrájkjaikkal ne a békében csináljanak zavart, hanem bénítsák meg a dühöngő kart, amely gyilkos vasát a szomszéd nép szivére irányítja. S itt oly ponthoz értünk, amelynél megállapíthatjuk a szociáldemokráciával rokon elvi felfogásoknak és törekvéseknek azon gyöngéjét, hogy eredményes izgatást csakis oly országban tudnak kezdeni és folytatni, ahol az előttük és igy nélkülük született és magasfokra emelt kultúra kész eszközöket és fegyvereket szolgáltat a kezükbe. Úttörő, alakító és nevelő munkára azonban teljesen alkalmatlanok, gyávák és erőtlenek. Ahol hasznos munkát végezhetnének ott tehetetlenek, jelenlegi szereplésük színhelyét képező országokban pedig hamis irányba terelik agitációjukkal a közvéleményt. Mindezekből is látható, hogy a katonai hatalomnak és a háborúnak felesküdött ellenségeitől mit sem várhatunk minden szervezettségük dacára sem, ha arról van szó, hogy az emberiség legnagyobb kincse, a béke megőriztessék, bár nemzetközi voltuknál fogva arra volnának utalva, hogy barátságot létesítsenek az idegen népek és fajok között. Rájuk illik az a mondás: „Akiknek nincs békéjük, másoknak sem adhatnak." Igy hát mégis csak az urakból álló diplomácia felé fordítjuk várakozó és reménykedő tekintetünket, hogy vájjon találnak-e olyan utat, amelyen haladva elejét vegyék a sok vérontásnak és jajgatásnak. Nyilvánvaló tény, hogy a szerb nép minden vérszomja dacára sem merne belemenni ily nagy vállalkozásba, hogy a sok millióval rendelkező monarchiánkkal ki merjen kezdeni, ha mögötte, a kis útonálló mögött egy még hivatásosabb bandita nem állana a barbár és kulturátlan orosz vezetőség személyében. Ezek a zavaros viszonyú államok már régen megértek arra, hogy Európa többi népe összefogva megzabolázza őket, hogy tüzcsóváikat ne tudják dobálni folyton a szomszédok födelére. Sajnos, hogy a kulturállamok között is akad egy oly degenerált, romlott nép, mint a francia, amely a