ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-11-17 / 47. szám

fattyut nemzett. Az igazságot ne tegyék cédává az állami szubvenciók és a nemzeti élet egére feltolt álüstökösök ne vegyék el a jobbra hivatottaknak a szemevilágát. De ne legyen az ujságirás a társadalmi erkölcstelenség úttörője se. Ne szolgáljon klikk-érdekeket és ne csináljon oktalan személy-kultuszt. Sokszor elveti az újság a sulykot, mikor a klikk kivánalmak tizparancsolatába töri az igazságot s ranglépcsőt csinál haszonból olyan személyeknek, akiket annakelötte meghurcolt. De nagy hiba s külön magyar szokás az is, hogy épen az újságok szokták nálunk azokat a személyes nagyságokat lefokozni, akiket még a külföld is tisztelettel emleget. Ne hordjon az újság talán féltékenységből, rövidlátásból vagy mondjuk irigységből, magánál jeges borogatást azok számára, akiket a jó és az igaz ut meglátásában segit a géniuszuk. Ne döntsön le az újság márvány-obeliszkeket csak azért, hogy porból való bálványokat emeljen a helyükbe. Az meg valóságos betyárvirtus, mikor „pénzt vegy meghurcollak" jelszóval töltögeti az ujságiró a revolvert sokszor nagyon is csendes életű polgárok számára. Mert irói tollat zsarolásra felhasználni: az elvetemültség netovábbja. Ne terjesszen továbbá az újság, hogy ugy fejezzem ki magamat, erkölcsi erkölcstelenséget se. Nem egy jó hirben (!) álló újságnál megesik, hogy a vezércikkben magas szárnyalású, talentumos cikkek jelennek meg s ha az ember az utolsó oldalra lapoz, valósággal a piszok kanálisába zuhan. Az apróhirdetések levelezéseiben felvonulnak a telhetetlenség szemérmetlen állatai. Az újság eleje parfüm szagú, de a vége már kloaka illatot áraszt. Hol itt az erkölcsi nivó ? S hányszor történik meg, hogy jóravaló ember is ir olyan lapba, vagy igen sok olvassa ! Az egyik ablakból erkölcsöt, a másikból erkölcstelenséget mutogatnak. Vagy lehet talán pénzért erotikus és émelygősen erkölcstelen ömlengéseknek is helyet adni! ? Ugy látszik a magyar újságírásban is megvalósul: „ Romae omnia venalia sunt." Ideje volna már, ha a vidéki helyi lapoktói kezdve föl kinőne az újságokban kezetünkbe Krisztus urunk azon bátorító és vigasztaló szavait: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, kik fáradtok és terhelve vagytok, én megenyhitlek titeket." Tápot kell nyujtaniok annak a meggyőződésnek, hogy valamint a csillagok annál fényesebben ragyognak, minél sötétebb az éj : akként löveli az Ur szeretete és irgalma is annál gazdagabban lelkeinkbe erősítő és vigasztaló kegyelmeit, minél komorabbak a szenvedések és fájdalmak azon felhői, amelyek létünk egén időnként feltornyosulnak és azt homályba burkolják. A legfelségesebb Oltáriszentség m. t. közgyűlés, hitünknek ez a mélységes titka, istentiszteletünknek középpontja, kimerithetlen bányája azoknak a kincseknek, amelyek árán az élet legfőbb javait, a lelkiismeret nyugalmát és a sziv békéjét vásárolhatjuk meg. Tárháza azoknak a fegyvereknek, amelyek kitartó használata diadalokat biztosit azon veszélyes ellenségek felett, amelyek a kielégítést nem ismerő vágyak, hajlamok és szenvedélyek leple alatt ostromolnak. Az Oltáriszentségből gyöngyöznek azok a varázsos balzsamcseppek, a melyek behegesztik a sebeket, amelyeket a kísértések és csábitások ejtenek a lelkeken. Viruljon azértis állandóan egyletünk körében az a lelkes tisztelet, gyermeki szeretet és fogyatkozni nem tudó hála az Oltáriszentség iránt, amely oly sűrűen irányitjta a m. t. tagok lépéseit az Úr asztala felé. Ezen forró óhaj kifejezése mellett meleg köszönetemet nyilvánítom mindenekelőtt az elnöknő ő nagyságának odaadó buzgólkodásaért. Köszönettel adózom ő nagyságaiknak, akik más tisztségeket viselni és az egyesület érdekében fáradozni méltóztatnak. Hálás köszönetem adóját az erkölcs gerince. Ha tért hódítana a jobb felfogás, amely becsülné az újság méltóságát s ha maga az újság üldözné minden vonalon a politikai perditaságot, a társadalmi korrupciót és a pornográfiával való üzérkedést, s ha a megszakadásig állná a harcot az igazságért. Ilyen programm állandó megtartása ad az újságnak erkölcsi nivót, súlyt, komolyságot és — hálás olvasókat. Dp# p

or

ubszky Géza. Egyről-másról. A magyarosítás egyéb módjai. Az iskola falai között nagy fontossággal bir ez eszme szolgálatát illetőleg a gyermekirodalom. A harmadik osztálytól kezdve nagyon szívesen és érdeklődéssel olvassák a jóféle meséket. Ott, ahol iskolai könyvtárak vannak, mindig jó szolgálatot tesznek, ha a tanitó nem azzal dicsekszik el, hogy ö, hanem tanulói olvasták ki a könyvtárt. — A színpadoknak meghonosítása meg óriásilag befolyt a magyarosítás megkönnyítésébe. A színpadon nemcsak játszva gyakorolja az ilyen gyermek a nyelvet, hanem egész életkedvvel, ambícióval is beszél s mindig örömmel gondol szereplésére. A „félsztM,a „lámpalázt" tótmagyarjaink nem ismerik. Annyit elárulok az ilyen szinielőadásokról, hogy a tót szülők és mások szívesen megtelitik az iskolát, az érdeklődő intelligencia pedig nem távozik el azoktól megilletődés nélkül. — Ahol a színpadot nélkülözni kell, ott a mese szöveg felolvasása keretében a vetítéssel is szép eredményeket lehet elérni. A szemléltetés, mint pedagógiai eszköz csak könnyíti a szavak és kifejezések elsajátítását. — Szóval a magyar szót észrevétlenül, nehézség nélkül, játszva sajátíttassuk el. Játékok, színielőadások, a gyermekek közé való elegyedés, mind meg annyi alkalom és eszköz céljaink elérésére. Egy kényesebb módról. A magyarositásnak meg kell egy kényesebb módjáról is emlékeznem. Van egy bizonyos határpontja, amelynél többen feljajdulnak: ^Mi lesz akkor" ? . . . „Ezzel csak ártunk magunknak" ! .. . — Mindenesetre ártunk magunknak, de csak annyiban, hogy a hazafias cél érdekében munkánkat megszaporítjuk, illetve megnehezítjük. A munka nem kímélése egy kis önfeláldozás mellett (jó hirű papnak nem az), a magyar szót igenis be lehet vinni a templomba is! — Sokan fáznak ettől a lépéstől, pedig nem sok kell hozzá. Csak annyi t. i., hogy a hittan tárgyakat magyarul tanítom s ebből fog folyni a továbbiak létesítése. Hétköznapokon ahelyett, hogy a kántor jómagában énekelje a tót éneket, tanítson és énekeltessen a gyermekekkel magyar sz. énekeket. Biztosítom, a a kevés tót hivő, amely a hétköznapokon látogatróvom le Breyer István p. kamarás urnák fáradhatlan tevékenységeért, amelyet egyletünk körében kifejteni kegyeskedik. Még egy szomorú kötelességet kell teljesítenem. Bleszl Ferencné, aki éveken keresztül különféle tisztségeket viselt egyletünkben, hossszu szenvedések után, néhány hó előtt, mindnyájunk őszinte sajnálatára, az örökkévalóságba költözött. Azt hiszem a m. t. közgyűlés érzületének adok elő kifejezést és helyeslésével találkozom, ha indítványozom, hogy emléke a jegyzőkönyvben megörökittessék. Őszinte köszönetet mondván a m. tagoknak, hogy ily nagy számban megjelenni és közgyűlésünk ünnepélyességét emelni szíveskedtek, mély tisztelettel üdvözlöm a m. t. közgyűlést és azt megnyitottnak nyilvánítom. A falu dajkája. Még alig hajnalodott, özvegy Cser Bálintné már talpon volt. Sietett a konyhába, elkészíteni kis leányának az egész napi eledelt. Maga nem otthon ebédezik. Napszám után jár, többnyire a gazdag Szigethiékhez. Csakis késő estén kerül haza egész éven át. Mire a felkelő nap ragyogó fénysugarai elárasztják a hófehérre meszelt konyhája falát, kész a főzéssel. Megy vissza a szobába kis leánya ágyához. Mariska még alszik. Mosolytól ragyog kicsi, kerek arca. Édesanyja töprengve áll mellette. Sajnálja felkelteni. De mit csináljon? Neki mennie kell hazulról. Ki fésüli meg akkor a kis Mariska hosszú fekete haját? hatja a templomot, szívesen hallja gyermekeinek buzgó éneklését. Mindez azonban — tapasztalásból tudom — inkább a plébánoson múlik. Ha magyarul tanítjuk a katekizmust, mi természetesebb, minthogy a gyermekek magyarul készíttessenek elő a szentségek vételéhez is. És ha valaki kétségbe vonná ennek lehetőségét annak, példákkal is szolgálhatok, csak forduljon hozzám! Ahol ez igy van, ott van előhaladás, ahol ennyire nem merészkednek, ott hiába való minden állami, meg felekezeti iskola a legjobb tanerőkkel is — ott minden egyes év tiz évvel később éreti el a hazafias célt. A tanitó és pap együttes munkája. Hogy törekvésünkben az óhajtott cél elérhetővé legyen, ehhez a munkához, mint az előzőkben emiitettem, emberek kellenek. A lelkiismeretes jó tanitó, meg a pap, akiből a magyar érzés nem hiányzik, egyetértő összműködéssel sikeres munkát végezhetnek. Ha azonban a felfogásban, a törekvésben eltérők, — mit sem érnek el. A tanitó mindenkor megteszi kötelességét, csak lássa, hogy munkáját figyelemmel kisérik és ebben a lelkipásztor is segítségére van. Az akadályok. Kétszeresen nehéz feladat háramlik a tanítóságra ott, ahová a pánszlávizmus, nemzetellenes politikájának szálai elnyúltak. — A szociáldemokratákban a vallás és haza sz. eszméinek néróit látjuk, de eme felforgató törekvések megvannak a pánszlávizmusban is. Óh de mennyire! Csak el kell olvasni a „Ludové Noviny" néhány tárcarovatát, a magyar érzelmű és tisztes papokról szóló kritika rovatát, akkor csak a vak nem látja, hogy a vallásosság leple alatt a magyar haza mellett épen a vallásnak ártanak, amikor a népet vallás ellenes tettekre bujtogatják. Teszem azt, mi köze a tót egységre és kitartásra való buzdításnak — mondjuk lázitásnak — a tárca rovatban közölni szokott evangéliumi magyarázatokban ?! Az evangéliumokkal ilyen módon még a demokraták sem mernének visszaélni! — És ha magyar érzelmű tót papokat teszik a kritika tárgyává, akkor a Ferdisek nagyon könnyen túltesznek az Isten tiz parancsolatán, mert egyenesen leütésére bujtogatja a népet. Stilusa, epiteton ornanszai legkevésbé viselik magukon a krisztusi szeretet jellegét. És mennyire elszomorító, hogy munkásai épen azok a papok, akiknek nemcsak álnok szavaikban, de szivükben is ki kellene alakitaniok a krisztusi Mester képét! . . . Milyen megszégyenítő ez azokra az egyházmegyékre, — amelyeknek papjai neveiket e piszkos lapnak kinyomatásra odaadják! A pánszlávizmus, mint a filokszera pusztít a nemzet testében, mert agitátoraik nagy száma éppen azokból a lelkipásztorokból kerül ki, akik legközelebb juthatnak el a nép szivéhez, hogy abból a magyar érzést kiölhessék. Félek attól, — Mariskám, lelkem, kelj fel! El kell már mennem hazulról. Mariska nem hallja, tovább mosolyog. Vájjon miről álmodik? — Mariskám, édes, ébredj virágom! — szólítja ismét édesanyja. Mariska erre fölnyitja ragyogó szemecskéjét s csodálkozva tekint körül a szobában. A következő pillanatban már kiugrik az ágyból. — Mily gyönyörűt álmodtam . . . Kint voltam az udvaron. Öntöztem a virágokat, s egyszercsak tündöklő angyal szállt le az égből, egy nagy, igen nagy kosárral. A kosárban kicsi angyalkák ültek. Letette őket a nagy angyal mellém és a karomra pedig egy icike-picike pólyás babát tett. S azt mondta: „Nézd, Mariskám, neked hoztam ezeket a kicsi angyalkákat, mert te igen szereted a kicsikéket. Jól viseld gondjukat, majd megjutalmaz érte a jó isten." Az angyal arra elrepült a mennyországba. Az apró angyalkák pedig mindannyian a szoknyámba fogózkodtak, hogy fogjam őket. Akkor ébresztett fel édesanyám. Ugy-e, édesanyám szép álom volt? — Szép, leányom, igen szép; — mondja édesanyja bevégezve a fésülést. S egy ágba fonja a selymesfényü, tömör, hosszú haját és szép rózsaszínű szallagot köt a végébe. Elsiet azután hazulról. Mariska megmosdik, felöltözik. Reggelijét a I szokott helyén találja, hová minden reggel elhelyezi édesanyja. Amint azt elfogyasztja, kimegy az udvarra, benéz a sertésólba, hogy nincs-e valami baja a kis malacuknak. Figyel aztán, hogy mikor kürtöl a kondás bojtár? Nem sokáig kell várnia reá. Kihajtja akkor malacukat a falka közé. Most már szabad, mehet mindennapi dolgára.