ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-11-03 / 45. szám

Ostyát hordanak az iskolások a házakhoz. A tanitó kijelöli, ki hová visz. Jaj, de ha az csak ugy menne. Siras jajgatás könyörgés. Jön az anya, apa, öregszülök. Ha ez nem elég, a rokonság. Jönnek az üzenetek: „Ha a Pista vagy a Jancsi nem visz, ha más megy hozzájuk visszaküldik az ostyát." Ilyenkor aki megijed, beadja a derekát s a háta mögött kinevetik. Aki azonban a tekintélyére is ad valamit az egyszerűen azt mondja nekik: ^Ha nem fogadják el az ostyát attól, aki oda viszi, jövő évre nem kapnak semmit." S oly szépen elfogadják mint a karikacsapás. Mert azt nem akarja egyik sem, hogy ostya nélkül maradjon. Szegény gyerek ugyanis ne vigyen a gazdaghoz, mert ez az ő szemükben sértés. Hogy mi itt a teendő? Folytonos figyelmeztetéssel kell a gyermekekben ébren tartani az iskolában uralkodó egyenlőséget. Tudják meg, hogy a tanitó előtt nem az a kedves tanuló, akinek szülei nyakig úsznak a földi javakban, hanem lehet egy földhözragadt koldusgyermek is, ha jól tanul és jó magaviseletű. Nem szabad tűrni, hogy egymást lenézzék. A szülök, az igaz, — eleinte görbe szemekkel néznek, de ha ezen tulteszi magát a tanitó, végre belátják, hogy nem tehetnek ellene s belenyugosznak. S ha a felebaráti szeretettel egyéb jókat is beleplántáltunk a tanulók szivébe, nagyobb lesz azokban az ellenálló képesség, ha otthagyván az iskola falait, újra és teljesen szüleik — esetleges hatása alá kerülnek. Csakhogy a tanitó munkája legtöbbször meddő marad. Már csak azért is, mert a gyermeknek a rosszra mindig nagyobb a hajlandósága, mint a a jóra s a rossz szülök példaadása a napnak 19 óráján keresztül nagyon hamar kiirtja azt a jót, amit a tanitó napi 5 órán át belecsepegtetett. HIREK. Karcolat. Nagy kabaré-előadás. (Saját báli tudósítónktól.) Minden ízében pompásan és a maga nemében páratlanul sikerült mulatság zajlott le Budapesten f. hó 30-án, azaz szerdán, a nemrég alapitott „Országház" szálloda összes termeiben, de azonfelül még a szálloda előtti téren is, melyet az „Első budapesti önsegélyző nemzeti munkapárti egyesület mint szövetkezet" rendezett. A legnagyobb gonddal összeállitott műsor reggel kilenc órakor vette kezdetét a szálloda előtti téren, amely erre igen alkalmatosnak kínálkozott. Szinre került az egyik félvilág legzseniálisabb költőjének Ladislaus von Lukácsnak „tíoca, boca tarka,: avagy: Minek is van ellenzék a világon" cimű egy felvonásos rövid operettje. megengedi! Gyanítani kezdette, hogy talán mégis hibát követett el, midőn a nyájas idegent szorosabban vett pályatársának tekintette és címezte. Elnémította azonban a gondolat, hogy hiszen ritka i vendégeinek ő is Portoriccó-gyártmányokkal szokott kedveskedni. Szótlanul emelt ki a dobozból egy csábító dohányhengert. Végét more patrio leharapta. Gyufát gyújtott és kényelmesen elhelyezkedve a puha kereveten, füstölni kezdett, mintha íróasztala mellet ülne, vagy ablakából hazatérő szimmentháliaiban nyönyörködnék. Fesztelenségét fokozta, hogy a kolléga ur is füstölgetni kezdett és kedélyeskedésre ingerlő kellemes illat áradt szét a meghitt falak között. Elérkezettnek vélte most a pillanatot, hogy kielégítse a kolléga ur kilétére vonatkozó kíváncsiságát. A kitérő válaszokból azonban csak m azt a tényt volt képes megállapítani, hogy Bécs első kerületében lakik az idegen, akinek vendégszeretetét élvezi. Majd a kolléga ur vevé át a kérdezősködő szerepét és élénk érdeklődéssel puhatolódzott a lelkész viszonyainak minden legcsekélyebb mozzanata felől. A különben sem szófukar lelkész készségesen szolgált felvilágosításokkal. A magas hegytetőn diszlő góth templomra vonatkozó történeti és régészeti adatokkal kezdette. Elbeszélte, hogy az Árpádok korából származik a szentély. Hálaadó imák és énekek hangzottak már boltivei alatt, midőn a kutyafejű tatárok hordái az országból kivonultak. Őseik viseletével azok áhítata, buzgósága nemzedékről nemzedékre szállt. Hűségesen megőrizték erkölcsösségüket, munkaszeretetüket, józanságukat. Áldozatkészségükről templomának Magáról az operettről csak a legjobbat lehet irni. Ügy kidolgozása és eszményesitése, de nemkülönben annak megvalósítása igazán kritikán „legfelüli." Méltó a hosszú nevű szerzőjéhez. Igen hatásos volt a darabban előforduló és statiszta szerepet játszó katonaság és kakastollas legények megjelenése. Mivel azonban az összes szereplök igen dicsérőleg alakítottak, egyenként neveiket felemlíteni felesleges. Ennek végeztével benn a nagy teremben kezdetét vette a tulajdonképeni kabaré-előadás. A csillogó termet a fővárosi előkelőségek sokasága töltötte meg. Az aranyláncos, monoklis gentellmanok igen jó hangulatban érezték magukat; sajnos azonban hölgyek teljesen hiányoztak a mulatságról, ami a nap érdekességéből egy fikarcnyit leront. Legelőször a főrendező, a másik félvilág valóságos Aristotelese Stefan von Tisza lépett az emelvényre fékevesztett tapsvihar kíséretében. Az orkánszerü taps után a főrendező óriási hatás mellett énekbe fogott: Én vagyok a falu rossza egyedül, Engem ugat minden kutya messzirül. Olyan megható volt ez az ének, hogy sokak szemébe gyász könny ült. Majd egy vigba kezdett: Szalma szál a vizbe Engem rendőr visz be A sötét börtönbe . . . Ezen a nótán meg olyan kacagás tört ki, hogy egy néhány ablak tört be a hangos nevetéstől. Utána a mulatság fővédnöke Ladislaus von Lukács igen hatásos kupiét énekelt, amely igy végződött: Szivem oly tele, tele, tele, tele ! Nem fér több bele, bele, bele . . . Az előadót zajos tapssal jutalmazta a közönség. Tanulságos előadás következett. Pavlik Ferenc, az új csillag, a „Csendőr puskatus és rendőrkard nagyfokú haszna a közéletben, különös tekintettel a mostani viszonyokra," cím alatt. Az előadó nagy talentummal és világos szakismerettel bizonyította be, hogy igen üdvös és hasznos az emberiségre a puskatus és rendőrkard. Különösen ha valakinek szörnyen viszket a háta, esetleg ha reumában szenved az ember. A jeleskedő férfiú az első osztályú vasúti menetrendet kapta jutalmul. Nagyon hatásos jelenet volt az, midőn a gyűjtőfogházból egyenesen idejövő Kovács Gyula a teremben megjelent. Tisza, a főrendező, látható meghatottsággal fogadta az érkezőt, és felkérte egyúttal, tartson valami értekezést a gyülekezetnek. Kovács Gyula dicséretes témában azt fejtegette, hogy vannak az életben pillanatok, midőn az ember hamarkodva nem éri el azt a célját, melyet maga elé tűzött. Hatalmas éljennel honorálta a közönség Kovács Gyulát. Utána Polyák István vendég tartott előadást a „Magyar szabadság és alkotmányosság dióhéjban, értékes felszerelése, alapitványainak tekintélyes száma, szép iskolaépülete tanúskodik. Igaz, hogy jólétük meg is engedi, hogy ne zárkózzanak el a l nemesebb célok bőkezű támogatása elől. Ä termékeny határ és virágzó gyümölcskereskedés dus jövedelmeket biztosit számukra. A többi között — jegyzé meg különös hangsúlyozással — cseresznyéjük országos hírnévnek örvend. Ha megengedi kolléga ur, leszek bátor ezt a különlegességet bemutatni. Kimerítő előadása alatt az illatos füst sűrűsödni kezdett a teremben. A nap is leáldozott. Félhomály borult a falakra. Ideje lesz — gondolta magában — búcsút venni. Megköszönte a szives vendéglátást és távozni készült. Á kolléga ur viszont igen nyájasan örömét nyilvánította a találkozás felett és annak a reményének adott kifejezést, hogy még gyakrabban fogja itt meglátogatni és felkeresi majd — otthonában is. Másnap, a déli órákban, egy tiszta vászonnal levarrott gömbölyű kosarat vitt az egyenruhás szolga ura lakosztályába. Mosoly játszadozott a „kolléga ur" ajkai körül, midőn tekintete a küldeményre esett. Eltávolíttatta a burkolatot. Meg volt lépetve a remek gyümölcs által. Meghagyta a szolgának, fejeztesse ki érte különös köszönetét. Egyúttal egy nagyobb bankjegyet adott át neki, hogy kézbesítse a küldöncnek. A küldönc azonban szinte megijedt a bankjegy láttára. Vonakodott azt elfogadni, mert — úgymond — nem pénzért hozta a küldeményt. Igénybe kellett vennie a szolgának minden rábeszélő képességét, hogy a küldönc aggodalmait eloszlassa és az ajándék elfogadására hangolja. különös tekintettel a mostani helyzetre," cím alatt. Polyák István ezzel a hatalmas fejtegetéssel kimutatta, hogy ő nemcsak rossz rendőr, de tudós férfiú is. (Szűnni nem akaró tetszés a terem minden oldalán. A szónokot számosan üdvözlik). Tisza főrendező volt a következő. Nagyszerű, de kissé pikáns témát választott: „Akasztófahumor a politikában." Tisza az ő nagyfokú tudásának teljes egészével bemutatta, hogy a politikában úgy a humornak, valamint az akasztófának is helye van. Allegorikus mondatokkal színes szóvirágokkal, (melynek bűvös illata szétterjengett az egész helyiségben) fűszerezte a beszédét, amely beszéd olyan mélyre ható volt, hogy sokan a jelenlevők közül a meghatottságtól nyakukat simogatták, falrengető éljen jutalmazta a tudós férfiút. Hasonló nivójú volt Lukács magánjelenete is. E jeles férfiú „az adóprés legújabb kiadásában" elnevezés alatt világos tényekkel igazolta, hogy az embereknek borzasztóan felesleges pénzüknek lenni s hogy illő és méltányos dolog lenne, ha minden becsületes hazafi az ő megtakarított garasát az állampénztár feneketlen perselyébe hordaná. A szónokot beszéde végén a jelenlevők vállukon hordozták körül a teremben, olyan nagy volt a lelkesedés, hogy attól lehetett félni, nem kell-e a mentőkért telefonálni. Utána a dalárda adott elő megható kupiét. Én és a párom összeillünk, Jó pipák vagyunk, Ha pénzünk van, elköltjük és Holnapra nem bagyunk . . . Az ének összhangja dicséretes volt. Legvégül pedig a jelenlevők felállottak és érzésteljesen először: Mégis huncut a német, majd a zengzetes Gott erhalte, unser Kaiser kezdetű nótát énekelték el, mely után a sikerült kabaré a főrendező éltetésével véget ért. Fidibusz. Krónika. Ég a Balkán harci lázban, Európának szeme tágul, Türelmetlen, ideges lesz, Híreket les uj csatákrul. Dől az ozmán, kél a bolgár, Megalázva már Drinápoly, Nagykövetek lótnak, futnak Paris-, London-, Pétervárról. Immáron Wien szinte tárgyal, Amerika, Moszkva mozdul, Kijut majd a részünk bőven Mindenféle izgalombul. Rohanva indult a küldönc haza felé. Alig várta, hogy a történtekről urának jelentést tehessen. Nem kis fáradságába került a lelkésznek megnyugtatnia egyszerű cselédjét. Még nehezebb volt azonban saját izgatottságát leküzdenie. Most már kétségtelennek tartotta, hogy rejtély előtt áll. Megoldásának kulcsát — gondola — csak a fürdőhelyen találhatja meg. Alig tette le a kanalat, távozott hazulról. Megérkezvén a fürdőbe, az „ősforrás„-hoz törekedett. Biztosan reményiette, hogy ott megszerezheti az óhajtott tájékoztatást. Egy kerek asztal mellett a fürdő néhány notabilitása ürítgette a habzó serlegeket. Közéjük telepedett és várva várta, hogy a beszélgetést arra az ösvényre terelhesse, amely céljához vezetheti. Jöttek-mentek a vendégek. Nem sokat törődött velők. Felkeltette azonban figyelmét egy magas, borotvált arcú, feketébe öltözött férfi, aki éppen azon pillanatban toppantott be a helyiségbe, midőn véletlenül a bejáró felé tekintett. Nem volt nehéz a belépőben az előző napon mélyen hajlongó alakra ismernie. Szomszédja is észrevette a jövevényt. Gyöngéden megérintette karját és „mit gondol — kérdé — ki vonult most a helyiségbe?" Mitsem akarván sejtetni tegnapi találkozásáról : „Valami angol lord, vagy amerikai szalámiI király", válaszolta tréfásan a lelkész. „Egyelőre nem, jegyzé meg a kérdező. Csak Ganglbauer bécsi érsek komornyikja." Elhalt a szó a lelkész ajakán. Elmaradtak azonban további látogatásai is az előkelő szálloda fényes lakosztályában. —lt—