ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-10-20 / 43. szám

szeszélyeit. Aminthogy szépen megfér egy szobában Nikita arcképével, kecskéivel. Elénekelhetném Fráter Loránttal, hogy: Tele van a város kecske bőgetéssel! Mondhatom, annyi kecskét nem láttam világéletemben, mint itt. És hozzá még milyen graciózus járásuak ezek a mekegő uraságok! És mind dolgos; hasonlóan a hazai munkapárthoz. Épen úgy szeretnek eszegetni, szemük ép oly okosan pislog, mint égy munkapárti beszámoló alkalmával az elvtárs szeme. És milyen okos állatok ezek! Tudniillik a montenegrói kecskék. E kevéske kitérés után bátor vagyok jelenteni, hogy résztvettem a podgoricai ütközetben. Illetve nem is épen résztvettem, hanem csak a többi uraságokkal egy távoli hegymagaslatról szemléltük az ütközet lefolyását. Nohát soha életemben annyit nem kacagtam, mint mikor a podgoricai ütközetet bámulgattam. Ha látta volna a nagyon tisztelt szerkesztő úr azt a rohamot, amellyel a törököket támadták meg, hát merem hinni, Uram bocsa', hogy tönkre nevette volna magát. Mi, tudniillik a Nikita király kisérői, fenn állottunk a hegy magaslatán, honnan remek kilátás nyílott a hullámos völgyekbe, meg a hófödte csúcsokra. Mindannyian kik együtt valánk, fel voltunk fegyverkezve, de nem manlicher puskával. Nem bizony! Hanem mindegyikünk ott szorongatta a hónalja alatt a ménkű hosszú és formátlan és a montenegróiak által látcsőnek csúfolt alkalmatosságot. Leghosszabb volt Nikita felséges úré. Mikor mindnyájan látcsöveztünk, teremtuccse ugy néztünk ki a szemünk elé tartott hosszú lőcsökkel, mint valami egyszarvú kecskék. Lenn a völgyben, meg a lankásabb hegydombokon a hegyilakó montenegróiak nagyokat ugorva mint a bakkecskék és hatalmasakat bőgetve szaladtak a török sereg ellen. Mikor aztán lőtávolságra értek, bőszülten megfenyegették a törököket. — Ide gyertek kutya pogányok, kiáltozták a hegyilakók. Mikor aztán a törökök előbbre jöttek, a montenegróiak se voltak restek, visszaszaladtak a hegytetőre és szamárfület csináltak és nyelvüket öltögették az ozmánok felé. Valami hússzor megismételték a montenegróiak ezt módszert. Ebből állt aztán a podgoricai ütközet. Akik aztán a sok lótás-futásban elbotlottak, azok lettek a sebesültek. Belgrád, 1912. okt. 17. A podgoricai verekedés után nyakam közé kaptam lábamat, otthagyva a szakállas kecskék és hegyi lakók országát, ide jöttem Belgrádba. De cudarul rám jár a rúd. Egyik állatországból a másik állatországba barangolni, nem valami pompás állapot. Tegnap még kecskék mekegését, ma pedig disznó uraságok röfögését és ordítozását kell hallgatnom. Nem lenne csoda, ha az ember elfelejtené zengzetes nyelvét, ebben a sziklák országában. Egyébként jól mulatok. Az utcákon hadonázó és lármázó félvad szerviánokat, kegyetlen rosszul ruházott katonákat, rozoga szekeret lehet látni. Pompás egy nép ez a szerb nép. Neki teljesen mindegy, milyen nézeten van bárki. Ő csak a saját rövid esze után baktat. És ha elesik s betöri orrocskáját, ő neki allezánc. Háborúznak nyakra-főre ebben az országban. Minden épkézláb ember katona. De milyen katona ! Olyan, mint otthon a Tanti cigány katona mundérban. Az egyik katonának pantallója van, annak kabátja nincs és másiknak katona kabátja van, de se bakkancsa se katona nadrágja nincs. Vagy egyáltalán egyike sincs, csak egy furulyája, amire ő azt állítja, hogy puska. Aztán milyen a katonaság maga! Nálunk Magyarországban a legutolsó „kuplás" is többet konyít a hadművetetekhez, mint itt a legelső ezredes vagy tábornok. Különben is azt mesélik, hogy közemberből lesz itt minden magasabb rangú tiszt, firer úrból lesz századostól kezdve a piros nadrágos generális úrig. No és ilyen bandával, mely még egyszerre se tud lépni, ilyen bandával henceg Peterku atyuska. Meg az ő drágalátos félbolond fiacskája Györgyike, a drága pubika, aki a magyarokat fölöstökömre szeretné megenni. Láttam, illetve volt szerencsém látni György úrfit, az ideges, bolond hercegecskét. Szerviánok bálványát. Nomen est omen! A rongyos ruhájú, felizgatott szerviánok várják már, mikor mehetnek a török ellen. Valószínűleg rossz hitben vannak a szerbek. Mert a törökök se nem disznóhús evők, sem pedig a zöld paprikát, meg a kalaráblit meg nem eszik. Kár igy üzlet csinálás nélkül a törökökkel foglalkozniuk. A minap egy kis Ízelítőben volt részük a szerviánoknak. Egyik török csapat megagyabugyált egy szerb tömeget, amely lélekszakadva árkonbokron menekült az ellenség elöl. És fellármázta az egész országot, hogy itt az ellenzék. A hosszú szakállú pópák átkot köpdöstek a hitetlen kutyákra, akik azt se tudják, mitől döglik a légy és az ostobák még a finom disznóhúst se eszik zöld paprikával. Legjobb futó volt György úrfi, aki még az olimpiai versenyen is részt vehetne. Hasonlóan a többi bajtársai is. Körülbelül olyan futás lehetett, mint az osztrák sógornak Königgratz-nél a marathoni futása. Ugy a szerb, mint az osztrák kitűnő futó, mig a montenegrói nagyszerű mászó és ugró. Akár a bakkecske. Máskülönben vigan élünk. Szegények vagyunk de jól élünk. Disznóhús az bőven van, meg szilvórium pálinka, más mi kell még? Hangversenyünk is van. A temérdek kisebb-nagyobb fajta disznócska remekül koncertezik. Ugy érzem magam itt, mintha egy munkapárti banketten, vagy beszámolón lennék. Csakhogy innen hiányzik a csendőr meg a „szolgabíró.

8 Azt hiszem hamar vége lesz a háborúnak, mert hamar el fog fogyni a puliszka meg a disznó és a pálinka. Pedig csak ez dominál ezen a fekete földön. Fidibusz. Krónika, természetesen az őszi versről, E héten nagy dolog esett minálunk, Itt benn a zord redakcióban, Ahol mi újságot csinálunk, Utazva a szenzációkban, És hőben, fagyban, szélben, hóban Sóhajtunk a hirek után, Miket néha a nagyközönség Maga szokott fülünkbe súgni, Csupán Azt kéri mitőlünk cserébe, Hogy a titkok sötét ponyváját Borítsuk rettegő nevére .. . Jó! Tehát van, uj szenzáció, Amit még nem pipált Európa, Amért még nem csatázott Balkán, Amit még nem ért sohse móka, Amért még senki nem csücsült Soha a vádlottaknak padján, Amit még meg nem énekeltem: Noha ilyen kevés dolog van már bizony, Hiszen a krónikáim gyűjteménye Egy esztergomi Lexikon! De látom olvasóm Mosolygásán már a fagyot, Kit a türelme elhagyott, Hogy mondanám meg végre egyszer, Redakciónkat hogy mi érte ? Mi szükség ekkora fenékre, Melyet már oly régen kerítek? Megmondom hát tisztán és bátran, Hogy olyan nagyon azt csodáltam És olyan nagyon azt csodáltuk Hogy bár már két hónapja vártuk Azon megszokott harci percet, Hogy a legelső őszi verset Alágyujtónak felhasználjuk, Amelyet hozzánk küldenek; De mindhiába vártunk rája S most a szerkesztői szobába — Őszi vers nélkül fűtenek! (—.) * Primási főszentszék. Csütörtökön a budapesti palotában főszentszéki ülés volt, amelyen Vaszary Kolos bibornok hercegprímás elnökölt. Az ülésen való részvétel céljából leutaztak dr. Walter Gyula v. püspök, dr. Klinda Teofil prel.kanonok, dr. Krammer György theol. tanár és dr. Breyer István főszentszéki jegyző. * Plébánosi eskü. Krajcsir István nógrádmarcali plébános e hó 18-án tette le a plébánosi esküt dr. Rajner Lajos püspök előtt, mely alkalommal Haliczky Z. Béla érs. titkár segédkezett. * A főszékesegyházi ének-zenekar műsora okt. 20-án: Introitus, Communio choraliter (Editio Vaticana), P. Piel: Graduale Confiteantur, 4 sz. vegyeskar. III. Credo és Offertorium Iustitia, choraliter. Mise Fűkétől (Es dur) vegyeskarra orgona és zenekari kísérettel. Agnus Dei Engelhardt litániájából, vonós quintettre irta: ifj. Büchner Antal. * Főegyházmegyei hirek. Petrik Ferenc szárazpataki plébános a szomolányi alesperesi kerület tanfelügyelő alesperesévé neveztetett ki; Gálik János Selmecbányái káplán és Hollós Gyula nagytapolcsányi segédlelkész kölcsönösen áthelyeztettek ; Nóvák József csejkői plébánossá neveztetett ki. * Mennyiségtani szabadelőadás. Dr. Ferrol Frigyes porosz mérnök, a kolburgi elektrofizikai laboratórium tulajdonosa folyó év október hó 20-án, vasárnap délután 5 órakor, szabadelőadást tart a városház nagytermében, az általa feltalált uj számolási rendszerről. Dr. Ferrol a kontinens és az ország sok városában tartott már előadást és a számolás terén teljesen uj módszerével mindenütt nagy szenzációt keltett. Rendszere az emlékezőtehetségtől teljesen független és annyira egyszerű és világos, hogy az előadás második példája után még a gyermekek is képesek több jegyű szorzások eredményeit s más efféléket fejből megállapítani, továbbá nehéz mathematikai föladatok eredményeit, mint aminő magas gyökfejtések, logaritmusok, stb. formulák és tabellák nélkül minden laikus, mint egyszerű és maguktól értetődő dolgokat kimondani. A szabadelőadást mindazok érdeklődéssel meghallgathatják, akik számokkal dolgoznak, mint: tanárok, tanitók, mérnökök, építészek, vállalkozók, bankhivatalnokok, a pénzkezeléssel és számvitellel foglalkozó közhivatalok és államépitészeti hivatal személyzete, kereskedők, stb., kiket a szabadelőadásra belépődíj nélkül szívesen látnak. * Vida plébános temetése. Vida János, egerszegi plébános temetése f. év okt. 12-én ment végbe óriási részvét mellett. A temetési gyászszertartást Lelkes Adolf lukácsi esperes-plébános végezte dr. Janda, dr. Bandi, Rákóczy, dr. Jantausch plébánosok és Trebaticzky Ernő káplán segédkezésével. Jelen volt a vidék egész intelligenciája, a plébániából a hivek óriási sokasága. Szívfacsaró sírással kisérték utolsó utján Vidát, kiknek óriási többsége rajongó szeretettel csüggött rajta. Vida szomorúan halt meg. A tárgyalás lesz hivatva kideríteni, vájjon a most már az ügyészség fogházában nyomorgó kántor teljesen magától követte-e el ezen minősithetlen merényletet. Vidának voltak hibái, engedékeny nem tudott lenni, a harc úgyszólván életeleme volt, de az is igaz, hogy meggyőződését áldozattal is követte, híveit szerette, a jóügyért nagy áldozatokra volt kész. Ha hevét mérsékelni tudja, még sokáig értékesen szolgálhatott volna az egyháznak. * Jánoslovagok rendháza és temploma Esztergom mellett. Az esztergomi vasúti állomás kibővítési munkálatai alkalmával a kubikosok még a nyár folyamán épületrészekre és egy temetőre bukkantak. A leletek, főkép régi pénzek után ítélve, már akkor is kétségtelen volt, hogy a maradványok az Árpád királyok korából valók, és az volt a vélemény, hogy a hely valószínűleg a régi kir. várostól (Villa Latinorum) délkeletre fekvő Kovácsi helységhez, Esztergom egyik külvárosához tartozott. A Nemzeti Múzeum igazgatóságának csak mostanába jutott tudomására a lelet, melynek megvizsgálására dr. Supka Géza régiségtári múzeumi őrt küldötte ki. A fiatal tudós kedden járt városunkban és Sinka Ferenc Pállal, az Országos Régészeti és Embertani Társulat tagjával, aki a lelettel már előbb is foglalkozott, a helyszínén tanulmányozás és eszmecsere után megállapították, hogy a kiásott épületrészek egy templom és hozzáépült kolostor maradványai. A mellette levő temető arra mutat, hogy itt betegápolással foglalkozó szerzeteseknek volt házuk és kórházuk. Knauz Monumental után az is megállapítható, hogy e tájon a Jánoslovagoknak (Fratres Cruciferi, Hospitalarii) Szent István első vértanúról elnevezett rendházuk (Domus Hospitalis S. Stephani Protomartyris) állott, ezt nem tévesztvén össze a Szent István királyról nevezett nagyhírű Konvent (Conventus Cruciferorum domus hospitalis Ecclesias Sancti Stephani Regis de Strigonio) házával, melyet Esztergom határában a szent királyi földeken Némethy Lajos régiségtudós 1899-ben ásatott ki és ismertetett. Dr. Supka Géza az épületmaradványokról helyszínrajzot vett fel és a leletről jelentésben számol be a Nemzeti Múzeum igazgatóságának. * A könyvnyomdászok mulatságra, melyet a mult vasárnap este tartottak meg a budapesti „Ébredés" nyomdász daloskor közreműködésével a „Magyar Király" szálloda nagytermében, igen szépen sikerült. A gondosan összeállított műsor az „Ébredés" dalkör tagjai által dr. Ujj József karnagy vezetése mellett teljes összhanggal előadott énekkel kezdődött, mely után Bozsik