ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-08-18 / 34. szám

XVII. évfolyam. Esztergom, 1912. augusztus 18 34. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Felelős szerkesztő: ROLKO BELA. Kéziratok a szerkesztőség, előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv köny 7kereskedesében. Gondolatok szt. István napjára. Esztergom, 1912. augusztus 17. Régi dicsőségünk napfényes derűje tör keresztül közönyös jelenünk ólmos fellegein, a mai nagy ünnepen. Idézzük Szt. István szellemét, hogy e szent, varázslatos név acélozza meg elernyedt életünket s korbácsolja fel, serkentse nagy tettekre a szunnyadó titkos vágyat! Ilyenkor, e nevezetes évfordulón, merengő lelkem előtt megjelenik a hóditó Nagyság, a lovagok dübörgő ménéinek vágtatását hallom, amint hóditó útjaikon gyözelemittasan száguldanak édes anyaföldünk hegyein és rónáin keresztül, hogy nemes küzdésük végcélját elérve, a háborúk borzalmai után a nagy alkotások terére lépjenek. Amint tovább merengek, elém tűnik égi ragyogásban a szent Király nemes alakja, mellette fehérlik a hatalmas kereszt, mely hóditott, alkotott s naggyá, dicsövé tett mindent, s fényének hatása bevilágitotta a legsötétebb zugot is, életre keltve a pogány világ szunnyadó oroszlánait. Mily nagy eszmék! Megnemesitve az izzó hazaszeretet, a vallás mélységes igazságai által, tisztultabb felfogáshoz vezetve minden hivöt, aki vallása átérzésében tudta csak igazán megérteni a haza igazi fogalmát. Könnyű ezt belátni, hogy igy van, hiszen a vallás, szt. hitünk mentes csak az anyagtól, az tisztitja meg szent igazságaival a nyers érzést, mely ősi bárdolatlanságánál fogva, nagyon is szükségét kell hogy érezze ezen eszményi tisztitó folyamatnak. És te édes magyar testvérem, nem haladhatsz el szt. István hófehéren ragyogó keresztje előtt, hogy bűnbánóan ne üssed melledet „mea culpát" mondva, hiszen annyit vétettél úgy szóval, mint írással ezen eredeti igazságok ellen, melyekre szt. ! István tanitott!!! Hova tetted, hova rejtetted hited tanította igazságok bűvölő zománcát! Nem érzed, hogy lelked mai élete sivár eszményeid nélkül, nem érzed, hogy korod romboló és eredetiségedből kivetkőztetni akaró eszméi épen nagy ideáljaid ellen törnek? Nem látod a lelki közöny pusztító, irtó hatásait napról-napra? Az öngyilkos golyóját ugy-e nem a szeretet hite indítja ki a pisztolycsöböl; a gonosztevőt gaztettének elkövetésére bizonyára nem a felebaráti szeretet ösztönzi! . . •. A vörös nemzetközi szocializmus minden nagyságot és ideált sárbatipró s Önérdekének minden szent hagyományon való átgázolással kivívandó érvényesülését bizonyára nem szent inspiráció sugallja; a szabadgondolkodó örök gondolatnélküliségét minden esetre nem az egyedüli örök Krisztusi tanra alapítja! És ki tudná felsorolni azt a sok burjánt, azt a sok gazt, mely korunk „modern" haladásában fel-fel bukkan, de csak azért, hogy előbb-utóbb az örök sötétségben elmerüljön. Az uj kor uj eszméi között is a legújabb, legfrissebb csakis az marad, melyet ezer évet meghaladó idő előtt itt e földön hirdetett, tanitott dicső szent királyunk ugy maga, valamint apostolai útján. Kevés volna e nagyon is végesre szabott tér mindama bűnök és ferdeségek felsorolására, melyek korunkat s cselekedeinket jellemzik. Kérdezzük miért van mindez igy ? Bizonyára azért, mert elhomályosulóban van szt. István szelleme. Mert ha e szellem most is teljes ragyogásában állana előttünk, hova vinné azt a kultúrát, melynek alapjait Ö a nagy szent, ezer évvel ezelőtt oly biztosan megalapozta! Miért nem futunk e ragyogó fény után! Pedig mennyit szenvedtél fenállásod óta szegény nemzetem! Hány alkalom volt látni mint folyik össze öröm könnyűid a fájdalom könnyeivel, hányszor volt szivednek vigalma siralmas, kacagó kedvedből fakadt vig dalod bánatosan kesergő, fényes dicskoszorúja életednek, szúró tövisekből való. Történelmünk ragyogó lapjaiból, ha derűs boldog napokat olvasunk ki, azoknak derűje mindig komor sötét felhőkből bontakozott elő, de csak látszatra, ideig-óráig tartó gyönyörűségünkre és csak azért, hogy idővel abba ismét visszatérjen. Oh átkos gonoszság, mely pusztító karmaidat belemélyeszted a nemzetek testébe, hogy ott bomlasztó, romboló folyamatokat hozzál létre, mikor pusztulsz már ki szépséges nemzetünk rónái, bércei közül, mikor fojt el már a hitnek, igazságnak lobogó lángja? Mily kivánatos volna ezen állapot gyors elkövetkezése! Nézzünk végig nemzeti világunkon! Nézzük modern korunkat, gondoljuk át jól AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Lussingrande. A Liburnia köteleit eloldották. Csavarja belefúródott a fiumei kikötő csendes mélyeibe; néhány perc múlva a kapitány Fortissimo-ra fordította a gép erőmutatóját s mi teljes gőzzel mentünk előre Abbázia felé. A Karst kopár egyhangúsága után mily változatos kép tárul itt az utas szemei elé. Nem is a fiumei kikötőt értem az ő sok hajójával, hanem magát a tengert, ezt a folyton izgő-mozgó, nyughatatlan, még némaságában is beszédes elevenséget, mely szüntelenül változó arculatával szinte megbűvöli az embert. Mintha régi ismerősök volnánk, ugy mosolyog reánk. De mindig bizonyos kimért, előkelő hidegséggel egyúttal, mint aki tudatában van annak, hogy az élet is, halál is hatalmában vannak. Félelmetes nagyhatalom és mégis kivánatos. Hisz' a legdrágább kincsek hevernek mélységeiben, a legszebb flora és fauna népesitik be mérhetlen térségeit. Modern fényűzéssel berendezett városokat szállít el más világrészekbe és tiszta légkörével, sóshullámaival gyógyulást hoz s erőt kölcsönöz betegnek, egészségesnek egyaránt. Nem csoda, hogy elcsábította az embert s biztos otthonának elhagyására birta rá, legnagyobb kincsének : életének kockáztatásával is. Erős akaratot, törhetlen kitartást, hősi bátorságot, kielégithetlen ambíciót nevelt belé. De még valamit. Mély vallásosságot, imádságos hitet és kétségbeesni nem tudó reménységet. Nem a Titanic dőzsölő előkelőségei az ő neveltjei, hanem azok az egyszerű, napbarnitotta halászok s hajósok, kik keresztet vetve magukra lépnek sok vihart látott bárkájukba és az Ave maris stella szívből fakadó énekével térnek vissza az értük imádkozó és mécsest égető övéiknek körébe. A Liburnia megkerülte a fiumei öböl északi részét. Elhagytuk Abbáziát, mely még alig adott életjelt magáról — sok ott a lárma s mulatság, napfelkeltében ott nem szokás gyönyörködni. Él Lovranat is és egyenesen délnek vette útját Cherso sziget felé. Három órai gyorshajózás után jó távcsövek már Lussin szigetet mutatták. De még órákig tartott, mig a szigetnek most fővárosa, Lussinpiccolo elénk tárult. Festői látvány! A szépen kiépített tengerparttól fokozatosan emelkedik a város a domb oldalán. A székesegyház harangtornya ugy áll a tiszta háztömegben mint éber őr az alvó tábor közepén. Az építkezés tehát a hagyományos olasz, de az ugyancsak hagyományos — piszok nélkül. Itt már megfordult nyugati kultúra ő nagysága s annyira megnyerte a lakósok tetszését, hogy el sem pártolnak tőle. Ugy tapasztalták, hogy a halászbárkáknál is többet ér az idegenforgalom, mert ez csengő aranyakat hoz a házakba. Meg is tettek mindent az idegenforgalom emelésének érdekében. Mindenfelé jól gondozott utak, padok és a déli növényzetnek gyakran elragadóan szép példányai. Este pedig villanyfényben tündöklik a tengerpart és a világító toronyból 6 tengeri mértföldnyire villan elő a zöldszinű fénysáv. És még csak a kertek, melyek egy-egy villát koszorúként öveznek! Csak az a kár, hogy a sodronykerités még nem tudta a honi kőkerítéseket eltüntetni. Persze védőfalakról is kell itt gondoskodni, mert a Bóra s a Seirocco a tündérszigeteket sem kímélik meg. De mi nem ide, hanem Lussingrandéba iparkodtunk. Félórai kocsizás után megérkeztünk oda. Grande-nak nevezték, bár Piccolo túlszárnyalta, talán azért is, mivel az idegenek hamarább érik el. Lassan már szűknek fog bizonyulni s akkor felvirrad majd Grandénak. Akik a szó legnemesebb értelmében pihenni akarnak jól végzett, nehéz munka után és erőt gyűjteni a további munkára, bizonnyal a csendesebb Grandénak fognak előnyt adni. Megtalálnak itt is mindent, ami a lelki üdülésre s a testi erősödésre szükséges a nagyvilági fürdőhelyek zajos lármája nélkül. Mert a nap itt is tüzes sugarakat küld le a tengerre és sziklás partjára, melyeken kitűnő napfürdő esik. Van itt is jól gondozott tengerparti ut több kilométernyi hosszúságban, mentén délszaki növényzettel, alatta a majd csendesen csobogó, majd félelmetesen hullámzó tengerrel. Van két tengeri fürdőhelye — Villa Punta és Villa Rudy — ahol vig élet uralkodik kivált a déli órákban. S a kikötőben a bárkák egész raja áll rendelkezésre tengeri kirándulásokra, melyeknek élénkítésére Beppo szívesen énekel el néhány kedves Belliniáriát tisztán csengő tenorhangján. Sokan halászoknak csapnak fel s ha türelmesek, soha nem látott piros-fekete-zöldespikkelyű zsákmányban gyönyörködhetnek. Festők sem unatkozhatnak. A Cap Leva vagy a Rovenska festői szépségei már sokakat inspiráltak egy-egy kedves emlékkép megfestésére, sőt tárlati képek is készültek már itt. Mikor pedig letűnik a tüzes nap 8. Martino mögött s kellemesen üditő szellő leng a tenger felől