ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912
1912-06-29 / 27. szám
a jó Isten áldását és segítségét tanulmányaik szerencsés befejezéséhez, ebben a templomban végezték buzgón szent gyónásaikat és szent áldozásaikat, mily felejthetetlen és kedves esemény tehát az, hogy 30 év múlva ismét csak azt a helyet keresik fel legelőször, amelyben legjobban érezték magukat. Majd a tanitói pálya rögös, tövises útjairól beszélt és szivökre kötötte, hogy mindig a pappal karöltve működjenek a lelkek megmentésén, a tanulóifjúság vallásos és hazafias nevelésében, hogy igazi apostoli férfiak legyenek, akik majdan sz. Pállal mondhatják: „Jó harcot harcoltam, a futást elvégeztem, a hitet megtartottam; végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, melyet megad nekem ama napon az Ur, az igaz biró; nemcsak nekem pedig, hanem azoknak is, kik szeretik az ő eljövetelét." {II. Timóth. 4. 7.) A szent mise után Eitner igazgató lakására mentek családostul, hogy üdvözöljék szeretett volt tanárukat. Az üdvözlő beszédet Kónya Mihály budapesti központi vasúti tisztviselő mondotta, mire Eitner köszönetet mondott a megható üdvözlésért, kijelentvén, hogy életének legszebb s legkedvesebb percei közé fogja számitani szives megjelenésöket, és arra kérte a jelenlevőket, h )gy neveiket örökítsék meg az ő emlékkönyvében. Mire sorban aláirtak az emlékkönyvét. Megjelentek a találkozón: Dicskó Ferenc kántortanító {Eberhard, Pozsony m.), Eitner Ödön tanitó (Budapest), Eitner Elemér öccse, Kónya Mihály vasúti főtiszt (Budapest), Nedecei Nedeczky Ferenc kántortanító (Hontszántó), Palásthy István kántortanító (Erzsébetfalva), Szabó István igazgató-tanitó {Budapest), Szoleczky János igazgató-tanitó (Esztergom), Tomecsek Imre igazgató (Gázlós, Nyitra m.), Vinkovich István kántorfőtanitó (Ipolyszálka Hontm.). Az üdvözlés után Eitner fényesen megvendégelte volt tanítványait. Délben V2I órakor a „Fürdő"-ben kedélyes bankett volt, ahol számos pohárköszöntő hangzott el, főleg Eitnert és Kereszty Viktor pozsonyi kanonokot éltették, a ki szintén tanárjok volt, de akadályozva volt a megjelenésben. A jó barátok csak a késő délutáni órákban váltak el egymástól, természetesen a legszebb s legkedvesebb emlékekkel szivükben. A találkozót Szoleczky János rendezte nagy buzgalommal. * Halálozás. Brenner Mihály cipészmester 73 éves korában csütörtökön délután meghalt. A boldogult régi és közbecsülésnek örvendő tagja volt az esztergomi iparos világnak. Munkás, szerény, szorgalmas életének jutalmát a szeretetteljes családi kör és gyermekeinek hálája képezte. Víziváros benne veszítette el legöregebb és legkitartóbb iparosát. Temetése ma, szombaton délután 5 órakor lesz a szentgyörgymezői temető halottas házából. * Adomány. Az Esztergom-Szenttamás és Vizivárosi Kath. Polgári Kör házalapja javára Brühl József prelátus kanonok az 500 koronás egyesületet. E házból indult ki aztán a mozgalom egész Európába legényegyesületek alapítására. A kölni egyesületnek tagjai a kath. legényegyesületek valóságos missiónáriusaivá lettek. Ahová a fiatal emberek eljutottak, mindenütt legényegyesület iparkodtak alakítani. Es a kisded mustármag, mely Elberfeldben és Kölnben kisarjadzott, bámulatos gyorsasággal hatalmas fává fejlődött. Hajtásai csakhamar elkerültek Németország minden vidékére, Ausztriába, Magyarországba, Svájcba, Észak-Amerikába, Angliába, Olaszországba. Mikor Kolping 1865-ben meghalt, körülbelül 600 legény egyesület virágzott már a földnek minden tájékán, ma pedig már 1200-ra tehető a legényegyletek száma. Ily hatalmas munkát végzett Kolping Adolf, a Gesellenvater! Nem csoda, hogy oly nagy tiszteletben tartja emlékét minden német katholikus ember. A minoriták templomában levő sirja mellett állandóan sokan szoktak buzgón imádkozni. Maga a kölni legényegylet, melyet alkalmam volt behatóbban megtekinteni, minden esztendőben egy szép nagy babérkoszorút helyez a nagy mester sírjára és tagjai ünnepélyesen megfogadják, hogy életük utolsó lehelletéig hivek maradnak az ő szelleméhez. 1913. dec. 8-án lesz 100 éve annak, hogy Kolping született. Ezt a nagy napot, mely épen a Szeplőtelen Fogantatás ünnepére esik, az egész németországi katholicizmus fényesen fogja megünnepelni. (Folyt, köv.) ígérvény résztörlesztéséül újból 50 koronát kegyeskedett adományozni. A nemeslelkü főpapnak eme adományáért leghálásabb köszönetét fejezi ki a kör vezetősége. * Beiratkozás a főreáliskolába. Miután a miniszteri rendelet értelmében egy osztályba hatvannál több tanulót nem lehet felvenni, tanácsos, hagy azon szülők, kik fiaikat a főreáliskolában akarják iskoláztatni, már a tanévvégi beiratkozásnál, mely július 1., 2. és 3-án fog lefolyni a főreáliskola épületében, jelentkezzenek fiaikkal beiratkozás céljából, nehogy, főleg az alsóbb osztályokban gyermekük a szeptemberi tömeges beiratkozásnál kiszoruljon az iskolából. Egyúttal figyelmezteti a főreáliskola igazgatósága azon helybeli lakósokat, kik reáliskolai tanulókat szállásra és ellátásra fogadni szándékoznak, hogy ebbeli szándékukat július hónap első hetében a főreáliskola igazgatóságánál saját érdekükben bejelenteni el ne mulasszák, mert főreáliskolai tanuló csak az igazgatóságtól engedélyezett helyen fogadhat lakást. * Politikai számitásnak vagyunk hajlandók tulajdonítani, hogy Nyitravármegye főispánja a néhány bizottsági tag kérelmére tartandó és a politikai közhelyzet dolgában állást foglalandó rendkívüli közgyűlést 1912. június 28-ikára tűzte ki. Junius 29-én ünnep van, június 30-án pedig vasárnap. És igy a csaknem kivétel nélkül ellenzéki lelkészeknek nagy része képtelen részt venni a közgyűlésen, mert nem volna ideje hazaérkezni kellő időben, hogy az ünnepnapi kötelességnek eleget tegyen. Évek óta vagyok virilista tagja a vármegyei törvényhatósági bizottságnak, de eddig mindig vagy szerdán, vagy csütörtökön volt a közgyűlés; csak most jutott eszébe a Tisza-párti Krausznak a pénteki nap. Az igaz, hogy egyhangú módon nem kap helyeslést és bizalmat a kormány és Tisza, de annyi el lesz érve, hogy az ellenzék csak megfogyatkozott számban opponálhat. * Temetés. A szerencsétlen öngyilkos Kürthy László bárót, a barsmegyei főispán fiát, ki előbb kedvesét, Alberti Alis grófnőt, majd pedig önmagát agyonlőtte, a napokban temették el a komárommegyei Koltán. Ugy halljuk, hogy a fiatal báró holttestét a templomban ravatalozták fel. Ha ez igaz, akkor ezen nagyon csodálkozunk. Egy öngyilkost, ha esetleg beszámíthatatlan állapotban is követte el tettét, amit az orvos szokott bizonyítani, rendesen egyszerűen szokás eltemetni s az ilyennek a holttestét nem visszük az Ur házába. * Jezsuita gimnázium Pécsett. Gróf Zichy Gyula pécsi megyéspüspöknek egyik nagyszabású alkotása: a pécsi püspöki főgimnázium és a vele kapcsolatos Pius-internátus — habár egyelőre csak ideiglenes helyiségben -— már f. év szept. 1-én megnyílik. Csendes, de lázas és kitartó munkának eredménye ennek a nagyszabású kulturtényezőnek megnyitása. Az internátus és püspöki főgimnázium ideiglenes helyisége az épülő püspöki bérpalota lesz. A főgimnázium fokozatosan fog fejlődni, a jövő 1912—1913. iskolai évben csak az első osztály nyílik meg a törvény által megengedett 60 tanulóval. Az internátus is egyelőre csak korlátolt számban vehet föl növendékeket, mindössze csak 20—30 jelentkezőt, akiknek évi tartási diját hatszáz koronában állapították meg. Mind az internátus elöljárói, mind a főgimnázium tanárai jézustársasági atyák lesznek. Az első évben csak két jézustársasági okleveles főgimnáziumi tanár tanit a főgimnáziumban. Az intézet fejlődésével a tanárok száma is évről-évre gyarapodik. Az internátus ideiglenes házában is kápolna fog állani az intézeti növendékek rendelkezésére. Már eddig is több jelentkezés történt az internátusba való fölvételre. * A jog. A jó, öreg Mózes László, az ország legönzetlenebb fiskálisa, ki minden csirkefogó ügyét ingyen „vádolja" s kinek a pesti jásszok most két esztendővel ezelőtt azzal fizettek meg, hogy távollétében agglegényi lakását az utolsó tűig kiüritették — véd egy pesti csirkefogót. A kir. ügyész tartja éppen a vádbeszédet, melynek tartama alatt Mózes bácsi folyton csóválja a fejét s tagadólag integet. Végre az ügyész megsokalja s szól: — Kérem a nagyságos Elnök urat, tessék rendreutasitani a védőt; engem igen zavar beszédemben az, hogy a védő ur folyton a fejét rázza! Mire felpattant az öreg — de örökké fiatal — Mózes! — Nagyságos Elnök ur! Kikérem magamnak, hogy az ügyész ur engem dirigáljon. Ha az ő fejét ráznám, szólhatna, — de a magam fejét akkor rázom, amikor tetszik . . . ! * A realisták nyári mulatsága csütörtökön igen szépen sikerült. A kis propi alig birta szállítani azt a sok-sok vendéget, kik mindnyájan a kellemes Kovácspatakba siettek, hogy szemtanúi legyenek a realisták juniálisának. * Több heti kúrára utaznak el Jantausch dr. Karlsbádba, bélbaja gyógyítására, Séllyey János pedig Wörishofenbe idegessége gyógyítására. * Dicséretes áldozatosság. Azóta, hogy ifj. Pirchala Imre a gazdatisztje a nyitrapereszlényi szemináriumi birtoknak, erős támasza van benne a keresztény néppártnak. Választáskor határt nem ismerő tevékenységet fejt ki és anyagi áldozatokat hoz a néppárti jelölt érdekében. De különben is több példányban járatja a „Kresfan"-t béresgazdái részére, hogy igy a néppárti szellem üdvhozó magja minél több szivnek a talajába essék. Ő előtte ahhoz volt szokva a nagytapolcsányi néppárt, hogy a papneveidei birtok gazdatisztje minden lehetőt elkövet a nemzetrontó liberalizmus érdekében. * A XXIII. nemzetközi eucharisztikus kongresszus. Az Országos Katholikus Szövetség most adta ki a magyar katholikusokhoz a felhivást, melyben a mozgalomhoz való csatlakozásra szólitja őket. A felhivás Prohászka Ottokár dr. székesfehérvári megyés püspök szózatával kezdődik, melyben a kongresszus jelentőségét vázolja. A magyarok részvételének fontosságát illetőleg a szózatot a következőkkel fejezi be : „Hiányozhatik-e ott az a magyar nép, mely Krisztus oltára védelmében török-tatár ellen megszerezte magának a vértanúi szeretet pálmáját? S mikor a szomszédban térde és feje hajlik meg a Krisztust imádó anyaszentegyháznak, akkor itthon gunnyasszon és ne hajtsa meg az Oltáriszentség előtt nemzeti zászlaját, azt a zászlót, melyet kettős kereszt és annak az édes Anyának képe diszit, aki Krisztus anyja s az Oltáriszentség első imádója s szerelmese ? ! Nem, nem; oda mi is elmegyünk; elmegyünk imádkozni s hálát adni, elmegyünk hitünkről, szeretetünkről tanúságot tenni! Lássa a világ, hogy Krisztuséi vagyunk s hogy szentségi szeretetétől tüzet fog szivünk! Elmegyünk, mert szeretünk, hogy forróbban szerethessünk! Atyáink vértanúi voltak Krisztusnak, legyünk mi hitvallói." A felhivás további részében közli a magyar szónokokat : Csernoch János érsek, Glattfelder Gyula, Mailáth G. Károly gróf, Prohászka Ottokár, Várady L. Árpád püspökök, Ámon Pál, Buttykay P. Antal, Csambál P. András S. J., Danielik P. József G. M., Galcsek György, Halmos Ignác, Hanauer A. István, Kanter Károly, Komarik P. István S. J., Makay Lajos, Mihályfi Ákos, Révay Tibor, Színek P. Izidor, Varga Mihály. Végül általános tájékoztatót nyújt az Országos Katholikus Szövetség a részvétel módozataira. * Szinház. Folyó hó 22-én, szombaton megtette az esztergomi közönség azt a csodát, hogy telt házat csinált. Ugyanis szombaton került előadásra a színházak slágere: „A leányvásár" operett, melyet dr. Patek Béla színtársulata igazán páratlanul adott elő. Luci szerepében Sugár Aranka kitűnően alakított, de a Bihari Böske bájos és szeretetreméltó játékát s a táncbani ügyességét is zajos tapssal honorálta a közönség. Úgyszintén Sebestyén Jenő bravúros táncán, Baróti Antal alázatos abbét utánzó mozdulatain sokat gyönyörködött a közönség. Vasárnap délután „Az aranykakas" bohózat volt szinen, melyet nagy tetszés mellett adott elő az ambiciós társulat. Este pedig zseniális Írónknak Gárdonyi Gézának örök szép vígjátéka „Annuska" került színre, melynek főszerepében Báthori Mária a szó legteljesebb értelmében remekelt. Méltó partnere volt Tihanyi Béla, a szerelmes fiatalember szerepében. • Hétfőn Béldi Izornak nagy történelmi operettje: „Katalin" kevés érdeklődőt vonzott, bárha a művész csapat a nehéz darab alakításában a régiekhez képest szintén megállotta a helyét. Ked-den az „Eszemadta"-ban újból Bihari Böske, az igazgató neje kezébe hullott az elismerés pálmája, de Kassai Rózsi is a régi maradt az elsők közt. Szerdán „Pillangó kisasszony" hires melodráma, egy meseszerű finomság Bihari Böske felléptével, azonkívül „Szép Galathea" operett Kassai Rózsi felléptével került szinre. Csütörtökön újból a „Leányvásár"-t, pénteken az „Ártatlan Zsuzsi" operettet adták elő. Ma, szombaton d. u. az évad első gyermekelőadása lesz. Szinre kerül „Hüvelyk Matyi" mesejáték, a címszerepben a kis Kollonits Lacikával, aki sok tapsot fog kapni a nézőteret betöltő gyermekseregtől. Este a budapesti Magyar Szinház egyik legnagyobb vonzóerejű énekesujdonságát „A kis lord"-ot adják elő, a címszerepben Báthori Miéivel, aki összes jelmezeit telje-