ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-05-19 / 21. szám

XVII. évfolyam. Esztergom, 1912. május 19. 21. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Felelős szerkesztő: ROLKÓ BÉLA. Kéziratok a szerkesztőség, előfizetések a kiadóhivatal cimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv kons vkereskedésében. Esztergom, 1912. május 18. — Egy tanitói gyűlés, mely tagjainak sérelmére nem reagál. Ha Budapesten, vagy bárhol a háztulajdonos az utcára kitaszít egy szegény munkás családot, a többi munkások azonnal körülötte összegyülekeznek, szolidaritást vállalnak, tiltakoznak s minden lehetőt megtesznek a lakásuzsorás ellen. A vallás és közoktatásügyi miniszter állásától, kenyerétől fosztott meg — sérelmes módon — egy 13 éve becsületesen működő tanítót: Huszárik Győző ardánfalvi kántor-tanítót és kollégái, a radosnai esperesi kerület tanítósága —• kik május 9-én Nyitrán köri gyűlést tartottak — hidegen elvonultak s ott hagyták az utcára kitett kollégájukat, mintha minden rendben volna. Nem tiltakoztak, nem botránkoztak meg, nem indítottak semminemű akciót az egész tanítóságra és katholicizmusra sérelmes miniszteri rendelet ellen. Mert tulajdonkép miért is lett Huszárik megfosztva állásától? Azért, mivel a mult év őszén Nagytapolcsányban tartott kath. tanitói gyűlésen felszólalt és az állami iskolákról tudományos kritikát mondott, mondván és bebizonyítván, hogy azok a hitközömbösség és hitetlenség terjesztői és hogy az állami iskoláknak tulajdonkép nagy létjogosultságuk sincsen. Ilyen kijelentésekért íme Magyarországon állásától fosztanak meg egy tanítót és a radosnai esperesi kerület tanítósága ölbeteszi karját, befogja a száját és hallgat. Mintha hipnotizálta volna őket az az Argay kir. s. tanfelügyelő, akit kiküldöttek, bizonyára, hogy a tanfelügyelőségből és a közigazgatási bizottságból kiinduló skandalum ne nagyon kürtöltessék szét az országban. Eszembe jut itt a szentírásból az a példa, hogy Jerichó és Jeruzsálem közt az utas latrok kezébe került, kik őt félholtan az út árkában hagyták. És a mellette elhaladó saját vérbeliéi (pap, lévita) rátekintvén, hidegen tovább haladtak. — A radosnai esperesi kerület tanítósága is a saját körükbe tartozó és állásától megfosztott, a bizonytalan jövőbe kitaszított Huszárikra rátekintvén, tovább haladtak. Bízom azonban, hogy az idegen, a többi tanitói egyesületek tanítósága a samaritánus szerepét fogja teljesíteni. Nem ugyan Huszáriknak magának van erre szüksége, hanem az össztanitóságnak és a katholicizmusnak. Türheti-e ugyanis a tanítóság, ha egy tanítót katholikus elveiért és oly okból — melyért még fegyelmit sem lehet indítani — az illető tanitó meghallgatása nélkül, konfiskálván azon jogát, hogy magát védhesse — a miniszter állásában meg nem erősít, neki államsegélyt nem folyósít, hanem, öt kilökve, uj tanitó választását rendeli el ? ! Tiltakozzunk rendületlenül! Jurik Kabos. mosdatlan szájával a szabadságnak saját szellemében átgyúrt szabadossággá torzított „szabadság"-zászlót, mely azonban előtte nem ér többet egy hétköznapi reklámcédulánál. S mig ügynökeik a vásáros bódék kikiáltóiként eddig nem remélt szines jövőt festenek, élvezetes földi menyországot hirdetnek hiveik számára, addig a Buchingerek, Goldbergerek, Kuníik, Bokányik azon tanakodnak, hogy mit jelent e vállalat üzleti érdekük szempontjából. A régi rabszolgaság ellen való küzdelem véget ért s most kezdődik a modern rabszolgák felszabadítása. Vagy nem rabszolgák-e a gyárak szegény munkásai, akikre Nérói tirannizmussal nehezedik a demagóg demokrata vezéreknek a bizalmi-férfiak egész hivatalnok rajával körülvett önkénykedése ? ! Ha seregszemlére van szükség, hogy az üzleti szem gyakorlottságával mértékeljék a népvezérek, hogy mit jövedelmezhet még a „demokráciához" címzett néptömeg üzlet, felhajszolják az utcát s aki nem lohol előttük, nem hajtja nyakát igájuk alá, annak egy embervérbe gázoló tirannusnak a szivtelenségével törik le csekélyke családot fenntartó existenciáját a szabadság és testvériség nevében. Méregbe mártott tollakból táplálkozó sajtójuk s kopófalkaként szimatoló bizalmi férfiak hadából kiáradó terror s a keserű életküzdelemben legbiztosabban a leszereléshez vezető bojkottjaik megférnek az ö szabadság és testvériségük eszméjével. De nem ellentmondás nélkül. S igy lesz sajnálatos paródiává a szabadság eszméje, de bnbosszulója is a szocialista demokráciának. A szabadságot reklám céljaira használva s Esztergom, 1912. május 18. — Egy tanitói gyűlés, mely tagjainak sérelmére nem reagál. Ha Budapesten, vagy bárhol a háztulajdonos az utcára kitaszít egy szegény munkás családot, a többi munkások azonnal körülötte összegyülekeznek, szolidaritást vállalnak, tiltakoznak s minden lehetőt megtesznek a lakásuzsorás ellen. A vallás és közoktatásügyi miniszter állásától, kenyerétől fosztott meg — sérelmes módon — egy 13 éve becsületesen működő tanítót: Huszárik Győző ardánfalvi kántor-tanítót és kollégái, a radosnai esperesi kerület tanítósága —• kik május 9-én Nyitrán köri gyűlést tartottak — hidegen elvonultak s ott hagyták az utcára kitett kollégájukat, mintha minden rendben volna. Nem tiltakoztak, nem botránkoztak meg, nem indítottak semminemű akciót az egész tanítóságra és katholicizmusra sérelmes miniszteri rendelet ellen. Mert tulajdonkép miért is lett Huszárik megfosztva állásától? Azért, mivel a mult év őszén Nagytapolcsányban tartott kath. tanitói gyűlésen felszólalt és az állami iskolákról tudományos kritikát mondott, mondván és bebizonyítván, hogy azok a hitközömbösség és hitetlenség terjesztői és hogy az állami iskoláknak tulajdonkép nagy létjogosultságuk sincsen. Ilyen kijelentésekért íme Magyarországon állásától fosztanak meg egy tanítót és a radosnai esperesi kerület tanítósága ölbeteszi karját, befogja a száját és hallgat. Mintha hipnotizálta volna őket az az Argay kir. s. tanfelügyelő, akit kiküldöttek, bizonyára, hogy a tanfelügyelőségből és a közigazgatási bizottságból kiinduló skandalum ne nagyon kürtöltessék szét az országban. Eszembe jut itt a szentírásból az a példa, hogy Jerichó és Jeruzsálem közt az utas latrok kezébe került, kik őt félholtan az út árkában hagyták. És a mellette elhaladó saját vérbeliéi (pap, lévita) rátekintvén, hidegen tovább haladtak. — A radosnai esperesi kerület tanítósága is a saját körükbe tartozó és állásától megfosztott, a bizonytalan jövőbe kitaszított Huszárikra rátekintvén, tovább haladtak. Ellentmondások. Minden kornak megvolt a maga jelszava. A jelené: a szabadság és a testvériség ! De soha annyi ellentmondás nem volt, mint napjaink e hathatós jelszavaiban. Soha annyi kétszinüség, alakoskodás, üzletszerű kisajátítás, célzatos elferdités nem nyomta rá bélyegét sem korra, sem jelszóra, mint a mi korunkra és jelszavaira. Voltak idök

; mikor legkevesebb volt a szabadság, de legalább e korok őszinték voltak s nem rejtették a gyengék megtévesztésére a szabadság leple alá az önkénykedö hatalmat, mely úr volt s parancsolt. Ma, midőn a képmutatás már külön iparággá van kifejlődve s rá demokrataféle pártok létérdeke van alpozva s az annyit deklamált szabadság helyett van: liberális szabadosság, demokrata önkénykedés, s emitt a képmutatás s mindezt a szabadság mázával befestve, árúcikként dobják a piactérre, lealacsonyított eszmei világba. Az üzlet kitünö, bizonyítja, hogy a zsidóság kiváló üzleti faja lobogtatja vásártéri lármával, a rikkancsok mosdatlan szájával a szabadságnak saját szellemében átgyúrt szabadossággá torzított „szabadság"-zászlót, mely azonban előtte nem ér többet egy hétköznapi reklámcédulánál. S mig ügynökeik a vásáros bódék kikiáltóiként eddig nem remélt szines jövőt festenek, élvezetes földi menyországot hirdetnek hiveik számára, addig a Buchingerek, Goldbergerek, Kuníik, Bokányik azon tanakodnak, hogy mit jelent e vállalat üzleti érdekük szempontjából. A régi rabszolgaság ellen való küzdelem véget ért s most kezdődik a modern rabszolgák felszabadítása. Vagy nem rabszolgák-e a gyárak szegény munkásai, akikre Nérói tirannizmussal nehezedik a demagóg demokrata vezéreknek a bizalmi-férfiak egész hivatalnok rajával körülvett önkénykedése ? ! Ha seregszemlére van szükség, hogy az üzleti szem gyakorlottságával mértékeljék a népvezérek, hogy mit jövedelmezhet még a „demokráciához" címzett néptömeg üzlet, felhajszolják az utcát s aki nem lohol előttük, nem hajtja nyakát igájuk alá, annak egy embervérbe gázoló tirannusnak a szivtelenségével törik le csekélyke családot fenntartó existenciáját a szabadság és testvériség nevében. Méregbe mártott tollakból táplálkozó sajtójuk s kopófalkaként szimatoló bizalmi férfiak hadából kiáradó terror s a keserű életküzdelemben legbiztosabban a leszereléshez vezető bojkottjaik megférnek az ö szabadság és testvériségük eszméjével. De nem ellentmondás nélkül. S igy lesz sajnálatos paródiává a szabadság eszméje, de bnbosszulója is a szocialista demokráciának. A szabadságot reklám céljaira használva s AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. — Jó étvágyat az ebédhez, májszter ur. Itthon van-e a Matyi? Matyi, mint a villám, fölugrott s az ajtóban termett. — Temetőbe megyünk sirt ásni, Miska bácsi ? — kérdezte nagy öröm kitöréssel. „A Miska bácsija" legkevesebb tizenöt évvel fiatalabb volt, mint ő. Minden felnőtt férfit bácsinak és minden felnőtt nőt, még ha leány volt is, néninek nevezett. — Oda biz', Matyi. A kódis Bindinek csinálunk házat. Hadd legyen annak is végre-valahára tulajdon hajléka, — elméskedett a sirásó. Ezek után az agg Mátyás magára maradt, egyedül ült szerény ebédjéhez. Matyi zsebében vitt magával pár burgonyát. Soha nagyobb öröme nem volt, mint mikor Kancsi Miska magával vitte sirt ásni. Alig fejezte be ebédjét Mátyás mester, meglátogatta a községbiró, koporsó csináltatás végett. A község koldusa volt az elhunyt Bindi, tehát a községnek kellett az eltemetetésről is gondoskodni. Megalkudtak s Mátyás azonnal munkához fogott. Lassacskán forgott már reszkető kezében a szerszám. Sőt szédülni kezdett s a gyalu kihullott kezéből. Nyögve, sóhajtva hajolt le érte s alig vette kezébe, ismét leejtette. S amint harmadszor is kihullott kezéből, pár pillanatra némi rémület vett rajta erőt. Édesapja jutott eszébe, akivel szintén igy történt egy napon s negyed napra már vitték a temetőbe. Izenet biz' ez a másvilágból, hogy készüljön a nagy útra! Abba hagyta egyelőre a munkát, elballagott a községházára, visszamondani a koporsó készítést. Csak a magáét tudja valahogy összeszegezni. Befordult útközben a jegyző úrhoz is a Matyi ügyében, aki pár nap múlva a most elhunyt koldus Bindi örökébe lép, lesz helyette a községnek „koldus Matyija." A jegyző megnyugtatta az aggot, hogy tőle telhetőleg a lehető legjobban elintézi a fia ügyét. Ha csakugyan ugy történne, hogy elszólítaná Mátyást az Ur, az öreg Mihóknéhoz adatja kosztba és kvártélyba. Hűségesen elgondozza az. Onnét a tisztelendő úrhoz botorkált el Mátyás. Meggyónt s megáldozott, teljesen a nagy útra készen indult lakására. S otthon még nagy dolog várt reá, be kellett fejezni a koldus Bindinek elkezdett koporsót — maga számára. Késő éjjelig eltartott a munkája. Matyi nem tudott elaludni, ide-oda forgolódott a szalmazsákon. Nem a zaj miatt kerülte az álom, hanem édesapja nem ért rá még elmondani előtte az imádságot, mint már negyven és egynéhány éve minden estén. — Édesapám, imádkozzunk már; — unszolta az öreget. — Mindjárt fiam, csak egy kicsit türelemmel 1 — Bindi bácsinak csinálja, édesapám, azt a koporsót ? — Nem annak, fiam. Magamé lesz ez. MegMatyi. Irta: Csite Károly. Matyi, a félkegyelmű öreg gyermek, a gyalupad végénél ült, a szoba földjén, mely helyiség egyúttal konyhául és asztalosmühelyül is szolgált. Kis hulladék fadarabokat rakosgatott keresztben, négyszögalakban egymásfölé. Kutat épített, mint ahogy kis gyermekek játszani szoktak. Édesapja, a görnyedt Mátyás mester az alatt az ebédet készítette, mely egy kis bögre rántott levesből s ugyanannyi főtt burgonyából állott. Ide-oda tipródása közben csizmája orra hozzáütődött Matyi magasra épített kútjához s összeomlott az egész építmény. Nosza keserves sírásra fakadt a már őszbe csavarodott öreg gyermek. Csupasz, ezernyi ránctól torzult arcán mogyorónyi könnycseppek gurultak végig: — Miért döntötte el, édes apám, az én kutamat?! Csinálja meg most maga!... — Ugy, ugy, mindjárt neki fogok, csak várj! Egyéb dolgom nincs! — szólt mély bánattal az agg. — Ugy-e, most nem akarja megcsinálni ?! De eltudta rontani... — folyt Matyiből a panasz, mint a csergedező patak vize. S nem fogyott volna ki a panaszból, sem a sírásból, egész nap-estig, ha Kancsi Miska, a sirásó, be nem szól hozzájuk : — Jó étvágyat az ebédhez, májszter ur. Itthon van-e a Matyi? Matyi, mint a villám, fölugrott s az ajtóban termett. — Temetőbe megyünk sirt ásni, Miska bácsi ? — kérdezte nagy öröm kitöréssel. „A Miska bácsija" legkevesebb tizenöt évvel fiatalabb volt, mint ő. Minden felnőtt férfit bácsinak és minden felnőtt nőt, még ha leány volt is, néninek nevezett. — Oda biz', Matyi. A kódis Bindinek csinálunk házat. Hadd legyen annak is végre-valahára tulajdon hajléka, — elméskedett a sirásó. Ezek után az agg Mátyás magára maradt, egyedül ült szerény ebédjéhez. Matyi zsebében vitt magával pár burgonyát. Soha nagyobb öröme nem volt, mint mikor Kancsi Miska magával vitte sirt ásni. Alig fejezte be ebédjét Mátyás mester, meglátogatta a községbiró, koporsó csináltatás végett. A község koldusa volt az elhunyt Bindi, tehát a községnek kellett az eltemetetésről is gondoskodni. Megalkudtak s Mátyás azonnal munkához fogott. Lassacskán forgott már reszkető kezében a szerszám. Sőt szédülni kezdett s a gyalu kihullott kezéből. Nyögve, sóhajtva hajolt le érte s alig vette kezébe, ismét leejtette. S amint harmadszor is kihullott kezéből, pár pillanatra némi rémület vett rajta erőt. Édesapja jutott eszébe, akivel szintén igy történt egy napon s negyed napra már vitték a temetőbe. Izenet biz' ez a másvilágból, hogy készüljön a nagy útra! Abba hagyta egyelőre a munkát, elballagott a községházára, visszamondani a koporsó készítést. Csak a magáét tudja valahogy összeszegezni. Befordult útközben a jegyző úrhoz is a Matyi ügyében, aki pár nap múlva a most elhunyt koldus Bindi örökébe lép, lesz helyette a községnek „koldus Matyija." A jegyző megnyugtatta az aggot, hogy tőle telhetőleg a lehető legjobban elintézi a fia ügyét. Ha csakugyan ugy történne, hogy elszólítaná Mátyást az Ur, az öreg Mihóknéhoz adatja kosztba és kvártélyba. Hűségesen elgondozza az. Onnét a tisztelendő úrhoz botorkált el Mátyás. Meggyónt s megáldozott, teljesen a nagy útra készen indult lakására. S otthon még nagy dolog várt reá, be kellett fejezni a koldus Bindinek elkezdett koporsót — maga számára. Késő éjjelig eltartott a munkája. Matyi nem tudott elaludni, ide-oda forgolódott a szalmazsákon. Nem a zaj miatt kerülte az álom, hanem édesapja nem ért rá még elmondani előtte az imádságot, mint már negyven és egynéhány éve minden estén. — Édesapám, imádkozzunk már; — unszolta az öreget. — Mindjárt fiam, csak egy kicsit türelemmel 1 — Bindi bácsinak csinálja, édesapám, azt a koporsót ? — Nem annak, fiam. Magamé lesz ez. Meg-