ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-05-05 / 19. szám

elhunytat, mert mielőtt megkezdte volna a jósnő hókusz-pókuszait, az Isten akarata és ereje folytán megjelent Sámuel és előre megmondta Saul halálát. Lázár babonák közé sorolja azt is, hogy a katholikus egyház Salamon király csodaszép „Énekek éneké"-t Krisztusnak egyházához való viszonyára allegorizálja. Szerinte az „Énekek éneke gyönyörűen buja, szerelmes vágyban pihegő Minnelied." Igaza van. Salamon talán a Fáraó leányához, vagy valamelyik jegyeséhez intézte ezt a színekben, keleti fantáziában káprázatos költeményt. De a bujaság harsonája nem akart lenni. Aki ismeri a régi keleti nép nyelvét, szóképeit, az nem látja betű szerint való értelemben, sem erotikus költeménynek. Salamon saját korának nyelvén irta meg az Énekek énekét. S az egyház az evangéliumok és szent Pál levelei nyomán, mikor Krisztusról és az ö jegyeséről olvasott, érezte, hogy ennek a meleg szeretetnek profetikus allegóriája ott reng, ott cseng az Énekek éneké-nek bűvösen szerelmes sorai között. Itt nem babonáról, nem erőltetett ráalkalmazásról van szó, csak fölfedezéséről és fellebbentéséről az Isten terveire vetett titokzatos fátyolnak. Talán messzire esik kissé Bali kötele az Énekek éneké-tői, de nem én, hanem Lázár Leó hozta ezeket egy kategóriába. Hajlandó az illető babonásnak látszani, hajlandó a babona szálait az emberek gondolkozásmódjába beszőni csak azért, hogy belopja az emberek lelkébe azt a gondolatot, mintha a szentírás, az egyház története szintén nem volna egyéb, mint jól kieszelt babonáknak töméntelen halmaza. Hála Istennek nem lehet sem a történelemnek, se az élet valóságának igazságait a babonák nívójára rántani. A babona megmarad a maga piedesztálján a gyönge idegzetű és korlátolt műveltségű emberek agybántalmának. Hogy Lázár Leó és hasonló ivású köre mennyire tartozik a babonások közé, azt ők tudják. De mi is nagyon jól tudjuk, hogy kik azok, akik a babonát terjesztik és kik azok, akik a XX. században feljajdulnak azért, mivel egy érett eszű ügyész megtiltja, hogy jól jövedelmező kötél-fétisekkel terheljük a babonás emberek lelkét és jó néhány koronával könnyítsék a szerencse nevében a talán éhező emberek zsebét. Ideje volna már, ha az ellentábor farizeusai kezdenék kivetni maguk közül a sötétség régi kovászát és saját maguk ellen kezdenék meg az agyoncsépelt szóharcot: „le a sötétséggel, le a babonával!" Dp PoPubszky Géza> Tolsztoj. A jasnaja-poljanai próféta és az élet renaissaneeja. Irta: Marosvölgyi Elemér. III. Támadja a militarizmust (katonai kötelesség, 1896), amely szerinte nem egyéb, mint a kárhoztatandó rabszolgaság modern formája, amelynek látszólagos célja az volna, hogy megvédelmezze a polgárság jogait, tulajdonképen pedig arra való, hogy segédkezet nyújtson az államnak a polgárok kizsákmányolására, kiszipolyázására. Bántja őt az állami adó, mint amely tisztán a szegények jóléte ellen irányuló vakmerő merénylet. Nos és végül a tudománynak se kegyelmez: pereat! Szerinte a tudósoknak : egyedüli vágyuk, hogy a tudás és tudományosság örve alatt meggazdagodjanak s hogy igy „a nép zsírján kényelmes életet éljenek". Néha-néha úgy felháborodik, Hogy nem tudja visszafojtani feltörekvő szenvedélye hangját: „Gondoljátok csak meg — mondja az arisztokratáknak — mi a ti életetek és mi a szegény embereknek, ezeknek a dolgozó millióknak az élete. Mindaz, ami a ti életeteket alkotja, ami szobáitokban, házaitokban, nagyszerű városaitokban és pompás palotáitokban van, a ti őrült tékozlástok, mind az ő munkájuknak a gyümölcse. És ők ezt tudják. Tudják, hogy parkjaitok, automobiljaitok, palotáitok, cukraitok, ruháitok mind az az ostoba és hiú dolog, amit ti tudománynak és művészetnek hívtok, az ö nővéreik és fivéreik életét jelenti. Ok tizmilliókat alkotnak és ti csak néhány ezren vagytok. És mit csinálnak ők? Ahelyett, hogy elpusztítanának titeket, mint egy haszontalan és mérges viperát, ők várnak; várják azt az órát, amikor belátjátok bűnötöket..." („Az álom.") S mi ez a bün ? Raífinált vágyaiknak kielégítése! Ez a cél s milliók nyomora s élete az eszköz. „Oly szentnek és sérthetetlennek, oly magasztosnak és nélkülözhetetlennek tartjuk — irja tovább — a mai kultúrát, hogy égbekiáltó bűnöktől sem riadnak vissza, mikor ezen kultúrának fönntar- I tásáról és továbbfejlesztéséről van szó. Hogy meg legyenek vasutaink, telegráf- és telefondrótjaink, Röntgensugaraink, klinikáink, kiállításaink és kényelmünket szolgáló ezer iparcikkünk: emberhekatombákat is szívesen rendezünk. A régi jogászok azt mondották: fiat justitia, pereat mundus. Nekünk ez a jelszavunk: fiat justitia, pereat cultura." Mert azt már. mégsem tűrhetjük tovább, hogy ezentúl is ezer és ezer nő pusztuljon el pokolhoz hasonló fonógyárakban, készitvén finom selyem és bársonykelméket elpuhult uri dámák számára. Vérzik az ember szive, mikor olvassa; hogy miként sülyed a legtöbb munkásleány egyre mélyebb és mélyebb nyomorba; miként szállítja a legtöbb munkásasszony gyermekét — mihelyt megszületett — azonnal a lelencházba, hogy helyét a gyárban más valaki el ne foglalja s igy keresetétől el ne essék s a végnélküli nyomornak ezernyi más kritériumának láttára önkéntelenül is fel kell kiáltania az embernek, hogy pereat, hát a cultura. hogyha az csak a bűn, a nyomorúság árán tartható fönn ! Mert „nagyszerű dolog" — irja folytatólagosan az „Álomban" — „a villanyvilágítás, telefon, a kiállítás és Árkádiának összes parkjai, koncertekkel és szinielőadással egyetemben, a szivar, a gyufa, a nadrágtartó és a motoroskocsi: ámde pusztuljon mindez, sőt nemcsak ez, hanem a vasutaink is és világnak minden csecsebecséje és finom kelméje, hogyha mindennek előállításához szükséges, hogy az emberiségnek 99 %-a rabszolgaságban sínylődjék, ezer és ezer ember elpusztuljon". Inkább nélkülözzük a villanyvilágítást, de ne kockáztassuk miatta oly sok ember életét, ne veszélyeztessük jólétét, ne ássuk alá egészségét: mert ehhez nincs jogunk! Hasonló erővel támadja, gúnnyal ostromolja az orthodox egyházat („Evangelium" (1881); „Élet"; „Isten országa ti bennetek vagyon" 1895), mint a képmutatás melegágyát, amelyet nem lehet eléggé megbélyegezni; mert csaláson alapszik s a nép butítására törekszik. Mint olyat („Kereszténység és Hazafiság 1895), amely szövetséket köt az állammal, hogy leigázza, hogy jármába hajtsa a szerencsétlen embereket, hogy dogmáival útját állja, illetőleg egyszerűen megakadályozza az emberi szellem kifejlődését . . . Mivel azonban igaznak tartja a kereszténységet azért, hogy eljárását némiképen megokadatolja, azt mondja, hogy a mostani kereszténység megmásította Krisztus eredeti tanítását; a sok emberi toldás s hazugság teljesen kivetkőztette eredeti mivoltából. Hogy ezt bebizonyíthassa, lázasan kutat az eredeti krisztusi tan után. Gyónásában maga irja le, hogy. miképen oldotta meg a problémát. „Észrevettem, — úgymond — hogy csak akkor élek, ha Istenben hiszek. Csak az kell, hogy Istenre gondoljak s föléledek, csak az kell, hogy benne higyjek, hogy róla elfeledkezzem és meghalok. Mit jelent ez a föléledés és megmerevedés? . . . Akkor van csak valóságos életem, ha Őt érzem és keresem. Nos, mit keresem tovább ? kiáltott föl egy hang bennem, hiszen itt van Ő. Ö az, ami nélkül nem élhet az ember. Istent ismerni és élni egy és ugyanaz. Isten az élet. De nem egyedül találom én magamban a Végtelennek tudatát, amidőn egynek érzem magam Istennel, úgy, hogy ö az életem lesz, hanem még vágyódást és törekvést is találok ott kivüle a jó, a boldogság után. Ez a sóvárgás és törekvés teszi az én egyéniségem lényegét és ez az, amit Istennek nevezünk." De ez a vágyódás és törekvés a boldogság után voltakép csak megnyilvánulása az Isten igazi lényegének: a szeretetnek s ez voltakép az Isten. A szeretet tehát az egyetlen valóság, minden más csak látszat. A szeretet az Isten, de nem mint külön személy, hanem az egyes lényekben öltve konkrét alakot, alakokat, melyekben mint az egyetemes (!) jólét után való törekvés nyilvánul s törvénye: az alsóbb érdek alávetése a magasabb célnak. Ezen istenfogalommal- szorosan öszekapcsolódnak Tolsztoj etikai nézetei. Az embernek az a célja, hogy mások jóléteért munkálkodjék. „Vessük el az önző egyéni életet, ne a magunk érdekét hajhásszuk — irja — hanem a közért munkálkodjunk." A mások érdekében történő munkának azonban az önmegtagadásból kell táplálkoznia, töltekeznie: erre pedig csak a szeretet képesít. Ezt a szeretetet kell tehát magunkban fokoznunk, úgy, hogy az emberek benne mintegy újjászülessenek s ha ez bekövetkezett, akkor megvalósul, létre jön az „Isten országa itt a földön". (V. ö. „Isten országa ti bennetek vagyon." A szeretetet állítja azután az élet minden jelenségének a középpontjába, ennek a szempontjából határozza meg viszonyát velünk szemben. Könnyen érthető most már, hogy miért mondja Tolsztoj, hogy a mai áldatlan állapotoknak is épen az az oka, hogy emberek oly sokat hallottak állítólagos jogaikról, melyeknek nevében s oltalma alatt még a legdurvább erőszakoskodásoktól sem riadtak vissza. Épen azért, ha megakarjuk szüntetni a mai áldatlan állapotokat, ha békét akarunk teremteni, akkor tegyük a szeretetet a jog helyébe s ezt ismerjük el cselekedeteink zsinórmértékének. S akkor létrejön a béke, megszűnik a baj s létrejön a jövő paradicsoma, a szabadság, szeretet, egyenlőség eszméire épített társasélet, amelyben a kommunizmus játsza majd a főszerepet, amely társaséletnek embere „nem ül majd otthon, hanem dolgozik az erdőben, a szántóföldön, láthatja a nap fényét, a földet, az eget és állatokat; nem fog azon tűnődni, mit is tegyen, hogy emésztését megkönnyítse, hanem háromszor is éhes lesz napjában; nem fog henteregni a lágy vánkosokon s gondolkodni azon, mii^t szabaduljon meg álmatlanságától ; lesznek gyermekei, velük él majd ; nem külső kényszerítő okok, törvények igazgatják, hanem a szeretet vezeti: szabad vagyonközösséggel munkálkodik Övéivel s idegenekkel s ami a fődolog — mindent kedvvel tesz. Bizonyára boldogabb lesz, mint a mai kultur-ember!" Érdekes Utópia! Költői fantázia, az nem hiányzik belőle, de a valóság iránti érzéknek még a nyoma sincs benne. HÍREK. Karcolat. Május elsejéről és másról. Oh légy ezerszer üdvözölve szép Május, te, aki az ujhodás hónapja vagy! Csillagokból szeretnék koszorút fonni és azzal övezni csodálatos és virágdús homlokodat. Pardon! Azt hittem, hogy én vagyok az ünnepi szónok, akit a jobboldal is, meg a baloldal is megéljenez. Pedig hát az ördögbe vagyok én ünnepi szónok! Hányan, de hányan várták a jöttét és hányan, de hányan rettegték közeledtét a rügyfakasztó május elsejének. Mindazok szivrepesve várták, akiknek minden első és utolsónak is beillik. Van, volt és nincs. Ez már olyan fátum, amelyen még hetvenhétezerhétszázhetvenhét vénasszony és kuruzsló se segíthet. A hivatalnokok, ahogy a véres verejtékkel megdolgozott hónapi fizetésüket megkapják, azt se tudják, a házi úrnak, a szabónak, a sujszternak, vagy a szatócsnak fizessék-e ki a hónapi gázsit. Legokosabban tette az egyszeri fiatal úr, aki az istenverte mellesleg nős is volt; amidőn elsején megkapta a fizetését, a pénzt szépen kirakosgatta az asztalra és számlálta: 5 forint a mészárosnak, 10 forint a szabónak, mert ha nem fizet, nem lesz új ruha; a házi úr se kutya ám ! Az csak ijesztő egy mumus, akivel a kis gyerekeket ijesztgetik és ha nem fizeti 'ki a 30 forint házbért, Uram bocsa', kimehet a szigetbe nyaralni. Tehát annak is 30 forint. A péknek egész havi süteményekért csekély 4 forint; a sujszternek is 5 frt. Aztán a fűszeres se ad ingyenben, annak is kell 15 forint. És amint igy számlálgatja, kitűnik, hogy a 60 forintnak fuccs. Még szerencse, hogy 20 forint volt diferenciában. Fogta tehát az egyszeri úr, összesöpörte a kirakosgatott garasokat és szépen zsebrevágta. És kikalkulálta magában, nehogy az adósok egymással összevesszenek, hát egyiknek se fog most fizetni. Akik pedig nem várták repesve a május elsejét, hát azok pedig a sorstól keményen üldözött lakók (értsd rabszolgák), akiknek muszáj kiköltözködni a lakásból. Szörnyen hangos az utca, fertelmesen nyikorgó társzekerek tele ágyi ruhákkal, bútorokkal döcögnek a rossz kövezeten. Utánuk kullognak a gyerekek, mindegyik cókmókkal megrakva. Az asszonynénémék fazekakat, meszelőt s több effajta háziasszonyi tisztséghez tartozó eszközöket hurcolnak. Azt hinné az ember, népvándorlás van folyamatban. Egynéhány hentes sátránál látni csak májfát. Mint minden régi szép és ártatlan népszokás, ez is kimegy a divatból. Kiüldözi szegénykét a módi. Kora reggeli órákban vig muzsikaszó ébreszti fel a későn kelőket. Jó magam is azt hittem először, tán képviselőválasztás lesz; mert az is a zenészegyesület kebeléhez tartozik. Lám ! Nálunk úgylátszik meghalt az „öntudatos" céh. Nem piroslik a levegőégen semmi vérpiros trikolór, nem hangzik az utcákon Marseille.