ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-04-21 / 17. szám

XVII. évfolyam. Esztergom, 1912. április 21. 17. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szarn ara 1H fillér. Esztergom, 1912. április 20. — A politikai vállalkozók. Napról-napra jobban kell hinnünk, hogy nincs a világon annyira lehetetlen terv, vagy veszett munka, amely rá ne találna a maga emberére. Hiszen régi gúnyos szólásmód: „Minisztert keresnek a Kossuth Lajos utcában. Nem tanácsos ott cilinderben sétálni." Egészen ennyire sohasem voltunk még a miniszteri tisztséggel, sőt még a miniszterelnökséggel sem. mert jól láthatja, aki látni akarja, hogy vannak olyan grófok és neves politikusok, akik a megoldhatatlan helyzetet is kiindulási pontnak tartják. Khuen már harmadszor vállalt kormányt ezen országban és semmi mást nem végzett, minthogy „jött és ment". Kétszer nagyon gyors egymásutánban csinálta meg ezen két ellentétes mozgást, egyszer azonban uralkodó pártot csinált s önmaga is sokáig uralkodott, még sem volt \inás eredménye kormányzásának, minthogy távozott, vagyis bukott. Sokan már búcsúznak tőle s azt hiszik, hogy a ténykedő politikusok közül letűnt. Helyesebbnek tartjuk azonban azt a felfogást, amely azt tartja, hogy Khuen még mindig Bécsnek rendelkezési állományába van helyezve és semmi más nem kell ahhoz, hogy újra feltűnjék, minthogy előadja magát a mostanihoz hasonló lehetetlen helyzet, amikor mást nem kell a miniszterelnöknek produkálnia, mint léteznie és ezen létezés által azt a látszatot keltenie, mintha a magj-ar alkotmányosság valamivel több volna, mint néma, mozdulatlan halott s mintha a felelős minisztérium felelne is valamiért. Khuen azonban improduktiv szereplései dacára is jóval előtte áll Lukács Lászlónak, mert mig Khuen Héderváry többszörösen megbukott miniszterelnök, addig Lukács mindig csak a jelöltségnél marad, sőt e pályáján is több rendbéli, különböző értékű és súlyú bukásokat képes felmutatni. Különben ha tárgyilagosan nézzük az eseményeket, mindinkább el kell ismernünk, hogy a miniszterelnök, mint személy, mindig arányban áll az ellenzék vezérével. Egy Justh Gyulának a higAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA, Gödör Józsi megtérése. Irta: Csite Károly. Mári asszony kikisérte urát egész az utcaajtóig. Menet közben s az utcaajtóban is folyton oktatta emberét: — Csak vigyázzon apjuk, hogy jól megmérje a boltos a kukoricát. Ötven kilónál már érzékenyen megcsalhatják az embert. Aztán azt is megnézze, hogy ne legyen apró szemű a kukorica . . . — Ne tanits már annyit no, nem vagyok kiskorú. Ne félj, nem tud megcsalni engem senki teremtett lelke; — szólt ingerült hangon Gödör Józsi s megindult a piac felé. Büszkén rakta előre fényesre kisuvickolt csizmáit. — A sok jött-ment városbeli nép tükörnek is használhatná az én lábbelimet! — szokta gőgösen mondani a lakosainak. Mert háziúr ám ő, úgy nézzen rá minden ember fia. A foglalkozása ugyan napszámoskodás, mint a két lakosáé. És a háza is, mint aféle ősi kis kunyhó, el akar a földbe sülyedni. De azért mégis háziúr ő. S külömbnek, szebbnek látja a maga kis viskóját, mint bent a piac körül a nagy emeletes házakat. No de térjünk vissza a fényes csizmákhoz, Felelős szerkesztő: ROLKÓ BÉLA. gadtabb időkben még Héderváry is megfelelt, mióta azonban az utcáknak ura lett Justh és kitűzte a demokrata lobogót, már Bécsben is másképen' taksálják — nem tudom, lejebbet, vagy feljebbet jelent-e? — és Lukácsot szegezik a mellének. S itt lesz nyilvánvalóvá a kuruckodó Justhék titka, mert végre is köztudomásúvá kell lennie, hogy a titkos értekezleteken, mennyire taksálták a magyar hazát és a szabadságot ? !! Kaján. Zabolátlan támadások. Irta: Dr. Kőrösy László. A milyen jól esett az egyházi férfiak részéről megjelent nemes hangú védelem olvasása, épen olyan jól esik most neheztelő lelkemnek, a ki harmincöt év óta hirlapiró vagyok, a világiak részéről is fölszólalnom néhány zabolátlan ujságiró igazságtalan vádjai ellen. Valóban nem szabad tovább megvető hallgatással válaszolnunk arra a sok galádságra, a milyen még sohasem zúdult a mi szelidlelkü, jószivü föpásztorunkra. Hadd legyen már egyszer vége az áldatlan meghurcolásnak. Méltán kérdezhetjük a kövező társaságtól: Quousque tendem abutere pacientia nostra ? Emlékezzünk csak vissza arra az országvilágra szóló sajtóbotrányra, mely nemrégiben elsőrendű államférfiakat állított pellengérre a legcudarabb vádakkal. A szégyenletes röpirat cime Panama volt. De a beugratott ujságiró lett a Panama áldozata. Megsemmisült. A ravasz adatokkal és hamis besúgásokkal rendelkező és pénzelő titkos automaták, a szabadköamiket mi szegény jámbor népek Gödör Józsi szerint tükörnek használhatnánk. S amik különben dicsérik gazdájuk tisztaságszeretetét, de még jobban dicsérik a megtisztogatóját s kifényesitöjét. Mert azt tudni kell, hogy azért oly fényesek s ragyogók a Gödör Józsi csizmái, mert mindig a felesége, Mári asszony pucolja ki őket, még pedig parancsból. Ha Gödör Józsinak magának kellene azt megtenni, akkor aligha használhatnánk tükörnek, de még Gödör Józsi sem sodorhatná meg abba nézve a nagy harcsa bajuszát. De ha valakinek szembetűnik a Gödör Józsi csizmája, annak még inkább nem kerüli el figyelmét a kalapja. Pedig az is csak olyan egyszerű, kopott olcsó jószág, mint más szegény halandóé. Ennél nem is a fényesség ötlik szembe, hanem hogy mikép van a fején? Elől mintha felütötték volna, jobb oldalról pedig mintha megbökték volna. Kalapjának ez a félszeg állása mindenkinek feltűnik, aki csak elmegy mellette, de még inkább az ötlik szembe, hogy az a büszke kalap (Nem is tudom a kalap büszke-e vagy a gazdája?) senki emberfia előtt nem emelődik le. Mintha csak fejéhez ragadt volna. Ha akad olyan jámbor ismerőse, ki köszön neki (igaz, hogy lakóin kivül más nem igen akad a büszkesége miatt) akkor is csak úgy fogadja a köszöntést, hogy mutató ujjával a kalapja felé bök. Már mint mondám, befelé vette útját s fényes csizmáját kevélyen kopogtatta az aszfalthoz. És akkor történt vele a Fő-utcán az a nagy eset, Kéziratok a szerkesztőség, előfizetések a kiadóhivatal cimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könj vkereskedésében. művesek penészes barlangjaiból, most is áskálódnak alattomos utakon. Akkor a politika vezérférfiait támadták. Ma az ország hercegprímását támadják. A milyen csodálatos a mi parlamenti szerencsétlen házszabályunk, épen olyan tökéletlen ma sajtótörvényünk is. Mindakettövel épen az ország becsületének kárára lehet bántatlanul visszaélni.' Szomorú látványok Lengyelország utolsó évtizedeire emlékeztető események zajlanak le előttünk. A mai féktelen politikusok és zabolátlan ujságirók nem okokkal, hanem botokkal dolgoznak. És: inter duos litigantes tertius gaudet. De vájjon „kik ők és merre van hazájuk"? kérdezhetjük Vörösmartyval. Mert igaz magyar nem rombolja .hazáját és annak szent békéjét. Mai sajtónk egyes veszedelmes üzletü szókufárjai a féktelenség titkos betyárjai, a kik hajdan nyilvános aszfaltbetyárok voltak. A szókimondó asszonyság tipusa még elfogadhatóbb, mint a felelöségtelen szószátyárok szabadossága. Deák Ferenc mondotta, hogy sajtótörvényünknek csak ez az egyetlenegy paragraphusa legyen: — „Nem szabad hazudni!" Kossuth Lajos pedig 1848. jul. 21-én nyilatkoztatta ki az országgyűlésen: — „Törpülj ön el a minoritás, mely igy violentálni akarja a dolgokat!" Mióta Justék a Buchmannokkal szövetkeztek azóta Kossuth Lajos elvei is lomtárba kerültek. Deák Ferenc aranyigéi sem váltak törvénnyé. „Pályatévesztett" azonban az a hirhogy a fiatal szolgabiró úr mellette elmenet igy köszönt: — Alázatos szolgája, jó napot kívánok Józsi bátyám! A köszöntés tulajdonkép a széles utca túlsó során haladó, ősz Kopácsi József ügyvédnek szólt. Gödör Józsi azonban azt nem látta. Szentül meg volt arról győződve, hogy a köszöntés neki szólt. S ezért most nagy boldogságában kivételesen még kalapját is megemelinté egy kicsit s igy fogadta a köszöntést: — Adj' Isten jó napot! Viszont ezt a szórakozott szolgabiró nem hallotta meg. Különben amily goromba ember, összeszidta volna Gödör Józsit, aki most ezen nagy hiúságon alapuló boldogságában nem is ment a boltba kukoricát venni, hanem visszafordult. Hadd tudja meg az asszony is minél előbb ezt a nagy eseményt. Futva ment egész hazáig. — Mi baj! ? — ijedt meg Mári asszony, amint oly nagy sebbel-lobbal belépett a szobába. — Nem baj, hanem öröm, boldogság és dicsőség hirét hozom asszony. Ugy tudd meg ki vagyok én, hogy éppen most köszönt nekem a tekintetes szolgabiró úr. Még pedig oly alázatosan, akárcsak a vicispánnak. — Jézusom! — csapta össze boldogan tenyerét Mári asszony. — Aztán hogyan lehet az?! — Hogyan! . . . Nem érted te azt. Hogyan is értenéd ? Asszony a neved: tudatlan vagy. De ő úr, okos ember: föl tudja fogni, ki vagyok én ?