ESZTERGOM XV. évfolyam 1910

1910-02-13 / 7. szám

érdekében áll azokat nemcsak felbontani, hanem el is olvasni. Hogy hát miért, ha másért nem, hogy tudja meg az a pap is, mely eszme, szellem, irányban vezettetik a tanitó, hogy felügyeletét abban az irányban is kiegészithesse. Mert az én megingathatlan meggyőződésem az, hogy annak a felügyelőnek akár fő, akár segéd, akár ker. tanfelügyelő, avagy iskola-igazgató legyen, nemcsak tájékozódva kell- lennie mindarról, ami a tanítót működésében vezeti, hanem azt tudnia és ahhoz értenie is kell és hogy ennek megfelelhessen, nemcsak olvasnia, hanem tanulnia is kell, mert máskülönben a munkát igazán elbírálni elsősorban nem képes és mint ilyen nem lehet illetékes tekintély.' De mivel úgy a ker. tanfelügyelő, valamint a plébános sokszor bizony nagy elfoglaltságánál fogva nem képes, hogy magát arra képesíthesse, oly egyén köré kell időnként gyülekezni, aki a kellő ismereteket, tájékozásokat minden oldalról megszerezte s tudásával azt meg tudja osztani. Azt gondolom, ennyi elég állitásom igazolására. Ami az elfoglaltság és költségek kérdését illeti, hát kérem szeretettel, aminthogy el lehet menni lelki-gyakorlatokra, azonképpen el lehet menni egy-két napra terjedő tanfolyamokra. Az azonban mindig igaz marad, hogy a multakban élőket nagy szemrehányás illetheti azért, hogy a népiskolai közigazgatásról való kioktatásról nagyon gyengén gondoskodtak, a pénzbeli kérdés megoldásáról pedig akként: fizesse a templom pénztára ! Jó, jó, ha van a templomnak pénze, sehova jobb helyre nem teheti, mint az iskolai szükségletek fedezésére, mert hiszen a faranciaországi állapotokat tekintve, az iskolák valóban a templomok alapkövei. De kérem szeretettel, hogyan fedezze a szükségletet az a templom, amelynek gyertyára is alig jut! ? Alig jut s mégis nap-nap után igénybe veszik bizony szokszor nagyon is szerény perselygyüjtését. A kerületi tanfelügyelőknek hatáskörükből kifolyólag felmerült költségeik fedezetéről egy központi alap létesítésével kellene gondoskodni. Ez is egy eszme és egy cseppet sem kivihetetlen s amelyről más helyen szólok, de hogy igy nem maradhat és sok helyütt a templom-pénztárra szegénységénél fogva bénitólag hat, az bizonyos. Ami már most a klerikusok kioktatását illeti, arra nézve megjegyzem, hogy előzőleg is tudtam, hogy azok sok oldalról talán túlterhelőleg vannak igénybe véve és talán a közigazgatást is némileg érintő pedagógiai oktatásban is részesülnek. Engedelmet kérek azonban ez nem elég. Nem elég pedig a már fentebb elmondott indokokból sem, nem elég pedig azért sem, mert az életbe kikerült levitának a népiskola kérdéseivel sok tekintetben tisztában kell lennie és önálló mozgásra is képesnek. Nem azt mondottam és mondom, hogy a feldolgozandó anyagot emlézzék, hanem azt, hogy a kioktatással megbízott, a közigazgatás gerincére vonatkozólag érdekes, megkapó előadásokban részesüljenek. Ez az eljárás legkevésbbé sem lehet fárasztó vagy untató abban a korban, mikor meglehetősen, sőt teljesen érett emberekről van szó. Az az előadó — és ezt minden tekintetben feltételezni kell — nem szárazon, akademice szorosan véve osztályozást maga után vonó tantárgyilag fogja előadni tárgyát, hanem közvetlenséggel párosult előadással, amelynek mérvéhez képest öleli fel az iskola lényegének, rendeltetésének, különféle jellegének, ellátásának, fenntartásának, felügyeletének és az ezeket biztosító törvényes rendelkezéseinek ismeretkörét. Amiket mondjuk 10—12 órán lehet tárgyalni és legkevésbbé sem okoz túlterhelést s ami miatt az amúgy is — részemről elégnek tartott — négy évfolyamot ötre emelni szükségtelen, sőt amit veszélyesnek is tartanék, mert még kevesebben jelentkeznének az egyébként is hiányban szenvedő papi pályára. A fent elmondottakban talán sikerült a nagy érdemű reflektálót meggyőznöm álláspontom igazságáról és javaslatom helyességéről. Ha nem, keresztényi szeretettel kérem, béke velünk. De azért a jelen sorok utján is kérem az illetékes tényezőket, hogy a felvetett és nagyon is aktuális eszmét ne csak akceptálják, hanem effektuálják is, mert hát a veszélyeztetett kath. népoktatásügy parancsolólag megköveteli, hogy tanulmányi és közigazgatási szempontból fokozatosabban foglalkozzunk, nehogy mint egyes törekvésekből kitetszik, saját hibáink, könnyelműségünk, közömbösségünk miatt az árt feltartóztatni ne tudjuk. Ami végezetül központi cikkezőnek ama javaslatát illeti, hogy az egyházmegyei közlöny fejlesztessék iskolai oktató közlönnyé, nem fogadhatom el. Az egyházmegyei körlevél nem lehet egyéb, mint a főpásztornak rendeleti közlönye, mely foglalhat magában különféle és időszerű utasításokat is, de hogy esetleg polemikus közlönnyé váljék, az ellenkezik a körlevél szellemével, ellenkezik rendeltetésével, mert abban csak parancs és utasítás foglaltathatik.* Azután is én szerintem az iskolai közigazgatás kioktatásáról a szakközlönyök csakis ujabb szabályzatokkal, statútumokkal karöltve foglalkoznak és pedig rendeletileg, de soha sem ismételik mindazt, amit tudni kell! s amiért én a tanfolyamok megtartását és a klerikusok általam javasolt módon való kioktatását szükségesnek tartom. Bertalan Vince. — A franeia kultúrharc. A francia viszonyok most már eléggé tisztázódnak, senki sem eshet tévedésbe. A kormánynak és a parlamentáris többségnek a célja Viviani szerint az, hogy „kioltsa az ég világosságát", hogy a francia nép gondolatvilágát kereszténytelenné tegye. Először állami iskolákat nyitottak és azokat a kath. iskolák rovására segítették. Később Combes alatt bezártak ezer meg ezer iskolát, melyekben szerzetesek tanitottak. E támadás felbátorította az állami tanítókat is, hogy ne vegyék komolyan a törvényt, mely a hit és erkölcs dolgában semlegességet kivan tőlük. A hitet és a vallási kötelességek teljesítését nevetségessé tették, kigúnyolták. A szülők hiába tiltakoztak és hiába fellebbeztek az iskolaszékekhez. Mikor a kormány már nem tudta az ügyet tovább húzni-halasztani, elhatározta, hogy törvényjavaslatot készít, hogy a tanítókat vegyék ki az iskolaszékek fenhatósága alól és hogy azok a szülők és felügyelök megbüntethetők legyenek, kik a gyermekeket eltiltják olyan iskoláktól, osztályoktól vagy könyvektől, melyek a semlegességet nem őrzik szigorúan. A kormány e két javaslata ellen a püspökök közös pásztorlevelet irtak, melyben kimondották, hogy a javaslatok nem tartalmaznak kisebb dolgot, mint a család kisajátítását és a gyermekeknek az állam részéről való eltulajdonítását. Egy év múlva a püspökök új pásztorlevelet adtak ki, amelyben kifejtették a család természetadta jogait és eltiltottak néhány könyvet, melyek az Egyház tanítását, szokásait és történetét elferdítve tárgyalták. Briand miniszterelnök eleinte jobban szerette volna a pásztorlevelet figyelmen kivül hagyni, de a szélső bal nógatására állást foglalt ellene. Erre a tanítók bevádolták a püspököket Írásban elkövetett rágalmazásért, az eltiltott könyvek szerzői pedig kártérítést követeltek, igy Pl. Aulard Mane, Payot nem kevesebbet, mint 10.000 frankot (valami 9600 kor.) kívánnak a párisi érsektől, mint a püspökök testületének képviselőjétől. Mindez az ellenségeskedés a parlamenten kivül folyt le. A parlamentben a közoktatásügyi költségvetés alkalmával csaptak össze az ellenfelek. Az első nap a szélsőké volt. Meginterpellálták a kormányt, hogy 1. tesz-e róla, hogy egy egyetemi tanár a katholikus sajtóban közzétett dolgozataival ne támogasson olyan politikát, mely a vallási békével ellenkezik; hogy 2. a kormány a katholikusok mozgalmával szemben szigorú ellenintézkedéseket tegyen és védje meg az állam jogait úgy az állami, mint a felekezeti iskolákban ; hogy 3. a felekezeti iskolák mind becsukassanak. Ez interpellációkat követő tárgyalás eredménytelen maradt és csak arra szolgált, hogy a szélső elemek türelmetlensége nyilvánvalóvá legyen. A következő napon a katholikusok támadtak. Számonkérték a kormánytól, miért nem gondoskodik a törvényben biztosított semlegességről, miért tűrte, hogy a törvényben semleges iskola valóságban Isten-ellenes legyen. Érdekes, hogy a püspökök által kifogásolt tankönyveket kijavították ugyan, de az iskolában nem a javított, hanem a változatlan kiadásokat használják. Briand szavaira, hogy a kormány nem akarja a francia nép szellemét keresztény-ellenessé tenni, idézték egyik beszédét, melyben programmjául azt vallotta, hogy „az országot a felekezeti hazugságoktól meg kell tisztítani." Igy folyik a harc a parlamentben, melyben megdönthetetlenül bebizonyosodott, hogy semleges tanitó és semleges tanítás a valóságban lehetetlen. Viviani maga bevallotta: „Az iskola semlegessége nem egyéb, mint diplomatikus hazugság és jó darab képmutatás és csak azért szavazták meg, hogy megnyugtassák a gyöngéd lelkiismeretüeket." * Az iró megfeledkezik arról, hogy Központi a mi ladunkatis ajánlotta az iskolai közigazgatás orgánumául. Szerk. Kérdés, minő sors éri a két javaslatot, melynek tárgyalását a kormány még a jelen ülésszakban akarja elvégeztetni. Nincs kétség benne, hogy az antiklerikális többség megszavazza. Dr. Cs. Politikai apróságok. Most, mikor a választás réme kisért, nem érdektelen meghallgatni a nagyobb napi lapok riporterjeinek szellemes megjegyzéseit, melyeket világgá eregetnek azon kérdés körül: mely tulajdonságokkal kell birni annak, ki a jövő t. ház tagja akar lenni ? Azt mondják, hogy ehhez kell: sok ismeretség, összeköttetés, jó sváda, agitatorius képesség, pénz, idő, kitartó szívósság, egy csomó nagyképüsködés, bizonyos vakmerő elszántság. — A másik azt mondja, hogy ez mind lári-fári, mert nagyon sok olyan képviselőjelölt lesz, kiben ezen kiváló tulajdonságokat nagyító üveggel sem lehet majdan feltalálni. — Le küldik egy ajánló bilétával s mi megválasztjuk. Azt, hogy van-e tehetsége ; van-e szónoki ereje; érte-e a politikához; van-e lelki képessége, nem keressük. De minek is, majd kialakulnak a szükséges képességek benne odafenn, mikor, mint hű mamaluk egyszerű intésre is hibátlanul tudja eldadogni az „igen"-t. * * Igló most a politikában előtérbe került. Küldöttséget is menesztettek Hieronymihoz, hogy őt meghívják a kerületbe. A küldöttség annak idejében a Brisztol szálló külön helyiségeiben egy jó ebédet át is élvezett. A miniszterek pedig politikai enunciaciókkal fűszerezték a lakomát. Azt mondják, hogy a küldöttség nyolcvanöt tagból állott. Egy ellenzéki képviselő a Kossuth-pártból a klubban azt adta hírül, hogy e küldöttségben részt vett tótocskák fejenként tiz korona napi dijat, 32 korona útiköltséget és élelmezést kaptak s hogy ezt maguk a küldöttségben résztvett tagok beszélték el. — A társas ebéd egy kouvertjét 8 koronával számítva, a küldöttség fejenkint 50 koronába került az uj kormány pártkasszájának, tehát summa summarum 4250 koronába. Szép összeg egy kormányférfiu ismerkedési bankettjén. — Mennyi igazán szegény nyomorán lehetne ilyen tekintélyes összeggel segíteni ? Hja, de a haza sorsa mindenek előtt. A polgárok azok éhen halhatnak. — No de talán nem vagyunk egészen igazságosak önmagunk iránt? Lehetséges, mert az uj képviselő választás alkalmával mi is elveszszük a napidijakat és az uti átalányt. Nekünk is jól fog esni, ha a 40 millió koronából egy kis barátságos kortes ebédet vagy vacsorát átélvezhetünk. Ha már megtört a bizalom minden párt iránt, nyissa ki a pénzes tárcát az, ki ujabb cégér alatt akarja bolonditani a választó polgárokat. Napi dijak, uti átalány, pártvacsora nélkül többé nem választunk. Hogy azután ez lényegében és alapjában a legerkölcstelenebb közfelfogás, azt nem veszi többé a „nemzet" számításba. Hát nem? Hát igen? Minek ezekre megfelelni, hisz látja, aki nem vak, hogy lélekkufár lett az egész politikai világ. Ha az iglói küldöttség, mint diszfelvonulás az uj kormánynak 4250 koronába került, menynyibe fog kerülni maga a választás? Az apátiába

v esett választó polgárokat üres és puíTogó frázisokkal többé sorompóba állítani nem lehet. Az eszmetársitás értelmében eszünkbe ötlik a kérdés : mibe fog az esztergomi, köbölkuti és doroghi választás kerülni ? Esztergomban aligha lesz a jövőben hamarosan olyan tiszta választás, mint a legutóbbi volt. A doroghi kerület mindig nagyon éhes volt, most még éhesebb lesz, mert éhét még eddig a nemzeti fölbuzdulás valamelyes módon mégis csak csillapította. Mi történik azonban most, mikor a választó polgár nem bánja akárki lesz a képviselője, csak fizessen? Az esztergomi választó kerületekben a legnehezebb helyzete van Zlinszky Pistának, mert ő alatta még sem indult meg ugy a talaj, mint Kmety alatt. Azt hallottuk, hogy Zlinszky Pista mindenre él van készülve; Kmety pedig leszámolt az esztergomiakkal, nem is reflektál többé kerülete bizalmára. Mindenik csalódhatik, csak Kmety nem fog csalódni, mert neki tényleg nagyon savanyu a szöllő. A parlamenti küzdőtér sorompóit a korona lezárta, a harc tehát az intrika jegyében csak titokban folyhatik. Nem érdektelen azért, ha az intrika berkeibe is bepillantunk, hogy lássuk, mi-