ESZTERGOM XV. évfolyam 1910

1910-02-06 / 6. szám

ket és belát a nép lelkébe, az ma nem is gondolhat „nemzeti ellentállásra", nem számithat oly hatalmas összetartásra, mely teljesen útját vágná a megújuló szabadelvű törekvéseknek. A szabadelvű párt akár Khuen-Héderváryval, akár Tiszával az élén, de ismét parlamenti életre kél s uj jelszavakkal, de régi elvekkel iparkodik majd a hatalmat viszszaszerezni. Ezután pedig következik ismét a végnélküli közjogi birkózás 67 és 48 között ahelyett, hogy az ország békéjét és nyugodt • fejlődését biztositó üdvös törvényeket alkotnának. A bajból egyedül egy uj választói törvény vezetheti csak ki az országot. Egy uj alapokra, friss erőre épitett parlamenti élet kell s ezt csakis az általános, titkos., községenkinti, kötelező szavazati jog fogja eredményezni. Nem szabad kertelni ebben a kérdésben és sem az általános, sem a titkos szó ne fájjon senkinek a reform követelésénél már csak azért sem, mert tudvalevő Magyarországon mindig kevesebbet tudunk megvalósítani, mint a mennyit akarunk s ha az egészet nem követeljük : felét sem kapjuk annak, a mit óhajtunk. Hiába „csak tágítjuk" ki ugyanis az alkotmány kereteit, hiába adunk alkotmányos jogokat az eddig jogtalanoknak, ha azok meggyőződését a hatalom kányaszeme ellenőrzi és éppen ezzel az ellenőrzéssel fojtja meg a szabadon megnyilatkozni akaró politikai véleményt. A megalkotandó választói törvénynek a szavazást titkossá kell tennie okvetlen, mert enélkül csak névleg terjesztenék ki a jogokat, lényegileg pedig még rosszabb lenne mint a mai állapot, mert még több embert szegődtetne a mindenkori hatalom jármába és még több egyén politikai hitvallása elé emelne gátat korrupcióval, gyöngéd nyomással és az eddigi választások minden kortes eszközével. Ez csak értéktelen szemfényvesztés volna a legjobb esetben. És lám ! —- ködoszlás után látjuk, hogy éppen a legradikálisabb választói reform ellenségei: Tisza és Andrássy már Khuen segítségére sietnek, hogy az uj választói reform megvalósításában közreműködjenek s éppen ezzel alapozzák meg a régi szabadelvű-liberális uralmat ujabb évtizedekre. „Akkor talán most is jólesnék orvosi költségekre, ugye édes Lujzi?" Bankót tesz az asztalra és gyönyörrel nézi a bájos teremtést ... És mikor a sziv szóhoz jut, kirajzolja az arcra a lélek igazi képét. És ez az arc egyszerre élvezetszomjassá lett. „ . . . most is . . . Lujzi . . . ? és kérdőleg néz a szemben ülőre. „Na, nem ért?**" „Uram ön téved. Én nem vagyok Lujzi. Nevem Vásárhelyi Margit." „Hát akkor nem magácskával találkoztam a fehérvárosi Rákóczi mulatóban ? ... Na nem tesz semmit sem Margitka, Gyöngyike ... A maga mamája is beteg ... jó lesz a kis segítség . . A hangja édesen érzelmes, lágy akart lenni, de a szenvedély durva recsegövé durvította. Tovább nem tudott szólni, mert nem volt hallgatója. Margit felugrik, elhalványodott, majd kipirult arccal, lengő, de erélyes léptekkel rohan a zenészek emelvényére. Kapja a kalapját és hegedűjét s távozik. Amint az ajtóban visszafordult, villámló szeme végtelen lekicsinylő pillantással mérte végig a termet. A locs-pocsos utcán liliom halad. Kerüli a sarat, hogy be ne piszkolódjék. Lelke hálaénekéhez az esőcseppek egyhangú kopogása adja a ritmust. III. Mosolyog. Ő itt mindenkire mosolyog. Pedig sokan vannak körülötte. A hálálkodóra mosolyog: „Látod fiam sikerült, csak tovább!" A könyörgő számára is tartogatja mosolyát és ez beszél bizaAz a választói jog tehát amit ez a három ur csinál nem fogja a mi érdekeinket szolgálni. Amitől pedig az ellenségeink félnek, az a mi fegyverünk; a minél általánosabb titkos választói jog. Ez a keresztény politikának csak hasznára, a most már ujabb erőre kapott liberalizmusnak pedig csak ártalmára lehet. A koalició kivégzése után beállt politikai köd már oszlik s a néppárt is látja, hogy őszinte barátai nem voltak odabenn s hogy a keresztényellenes politika ellensúlyozására csak a választói reform adhatja meg a teljes erőt. Ezt a nézetet érezzük ki legutóbbi állásfoglalásából, amennyiben a választói jogot széles alapon kívánja kiterjeszteni. Ezen az uton a két keresztény párt csakhamar találkozni fog, s reméljük, hogy a néppárt és a keresztény szocialista párt együtt harcol a titkos választói jogért. — Utazás a tanítói fizetés körül. Annyi kellemetlen körülmény merül fel ezen ügy körül a jelenlegi intézkedések folytán, hogy az adóhivatali kiutalványozás lassúságának festésével még semmi esetre se vázolhatjuk a nyomorúságot eredeti színében és alakjában. Érdekes esetek történnek, ha a tanítót más faluba választják meg és igy községet kénytelen változtatni. Nézzük csak, hogy is történik az ?! Régi tanfelügyelője az előirt bejelentés következtében értesiti a távozásról az illetékes adóhivatalt, s ez beszünteti a további fizetéseket. Az új adóhivatal várja a miniszteri rendeletet, amely folyósítja az ő területére érkezett tanítónak államsegélyét, tehát se itt, se ott. S ez az állapot eltart átlag két hónapig. S a tanító? Megérkezik új stációjára, s ha nem akar éhenhalni — tőkepénzes tanitó ritkaság lévén — mint ismeretlen kezd adósságra élni — ha kap. S ha nem kap? Azt mondta erre valaki és pedig hozzáértő ember, magyarán egy kir. tanfelügyelő, mig az államsegély az új stáción folyósittatik, előlegezze azt a hitközség. Na már ahol államsegélyre szorul a község, ott bajos lesz egy kicsit 2—3 hónapig előlegezni azt. Hiszen ez circulus vitiosus! Ha ily összegeket tud az iskolafenntartó előlegezni, akkor talán nincs is szüksége államsegélyre. Ez is máskép volt a régi érában. Az iskolaszéki elnöknek kezében levén tanítóinak fél évi államsegélye, ezen összegből igenis tudta előlelomébresztő melódiával: Kérsz ? Kapsz, csak remélj, mert én mindenkinek adok. A keseredettet is mosolyával bátorítja: „Mit félsz kicsiny hitű? A hegedűtok mellett térdel Margit is. Szemében I a hála könnye csillog, arcán a győzelem pirja ég. Ő az egyedüli, aki visszamosolyog a Királynéra. Künn a tavaszi zivatar esőcseppjei utolsót kopognak a kövezeten. Az ég kiderül, a csillagok kiragyognak a felhők mögül. Vásárhelyi Ferenc bizonyára a csillagok mögül néz hazatérő lányára. Margit vígan, győzelmesen halad, mig eszébe nem jut a „holnap." Elborul a lelke. A szomorúak vigasztalója most is mosolyog utána: „mit félsz kicsiny hitű?" Csak egy kocsi gördülése és a villamos csengetése zavarta az éj csendjét. IV. A nap épen úgy kelt fel, mintha tegnap semmi sem történt volna. Vásárhelyi Margit ablakából úgy látszott, mintha a nagyváros porábólfüstjéből, mely ott lebegett a házak fölött, most kapaszkodnék a fölső régiókba, ahol nincs füst és por. Belevörösödött a kapaszkodásba, de azután letörölte izzadt homlokáról a piszkos verítéket és boldogan mosolygott a földre, ahol az emberek mindig a korom- és porban élnek. „ ... És szabadíts meg a gonosztól!" „Amen" — mondta rá a leány, de mintha a reménytelenség és lemondás rezgett volna hangjában. „Ne zúgolódjunk lányom. Az Úr . . . megsegít . . . csak bízzunk ..." gezni az újonan jöttnek a folyósításig fizetését, mert mire ezen összeg az igazi tulajdonosoknak kellett, addig valóban leérkezett a folyósítás, s igy szépen visszahelyezte az előleget, s rendben volt minden. Előfordulnak azonban ezeknél még cifrább dolgok is, s tán egyszer leírjuk dátum szerint is egy államsegély történetét, de most legyen elég ennyi! Szem elől nem tévesztendő, hogy ez nem a régi fizetési módszer visszasirása akar lenni, s meg vagyok győződve, ha megszavaztatnák az iskolaszéki elnököket, egy sem akarná a régi „zsarnoki" rendszer visszaállítását, hanem azt akarjuk, hogy ha az állam e fizetési módozatot jobbnak s a tanítóság óhajának megfelelőbbnek találta, úgy rendezze be azt, hogy a tanítók e téren se legyenek páriák, vagy mostohagyerekek, hanem állomásváltoztatás esetén is kapjanak azonnal fizetést és pedig mindig az esedékesség napján, vagy legalább igen közel ahhoz. Hogy hogyan lehetne ezt intézni, az az állam dolga. E. K. Politikai apróságok. Megtörtént. Az alkotmány korrekt formában meg van szegve; a haza meg van mentve; a képviselő urak babérjaikon pihenhetnek. Just ur, amit akart, elérte, felborította az alkotmányt; kijátszotta Magyarországot Bécsnek. Mert ne higyje ám senki, hogy Khuen a hibás. Nem. Az a hibás, ki a hatalomra vágyás mániájának örve alatt az elvek vesszőparipájára ült és az „ex-lex

(í-be lovagolta be a nemzetet. Just ur ! Hallgasson ide. Nem önálló bank kell a magyarnak legelső sorban, hanem bankó. A Kossuth bankó már egyszer megégette az emberek . . . zsebét. Most már okosabb a nemzet és lát is valamicskét. Független Magyarország kell s csak azután önálló bank. Az önálló bank közjogi függetlenség nélkül semmit sem ér. Just urék kulcsot találtak a fórumon, ládát akarnak csináltatni neki. A bizalmatlanságot a t. Ház nagy többsége megszavazta. Khuen reá szolgált, mert magyartalan munkára vállalkozott. Meg is kapta a méltó refraint. Váljék egészségére. De hát akkor miért szaladtak a képviselők az első fertály fizetést felvenni? Hiszen „ex-lex" van. Hja az más. A t. Ház eljátszotta 1910. első felére kisded gyermekjátékát, méltó, hogy fizessen érte az ország s méltó, hogy a fárasztó munka után édes legyen a nyugalom. Azt mondják egyesek, hogy télen hajóskapitányok szeretnének lenni a Dunán és nyáron elemi iskolai tanítók. Nem igaz, mert legszerencsésebbek a t. Ház matadorjai, kik a bizalmatlansági kérdésben annyira kifáradtak, hogy pihenniök kell. Mégis csak jó országgyűlési képviselőnek lenni, mikor nekik az „ex-iox^-ben semÉs hallgattak. Mindkettőnek sok volt a mondani valója, de igy jobban értették egymást. „Miért is nem maradtunk Fehérvárosban\

u — sóhajtott nagy későn Margit. Csend. Az ágyban fekvő anya fáradtan nyújtja ki kezét az asztal felé. „Margit! .. . Azt a levelet... az asztalról..." „Levelet? Mikor jött?" „Tegnap, mikor te ott voltál." „Ki irta?" „Olvasd!" Megnézi az irást. Ujjai megremegnek, a betűk elkeverednek — nem tudja elolvasni. A vonásokat ismeri, attól remeg a keze. „Mama! a Sándor! . . . s hangjában rezgett a remény, az öröm és a csodálkozás. Kezébe temeti arcát s megremeg a viszontlátás gondolatától. Lelkében egymást űzik a gondolatok : . . . Nem is búcsúztam el tőle, ... ki szivemhez oly közel áll. Most jön, talán feddeni, talán gúnyolódni. . . . Mama ez sok! — Ezt már hangosan mondta. „Micsoda? leányom?" . . . Hogy . . . hogy ... ily szegényesen fogadhatjuk . . . „Jegyezd meg Margitom: az szegény, kinek a szive szegény!" . . . Kinek a szive szegény — ismételgette magában. Sándor! gazdagok vagyunk, sok a kincsünk, de talán sohasem kerülnek napvilágra. Nem fogadjuk szegényesen . .. csak jöjjön!