ESZTERGOM XV. évfolyam 1910

1910-11-13 / 46. szám

ballagjon és este jó vacsorához ülve, ezzel egész napi fáradságáért kárpótolva érezze magát. Igy mondja ezt a Szentlélek is: „Hogyan telnék meg az bölcsességgel, ki az ekét tartja, és ki az ösztönzővel hajtja az ökröket és ilyen dolgokban forog, kinek beszélgetése tinók felől vagyon, szivét a barázdák forgatására adja és figyelme a tehenek hizlalására vagyon." (Ecclesiasticus 38. 25—27.) Ezerszeresen igaz ez főleg ma, midőn kiadta Őszentsége a jelszót: „Mindent megújitani Krisztusban!" Ami a pap részéről életszentséget feltételez és teljes apostoli buzgóságot kivan. Bányász Endre. — Vánutelli bibornok két nyilatkozata. Vanutelli bibornok, ki Ö Szentségét képviselte a montreali eucharisztikus kongresszuson, két érdekes nyilatkozatot tett Rómában a „Corriere della sera" vatikáni levelezője előtt, úgy a kongresszusról, mint a portugáliai helyzetről. A montreali kongresszusra vonatkozólag a következőket mondotta a bibornok: „A kongresszus felülmúlt minden várakozást. Impozáns megnyilatkozása volt a kath. hitnek és meggyőződésnek. Nem tudom eléggé magasztalni és dicsérni a montreali egyházi és világi hatóságok előzékenységét, szívességét. Mindenütt a lehető legnagyobb lelkesedéssel és szeretettel fogadtak és ugy tekintettek, mintha maga Ö Szentsége volna közöttük. Megtekintettem Kanada legszebb városait, Chicagót, Newyorkot, Saint Louist, Baltimoret, St. Pault stb., mindenütt nagyon meghatott a hivő katholikus nép irántam megnyilatkozó szeretete, melyet egyenesen Ő Szentsége érettünk dobogó édes atyai szivének, e nagy sziv forró szeretetének tulajdonítottam. St. Paulban vendége voltam az ottani érseknek, Msgr. Ireíandnak, kit már régebbi idő óta van szerencsém ismerni. Ennek a derék férfiúnak köszönhetem, hogy Amerika vallási, politikai és néprajzi viszonyaival teljesen megismerkedtem. Meglátogattam egyúttal az egyesült államok elnökét, Taftot is. Egyes liberális lapok e látogatásomhoz sok mende-mondát fűztek, többi között említették azt is, hogy látogatásom célja nem volt. egyéb, mint Roosevelttel való kibékülés. Tudvalevő dolog ugyanis, hogy Roosevelt, mikor Rómában időzött, nem látogatta meg a pápát. Hogy tehát 0 Szentsége megmutassa, miszerint nem haragudott meg a volt elnökre, elküldött engem Tafthoz, hogy a kellemetlen incidenst valahogyan elsimítsam. Szó sincs róla. E kombinációk egyáltalában neirí felelnek meg a valóságnak. Látogatásom csupán udvariassági tény volt. Taft elnök elbeszélte nékem 1902-iki római útját, amikor mint kormányának delegátusa hivatalosan tárgyalt a Vatikánnal a philippini szigetek vallási viszonyairól, s többi között igy nyilatkozott római útjáról: „Akkor ismertem meg tulajdonképen a kath. egyház nagy hatalmát, mikor Rómát láttam, igazán Eminenciád, az akkori római missiómat életem legszebb emlékei közé fogom sorolni." Mikor Amerika katholikusairól volt szó, ezeket mondotta nekem Taft: „Az amerikai katholikusok nemcsak a pápa és az egyház hűséges alattvalói és gyermekei, hanem egyúttal a legjobb hazafiak is, s szép példával járnak elől mindenkor polgári kötelességeik teljesítésében." A Vatikán levelezője azután rátért a portugáliai állapotokra. Vanutelli kardinális ugyanis sok éven át apostoli nunciusa volt Portugáliának. „Október 5-én — úgymond — éppen akkor, amidőn Newyorkban időztem, hogy az ottani uj székesegyházat ünnepélyesen felszenteljem, kaptam a szomorú hirt, hogy Portugáliában kitört a forradalom s .kikiáltották a köztársaságot. Őszintén mondom, nagyon csodálkoztam e nagy felforduláson. Nyolc évet töltöttem Lisszabonban (1883—91) mint pápai nuncius, a lehető legjobb viszonyban voltam ugy Louis királlyal, mint Maria Pia királynéval s ezen idő alatt sohasem vettem észre azt, hogy a monarchia alapjai valaha meginogtak volna, hogy a dinasztia iránti hűség és szeretet kihalt volna az alattvalók szivéből. Akkoriban szó sem volt a köztársaságról, igaz hogy egy kis, de nagyon kis töredék lelkesedett e kormányformáért, de e lelkesedésnek sohasem tulajdonítottak nagyobb jelentőséget. Nem hittem volna, hogy e kis párt valaha uralomra kerül s íme, most, hogy ők kerekedtek felül, üldözőbe veszik az egyházat s annak szerzetesrendéit! . . . A vatikáni levelező azután kérdezte a kardinálist, hogy mi a véleménye az ottani felfordult állapotokról. Vanutelli röviden csak ezt felelte: „E kérdést nem feszegethetem, állásom s hivatalom tiltja, hogy erről nyilatkozzam." Vanutelli bibornokot különben a pápa audiencián fogadta s akkor az egyházfejedelem hűségesen referált neki amerikai útjáról. (P.) Községi iskolai segély. A kath. iskolák ügye folytonosan vajúdik. A fejlesztést az egész vonalon szorgalmazzák, a felszerelést sürgetik, az iskolaszéki elnököket zaklatják, a községeket az államsegély megvonásával fenyegetik. És tényleg az iskolák szükségletei évről-évre növekednek, szaporodnak s az iskolák igazgatói nem tudnak másként az ügyön segíteni, minthogy iskolai segélyt kérnek a politikai községektől, amelyet ezek a legtöbb esetben meg is adnak, mert hisz a segélyt a magyar nemzeti népnevelésnek, közművelődésnek nyújtják igen okosan és helyesen. Nehézségek csak ott támadnak többnyire, ahol a lakosság egy része más vallású s ezek között néhány izgága ember akad. Ilyen helyeken az iskolaszéki elnökök szinte rettegnek a községi segély-kéréstől. Pedig valójában nincs miért aggódniuk. Sok izetlenkedéssel jár sokszor, de e miatt, az akciótól soh'se riadjanak vissza. Kath. iskoláinkat a törvényes állapotba kell hoznunk minden tekintetben s midőn erről van szó, az emberektől való félelem ne bénitsa kötelességtudásunkat. A felettes és legfelsőbb hatóságok támogatják jóakaratunkat a legkörmönfontabb okoskodással és akadékoskodással szemben is. Ismeretes e lap olvasói előtt, mily heves, de igazságos polémiába bocsátkozott az illetékes esperes tanfelügyelő a nagyvalkházi kath. iskolának megszavazott községi segély miatt. Jogi és kulturális okokkal védelmezte győzelmesen álláspontját, nem tért ki a személyes összecsapás elől sem, csakhogy az igaz ügyet érvényre juttassa s a többi isk.-széki elnököknek buzdító példát adjon. Az ügy harmadfokúlag a belügy- és vallásos közoktatásügyi miniszterhez került. A tanfelügyelő esperes álláspontja a legfelsőbb döntés által megerősítést nyert. Minthogy e határozat felette fontos kath. iskoláinkra nézve s bátorítólag hathat az isk.-széki elnökökre s előbbre viheti iskoláink fejlesztését, egész terjedelmében közöljük az alábbiakban tanulságul s okulásul: Másolat. 1263/909. szám. „Barsvármegye alispánja. 1321/1910. szám. A m. kir. Belügyminiszter úr a valkházi r. kath. iskola segélye ügyében f. évi január hó 31-én 14346. sz. alatt a következő harmadfokú határozatot hozta. A vármegye közönsége 1909. évi június hó 17. napján tartott közgyűlésében 375/1944 kgy. sz. alatt hozott határozatával jóváhagyta Valkház község képviselőtestületének 254/jkvi 1909. sz. határozatát, melylyel a nevezett község kimondotta, hogy a valkházi róm. kath. hitközség, mint iskolafenntartó részére egy uj tanterem építési költségeinek fedezésére egyszersmindenkorra 1000 kor., 1910. évi január hó 1-től kezdődőleg az iskola fenntartási költségeinek fedezésére évi 200 korona segélyt engedélyez. A vármegye közönsége ezen határozatát Zongor János és társainak felebbezése következtében felülbírálván, azt az általam e részben meghallgatott vallás- és közoktatásügyi miniszter úrral egyetértőleg helybenhagytam. Mert a polgári községnek az 1868. évi XXXVIII. t.-c. 25. §-a alapján önkormányzati jogából kifolyólag szabadságában áll a kebelében létező felekezeti iskolákat saját anyagi erejéhez mérten segélyezni. Ezzel szemben nem szolgálhat kifogásul az a körülmény, hogy a róm. kath. iskolának nyújtott községi segélyhez adójuk arányában az ev. ref. vallású községi lakósok is hozzájárulni kötelesek, — mert természetes, hogy a polg. község képviselőtestülete által jogszerűen kivetett pótadók a község minden adózóját — valláskülönbség nélkül — terhelik. Különben is statisztikai adatok szerint a község 389 lakosával szemben összesen csak 55 ref. vallású lakos mutatkozik, s igy még a lehetősége is ki van zárva, hogy az 55 ref. lakosnak az 1868. évi XXXVIII. t.-c. 45. §-a által 30-ban meghatározott számú tanköteleskorú gyermeke lehessen, s igy külön községi iskola létesítéséhez törvényes alap legyen. Erről a vármegye közönségét további eljárás végett az iratok megküldése mellett értesítem. Miről: 1. az aranyosmaróti kir. p. ü. igazgatóság mellé rendelt számvevőséget; 2. a verebélyi járási főszolgabírót; 3. a tárgyiratok kiadása mellett Valkház község közönségét; 4. Zongor János és társai valkházi lakósokat értesítem. Aranyosmarót, 1910. február 9-én. (P. H.) Mailáth s. k. alispán." Az eredetivel szószerint megegyezik. Világos eszerint ezen 3-ad fokú határozatról, hogy a községek autonom joga az iskolasegélyezési ügyekben is kétségbevonhatlan és hogy a törvényesen hozott községi képviselőtestületi e nemű határozatok valláskülömbség nélkül minden lakosra nézve kötelezők. Ebből következik, hogy az elnökök félénksége a „segély" körül indokolhatlan s hogy iskoláját minden elnök fejlesztheti, sőt mintaszerűvé emelheti a községi segély igénybevételével is, csak akarat legyen hozzá és kitartás a küzdelemben. Persze, hogy közbe-közbe sok keserűséget kell nyelnie egyik-másiknak a községi gyűléseken, de e nélkül a dolog nem megy s a cél magasztossága úgy egyházi, mint nemzeti szempontból elég kárpótlás a gyötrelmekért, melyekkel ezen ügy keresztülhajtása kapcsolatos. Nemzetiségi szemle. Nagy az öröm a nemzetiségi táborban. A Slovenski Ludové Noviny vezércikkben emlékezik meg a nem rég lezajlott megyebizottsági választásokról. Sok helyen a pánszlávok kerültek be a bizottságba, több helyen pedig kisebbségben maradtak. E kisebbségben maradottakhoz s azok választóihoz intéznek lapjukban szemrehányást a korifeusok, hogy hát miért nem tartottak össze, miért léptek fel többen is egy helyen, mikor arra szükség egyáltalában nem volt, miért nem küzdöttek jobban az urak ellen stb. Lám, a pánszláv gazdák maguk vesztek össze egymás között! Sokat akart a szarka, de nem birta a farka. Akkorát akart nyelni a béka, hogy kínjában felpuffadt. Ezt fájlalja a Ludové Noviny s azért ismét csak lovagol régi vesszőparipáján, a kath. népszövetségen és a néppárton. „Persze a népszövetségre (nípcveöik) és különböző néppárti célokra szívesen adja koronáit a nép, no . . . mert azt gondolja, hogy a menyországot kapja érte, de a mi nemzetiségi céljaink megvalósításáért küzdeni, fáradni, az még csak a messze jövőben van." Lám ez fáj az ultratót korifeusoknak, hogy a tót nép igazi kath. szellemben gondolkodik még több helyen és nem csatlakozik oly könnyedén a szociáldemokráciával körülbelül egy gyékényen áruló, s az egyház tekintélyét teljesen fitymáló tót nemzetiségi párthoz. Párvy után Radnai. A magyar püspöki karra utazó tót apostolok, Párvy után Radnai Farkas besztercebányai püspökre vicsoritgatják fogaikat. Sehogyan sem tetszik a Hurbanoknak az, hogy a püspök a plébánosok elmozdítását bíráló bizottságba oly lelkészeket nevezett ki, akik nem pánszlávok, nem agitátorok. Ugyan mi köze van a Ludové Novinynak ahhoz, hogy a püspök hogyan intézi egyházmegyéjének hivatalos dolgait? De a fanatikus apostolok mindenütt szeretnek hősöknek feltűnni, még ott is,- ahol egyáltalában nincs szükség rakoncátlankodásukra. Azután, hogy a püspök felszólítja tót nevű papjait, hogy neveiket magyarosítsák meg. Borzasztó vétség, ezért máglyahalálra kell ítélni Radnait! S hogy az ilyen megmagyarositott nevű káplánokat tót helyekre disponálja! Rettenetes bűn! Csak törődjenek az agitátorok a maguk dolgával, ne keressenek mindenütt csomót a kákán, ne veszítsék össze a híveket főpásztorukkal s ne gyártsanak oly sokszor műfelháborodást. Komoly ember úgy sem reagál kirohanásaikra. Tudjuk mindnyájan, minő lyukból fúj a szél. Nyitramegyei. Iskolafoglalás Nyergesúj falun. Sok szó esett a nyergesújfalusi iskola körüli harcról Esztergomban, sőt még többet irtak is róla. Az ügyet külömbözőképen fogták fel az egyes tényezők, azért majd „szekularizációnak", majd „kulturbotránynak" nevezték. A nyergesújfalusi „kulturbotrány" valódi, igaz története azonban csakis a következő: Nyergesújfalun a folyó tanév elején az állami iskola, mely még az elmúlt tanév végén szerveztetett, működésbe lépett és igy a róm. kath. iskola, mely 3 tanteremben és a községi