ESZTERGOM XV. évfolyam 1910

1910-11-13 / 46. szám

XV. évfolyam. Esztergom, 1910. november 13. 46. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Felelős szerkesztő: ROLKO BELA. Kéziratok a szerkesztőség, előfizetések a kiadóhivatal (Szeminárium) cimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Az országos politikából. Esztergom, 1910. november 12. A drágaság mint ugrató. A jelenlegi drágaság körüli tülekedések: plakátok, népgyűlések, szakszervezeti tanácskozások, finomabb értekezletek, az egyszerűbb atyafiak káromkodásai, az asszonyok fenekedései („kórsággal töretik" a drága mészárost) mind azt mutatják, hogy e bajt senki, de senki sem akarja komolyan orvosolni. A hatalmasok megtehetnék, de Isten tudja hogyan, a helyzet az ő malmukra hajtja a vizet. A szocialisták napról-napra kárognak a húsért, de bizonyára ők ijednének meg leginkább, ha a kormány valyamelyes akciót kezdene, mert egy kitűnő izgatási témát rántanának ki alóluk, vennének el tőlük. A húsdrágaság és a csuhások! A vidéki paraszt — az iskolázatlan kanász, a felvilágosult úr nevetnek e vádak felett, azonban a budapesti utcák népe, a legbutább csőcselék, amely már gondolkodni is elfelejtett, hisz, mindent elhisz, elfogad, hiszen elfogadott már súlyosabb butaságokat is. Igy csinálják nálunk a politikát! A szabadkőmives, a zsidó, a fizetett liberális és kormánypárti lapok azután megírják a tüntetést — sejtetik, mintha valami igaz volna a dologban. No és ezután mi következik ?! Ott van Hajdúmegye hibbant politikusaival, vastagnyakú kálvinistáival és azoknak szociáldemokrata papjaival, no meg Békésmegye geograíiailag „odafröccsentett" népével: ez a két megye a „sejtetett huncutság"-hói színjátékot cselekszik meg a megyegyűlésen és szétküldi a határozatot, amellyel országos mozgalmat kivan felidézni. A páholymesterek bólintgatnak, mosolyognak és szerényen megvallják: „Fenegyerekek, úgy csinálták, amint mi akartuk!" Női kalap és a szekularizáció. Ezen cim alatt kitűnő dolgot ir le az egyik vidéki napilap. Kétségbeejtő éles logika van benne, de nincs aki megértse. Nagy szenzáció volt a minap Budapesten a Párisi-utcában. Úgy mondják, ebben az utcában árulják a legszebb női kalapokat. Az emiitett napon óriási tömegben verődtek össze a pesti asszonyok egyik üzlet előtt. Hogyisne? A kirakatban egy ezerkétszáz koronás női kalap volt kitéve. Számtalan sóhajtás repült a gyöngéd női keblekből a szenzációs toalettdarab felé. Majd halk moraj támadt, mikor egy automobil pöfögött be az utcába s abból kiszállott egy hölgy, bement a boltba s két perc alatt megvette annyi társnője irigységének tárgyát, álmának háborgatóját, az aranytollas kalapot. A vásárló dáma egy budapesti zsidó nagykereskedő felesége volt. Eddig a történet, most jön a — morál. Egy tanitó törvényben biztosított éyi fizetése 800 korona. Egy káplán kap egy évre 500 koronát. Egy plébános évi kongruája 1600 korona. A pesti zsidó asszony kalapja 1200 korona. Hol is kellene kezdeni a — szekularizációt ? Utóirat. A Népszava, mely akkora odaadással támogatja a szegény proletárok érdekeit, igen jó számoló. Egy-kettőre ' kiszámítja, hogy X. püspök, Y. kanonok évi jövedelméből hány szegény tanitó, avagy munkás tudna élni. Csodáljuk, hogy a fentebb emiitett esettel kapcsolatban még nem jutott eszébe kiszámítani, hogy hány szegény proletár éhező, fázó gj^ermekeinek lehetne annak a kalapnak az árán kenyeret meg meleg ruhát venni. p Milyen kongrua kell?! A kongruát általában zsebkérdésnek vagy gyomorkérdésnek tartják. Csak arról van itt szó — vélik — hogy minden papnak meg legyen a megélhetése, hogy ne kelljen az anyagiakban nyomorognia, hanem a legszükségesebbekkel el legyen látva. Ezt értik sokan a papi kongrua kérdésén. Hiszen ebben igazuk is van, a kongrua elsősorban a gyomor, az anyagiak, a megélhetés kérdése, de nem csupán, nem kizárólag az. Mert akik csupán annak tartják, azok nagyon alacsony gondolkozású emberek. Becsületes lélekkel sokkal magasabb szempontból kell a kongrua-kérdést nézni és e szerint kell megoldani. Mint tudjuk, a neve onnét van „sustentatio congrua statui clericali" — a papi álláshoz méltó, annak megfelelő ellátás. E szerint a kongrua valóban anyagi, merőben zsebkérdés. Van azonban e névnek más, helyesebb származtatása is. Congrua est: sustentatio talis, ut sacerdos vitám statni suo congruam (condignam) agere possit; a kongrua olyan ellátása a papnak, hogy papi állásának megfelelő életet élhessen. Ez már más! Itt a hangsúly nem az anyagiakon, nem a zseben vagy gyomron, hanem az igazi papi életen, a szellemieken van. És ez a magasabb szempont, melyből a papi kongruát felfogni, mely szerint megoldani kell. Nem az a legnagyobb baj, t. uraim, hogy édes hazánkban néhány ezer pap nélkülöz és nyomorog. Végtelenszer nagyobb baj az, hogy ezer és ezer pap az anyagi gondok miatt nem élhet hivatásának úgy, mint kellene, nem felelhet meg az anyagi nyomorúság miatt azon sokoldalú kötelezettségéAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Szomorú estén. Koromsötét éjszaka volt ruhám. Ködöktől füstölögtek a hegyek. „ Lovak izzó tűzpatája gyertyám, — És én csak megyek, egyre csak megyek. Vagy nem is megyek: rohanok. Futó lovak, zörgő kocsi visznek. Messze, hol a halottak pihennek S hol még az emberek hisznek, Vöröslik a nagy dómok ive. — A temetők ez este templomok lesznek! Templomok lesznek a temetők. Kigyúlt gyertyák a kegyelet oltára. Millió kis láng néz a bibor éjre, Száll a tömjén: tört szivek imája . . . * Milyen szomorúan fönséges most minden, Ólálkodó ködök verthadakként állnak. Másvilági kékók csikorogva törnek . . . Elpihen az Isten vérpiros haragja És kik rabja voltak a mennyei vágynak, Fehérruhás lelkek az égbe felszállnak. Porubszky Géza. Különös temetés. Irta: Rolkó Béla. Különösen hangos a faluvégi kis csárda. Egy éjje, egy napja már, hogy folyton húzza benne a cigány. Pedig igy nyáron — aratás idején — csak vasárnap kerül belé vendég egy-két elcsigázott paraszt képében, akik pár deci bor mellett igyekeznek feledni a munkában töltött hétnek keserű fáradalmait. Néha hétköznap is megáll előtte egy-egy j vásáros kocsi, de az is tovább halad, ha a száraz torkú kocsis leöblítette poros torkát a divatos porció pálinkával. Most azonban uj élet, vig élet folyik a csárdában. A jövő-menő vénasszonyok meg-megállanak a kapu előtt. Várják a korcsmárosnét, hogy valami friss hirt halljanak a különös vendég felől, aki már egy 24 óra óta mulat — iszik, énekel — anélkül, hogy belefáradna. Búg a nagybőgő, peng a cimbalom, sir a hegedű s olykor-olykor belevág az álmos cigányok koncertjébe az ismeretlen vendég szomorú baritonja. A fiatal korcsmárosné kiperdül a kapu elé: „Bizony lelkem, furcsa egy ur ez ideben" — mondja a szomszéd asszonynak. „Tegnap estefelé tévedt be hozzánk. Enni, inni kért, meg cigányt kivánt. Azóta folyton járja a mulatság." „Aztán miféle lehet az az úr?" Firtatja a szomszéd asszony, akit már lassankint asszonyokból és maszatos gyerekekből álló csoport vett körül. ' „Tudja az Isten! A ruhája finom és szép. Pénze van elég. Mindenből a javát kívánja, de inkább csak a cigányokat eteti, itatja. Ö maga meg neki dül az asztalnak. Nagyokat sóhajt, néha belekurjant a nótába, hozzá meg — amint a cimbalmos mondja — néha sir is egy kicsit, de hamar letörli a szemeit és úgy tesz, mintha igazán jókedve volna, mintha szivéből mulatna." Az asszonyok a fejüket csóválják s közbeközbe a gyerekekkel együtt kíváncsian kandikálnak be a félig nyitott ajtón, meg a törött ablakon. Az egyik szomszédasszony közelebb furakodik a korcsmárosnéhoz és fontoskodva hajol hozzá: „Nem gondolja, hogy valami rossz ember volna? Talán lopott, vagy meg is gyilkolt valakit?" „Azt ugyan ne mondja, néném" — feleli hirtelen a korcsmárosné — „nem is úgy néz ki." Azután meg az uram megjelentette már a jegyző úrnak. Az el is jött. Kikérdezte, aztán meg írásokat is nézegettek." Ezalatt az egyik cigány is kitévedt az utcára. Rögtön körülfogták : „Mit mond nektek az az úr, Kese?!" „Beszél-e valamit?!" „Beszélni keveset beszél" — feleli a cigány — de fizet szépen, azért húzzuk neki, mig csak meg nem döglünk". „A szomorú nótát szereti, azután meg amoda a város felé fenyeget és keservesen mondja: Mért is törted össze a szivemet Mariskám?!" A korcsmárosné bemegy, a cigány is beljebb kerül. Az asszonyok még összedugják a fejüket, lógatják jobbra-balra. Egyik botránkozik, a másik sajnálja, a harmadik meg sokatmondólag mosolyog. Majd széjjeloszlanak, csak egy-két gyerek lesi még a jó szerencsét. A bőgő zúg és morog, a cimbalom peng, a hegedű sír keservesen, a vendég belejajdul a nótába s egy-két türelmetlen kutya átugat a túlsó