ESZTERGOM XV. évfolyam 1910

1910-10-23 / 43. szám

XV. évfolyam, Esztergom, 1910, október 23. 43. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Esztergom, 1910. október 22. — Itt az igazság! „Az Est" cimű estilap október 16-iki számában előbb „Páter", azután pedig „Prohászka püspököt kiátkozzák a jezsuiták, Tomcsányi páter akcióban" vásáros hangú, boulevard-lapot jellemző feliratú cikkekben foglalkozik az esztergomi főegyházmegye vigilantia-bizottságának okt. 13-án Esztergomban tartott ülésén történtekkel. A cikkek elejétől végig valótlanságot tartalmaznak, nincsen bennük a dolog érdemére vonatkozó egyetlen pontos állítás sem. Az egész leirás koholt, célzatosan rosszakaratú megtévesztése a katholikus publikumnak. A mindenkitől nagyrabecsült székesfehérvári pöspököt látszik védelmezni, de csak azért, hogy ezen álnok védelem keretében helyezhesse el Tomcsányi Lajos ellen való nemtelen, illojális támadását. Vegye tudomásul a kath. közönség, hogy akkor jár közel az igazsághoz, midőn mindannak ellenkezőjét fogadja el, amit az „Est" emiitett cikkében közöl. Ezúttal is fölkérjük a kath. olvasóközönséget, hogy ezt a lapot, melynek minden száma az egyház, a tekintély, a papság s a kath. akciók ellen, a katholikusok legnemesebb vezérei ellen irányzott támadásokat tartalmaz, még a merő kíváncsiság kielégítésére se gyámolitsa délutáni és esti két krajcárjaival. Akik igy irnak, azok csak saját jobb lelkiismeretük ellen intézett merénylettel mondhatták ugyanezen számban, hogy az „Est" nem akar „zöld elbizakodottsággal minden tekintélybe, minden tiszteletreméltóba belekötni." Amit a fenti cikkekben írtak, az elbizakodottság is, zöld is; a féktelen száj és a sáros láb nyomait viseli minden szaván. 1. Valótlan, hogy az ülés a hercegprimási rezidenciában volt, mert Rajner püspök házában tartották. 2. Valótlan, hogy a jezsuitáké a túlsúly, mert az emiitett bizottság 12 tagja közül csak egyetlen egy jezsuita van s ez igenis Tomcsányi Lajos. Helytelen azért is a jezsuita túlsúlyról való AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Képek — hangulatok. i. Künn az idegenben. Lehettünk vagy öten! A szót tett követte s még másnap útrakeltünk Nagy-Máriaczell felé. Vonatunk lassan döcögött ki az állomásról, s mikor az osztrák határszélhez értünk, mintha még lassabb lett volna döcögése. Az én lelkemet is valami húzta-húzta visszafelé . . . Nem tudom mi! az út bizonytalansága-e vagy a honvágy. De mikor átment vonatunk a határjelző Lajtán, úgy éreztem, mintha messze idegenben lennék! Minden fűnek, fának más volt a szine, más az illata; idegen emberek idegen nyelven beszéltek velünk. S láttunk más életet, új világot! Magas kéményű gyárak emelkedtek az állomások mellett; közöttük egész kis városkák csinos házikókkal. Jómódú polgárok lakják s a nép is finomabb. Éber szemmel figyeltem őket s elismertem, hogy a szomszéd előbbre van a kultúrában. Mégis tőrszurásként hat reám, valahányszor egy magyar ajkáról hallom az osztrák dicséretet: „hogy ők finomabbak, hogy műveltebbek, vonatjaik szebbek, a kalauz udvarias s még a kapadohány is jobb ott, mint nálunk a trabukó"". Könnyű igy felállítani a mérleget, de ha haladni akarunk, a multat sem szabad elfelednünk. Széchenyi jut ilyenkor eszembe! 0 is megjárta Felelős szerkesztő: ROLKÓ BÉLA. beszéd, mert a világi klérusból s az egyes szerzetesrendekbői kell a bizottságot összeállítani. 3. Valótlan, hogy a bizottságnak tagja egy dominikánus, ilyen tagja nincs. 4. Valótlan, hogy Zubriczky Aladár szembeszállt Tomcsányival, mert Zubriczky nem is volt jelen a bizottság gyűlésén, Pesten lévén elfoglalva. Az „Est"-nek és alakjainak nem az igazság kell, hanem a rikító szenzáció. Hiszen tegnap is a saját nyakát rugdalta örömében, amelyet a szociáldemokratáknak plakátjai keltettek benne. Tessék a plakát: Az agráriusok mindenképpen megakadályozzák, hogy Szerbiából és Romániából olcsó húst hozzanak be, azonban a kiűzött francia csuhásokat, akik a népet butítják, tárt karokkal fogadják. Pedig Magyarországban eddig 21.000 csuhás van, akik 2,500.000 hold földet kaparintottak magukhoz. A szöveg fölött Magyarország templomokkal telehintett térképe, melynek nyugoti szélén egy kövér pap fogadja örömujjongással a beözönlő szerzeteseket. A déli határon viszont egy csendőr kergeti vissza szuronyával a beözönleni igyekvő marha- és sertés-csordát. A másik falragasz szintén Magyarország térképét ábrázolja, melyen egy bőrkabátos, bricsesz-nadrágú, duzzadt agrárius terpeszkedik. Mázsás kezeinek nyomása alól északra és délre futva menekül a föld nyomorgó népe a tengerparton füstölgő kivándorló hajókra. Az agráriusok, a papok, a portugál csuhások szipolyozzák a népet, ezek kergetik ki Amerikába! Szegény magyar! Verj magadra 25-öt olvasatlanul, ha a hamis plakáton keresztül nézed a valóságot és nem látod meg, hogy a földúsztató pálinkás butitokban, az árveréseken, az Amerikába való csábításban, szóval mindenütt, ahol az ország romlik-bomlik, azon tisztességtelen zsidók keze működik, akiket a becsületes zsidók is megvetnek, kitagadnak, s akik, hogy bűnös üzelmeikről a közfigyelmet elhárítsák, Prohászkán, Tomcsányin, tulajdonjogon, igazságon és mindenen keresztül gázolva az egyházat, a te vallásodat leköpik, gúnyolják, mert még ez. az egyedüli akadály, melybe minduntalan belebotlanak görbe utaikon. Veritas. Európát. Még műveltebbeket is látott az osztrákoknál. S ő mégsem szidta a magyar kocsisokat, nem. ócsárolta országunk rendezetlen útjait s nem gyalázta a magyar dohányt, mint mi dicsérjük az osztrák gyártmányt. Széchenyi ismerte multunkat, tudta, miért maradtunk el. Nem szégyelte magyar voltát, büszkén horda odakünn is magyaros körszakállát, sarkantyús csizmáját, de tanult s mikor visszajött, nem gyalázkodott irataiban, hanem cselekedett és tanított . . . Igaz magyar! Járd csak tehát a külföld útját, tanulmányozd annak népeit, de ha visszajősz, ne lángostort fonj, hanem tollat faragj s tanítsd népedet kultúrára, tanítsd erős erkölcsre s új életre. Meglásd, akkor a mi kalauzunk sem lesz udvariatlan, rendőrünk nem lesz durva, munkaadóink, háziuraink nem lesznek szívtelenek s idővel még talán „kapadohányunk" is jobb lesz, mint a szomszédunk trabukója. II. A tiszta lelkiismeret. Vonatunk már magasan járt a stájer hegyeken, melyek oldalába vájt és zseniálisan megtervezett vonalán kapaszkodott 800—1000 méternyi magasságra, kicsi gőzparipánk. A hegytetőn gyönyörűséges perspektíva nyilt meg előttünk. De nem sokáig nézhettük a mélységes völgyeket s szépen egymás mellé sorakozó hegykúpokat, mert a kalauz jelentette, hogy most jön a hosszú annabergi alagút. Egyben egy különös hirrel lepett meg. — Tudják Uraim — kezdte ő, — hogy az előbbeni állomáson a halál kaszája suhintott el felettünk? — Elképedve néztünk a kalauzra. — Kéziratok a szerkesztőség, előfizetések a kiadóhivatal (Szeminárium) cimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Busárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Városunk érdeke. Többször hallottuk már hangoztatni, de soha sem oly cinizmussal, mint a legutóbbi képviselőválasztás alkalmával, hogy kormánypárti képviselőt kell választani, ezt kívánja a város érdeke. Nem foglalkozunk ennek a helytelen gondolkodásnak boncolgatásával, csak arra akarunk reá mutatni, mit mond ehhez az élet. Városunk kormánypárti képviselőt küldött akkor is, midőn még Tisza Kálmán erősen kuruckodott, a kormányt támogatta akkor is, midőn Tisza jutott a hatalom birtokába és mikor igy hűségesen kitartott a kormány mellett, akkor érte a várost a legnagyobb veszteség, elvesztette a törvényszéket. Hiába kérte a város, hogy ha már el kell vesztenünk a törvényszéket, csatoljanak Budához, ezt sem nyertük meg. A komáromi törvényszékhez lettünk csatolva, noha Komárom reánk nézve, nem lévén még meg a füzitöi vasút, különösen télen, igen nehezen volt megközelithetö, tőlünk nagyon elzárt város volt. A legnagyobb vívmány városunkra a dunai vashid, ennek felépítését nem akadályozta az, hogy országgyűlési képviselőnk ellenzéki volt, megkaptuk mert országos közlekedési érdek kivánta, hogy több állandó hid legyen a Dunán. Most kormánypárti képviselőnk van, még hozzá államtitkár a kereskedelmi minisztériumban, aki most még azt sem tudta kivinni befolyásával, hogy egy gyorsvonat" megálljon két percre Párkány-Nánán, pedig ilyen kis dolgot ellenzéki képviselők is, kikIgen, igen — folytatta — még pedig elég közel járt hozzánk. Két suhanc felcserélte a váltót, mely a magasból jövő teher vonatot a második sínpárra irányítja s ha az állomásfőnök idejekorán észre nem veszi, mi már talán lenn, a mélységben, a vonat roncsai alatt szorongnánk. — Az emberek sápadtan, szótlanul néztek egymásra. Nem volt időm elrémült arcukat jobban megfigyelni, mert a következő pillanatban vonatunk az alagútba futott. Lezárult szemeim előtt a világ, de megnyílt fantáziám . . . s elmélkedni kezdtem az ember halálfélelme fölött. Csak nem is oly rég még a Halley üstökös tartotta rettegésben az emberiséget. Voltak, kik hittek, voltak, kik nem, de mindenikünkben megszólalt a bizalmatlan szó: Hátha mégis! . . . S ha? . . . Mi lesz akkor? Egy néhány pillanat s mind a túlvilág ismeretlen honában leszünk. Lehet, hogy egész multunk a nirvánába süllyed; lehet, hogy minket is a világ mindensége nyel el; de hátha mégis az első, mit hallani fogunk, a szigorú Bíró szava lesz? . . . Egyiknek ezt, a másiknak azt mondja hite, de csodálatos, hogy mindegyikük, még Carneri „modern embere" is csak akkor néz nyugodtan a halál sötét szemébe, ha tisztán áll az a valami, mit lelkiismeretnek hivunk. S ez ilyenkor szólal meg, mikor a halál kaszája felettünk elsuhint. Máskor az emberek nyugodtan térnek napirendre lelkiismeretük felett, nyugodtan lopják, rabolják, csalják meg embertársukat s nem okoz nekik gondot az, hogy a halál utolérheti őket minden pillanatban. Hisz létünk mindig bizonytalan : fejünk felett fellegek járnak, villámok cikáznak, vonatunk, melyen utrakelünk, talán ép