ESZTERGOM XV. évfolyam 1910

1910-10-02 / 40. szám

tartásra, mely e szép és tanulságos kiállítást összehozta. Összefogott a két törvényhatóság hivatalos apparátusa a társadalom számottevő tényezőivel és megmutatták: mit lehet közös erővel, vállvetett buzgalommal létesíteni. Mi esztergomiak nagyon tanulhatunk a hontiaktó) ! S. F. P. Az országos politikából. Mire jó az óvatosság? Nem lehetünk mindnyájan egyformán jártasak a politika kacskaringós ösvényein, nem lehetünk mindannyian oly nagy fokban ravaszok, hogy egyszerre meglássuk, mi fonódik a diplomaták kalapja alatt, azt azonban előre is kijelenthetjük, hogy az előbbi beismerés dacára sem fogadunk el mindenkitől politikai tanítást, oktatást és útbaigazítást. No hiszen jól is járnánk, ha minden „úgynevezett diplomatának és politikusnak" a szellemi bérkocsijára felülnénk és hagynánk a jámbor agyvelőnket ide-oda rázatni, kevertetni és habartatni. A politika mezeje veszedelmes, hínáros és zavaros vizekkel telített terület, amelyen már sok társadalmi nagyság — körülöttünk is — bepiszkolódott, pocsolyaszagú lett, mert nem válogatta meg a talajt, ahová lépni akart, nem nézte meg a környezetet, a pajtásokat, a jóbarátokat, az elvtársakat, akikkel egy gyékényen árult tényleg és egy íven szerepelt névleg. A becsületes, az egészséges erkölcsű lélek a politikában is megtalálja az igazi utat. A tanitók. Nem a néptanítók! Ök még nagyobb részt szolidak és becsületesek. A szabadgondolkodás bolondgombája körül dűlöngöző és a szabadkőművesség „inasi" fokán büszkélkedő figurák : tanalakok, úgy sem érdemlik meg a néptanítóknak szegénységet, de mindenekelőtt becsületet jelentő nevezetét. Az én tanítóim inkább az apostoloknak paródiái, akik kávéházakból indulnak ki a nagy világba s épen ezért, vagy talán már természetrajzi rendjüknél és beosztásuknál fogva is fogalomzavarban szenvednek és fogalomzavarásban utaznak. Az ilyen „apostol paródiák" kikerülnek a jogvégzett emberek sorából; vannak közöttük ügyvédek, fékevesztett tanárok, hivatalvesztett hivatalnokok és eszeveszett csizmadialegények. Tehát az osztályok, állások, az értelmi és tudományos fokozatok hatalmasan össze-vissza vannak keverve, de az szerintük nem baj — csak a munka menjen, haladjon s a világ újra meg legyen váltva. 127 alak van benne szétszórva, szegény, gazdag, királyok, pásztorok a jászol előtt leborulva, messze tájról, hegyek közöl jöve, mind hódolni siet a kisded Messiásnak, dárda, lant, kosár ... a kezükben. Olyasféle megjelenés, mint Oberammergauhan a passiójáték. Az alakok nem nagyok, de régiek, a 16—17. századból valók, olaszok. Nápoly vidékiek különféle öltözetekben. A megboldogult San Marco herceg vásárolta össze. 50—100—200 forintért darabját; a hercegnő pedig a Jó Pásztor zárdában állitatta fel. Itt állítják fel a Bethlehemmel kapcsolatos nagyteremben a növendékek karácsonyfáját. Itt gyűltek össze mindnyájan a házbeliek karácsony estéjén kis házi ájtatosságra. Ha már ide kerültünk: nézzünk körül e teremben is. A herceg és a hercegnő — a Jó Pásztor kongregáció eddigi általános főnöknőinek képei díszítik a falakat. Sz. József és az első általános főnöknő tiszteletre méltó Pelletier Eufrázia Mária mellképe : szines selyem hímzésben. Itt találjuk Ő Eminenciája olajfestésű képét is, Ö Eminénciájának ajándékát. ..... * Most már búcsúzzunk! Nemes, lélekmentö gondolat a Jó Pásztor intézménye Kár, hogy egyedül ált széles e hazában. Nyíregyházán már mozognak a Jó Pásztor érdekében. A telek már meg van pár házzal. A fogalmak és azok zavarása. A világot megváltani szándékozó, a kávéház világos termeiből és a bűzös levegőjű pálinkamérőkből kiinduló tanitók: „apostol paródiák" sokszor túlmerészek s olyan dolgokba is beütik orrukat, ahol az ö fogalmi zavaruk nagyobb a „bábeli zavar"-nál, nem csoda azért, ha a királyi ügyész kezébe való elszólásokat eresztenek meg. Van egy igen modern folyóirat, amely legalább is egy lótejjel megelőzte korát születésével, de talán még az anyját és a bábáját is. A nevét nem mondjuk meg, mert nem akarunk neki reklámot csinálni. Nohát ez az I. folyamot élő és a 8. számával dicsekvő elég vaskos szépirodalmi, politikai, művészeti és közgazdasági torzszülött (krájzlerájba képzelvén önmagát) mérlegre rakja I. Ferenc Józsefnek végig élt 80 esztendejét és igazán szemérmetlen őszinteséggel mond el egyes dolgot, anynyira, hogy az őszinteség már jóval túllépi az ildomosság, de talán még a megengedettség határait is. A többit nem akarjuk és nem merjük ide iktatni, de hogy a többinek a tónusát sejtsék az első bekezdést szószerint leadjuk: „A hivatalos loyalitás magasztaló himnuszainak utolsó akkordja is elhangzott. Az a pár lobogó, amit szemszúrásul kitűztek a magyar főváros utcáin, lekerült a házak ormairól, amelyek ismét szürkék és szomorúak lettek, aminthogy az lett a pár nap előtt még ujjongó közvélemény is. És a nagy „nemzeti öröm" emlékéből, a király 80-ik születés napjának ünnepi hangulatából alig maradt meg egyéb, mint az a néhány kitüntetés, amelynek talán pár száz ember örül, mig a többi 19 millió" unott közömbösséggel kérdi, hogy azért kellett volna-e örülnie és ünnepelnie, mert az a pár száz ember kitüntetést kapott?" . . . Csakhogy nagyon furcsán fog festeni ez a diplomatás és lóhátról való beszéd, ha visszaemlékezünk arra, hogy mig a szabadgondolkodók, a demokraták és a szociáldemokraták el nem foglalták az utcát és a sajtót, mig meg nem mételyezték a lelkeket, össze nem zavarták a fogalmakat, nem beszélt ilyen csúf hangon senki s ha beszélt is, nem hallgatott rá senki sem. F. A koleráról. Eszembe jutott egy adoma, mielőtt tehát magáról a koleráról irnék, előadom, hátha utóbb valami okosat lehet belőle levezetni. Volt egy apának (ugyan többnek is volt és van!) afféle jogász gyereke, akinek csak a neve éppen hogy jogász, máskülönben még az egyetemnek a tájékát is minden félévben, ha egyszer látta; az a bolond édes apa csak küldözgette a sok pénzt és az a még bolondabb jogászgyerek csak költögette a sok pénzt. Vége lett az iskolai évnek, bezárták az egyetemet és a fiú is hazament a szüleihez. A kellő átalakítás, építkezés és bevonulás van még hátra. Csakhogy még kevés a garas. Abból pedig nem kevés kell, hanem minél több, mert így annál jobb. Frindt Eleonóra úrinő e célra felajánlotta saját házát is; meg ő maga járja be az országot s miniszteri engedéllyel gyűjtöget. Isten áldása a fáradságán! Igaz ugyan, hogy egyik-másik helyen ridegen elutasítják. Ahol sokat remélne, onnan nem egy helyről üres kézzel kénytelen távozni. Hej, hej, pedig nem igy kellene bánni a Jó Pásztorral. Lelkük rajta. Fizessen meg Isten, kinekkinek adománya szerint. * Menjünk viszza a villanyoshoz a plébánia templom elé; de most nem a plébánia, hanem a Takarékpénztár oldalára. Ott állnak meg — a Takarékpénztár előtt — a Pestre menő villanyosok. Melyikre üljünk fel? Akármelyikre. Mind Pestre visz. Kálvin-tér, Kossuth Lajos utca, Rákóczi út felé megy valamenyi, mind a négy. Állatkerti, Közvágóhidi, s a 2 körforgalmi. Csakhogy a 2 körforgalmi közül az egyik a budai oldalon, a Duna mellett robog a Lánchíd felé és a Ferenc József hidon át megy Pestre; a másik pedig a Margithidon át a nyugati pályaudvar felé tart. Volt szerencsénk. A viszontlátásra. Üdvözlet Esztergomnak. Szőlő-utca 60. Otthon az édes apa boldogan kérdezgette nagyreményű fiát: —- No édes fiam, ime egy év már elmúlt,. hát mondd csak mit tanultál az egyetemen? — Hm — mondja nagy ravaszán a fiú — ha tudná édes apám, hogy én mit tanultam! De meg fog örülni neki, ha megmondom! Nagyot néz az apa és túlbuzgóan, szinte mesés boldogan kérdi: — No, csak ki vele, iszonyú kíváncsi vagyok! — Hát édes apám, aranyat tudok csinálni! — Tyűh az árgyélusát! Aranyat ? Még hogy aranyat!? Azután kitől tanultad? Majd szinte félve, nehogy ezt a titkot más is meghallja, odasúgja a fiának: — Aztán tudnál-e itthon is csinálni aranyat ? De tudod fiam, ne hogy eljárjon a szád ! Aztán a fiú az apjának elmesélte, hogy mit és mennyit hozzon, mennyi ideig kell forralni azokat, miket, hogyan kell összekeverni. A túlboldog apa a fiú utasítása szerint mindent drága pénzen összevett, amire szükség volt. A mosókonyhában befűtötték és egy üstben forralni .kezdték a „vegyes cikkek"-et. De sehogy se jött arany elő. Aztán lelkendezve mondja a fiú apjának: — De aztán édes apának sem szabad ám a rinocerosra gondolni! — Hát mi az a rinoceros? — Egy nagy afrikai viziállat; aki erre gondol, az hiába várja, hogy az arany előjöjjön. — No jól van fiam, nem fogok rá gondolni! De mi a csudának mondtad annak a szörnynek a nevét, azelőtt azt se tudtam, hogy a világon létezik, most pedig már sehogy se megy ki a fejemből. Hát igy van ez nálunk a kolerával is; illetve a Duna-vizzel! Ezelőtt, mert szabad volt a dunavizet használni, akkor a földmives nép dehogy is vágyódott volna a dunaviz után, most, hogy a kolera miatt tiltva van, annál inkább dunaviz kell mindenáron. Hiába, a tiltott gyümölcs mindig édes! Azt mondja a hatóság, a dunaviz használata életveszélyes, meg van fertőzve; jól van! Hanem hát itt van a bökkenő. Miért szabad akkor halat árulni? Hát az nincs megfertőzve? Hiszen a dunavizben él az, abból is táplálkozik, kérdem, az nem kolerás? Legelsőbben is a halak árusítását kellene betiltani. Meg aztán tehenet, borjut, baromfit nem szabad — úgy hallom — a városba behozni. Szegény esztergomi nép. Hanem az igaz, hogy avval nem gondolnak, ahonnan csírázik a kolerajárvány. Tessék megnézni — mást ne mondjunk — a Szenttamás városrész utcáit. Ott utcasöprés naptár szerint történik ; tudniillik minden vigiliai napon söprik az utcákat (de csak kettőt-hármat!). A lefolyó szenynyesviz iszonyú bűzt terjeszt, amely a kolerának a melegágya. Először is jó lenne tisztíttatni a folyókat. Most jön a bökkenő! Szenttamáson nincs kút. Illetve kettőben nincs viz, egyet most csinálnak, egy kútnak pedig a vize nem iható. Igy igazán nincs kutunk. Inni pedig muszáj, mert borra nem telik, honnan szerezzünk vizet? A vízhordó két krajcárért ad egy pitli vizet. (De csak akkor is, ha ad!) Végtére is úgy járunk, hogy nem kolerában, de majd szomjan veszünk el. De, ha már koleráról van szó, azoknak, kik ezt nem olvasták, elmondom a legújabb „koleraviccet." Mint itt nálunk, úgy Pesten is, hirdetmények útján fel van híva a város lakossága, hogy vigyázni és védekezni tessék, mert itt az ázsiai kolera. Olvassa ezt két vidéki munkás, mire megjegyzi az egyik: — Nálunk is megjelent ilyenforma írás, oszt' az van rajt', hogy semmiféle köecsíget ne sajnáljík az falu az ázsiai korela erányában. — De nálunk is ám kidobóták — mondja a másik — deb'zony ementünk az jegyzöhön, oszt megmontuk, hogy egy karaj cárt sem agyunk. — Hm! Oszt mér' nem ? — így az első. — Mir? Hát azír, mer ölig volt nekünk Bosznyiát e' pízelnünk; most mög mán Ázsiát is? Ühüm, csak lássák! Maj' ha ami falunkbeli lössz a korela, akkó adunk, mer' muszáj, de ázsiai korelára semmit se! Nálunk is igy van! Fülöp Ferenc.