ESZTERGOM XV. évfolyam 1910

1910-09-25 / 39. szám

gyermeken hogy segíthetne, hogy azok is olyan kedvesek, szeretők, boldogok, finomak legyenek, mint ő. Hiszen jó Istenről beszélt neki mamája, ki mindenkit nagyon szeret! Fáradtan feküdt le kis ágyacskájába, betakarták habos könnyű zöldselyem paplannal. Nem tudott aludni, kis szive dobogott, valami nyomta ; az a sok szegénység, nyomorúság, lelki vásottság, mit kis pajtásai ós pajtásnői közt tapasztalt. Aztán a fáradtság lenyomta szemét. Aludt, álmodott, jaj milyen kínosakat. Valami leány sikoltozott oda künn az ablak alatt, éjjel is átkozta a szenteket, az embereket, hogy igy elhagyták, neki becsületes hajléka nincsen. Ügy látta, azokból a kis szegény leányokból nőtt fel, akiket ő látott. Egy suhanc férfi veszekedett vele. Hirtelen azokból nőtt fel álmában, kik őt kicsúfolták a nagyvárosban a lépcsők alatt. Valami fényeset forgatott kezében, mellyel meg akarta szúrni a rikácsoló leányt. De jaj, hogy, hogy nem, egyszerre átugrott az ablakon és az ő kis szivecskéjébe akarta döfni a kést. Felriadt, felsikoltott, a mamája is felébredt. Csak álom volt szerencsére! A következő pillanatban lenyomódtak pillái, ajka édesen mosolygott, aludt. Az őrangyalkát látta maga mellett. Mesélt neki élményeiről, hogy szereti ő a szegény gyermekeket, kiket meglátogatott, hogy szeretne segiteni rajtok. Most is, hogy ijedt meg a züllött gyerekektől. Az angyalka hallgatta, aztán mondotta, hogy ő már beszélt jó bácsikkal, nénikkel, kiknek olyan jó szivük van, mint az övé. Azok mondották, hogy sokat akarnak értük tenni, meg egy kis újságot is fognak az embereknek járatni, hogy azok megismerjék a szegény, elhagyott gyermekek sorsát. Aludt soká. Amikor felébredt, egy ici-pici kis újságot talált kicsi paplankáján. A mamája olvasta ágya mellett s most oda tette, hogy mire felébred, megakadjon a szeme azon a sok szent bácsin és nénin, kik a szegény gyermekeket ugy szerették, kik ott rajta le vannak rajzolva.Megfogta, nem is engedte el. Még a sétájára is oda kellett adni a kocsiba s most édes bátorsággal nyújtogatja kövér kis kezét és kínálja az újságot a járókelőknek. Szinte nem érti, olyan közömbösen mennek el mellette és olyan nem értve néznek reá. Pedig a mamája meg is mondotta csacsogó babájának, hogy mi van benne. Egy püspök bácsi irt bele egy szent asszonyról, ki nagyon szerette ápolni az elhagyott gyermekeket. Azután a szerkesztő bácsi irja, hogy mennyi mindent akar ő mondani a szegény gyermekekről a jó embereknek. Van benne szép vers is, útszéli virágokról és szegény gyermekekről, meg egy csomó vidáman, meglepetve néző kis árvalány, kiket valami bácsi Esztergomban lefotografált, kik csak egy fél fejjel nagyobbak mint ő. És csodálkozik, hogy tudnak ezek a nagy emberek mégis olyan közömbösek és hidegek lenni. Hát ők qem szeretik a szegény gyermekeket mint ő? Hát az ő levegőjük nem a szeretet és az ő szivük nem Még jó, ha az ezen Irgalmas testvérek zárdája előtt végállomásozó villanyos kalauza ide tud utasítani, mert tetszik tudni, hogy az óbudai villanyosok az embert csak az Állatkertbe, vagy a Vágóhidra tudják kivinni, ha pedig sehol se kell a szegény halandó, se az állatkertben, se a vágóhídon, akkor egyszerűen visszahozzák és a temetőbe viszik ki. II. A Jó Pásztor temploma. a) A templom külseje. Térjünk azonban vissza a Jó Pásztor házához. Szakasztott olyan hosszú is és magas is lenne, amilyennek a „Kath. Budapest" képe mutatja, egy emeletes, középen két emeletes, 21 ablakkal az első emeleten. De nini ott a szélén balról, valami kápolna féle van az épülethez ragasztva. Ám, de micsoda kápolna az, ha se tornya, se keresztje? Tornya ugyan nincs, mert hát az már pénzbe került volna, meg aztán luxus cikk is galambokat nevelni a .toronyban. A harangok ? azok szépen elférnek a templom tetejéből kiszökellő kis haranglábban is. De legalább keresztje lenne. Hát nem volna keresztje se ? Volni volna, de a képen még sincs. Hogy-hogy ? Igen egyszerűen ugy, hogy mikor 1902-ben a monumentális kétkötetes „Kath. Magyarország" készült: a Jó Pásztor háza és temploma fényképéről a cinkograf retusirozója, a templom homabból él, hogy másoknak jót tesznek? De hisz az olyen természetes valami. Ugy mondta a mamája, hogy jót kell tenni az elhagyott gyermekekkel. Ugy látja képen is, hogy a Jézuska is szereti a szegény gyermekeket, meg ez a fátyolos irgalmas néni is, ki ott le van rajzolva. És az emberek mégis olyan hidegek . .. * Ez a plakát hozzá. A „Ker. Szeretet Orsz. Gyermekvédő Műve" egyesület kis lapocskája most indult meg Esztergomban. A neve: „Katholikus Gyermekvédelem." Célja a szent ügyet, az elhagyott, szegény gyermekek felkarolását és nevelését krisztusi szellemben ápolni és ajánlani, ismertetni és terjeszteni. Kézbe kell venni és el kell olvasni: kicsinek látszó, mégis igen nagyon fontos dolgokról lesz benne szó : ember és lélekmentésről. Csak meg kell ismerni jól, hogy mi történik és mi van körülöttünk, végig kell tapasztalni legalább lélekben e sok nem látott nyomort és nem hallott panaszhangot, mely sok árva, elhagyott gyermek ajkán hangzik fel, s a szív húrjai a nagy szeretet hangjaiban fognak reponálni. Terjedelme egy iv. Az első szám tartalma dr. Rajner Lajos püspök, Siposs Antal Félix szerkesztő, Perger Lajos, Takács Gedeon és Homor Imre tolla alól kerültek ki. A tagok a lapocskát ingyen kapják. Mások évi 2 koronáért. (Cim: Hercegprimási Iroda, Esztergom.) Megjelenik minden hónap közepén, júliusaugusztus kivételével. Szól a népekhez és a szivekhez. „Akinek füle van a hallásra, hallja meg."" T. M. dr. — Mi az a „liberális szellem?" A liberális szellem a mai kor felfogásában azt az irányt jelenti, amely a -modern emberre nézve a vallást teljesen fölöslegesnek mondja, de egyúttal az erkölcsi csődöt is bejenti, amikor az isteni parancsok helyett új féket nem tud beleállitani az emberek életébe és igy a szenvedélyek ellen gátat építeni nem képes. Maga a „Pesti Hirlap" beismeri e tehetetlenséget, amikor a Szöke-üggyel kapcsolatosan ezeket irja: „Mindig arra kell számítani, hogy az emberiség túlnyomó többsége műveletlen, sőt ostoba s miután erkölcsöt és becsületet nem nyújt a nevelése, ennélfogva szüksége van valamely tiltó, intő és korlátozó törvényre. A régi világban ez a vallás az egyház törvénye volt, most pedig a polgári büntető törvény, de az utóbbinak nincs meg az a hatása és varázsa, mint amannak volt." Többé kevésbbé dülöngöző logikával, de azért beismeri a vallás szükségszerűségét, lelki ereje azonban nincs hozzá, hogy azt őszintén elfogadja és megragadja. Magának a tulajdonképeni zsidóságnak, amely napról-napra dolgozik az üzlet kerelokzatának ormáról a keresztet nem re-, hanem letusirozta; szóval a keresztet a templom ormáról lelopta, elsikkasztotta s most a templom szégyenszemre ott áll kereszt nélkül, ugy a „Kath. [ Magyarország"-ban, mint a „Kath. Budapest"-ben, mivel hogy ez a retusirozott kép került a „Kath. Magyarországából a „Kath. Budapestébe. Olyas az orcája, akárcsak az utca másik oldalán a kedves vis-a-visjaié, már mint az ó óbudai régi, falusi tűzfalhomlokzatú házikóké; vagy pedig, hogy nagyobb stílben beszéljünk, a távolabb, a Lajos utcában fekvő átellenesének, a zsidó zsinagógának a formája. Mondta is már egyik-másik, a templom előtt sárkányozó csemete, hogy hiszen e csak zsidó templom, mert hát tornya sincs. Persze hogy persze, a nebuló olasz földön még nem járt s igy nem is tudhatja, hogy ott sincs minden templomnak tornya. Az „Egyházi Közlönynek" minap az egyik cikkírója amiatt kesergett, hogy a Duna-mentén olyan községek is akadnak, amelyekben a keresztyén atyánkfiainak imaházai sudár tornyukkal büszkélkednek, a pápisták templomai ellenben magtárszerű toronytalan formátlanságukkal szégyenkeznek ; mintha bizony nem is a kath. egyház, hanem a szentek és a szentségek ellen protestáló felekezet mutatná az égbe vezető szentség útját. Nos ezt a kesergő cikkírót Óbudára ugyancsak nem vezetjük; pláne a Jó Pásztor házához nem, mert bízvást kimondaná a kritikát Óbuda négy templomáról akkép, hogy mivel Óbudán a tén belül, szombaton az imaházba megy s az ünnepeket hűségesen megtartja, semmi köze ezen úgynevezett „zsidó liberális szellem"hez. Nem ők gyártották és gyártják! Hanem igenis gyártják azok a zsidók, akik a maguk vallását is oldalbarúgták és azok á keresztények, akik legkényelmesebb életfeltételnek és üzletnek tartják a kereszténység és a zsidóság közötti tülekedés, veszekedés és gyűlölet szitását. Bizonyítja, elismeri, beismeri az előbbiek igazságát az „Est" cimű lap is, amely a szabadgondolkodók legfőbb orgánuma, amikor a következőket irja a szept. 20-iki számának a vezércikkében: „Hibásak a zsidókérdés létezésében, élnem múlásában maguk a zsidók is. És most ezzel akarunk foglalkozni; a zsidók hibájával abban, hogy zsidókérdés van és nem mutat hajlandóságot a kiveszésre. Szinte állandóan vannak a közérdeklődés előtt olyan ügyek és kérdések, amelyeket maguk a zsidók tesznek zsidó-üggyé és zsidókérdéssé. Igyekeznek elhomályosítani emberi jelentőségét az ügynek és fajukban rejlő szenvedélyességgel csak a zsidó részét hangsúlyozzák, ugyanabba a hibába esnek, mint ellenségeik az antiszemiták. Mostanában két ilyen ügy is aktuális. Az egyik a Szőke-ügy, amelyben mind a két fél egyformán hibás volt. Igenis, hibásak voltak a zsidók is, a zsidó társadalom nagyrésze, akik szenvedélyesen foglaltak állást Szőke mellett, nem törődve vele, vájjon mit kíván az igazság. Még megdöbbentőbb a másik kérdés, Zucker ügye, aki igazán csak ellenszenvet és felháborodást érdemel és bizonyos zsidókörökben mégis szenvedélyes pártolásra talált és ügyéből zsidóügyet igyekeznek csinálni. Sőt tovább megyünk : van sok zsidó Magyarországon, ki Husz Ábrahámra, mint mártírra gondol. Nos hát, ez beteg dolog. Ez a mindenáron való szolidaritás, összefogás elfogultság nem válik javára az ország társadalmi nyugalmának, de nem válik javukra maguknak a zsidóknak sem." El kell tehát csapni az olyan utazókat, akik ilyen hamis és rossz portékában utaznak. Az országos politikából. A tekintély. Az ország élére állított miniszter-társaságot — tekintve tagjainak különféle sajátosságait, jellemét és tulajdonságait — különféleképen lehetne részletezni, felosztani és jellemezni. Mi most csak a megbízhatóság jegyét vesszük alapul a további vizsgálódáshoz. Tehát a kabinet egyik legmegbízhatóbb tagja a múltkoriban azt a kijelentést tette, hogy örül a keresztény intézetek létesítésének, mert ezekben a tekintély iránti tiszteletre és engedelmességre tanítják és szoktatják az ifjúságot, a haza leendő polgárait. kath. plébánia templomnak tornya is van, órája is; a református ekklézsiának tornya van ugyan, de órája nincs; a zsinagógának meg órája van torony nélkül; a szegény Jó Pásztor templomnak ellenben se tornya, se órája; következőleg az óbudai kath. plébánia templomhoz közelebb áll úgy a kálvinista ekklézsia, meg a zsinagóga, mint a Jó Pásztor temploma; aminthogy igaz is, lévén t. i. az egyik is, másik is 2—3 percnyire a plébánia templomtól, a Jó Pásztor temploma ellenben 10 percnyire. Szó, ami szó, a .Jó Pásztorokhoz torony irányában menni nem lehet. Megpróbálta nemrég azt az egyik pesti úr. El is tévedt. Tornyot keresett. Akkor vette észre, mikor a templom mellett elhaladt, hogy jó lesz visszafordulnia, mert hát már túlment a métán. Mégis csak többet értek azok a régi esztergomi petroleumos lámpák, mint ez a nem létezett hiába keresett torony. Azok, ha nem is velágitottak, legalább erányitottak; de ez se nem velágit, se nem erányit. Minek is az ilyen torony. A templom tornyával végeztünk volna. Leírtuk alaposan. Nézzünk most be is egy kissé. Hiszen azért fáradtunk ki, nem pedig, hogy tükörfényes cipőinket az óbudai porban úsztassuk. Mielőtt a templomba lépnénk, szemünk a templom kapuja fölött ragyogó, igazán gyönyörű mozaik képen akad meg. Velencében készült. 1800 koronába került. A Jó Pásztort ábrázolja, szívvel, báránykái körében.