ESZTERGOM XV. évfolyam 1910

1910-09-04 / 36. szám

ütött, másrészről a volt közoktatásügyi minisztert, Apponyi Albert grófot gyanúsította meg azáltal, hogy az 1907. évi t.-cikknek a tanítók áthelyezésére vonatkozólag tett rendelkezését oly hatalmi súlynak minősítette, amely távol áll a törvény alkotójától és a koalíciótól. Tekintettel azon körülményre, hogy a magyar tanítóság csakis osztatlan hálára lehet kötelezve Apponyi iránt s jó magam a legnagyobb bizalommal viseltetem a jelenlegi miniszter, Zichy János gróf iránt, szintén kötelességemnek tartottam e gyanúsítás ellen felszólamlani. Persze újból nagy riadalom támadt. Szóhoz jutva és nyomatékosan utalva arra, hogy a tanítók fizetésének rendezésében annak idején lapokban és röpiratban is bővebben munkálkodtam, tehát igenis jogom van szólni. Ember Sándor gyanúsítását egyenesen visszautasítottam s tiltakoztam az ellen, hogy Apponyi Albert gróf bármely oly hatalmi törekvések és biztositások miatt hozatta volna meg a szóban levő rendelkezést, amelyek személyére, avagy a mindenkori kormányokra vonatkoznának. A magyar tanítók csak hálára lehetnek kötelezve Apponyi Albert gróf nagy személye iránt. E tekintetben segítségemre sietett Minké Béla, ki ellenfelem ugyan, de el kell ismerni, hogy retorikailag a legképzettebb parlamentáris tanférfiaink közül való s aki azon nézetnek adott kifejezést, hogy miután a legutóbbi egyetemes (?) gyűlés a vita tárgyát képező kérdésekre meghozta volt a határozatát, tehát a szövetség nem kompetens újból határozatot hozni: alaposan kioktatta a tanitó urakat a háláról s a volt kultuszminisztert illetőleg óvásomat magáévá tette. Ezek történtek tehát a szövetség közgyűlésén, amihez egyébként más alkalommal is hozzászólok. Bertalan Vinee. Nemzetiségi szemle. Mit üzentek Tomanekék az „Esztergoménak ? A Tomanek káplán szerkesztésében megjelenő pozsonyi pánszláv lap 20. számában Tomanek káplán felel az „Esztergom

"-ban megjelent cikksorozatra, melyet felvidéki munkatársaink küldtek be szerkesztőségünknek. A felelet ugyan névtelenül jelent meg a lapban, de a sorokból kiolvasható, hogy senki más nem Írhatta, mint a szerkesztő, mert az ő becses személyével kezdi az üzenetet: Tu más Tománka Párvy, chyf ho. Itt a Tomanek, Párvy, fogd meg; őt. A feltűnési viszketegben szenvedő s magát tót apostolnak feltoló Tomanek lapja kigúnyol bennünket, mert felhívtuk az izgató pánszláv szerkesztőre Párvy püspök és főegyházmegyénk papságának a figyelmét. Merészségében nem átallja kimondani: hogy az „Esztergom" soviniszta lap, s hogy keresztény-, egyház- és vallásellenes sovinizmusát a falra kellene szegezni, mint az éjjeli denevért. Továbbá azt hazudja farizeusi módon ez a pánszláv lap, hogy lapunk Krisztus szeretetéről mit sem tud, hogy a kereszténység képviselőjének mi csak a néppártot tartjuk, stb. Minden sora csupa gyűlölet s még merészelik hangoztatni Krisztus szeretetét 1 Előhozakqdnak Zichy, Rakovszky, Hencz és Csitáry neveivel, mintha a néppárt elvei és az azokat képviselő személyek (az utóbbi kettőről nem beszélünk) egy fogalom alá esnének! Büszke vagyunk Zichyre, Rakovszkyra, igenis! S ha van is egyiknek-másiknak valami fogyatkozása, nem a személyeket nézzük, hanem a párt elveit! Ne tessék előhozakodni a párttól elpártolt egyénekkel, hisz azért léptek ki onnan, mert a liberalizmus uszályhordozóivá szegődtek. Az elvek tisztán állanak, mint a kristály, ezekhez nem fér gáncs. De a tót néppárt nem képviselheti a kereszténységet már azért sem, mert a Cyrill-Methód féle társaság egészen lejáratta, antikeresztény párttá tette, hisz elvbarátai több helyen nagy örömmel fogadták a szekularizáció hírét. Avagy mondható-e ez a lap kereszténynek, mely rontja a népet, szociáldemokratává teszi s erkölcséből egészen kivetkőzteti azt? Pedig tanúink vannak rá, hogy a felvidéken, főleg Pozsony- és Nyitramegyében a nép papját nem tiszteli, prédikációjára, miséjére nem megy, hanem igenis, ha egy pánszláv agitátor hirdetné neki slovenéinéjának egyedül üdvözítő tanát, azért tűzbe menne. Mert első a nyelv, a nemzetiség s csak azután jön a vallás, melyet csak amolyan magánügynek tekintenek sokan már a tótok közül is. Az „Esztergom" soha sem volt soviniszta lap. Mi kardoskodtunk mindig amellett, hogy a hittant a gyermek anyanyelvén tanítsák az iskolában, hogy oly helyen, ahol a nép egyáltalában nem beszéli a tót nyelvet, avagy csak nagyon keveset ért belőle, ott a hívek anyanyelvén beszéljen a lelkipásztor. Az „Esztergom" soha sem mondta pánszlávnak azt, ki tótul beszél a híveivel, ki a népnek tisztességes szellemi táplálékot ad, ki az ő testi s lelki javáról lelkiismeretesen gondoskodik. De igenis kikelt és pedig erősen azok ellen, akik a Cyrill-Methód szellemben való lelkipásztorkodást arra használják fel, hogy a magyar nemzet ellen izgatnak, a népet a magyar nyelv tanulásától visszatartják, kirohanásokat intéznek a derék, buzgó papság ellen, mely nem helyesli s nem is helyeselheti keresztényellenes törekvéseiket; megtámadják vakságukban a püspöki kar több jeles tagját és kitanítják eleve népüket (főleg újságjaikban) az egyházi tekintély iránti tiszteletlenségre. Igen Tomanekék! Söpörjenek csak a maguk háza előtt. Első sorban pedig arra oktassák ki olvasóikat: hogy első a hit és a vallás, s csak azután jön a nemzetiség kérdése. Maguk megfordítva hirdetik azt, amit a józan ész diktál, nem csoda tehát, hogy a nekünk szóló üzenetük sántikáló agyvelő szüleménye. Szerk. Szent István király tisztelete. Irta: Sinka Ferenc Pál, az esztergomi Szent István-napi ünnepségek főrendezője. II. Szent István tiszteletének közvetlen tárgyai minden időben főkép annak ereklyéi voltak. A szent ereklyék elejénte mind Székesfehérvárott, erre a célra készült ezüstkoporsóban őriztettek. Majd a Szent Jobbot titokban Nagyváradon túl, a Hegyköz egy' rejtekhelyére vitték, hol később egy Benedekrendi apátság is keletkezett. Bár ezen apátságnak Szent László veté meg alapját, az ereklyét onnan mégis Székesfehérvárra vitette vissza. A Szent Jobbot 1098. év május 30-án Székesfehérvárról ünnepélyesen újból az emiitett apátsági templomba vitték át. E napot „Translatio Dexterae S. Stephani" cím alatt az egyházban később is megünnepelték. A tatárjárás az ereklyét még azon a helyen találja, hol a mai nap is fennálló Szent-Jobb község van. A törökök ideje alatt, az apátság elpusztul, az ereklyét is szétosztották: karja Lembergbe, a jobb kéz pedig Raguzába, a Szent István által alapított Domonkos-rendi zárdába kerül. Az ereklye számára itt 1590-ben ujabb ereklyetartót készítenek. Midőn I. Lipót a Szent Jobb rejtekhelyét felfedezte, 1684-ben azt Bécsbe akarta vitetni, de a török mozgalmak eme szándékában megakadályozták. Később 1768-ban Mária Terézia követelte az ereklyét a szerzetesektől. Ezek akkor azt a köztársaság biztosnak vélt örizetébe adták át. A Gondviselés azonban úgy akarta, hogy a drága kincs hazájába kerüljön vissza. Az oroszok 1770-ben valami okból Raguzát megfenyegették. A megszeppent köztársaság Mária Terézia segélyéhez fordult, s hogy ennek kegyét megnyerjék, a Szent Jobbot 1771. június 1-én Bécsbe vitték ajándékba. Mária Terézia nagy tisztelettel fogadta a szent ereklyét és Schönbrunnban 9 napi ájtatosságra tétette ki. A novena után a nemzeti kincset hű magyarjainak engedte át és azt Bajzáth József c. püspöktől, egy testőrtiszt és 6 testőr kíséretében, Budavárába vitette. Megható volt útközben a Pannonhalmán tartott 3 napi ájtatosság is, mert' e hely annyi századok múlva most láthatta újból viszont a szent királyt. A Szent Jobb jelenleg Budavárában a királyi várpalota kápolnájában őriztetik, azon színaranyból vert, gothikus szekrényben, melyet a magyar püspöki kar aradi Lippert József tervei szerint 1862-ben készíttetett az ereklye és tartója számára. Szent István napján a Szent Jobb minden évben nagy pompával hordoztatik körül s a körmenetben az ország hercegprímásán és a főpapságon kívül á király, az uralkodóház tagjai, a kormány tagjai, az ország zászlósai és más előkelőségek is számosan szoktak résztvenni. Szent István fejereklyéjét diszes ezüst hermában Zágrábban őrzik; egy kisebb csont-ereklyéjét pedig az esztergomi főszékesegyházban, Szent Imre és Szent László ereklyéivel együtt. A 60 cm. magas ereklyetartó a szentségtartókhoz hasonló alakú, gothikus kivitelű, vert ezüstmű. Három rekeszből álló felsőrészében „S. Stephani G. Reg. Hung." felirattal Szent István, a középső részben „S. Emerici Due. Hung." felirattal Szent Imre, az alsó legnagyobbik részében „S. Ladislai G. Reg. Hung/' felirattal Szent László ereklyecsontjai foglaltatnak. A tartó tetején a magyar korona látható, alsó részén pedig hitelesség pecsétje. Szent királyunk ezen ereklyéjét Esztergomban, Szent Isván napján, a jelen évtől kezdve minden évben diszes felvonulással és egyházi pompával hordozzák körül. Bár Szent István napját az ország katholikusai és egyéb hazafias érzésű honfiai ős időktől nemzeti ünnepként ülték meg, annak általános nemzeti jellegét országos törvényben, „Az ipari munkának vasárnapi szüneteléséről" szóló 1891. évi XIII. t.-c. keretében kellett kimondani. Gróf Andrássy Tivadar országgyűlési képviselőé az érdem, hogy Szent István napja általános nemzeti ünneppé lett. Az erre vonatkozó indítványt az országházban a következő szavakkal tette meg: „Ismeretes úgymond, nizusa a modern államnak oly napokat megünnepelni, melyek megünneplése mintegy emléke legyen alapgondolatainak azon vezéreszmének, melytől az uralkodó irányzat eltéri nem akar. Legtöbb államban oly eltérés uralkodik azon fogalmi körök tekintetében, melyre államiságukat bazirozzák, hogy az ily irányú törekvések sikert nem arathattak. A magyar nemzet e tekintetben majdnem egyedül áll, midőn oly eszmével bír, melytől magyar ember el nem térhet, legyen bármily meggyőződése, akár politikai, akár felekezeti tekintetben. És ez: a magyar állam eszméje, kifejezve Szent István koronájában." Hasonló felszólalás a javaslat mellett több is történt. Igy Beöthy Ákos országgyűlési képviselő a következő beszédet mondotta: „Andrássy Tivadar gróf indítványát a Szent István napot illetőleg elfogadom azért, mert azt hiszem, hogy ezen törvényhozási intézkedés a magyar állameszmének erősítésére fog szolgálni. Én ugyanis azt hiszem, hogy a magyar állameszmének erősítésére szolgál, hogyha törvény által, mondhatnám az ország minden állampolgárát utaljuk arra, hogy hálával viseltessenek István király iránt, ki a magyar államot megalkotta. Mert hogyha Árpád vezér foglalta is el a hazát, a magyar államot István alkotta meg. Ö vezette be a magyar államot az európai államszerkezetbe és ő vetette meg állami létünk alapját, hogy tovább ez alapokon építhettünk; s merem állítani, t. Ház, hogy mi ma nem működnénk itt és nem beszélnénk pro és kontra, hogyha István király bölcs és nagy politikusunk nem lett volna. Én tehát azt hiszem, hogy a hála érzetét fokozni s a magyar állameszmét emelni fogja, hogyha Szent István napja az ország sátoros ünnepévé emeltetik, tehát abban a megtiszteltetésben részesül, amelyben az egyházak és a vallások legszentebb emlékeiket és legnagyobb történeti tényeit szokták részesíteni. A közérzület, az állandó gyakorlat e napot már is országos ünneppé tette. Mikor tehát mi erre az állandó gyakorlatra, hogy úgy mondjam, a törvényhozás hivatalos pecsétjét rányomjuk, nem tettünk semmi mást, mint azt, hogy az ország közérzületének manifesztációját e hozandó törvényben, melyet még mindig helyes és üdvös dolognak tartok, kifejezésre juttattuk." Baross Gábor kereskedelmi miniszter az indítványt készséggel magáévá tette, a képviselőház azt határozattá emelte, Szent István napja általános nemzeti ünneppé lőn. Szavazás után szólalt fel báró Jeszenszky László s talán sokak érzületének adott kifejezést, amidőn rámutatott arra, hogy e törvény csakis az iparosok és kereskedők munkaszünetéről szól, a mezei munkásokéról és másokéról nem. Ha tehát Szent István napját oly kegyelettel akarjuk megünnepelni, hogy azt törvénybe igtatjuk, akkor azt nem ezen törvény keretén belül, hanem egy más törvény által kell mindenkire nézve kötelező nemzeti ünneppé tenni. Mig e mindinkább erösebbé váló közóhaj egyszer teljesedésbe megy, addig az „Országos Nemzeti Szövetség" társadalmi úton iparkodik tevékenységet kifejteni Szent István napjának nemzeti megünneplése érdekében. A mozgalom élén Bálás Árpád áll, akinek indítványára 1904ben a szövetség az ünneplés végett nemcsak a kormányt, hanem az összes törvényhatóságokat megkereste. A lelkes felhívás Esztergomban, Szent István szülővárosában talált leginkább visszhangra, hol 1906 óta Szent István napját országos ünnepségek keretében ülik meg. Az ünneplés, sikerében és arányaiban, évről-évre emelkedik.