ESZTERGOM XV. évfolyam 1910
1910-06-05 / 23. szám
szagot leszámítva nincs oly nép Európában, mely politikailag annyira éretlen volna s oly kevéssé tudná becsülni a választójogot, mely minden választót bizonyos mértékben törvényhozóvá, bizonyos értelemben szuverréné tesz. Leginkább tisztában vannak ezzel Bécsben. S azért nem csoda, ha arra a meggyőződésre jutnak odafönn, hogy Magyarország megérett az abszolutizmusra, vagy ami azzal egyértelmű: újra megérett a liberális kormányzásra! Valódi tatárjárás volt e választás a szépen fejlődésnek indult nemzeti és keresztény politikai eszmék és intézményekre nézve. Az összes ellenzéki pártokat megtépázta. A Justh-párt egy harmadára olvadt le; de azért nem kár, mert ez a gymnazista-gondolkozásu és érettségü párt szolgáltatott oktalanul ürügyet Bécsnek a koalició szétrobbantására. A Kossuth-párt megfeleződött. A néppárt is, mely 1895-től lassan, de folyton gyarapodott, szintén felére Olvadt. A választás eredményének végső kialakulása után 16—17 néppárti képviselőnk lesz, tehát elölről kezdhetjük a keresztény politikai akciót, mint 1896-ban. És ebben a választási tatárjárásban, mely nem csak a Justh-párt ellen irányult, hanem a néppárt ellen is, dacára 67-es voltának, renegát néppártiak is vezettek, és — bár sporadikusan — különféle állású kath. papok is szerepeltek. A liberális kormányok gyámsága, az igazi autonómia hiánya nagyon megbénította az egész vonalon a katholikus egyház beléletét, e bénultságból csak a koalició alatt lélekzett fel egy kissé. Az egyház legéletbevágóbb törvényei papíron maradnak s oly egyének vannak itt-ott egyházi hivatalokban, kik távolról sem állanak hivataluk magaslatán. Az ilyen egyének mindenkivel békében akarnak élni, ellenzéki, pláne keresztény politikai akcióban világért részt venni nem mernek, mert akkor az ellenfél kikezdi magánéletüket. Sőt megtörténik, hogy ily egyének infernális gonoszsággal nyíltan a keresztény párt ellen agitálnak. De ez sokáig már nem tarthat! A most élő generáció még megéli, hogy a magyar egyházban is keresztényibb és európaibb szellem fog uralkodni, midőn liberális kanonokokat már csak a kriptában fognak mutogatni s keresztény párt ellen küzdő papokat csak hírből fognak ismerni. A legyőzött ellenzéki választó polgárokat vigasztalja a tudat, hogy kötelességöket jellemes emberekhez méltóan teljesítették s a remény, hogy a 100 főnyi ellenzék meg fogja őrizni a emberiség csak egyet látott; elkezdődik a lelkesült, ujjongó zsidók Hosanna-jával és végződik az elvakult, fellázított tömeg „feszítsd meg" kiáltásával Golgotha magaslatán. Jézusnak az Olajfák hegyén történt elfogatásával végződik az első főrész. Négy óráig tartott, de a nézők alig vették észre az időt és a hideget, annyira lebilincselte őket a látvány. Az első főrész végeztével azonban mindenki elsietett, hogy a test és a lélek fáradalmai után étellel és itallal üdítse fel magát. Még feszültebb figyelemmel követik a délutáni előadás alatt a kínszenvedés mozzanatait, melyek a keresztrefeszitéssel elérik a tetőpontot. Hat óra felé felzúg az örvendetes Alleluja a tágas csarnokban; a szinpad mégegyszer felnyílik és láthatóvá válik Krisztus, amint megdicsőülve Övéi között a felhőkön áll. Nemsokára leesik a függöny és a győzelmi himnusz utolsó ütemei is elhangzanak. Egyes jelenetek valóban megragadok, mint például a népjelenetek Jézusnak Jeruzsálemben való bevonulásánál, a nép lázadása Pilátus előtt, a keresztút. Bámulatos, mily nyugodtan és mily biztosan kezelik a hatalmas eszközöket, amelyek szükségesek; már ez maga is elárulja a nagy müérzéket, mely az oberammergauiaknak tulajdonuk. Nagy hatást idézett elő az utolsó vacsora és Jézus az olajfák hegyén. E jelenetekben Lang Antal épen oly mintaalakitást mutatott, mint a kínszenvedésben, ahol szinte megtestesítette a fájdalmat és méltóságot. Hogy a keresztrefeszités Krisztus szerepét játszónak testi erejét is megfeszíti, elképmunkapárti osztrák és liberális invázió ellen az ország magyar és keresztény jellegét! A megválasztott száz főnyi ellenzék, a koalició megmenekült maradványa tartson szolidaritást, és a jelen országgyűlést szétmenni ne engedje, mielőtt a községenkinti titkos szavazási jogot törvénybe nem iktatják. E mellett a nagy vesztegetés dacára sem nyerhetett volna a kormány ily óriási többséget. Brúnó. — Szomorú győzelem — Bécs örül. A nemzeti munkapárt diadalmámorban úszik és a garmadaszámra érkező távirati félhivatalos jelentések sorra-rendre jelentgetik ujabb meg ujabb munkapárti képviselők megválasztását. Hallgatnak azonban ezek a jelentések a presszióról, a terrorról, a vesztegetésről s egyéb piszkos fegyverekről, a melyeknek legnagyobb részük van ebben a „fényes" győzelemben, a mihez a küzdelemtől húzódozó nemzet azokat segítette, akik a nemzet számára semmit sem hoznak, most pedig ennél is kevesebbet hozhatnak, mert hiszen Bécs a nemzet ítéletére hivatkozva mondhatja, hogy ennek a nemzetnek nem kell semmi. Khuen Paskievics módjára örömmel jelentheti a császárnak: „Felség, Magyarország lábaid előtt hever." A nemzet — sajnos — eladta becsületét, elárulta hazáját, kiszolgáltatta azt még pedig kegyetlenül, pénzért az osztrákoknak. Tisztelet a lelkes hazafias polgároknak, kik derekasan megálltak helyöket s nem vállalkoztak a hitvány árulók gyászos szerepére. Bécs örülhet, az osztrákok tapsolhatnak. A magyar nemzet függetlenségét feláldozni Bécs kedvéért, behódolni az osztrákoknak s ennek fejében kegyeket kérni a városok számára, az — enyhén mondva — Magyarország elprédálására törekvő rút eljárás, a haza és a nemzet elárulása. Politikai apróságok. A király itt tartózkodása alatt az általános kihallgatások során az egyik főispántól, aki főispáni kineveztetését köszönte meg, a vármegye választási hangulatát tudakolta. „Nagyon terrorizálnak Justhék?" kérdezte a király. A főispán egy-két konkrét adattal felelt; elmondotta, hogy Justh Gyula, mint ártatlan bárány, fájdalmasan telebégte az országot, hogy Khuen felkavarta előtte a vizet. Elmondotta, hogy a Justh-tábor olyan szelíd a választási kampányra való tekintetből, hogy nyomdokában orgona nyílik, az ibolya pedig kékellik és elvonultan illatozik a bokrok árnyékában. Elmondotta, hogy Justhék nem bántanak senkit; az a baj, hogy őket mindenki bántja . . . szapulja. Elmondotta, hogy Khuen minden reggel egy Justh-párti képviselő-jelöltet falatozik fel. A torkos farkas magaviselete rendkívüli módon felbőszítette a nemzeti aspirációk előharcosát, azért zelhető abból, hogy tizenkét percnél tovább kell a kereszten függnie. Nagy művészi érzékről tanúskodnak az élőképek is, melyek a szenvedés egyes mozzanatait megelőzték. Kitűnik belőlük, mily eredményt lehet egyszerű eszközökkel is elérni, például mily meglepő volt Naboth megkövezése, a manna-eső, vagy a vásári jelenet. Kár, hogy a díszletek nem mindig illenek a képekhez. Az egyes szereplőket természetesen nem lehet felsorolni, legfeljebb a főszereplőkről lehet említést tenni. A darab természetéből kifolyólag az egész Krisztus megszemélyesítőjének hatása alatt áll. Lang A. már tiz év előtt is megnyerte a nézők szeretetét. Remeg alakok voltak az apostolok is, főleg János (Bierling), Péter (Lang András, ki 1900-ban rabbinus, 1890-ben Tamás volt), Júdás (Zwink János); épen ez a szerep a legnehezebb az egész darabban; hogy Zwink mennyire bele tudja élni magát, már 10 év előtt is bebizonyította. Az utolsó játék óta sokat javult Pilátus (Bauer S.) játéka, Kaifásé (Breitsamter G., aki tiz év előtt Nathanaelt játszotta), Annásé (Lang S., aki azelőtt Kaifás volt). Újak vették át Heródes (Mayr J.) és a három fő nőalak szerepét, Máriáét (Zwink 0.), Magdolnáét(MayerM.),Mártáét(BauerV.), kik mindannyian kifogástalanul játszottak. Nyereséget jelent az idei játékokra a „Prológ" is Lechner A. rajztanár személyében, ki rokonszenves, erős és tiszta orgánummal rendelkezik. A kar vezetője Rutz I. A főrendezőséget Lang L. szakiskolai igazgató látja el; neki köszönhető jórészazonban nem fog boszút állani a kampány tartama alatt, mert a bosszú, mint a pezsgő, csak jég között behűtve jó. Majd a választások után az obstrukció, tintatartó dobálás, utcai forradalom képében fog a szelíd bárány a torkos farkasnak revanzsot adni. A mi jó öreg királyunk a szelid bárány bejelentett munkaprogrammját tudomásul vette, azt azonban nem hitte el, hogy akinek a választások utáni időre ilyen programmja van, a választások alatt és előtt . . . szelid bárány volt. * * * Az egyszeri férj őrülési rohamok között kereste neje elcsábítóját. Forgatta kezében a fütyköst, megvizsgálta browningját és a boxert a nadrágja zsebébe tette. Szóval minden eshetőségre készen állott, de a keresett család-béke rontót nem találta. Egy hamiskás riporter figyelemmel kisérte mozdulatait és igy nyilvánosságra került, hogy a férj a felesége boduárjának szekrényébe is betekintett, hol a tetten kapott udvarló felvont pisztollyal várta a támadást. A megcsalatott férj gyorsan becsapta az ajtót és ezután mindenütt kereste a csábitót, csak ott nem, ahol biztosan megtalálhatta és kérdőre vonhatta volna. Ez az egyik mese. * * * Egy esztergomi fiskális bősz haragjában nyilvános helyeken kirohanásokat cselekedett lapunk szerkesztője, ellen, mert ez e helyen felajánlotta neki Magyarország őrizetét. Ö is kereste az ajánlattevőt, de . . . nem találta. Pedig könynyen megtalálhatta volna, ha komolyan akarta volna; Júdásként eláruljuk őt, hogy mindig otthon' van, mikor más helyen nincsen, s mikor otthon van, unalmas óráiban ragut és poflevest főz azok részére, kik látogatásaikkal munkájában zavarni szokták. Ez a második mese. A méh megszúrta fullánkjával a kas körül szaglálódó medvét, miért is ez rettenetes haragra lobbant és a méhkasra rohant és azt dühhel felforgatta. A méhek serege erre felzúdult, nagy dühhel a medvére rohant és olyan bőszülten ostromolta a vakmerő medvét, hogy poficskája szakajtó módjára feldagadt. A mackó csak most tért észre és ekkor látta be, hogy esztelenül cselekedett, haragjában igy brummolt: íme! mennyivel jobb lett volna nekem egy méh csípését szelíden eltűrnöm, mint most az egész sereget haragommal magam ellen felbőszítenem. Ez a harmadik mese. Mesében utazunk. Legyen tehát még egy negyedik is. Egy tiszteletbeli vármegyei úr elhatározta, hogy a jövő törvényhatósági ülések békés hangulatára való tekintetből, a tisztviselői karból és a falusi jegyzőkből énekkart szervez, mely a dörgedelmes „abcug" ellensúlyozására négy hangban fogja a diadalmas „éljen"-t elzengeni. Azóta Budapesten, Múzeum-körut 7. sz. alatt fekvő Lux Mihály-féle drogériában lázas pakolások történnek, mert államköltségen Esztergom vármegye részére ben a harmonikus játék és a művészi elrendezés. Helyettese Mayr J. kiadó. A zenekart Wittmann L. tanitó vezeti, aki némi változást is eszközölt a régi passiózenén. A passiózene ellen azt a kifogást szokták emelni, hogy egészen fölösleges. De ez mindenesetre túlzás. A zenének megvan az a nem kicsinylendő feladata, hogy a darab által előidézett hangulatot emelje és az egyes jelenetek által felizgatott kedélyt megnyugtassa. Esetleg rövidítés nem ártana, az énekrészeket, amennyire lehet, ismert egyházi énekekkel kellene helyettesíteni, a zenei résznek pedig az egyházi chorálhoz kellene közelednie. De erre belátható időben bajosan kerül a sor, mert az oberammergaui nagyon konzervatív ; épen úgy ragaszkodik a száz éves passiózenéhez, mint a több száz éves passiószöveghez. Néhány észrevételt még a jelmezekhez. Milyen színpompás hatást idézhet elő a nagyrészt gyapjúból, selyemből és valódi aranyhímzésű ruházat az összeállítás következtében, az kitűnt a keresztút jelenetben, mikor a nap elkeseredett küzdelem után áttört a felhőkön — a Megváltó és Pilátus közt végbemenő jelenet közben még esni és havazni kezdett — és sugarait a jelmezek tarka színeire bocsájtotta. Gyönyörű látvány volt! Remélhetőleg a játékok alkalmával szebb idő lesz, mint a próbánál. Több nézőt nem kell kívánni. Még 1760-ban csak 10.000-ren jelentek meg a faluban, 130 évvel később pedig 150.000-en voltak, nem volna lehetettefr; hatfaz idén 300.000-en leménekA<iir u,/ * /L «"- ^*T W-^-j
