ESZTERGOM XV. évfolyam 1910

1910-05-15 / 20. szám

XV. évfolyam. Esztergom, 1910. május 15. 20. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Szerkesztők: ROLKÓ BÉLA és DVIHALLY GÉZA. Kéziratok a szerkesztőség:, előfizetések a kiadóhivatal (Szeminárium) eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könsvkereskedósében. Esztergom, 1910. május 14. — Kinek van igaza? Esztergomvármegye főispánjának igaza van, amidőn azon meggyőződésben él, hogy ő, mint a jelenlegi kormány bizalmát biró férfiú küldetett ki az országnak ezon részére, hogy itt urak és népek, földmivesek, kereskedők, iparosok, de még papokkal szemben is a jelenleg uralkodó párt érdekeit képviselje. S mint ilyen bizalommal és célzattal kiküldött férfiúnak teljesen jól felfogott hivatása és munkaköre az, hogy a megye választókerületeit a saját politikai képére és hasonlatosságára változtassa át, ami ugyan még a jelek szerint eddig nem sikerült, de ha eddig nagyrabecsült egyéniségének és a jelenlegi méltóságának egész súlyát a mérleg serpenyőjére veti s ehhez a munkapárti jelöltek a választópolgároknak kellő anyagi ellátásáról és megdolgozásáról is gondoskodnak, az igazán hazafias ellenzéki politika ugyancsak kemény szorongattatásba esik. A választási hangulatnak különböző fokú és erősségű kilengései vannak, aszerint, hogy a pártok mily anyagi és erkölcsi előnyöket tudnak a maguk érdekében megszólaltatni. A helybeli munkapártot nagyon zsenirozta az a hatalmas arányú bevonulás és népgyűlés, amely az elmúlt vasárnap városunkban végbement, amelynek becses, értékes, de rájuk nézve halálosan veszedelmes voltát kiváltképen azzal ismerték el, hogy Meszleny Pál főispánt arra birták, hogy a kedd esti munkapárti értekezleten nyilatkozzék. És itt már odaértünk a históriában, hogy vidéki fejünkkel már nem tudjuk eldönteni, hogy még pártszempontból is lehetne-e igaza a mi főispánunknak, amikor az egyik legszavahihetőbb helyi lap szerint a következőket mondotta: „Aki a mai körülmények között függetlenséginek nevezi magát — hazudik. Az a függetlenségi eszme, amelyet Irányi Dánieltől és társaitól tanultunk megismerni, ma már — sajnos — kihalt és nem látunk mást a függetlenség táborában, mint egyéni érdekeknek eszközökben nem válogató harcát a hatalom birtokáért." Bizony ezen szavak súlyát nagyon, de nagyon meg kell mérni és taglalni, kivált, ha azok városunk közbecsülésben álló jelöltje, dr. Fehér Gyula ellen irányulnának. Most azután a függetlenségi pártnak kell igazát kikeresnie és a közvélemény előtt bemutatnia, amint hogy már dr. Katona Sándor ügyvéd levelet is váltott ez ügyben a főispánnal és el kell ismernünk, hogy igazi úri stílusban, választékos szavakkal felelt Meszleny Pál, csakhogy állítását fönntartja, sőt a nálunk még mindig határozottan kedves koalícióra vonatkoztatja. A jelen korban pedig, amikor már a parlamentarizmus odafejlődött, hogy a monstrum nagy pártok helyett, a kisebb pártok koalíciója tartja kezében a hatalmat több országban, nem tartjuk helyénvalónak a volt és leendő koalíciók tekintélyének aláásását. Általában helytelen volt mindig és ma is helytelen dolog, hogy az utód az elődnek hibáiból igyekezzék magának tőkét kovácsolni. S ha a helybeli függetlenségiek a fentebbi magas helyről jött bírálat folytán felszisszennek, nagyon is igazuk van s elismerjük — bár mi néppártiak vagyunk. Továbbá senki sem tagadhatja le a mi igazmondásunkat, ha azt állítjuk, hogy a'főispán nem csak a kormány küldöttje, hanem egy megyének az atyja is! Mint ilyent, fogadtuk Meszleny Pált, pártállására való tekintet nélkül és épen azért, ha a kormány érdekeit képviseli is mint főispán, ne keveredjék bele a helyi kicsinyes kortesfogásokba, mert félünk, hogy a megyei tanácsterem egy gyűlölködő, ádáz harcnak a színhelye lesz a jövőben, ahol az egyes pártok a megtorlást fogják keresni ahelyett, hogy a megye javára munkálkodnának. p Kossuth Ferenc és Esztergom. Történelmi nevezetességű nap volt 1910 május 8-a Esztergomra nézve. Ekkor vonult végig fejedelmi pompával Kossuth Ferenc Esztergom utcáin. Kossuth Lajos 1848-ban hajón jött Esztergomba, Kossuth Ferenc vonaton. Azt mondják, nagy embereknek ritkán vannak nagyeszű gyermekeik. De a két Kossuth a ritka kivételek közé tartozik. Sőt nem habozunk kijelenteni, hogy bár Kossuth Lajosnak nagyobb szerepet szánt a történelem, Kossuth Ferenc több tekintetben szympatikusabb nekünk, mint nagynevű atyja volt. Nem is hisszük, hogy a protestáns Czegléd vagy Félegyháza oly impozánsan fogadta volna Kossuth Lajos fiát, mint a hogy fogadta őt a katholikus Esztergom, a magyar Róma! Kossuth Ferenc mindenekelőtt beszédében és egész megjelenésében pozitív keresztény embernek látszik. Nem hiába katholikus emlőn nevelkedett s olyan levegőt szítt, de nincs benne se szabadkőműves allűr, se protestáns türelmetlenség, ellenkezőleg teljes méltányolása és értékelése az ország keresztény alapjainak s a magyar nép keresztény érzületének. Kossuth Ferenc továbbá a nyugoti kultúra szintáján álló ember. Széles látókörű s az ipari és kereskedelmi tevékenység iránt gyakorlati érzékkel biró ember — lévén maga is mérnök s nem jogász — az ország ipari és kereskedelmi érdekeinek fejlesztésében, a gazdasági önállóság kivívásában látja a negyvennyolcas eszmék győzelmét, nem pedig pusztán a nemzetiszínű kardbojtban és a magyar vezényszóban. Amellett Kossuth Ferenc nem fokossal haAZ „ESZ

TERGOM" TÁRCÁJA. Micike naplója a bál után. A süppedő szőnyegeken sajátszerű áhítattal libegtem fel a lépcsőkön, melyen a narancsfák s különböző déli növények kellemes illattal fogadtak, a terem hatalmas szárnyas ajtaja előtt frakkos rendezők nyújtották karjaikat s én egy daliás alak oldalán a pazar csillároktól ragyogó leányvásár terére léptem, hol a mosolygó s irigységet palástolni nem tudó kollégák kritikáinak lettem célpontja. A papa durcásan vonszolta utánam a mamát, alig várva, hogy karjait feloldva a „garde dámok" helyére ültesse s kihúzva magát az őrjárat unalmas funkciójából — a dohányzóba vonulhasson, tarokk és ferblivel rövidítve meg a virrasztás perceit. A lámpaláz izgalmától kábultan bolyongtam a sikamlós parketten, banális kérdésekkel fordulva a régi ismerősökhöz, kik bálfolyam gyanánt szokták a farsangot végigtáncolni s igy fesztelenül, rutinnal mozogtak a reám nézve még kissé idegen milieuban. Ott volt Tusi, Fini, Bimbi, Tincsi s az öszszes kiszámított női nevek reprezentálói, szerény és vakmerő kokettériával csillogtatva szempárjukat, hogy a táncrend minden rovata az abonánsokat hirdesse. Aggodalommal lestem a táncosokat, kik magamért, vagy esetleg a papa iránti tiszteletből lerónak néhány perdülést, s mondhatom, hogy az óriási konkurrencia miatt verejtékes küzdelembe került mig egy-egy tipegőt és csárdást elsózhattam, nem is gondolva a négyesek hosszantartó figuráira, melyek leginkább fenyegetik a leányokat a petrezselyemárulás megbélyegző szégyenével, mit a vén és öreg nénikék másnap már a futárvonat gyorsaságával továbbítanak szét a városban, hogy a pletykáért rajongó közönség kívánalmainak mindenkor eleget tegyenek. Nagy verseny is folyt a quadrillokért s bizony csüggedés fogta el szivemet, látva, hogy éjfél felé a fiatalemberek kisompolyogtak a színről s a buifetbe felejtve magukat, sör és spritzerrel cserélték fel az ugrálás fárasztó, művészetét. Igy aztán szégyentársaimmal többen a mamák mellé kerültünk, legyező mögé rejtve piruló arcunkat. E furca érzés közepette igen kikeltem a papa miatt, ki indolenciával viseltetve irántunk, a „Pagát ultimot" a leánya érdekei fölé helyezte, egy biztató szóval sem nógatva, inkább az alkohol, mint a hölgyek iránt érdeklődő ifjúságot. A bóbiskáló mamát eszméletre ébresztve, elhagytam a gyűlöltté vált porondot s a „garde robe"-ba húzódva, lábfájás látszatával igyekeztem enyhíteni a kudarcot, magamban pedig katekizmusellenes jelzőkkel kárhoztattam a fiatalembereket, kik virággal díszített keblük alatt oly kopár szivet takarnak és céltalan költségbe vernek bennünket, anélkül,, hogy egy feledhetetlen mulatság emlékével kárpótolnának. Mig én végképen elkeseredve, a távozás gondolatával foglalkoztam, papát is elhagyta játékszerencséje s a kártyát dühösen az asztalra vágva, jelentékeny korona veszteséggel toldta meg a báli kiadásokat, s minthogy ilyenkor a takarékosság lép nála ismét túlsúlyba, rossz lovak és szük bérkocsik mellőzésével, saját járműveinken bandukoltunk hazafelé, egy árva szót sem szólva egymáshoz, mindegyikünk saját tapasztalatainak filozófiáján tépelődve. Szegény fehér habruhámon sem lógtak a mértéktelen táncnak boldog foszlányai, s kellő épségben reflektálhattak a reprisre — miről azonban végkép lemondtam — s párnáimba temetkezve arra kértem a Jézuskát, hogy tompítsa el bennem a helytelen vágyakat s ne engedjen többé soha ilyen csalódásnak kitenni. Reggel a ládába dugtam a keztyüt, cipőt, művirágot, legyezőt, hogy semmi ne emlékeztessen a lezajlott éjszakára, melyen klakkos, lakkos szörnyetegek, mérget csepegtetnek a táncért rajongó szivekbe s jöhettek tőlem a kísértésre csábító meghívók százai, érdektelenül, lemondásomnak szilárd rezignációjával dobtam őket a tűzbe. Háztetőnkről a legkisebb hófoltot is leolvasztotta a tavaszi nap, a pázsitból kikandikáló ibolyák ébredést hirdetnek s mintha uj vért is éreznőnk ereinkben, mely lázasan pezsegve, a kikelet csodás poezisával eggyé forr. A kis csirkék vidáman rázzák tollaikat az enyhe napsugárban — a föld göröngyei alól fölfelé törekvő bogárkák a balzsamos illat után vágyva, boldogan kúsznak szerte a zsenge fűszálakon, s a tavasz áhítatos csendjében erő s létösztöntől duzzad a legkisebb féreg is. Ásó és gereblyét forgatva,' rendeztem kertünk virágágyait, — egy fakadó gyöngyvirág, jácinthagyma több örömöt okozott a világ minden mulatságánál, s karomon az öntözővel büszkébben jártam mint egy bálkirálynő, bár itt csak