ESZTERGOM XV. évfolyam 1910

1910-05-08 / 19. szám

XV. évfolyam. Esztergom, 1910. május 8. 19. szám ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Szerkesztők: ROLKÓ BÉLA és DVIHALLY GÉZA. Kéziratok a szerkesztőség-, előfizetések a kiadóhivatal (Szeminárium) eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Esztergom, 1910. május 7. — Milyen lenne az uj kormányzás ?! A munkapárt a miképen születésében, világrajövetelében egészen járatlan és kivételes módokat, utakat használt, éppen ügy a kormányzás eszközeiben se igen lesz válogatás, ha a népnek kierőszakolt, avagy „értékekért becserélt" bizalma, mint az alkotmányos kormányzásnak második faktora, szintén őket állitja a kormányrúd mellé. Mi egyáltalában nem vagyunk kajánok, sem gyűlölködők, nem is akarjuk a közvélemény elé állítani a maga meztelenségében azt az „elvi szélmalomharcot" vagy jobban szólva „elvi kapálódzást" amelyet a munkapárti miniszterek, államtitkárok és Tisza Pisták az ország egyikmásik részében programmbeszéd cime alatt megcselekednek. Mi nem akarunk csúfolódni, mert a mai viharos természetű világban sohasem tudhatja az ember, hogyha néppárti, Kossulhpárti, avagy sajátpárti, azaz pártonkívüli, nem kell-e a haza közös veszedelmében egy kunyhóba húzódni az ellenfelekkel. Isten mentsen meg tehát, hogy politikai ellenfeleink becsületét el akarnánk venni, sőt ellenkezőleg elhitettük és el fogjuk hitetni a néppel — amennyire lehetséges — hogy talán ők is meggyőződésből harcolnak!! Még azt is megtesszük, hogyha a munkapárt mint politikai újszülött idétlenkedik, kíméletes szavakkal elébe állítjuk az eljárás visszásságát, ezzel is azt célozva, hogy politikai becsületében annyira meg ne fogyatkozzék, hogy ha valamikor kimosakodik, vele egy úton haladni ne lehessen, bár az elvek fenntartásával. A kormányzás tehát a jövőben olyan formán nézne ki, hogy akik jelenleg nyakon és fejük búbján csapkodják egymást, közös akarattal markolásznák az alkotmányos gyeplőket és csakis ezen esetben tudnánk egy kissé megnyugodni aziránt, hogy a Tisza és Khuen-féle centralizáló rendszer egy kissé ellensúlyozódik, amely már a munkapárti rövid uralom alatt is abban nyilatkozott meg, hogy a vármegyei élet — leszámítva a túlbuzgó és túlhüséges korteskodást — máris a zérusra redukálódott. Ali basa lenyúzatta az áruló drégeli varga bőrét, bár általa nyert diadalt, talán nem is lenne nagy kár, ha a győző Tisza és Khuen hasonlóképen járnának el a túlságosan alkalmazkodó vármegyékkel. F. Kossuth Ferenc Esztergomban. Az ország egyik legelőkelőbb pártembere, a függetlenségi párt vezére Esztergomba érkezik, hogy támogassa egyénisége súlyával és beszéde erejével dr. Fehér Gyula jelöltségét. Ha nem is tartozunk Kossuthtal egy pártkötelékbe, politikai kimagasló személye, a nép- és a függetlenségi pártnak a nemzeti küzdelmekben való azonossága, az ország jogaiért való testvéries együttműködésünk s a koaliciós fegyverbarátság megadja az alapot arra, hogy a mai zászlóbontáskor tisztelettel és elismeréssel üdvözöljük Kossuth Ferencet Esztergom falai között. Mikor hazajött Kossuth Ferenc, azt hitte, hogy elveinek hirdetésében, a 48-as eszmék megőrzésében fog hivatása kimerülni. Ám a politikai fordulat, mely 1905-ben nemzeti életünkben beállott, letolták öt ezen akadémikus oppozíció teréről s odaállították a reális munka műhelyébe, hogy immár ne csak hirdesse, hanem lépésről-lépésre ki is küzdje elveit. Mihelyt pedig 1906-ban pártjával együtt az országkormányzás egyik fö tényezője lett, annak a politikai éleslátásnak adta bizonyságát, hogy amely pillanatban az elvek megvalósításáról van szó, a politikusnak számolni kell a helyzettel és a lehetőségekkel. Ha ezt nem teszi, akkor abba a helyzetbe jut, hogy az összes elvek közül egyet se tud megvalósítani, sőt a megvalósítás lehetőségét is feladja. Hiába vallunk elveket, csinálunk programútokat, ha az élet átalakul körülöttünk és legyözhetlen akadályokat gördit elénk, a megvalósítás taktikájának is meg kell változni. Az elv megvallása, fönntartása azért nem változik, söt az becsületkérdés, de a keresztülvitele lépésrőllépésre, ez a tulajdonképeni politika. Ilyen politikai magatartással Kossuth Ferenc elérte, hogy némikép érvényesülhetett s a 67-es pártok is támogathatták. Nem feladatunk arról szólni, hogy ki és mi borította fel a koaliciós kormányt, csak annak a ténynek a regisztrálására szorítkozunk, hogy ma, amikor a magyar állam szekerét ellentétes irányba sodorja egyrészt a 67-es kiegyezést Ausztria szellemében megvalósító áramlat, másrészt a politikai s társadalmi anarchiát szitó demagógia, minden magyar politikusnak és polgárnak kezet kell fognia, aki ezen két irányzat végzetes következményeivel közösséget nem vállal. Szomorúak s aggodalmat keltök a jövő fejleményei, melyek megosztják a magyart az egyetértő s egységes politikában olyan időben, amikor a 400 esztendős politika öröksége gyanánt Ausztriával van tulaj donképen ÁZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Dijnokok között. Irta: Kincs István. Az újságok annyit hirdetik, hogy az országban a dijnokok sztrájkra készülnek, hanem hát tessék elhinni, az nem igaz; ha a föld egyáltalában hordoz megelégedett embereket a maga hátán, akkor azok csak dijnokok lehetnek. A boldogsághoz, tetszik tudni, a felséges római nép meghatározása szerint nem igen kell egyéb, mint a mindennapi kenyér, meg egy kis komédia. No és hol az a dijnok, ki naphosszat egy forintot össze ne körmölne és egy órahosszat is bár komédia nélkül volna! A kisvárdai járásbirósági dijnokok — öten voltak összesen — legalább két koronát kerestek naponta s a komédiát maguk csinálták maguknak. Kiválasztották rendesen a legfiatalabb kollegát s annak a rovására akkorákat mulattak, hógy nem ritkán az albirák is a hasukat fogták nevettökben. Utoljára a törvényszéki elnök vezetett be maga egy bundást. Azt mondta, derék gyerek, tartania kell az édesanyját s azért a járásbiró jóakaratú figyelmébe ajánlotta. A járásbiró mindent megígért, az igaz, csakhogy mit ér egy járásbiró minden Ígérete, mikor Gróf Bandi semmit sem igért! Bandi volt a legvénebbik napidíjas s mint ilyen, a többinek rettegett zsarnoka. Iskolát kettőt végezett, azért nem kellett attól félnie, hogy irnok is legyen valamikor belőle. Épen azért nem sokat törődött a minősítési táblázattal: azon szántott végig, a kin ő akart. A törvényszéki elnök különben sem állott valami nagy kegyben előtte — mindig az Írásával volt baja neki — azért előre látható volt, hogy a bundás vért fog izzadni mellette. Első nap még nem bántotta. Csak ugy fél szemmel nézegette. Nem tetszett neki sehogysem a tizenhét-tizennyolc esztendős fiúnak a kenderszőke haja, az a méla nézése, naiv viselkedése. Szóval semmi se volt a gyerekben, mi egy becsületes dijnokra emlékeztetne. Mert hát a dijnokok rendesen tiz esztendővel megelőzik pajtásaikat az iskolában: korábban fejlődik náluk a lélek, az akaraterő; az is okozza, hogy ha hamarább belekóstolnak az életbe, tanáraikkal hamarább össze vesznek, az elméleti tanulás helyett a gyakorlati kalandokat kedvelik, szóval hamarább kicsapják őket az iskolából, hogy sem érettségit tehetnének. Csakhogy mindebből a fiúban szemernyi se volt meg. — Hallja-e maga amice — tette föl neki a kérdést — hogy hívják magát ? — Véghelyi Sándornak — emelte föl kék szemeit a fiu. — Ah? Olyan furcsa nyomatékkal ejtette azt az „áh"-t, hogy a többi dijnok hangos hahotára fakadt nyomban. Mintha kiérezték volna, hogy valami huncutság lakik a háta mögött. — Tehát Véghelyi Sándor! — kezdte a vén dijnok újból. — Igenis — volt a naiv válasz. — Egyet ismertem én is, hanem az belefulladt a krumplievésbe. Általános kacagás követte ezt a rossz viccet. — Igenis — erősítette Gróf Bandi — ugy van az szóról szóra, a mint mondtam — Véghelyi Sándor! hej, a világát, de sokat mulattam én vele Szárkirályon. — Szárkirály! — emelkedett föl a fiu meglepődve — hiszen odavaló vagyok én is! — No hát akkor! — hordozta körül diadalmasan tekintetét Bandi — nem megmondtam ? apád volt ugy is. Ne tagadd. — Apámat nem ismertem. — De anyád csak megmondta, mibe pusztult bele apád? — Anyám is meghalt kis gyermekkoromban. — Itt van ni ! — tört ki tettetett bosszúsággal a vén dijnok — mindjárt gondoltam, hogy a törvényszéki elnök hazudik. A többi dijnokok arra a vakmerő nyilatkozatra ijedten bújtak aktáik közé. Ha valaki megtalálta hallani ... A járásbiró ott ül a szomszéd szobában . . . még kidobják őket cakompak. Hanem hát Gróf Bandi nem szokott megijedni a maga árnyékától. Csak azért is merészen folytatta. — Hazudott bizony! vagy nem hazugság,