ESZTERGOM XV. évfolyam 1910

1910-04-10 / 15. szám

prostitúciója a külföld előtt; a magyar parlamentarizmus csődje, az általános anarchia. Kmety úr I Önnel csak tudományos nyelven lehet beszélni; hallja tehát a nemzet lánglelkű dalosát Petőfit. Az ő szelleme igy érzeleg: „Sokat beszéltek, szépet is beszéltek, Jót is, de ebből a hon még nem él meg, Mert nincs rendében eljárástok, Ti a dolog végébe kaptatok, És igy tevétek már rég óta mindig; Látják, kik a multat végigtekintik. Ki képzel oly templom-épitőt, Ki a tornyot csinálja meg előbb? És azt a levegőbe tolja, hogy Ott fönn maradjon, mig majd valahogy Alája rakja szépen a falat, S legeslegvégül jőne az alap. Ti vagytok ilyen mesteremberek! Ezért ad a hon nektek kenyeret, Ezért fizet szivének vérivel! Jobbat tesz, aki semmit sem mivel. Időt, erőt eltékozoltok, és ha Sikert mutattatok is fel néha-néha, Csak olyan az, mint hogyha engemet A szomjúság bánt s adnak viz helyett Ételt s talán még éppen olyan ételt, Mitől szomjúságom csak jobban éget. Ha ez siker, ha ez jótétemény: Elmémet a bölcsőben hagytam én." * * * Zichy János gróf székfoglalójában kijelentette, hogy ő inkább a magyar kultúra, mint a kultusz minisztere akar lenni. Érezzük, mert a lelkészek járulékait 10727/1910. sz. alatt 1909. év dec. végére beszüntette s a tanitókét nem. Kartársak fel a munkára! Adjátok szavazataitokat a nemzeti munkapártra, mert onnét az üdvösség és földi boldogulhatás fénysugara lövel felétek. Kaptok kath. autonómiát, vasúti féljegyet, tücskötbogarat és mindenféle madarat, de előbb elszedik szátokból a falatokat, melyekhez törvényben gyökeredző jogotok van. Az éhező barmokat könnyebb megszeliditeni és hasznos legelőre terelni. Kartársak fel a munkára! Adjátok le szavazataitokat az egyedül üdvözitő munkapártra !!! Skiz. — Sajtóperek. Legközelebb az alkotmányutcai politikai becsület-pecséttisztitó gőzpucerájban hatalmas erőpróbának leszünk tanúi. Kiváncsiak vagyunk, hogy ki lesz a „Prügel knabe" — magyarul „Bűnbak." Két sajtóper fog ott letárgyaltatni. Egyiket a „Magyarország" jelenti be, hol a felbuzdult önérzet vészterhes és komor fenyegetődzéssel kijelenti, hogy sajtópert indit az egész magyar sajtó ellen, mert azt merte világgá hazudni, hogy ő tiz nappal a házfeloszlatás előtt kooperációt ajánlott fel a nemzeti munkapártnak. Azt mondja és méltán a párt, hogy ezt önmagára nézve becstelenitő ráfogásnak tartja annál is inkább, mert a vezér nélkül fontosabb kérdésben eljárni gúnyolta őt és atyját: „bigott, feszületrágó és olvasómormoló." Akit nem tud meghatni az aszketikus irók szava s azt hiszi, hogy a mai világban az alázatosság és türelem a birkák erénye (Petőfi), az l tanuljon az olyanoktól, akik hosszas kínlódás és tapasztalat után jutottak e tudatra. „Vallásomban azt az érzést találom épen a legmagasztosabbnak, hogy az ember önön magát teljesen és végképen megalázza. Az a dicsőség, hogy ily nagy győzelmet tudunk önmagunkon venni, a legboldogitóbb, legtisztább erkölcsi öröm, amelyre emberi sziv képes lehet." (Napló.) Ez az u. n. gyakorlati keresztény! 1819-ben Catániában végezte húsvéti gyónását (amit soha sem hagyott el). Gyónás után fürödni ment a tengerbe, de egy hullám úgy dobta a sziklához, hogy elalélt s majdnem ottveszett. Mikor észretért, boldog volt a gondolattól, hogy ártatlan lélekkel volt a halál torkában. Olaszországból Bécsen át Czenkre iparkodott a szülői házba. Bécsben feltette magában, hogy ahány mesterlegénnyel találkozik hazáig — mert gyalog ment — mindegyiknek ád valamit: mire hazaért, semmije sem maradt. 1822-ben újra nyugatra ment és Franciaországba is eljutott. Mivel húsvét volt, a nagyhétre Wesselényivel együtt egy trappista kolostorba ment lelkigyakorlatokra, ahol három napig főtt gyökereken élt, mint a szerzetesek. Imponál neki ez az önmegtagadó élet és lelke mélyén megcsodálja. Mielőtt eltávozott volna innen, belépett a trappisták harmadrendjébe és 300 frankot adott át nekik, hogy ekkor már (1820.) halott édes atyjáért misét mondjanak. Másnap elvégezte húsvéti nem szokott. A vezető szellem pedig igen könynyen kimutatja alibijét, mert sokan tanúskodhatnak amellett, hogy Justh Tornyán a béreseit a komencióban részesitette, mikor állítólag Lázár Pál az inkriminált politikai flörtölésre szánva magát, a kóperáció ügyében Khuennél járt. Erről a pártvezetőség semmit sem tudott, most sem akar tudni. A második sajtópert a kormány akarja a Justh-párt nyakába zúdítani, mely állítólag sajtójában, az ország színe előtt azzal vádolta Khuent, hogy nemcsak címeket és kitüntetéseket osztogat aprópénzért, hanem, hogy még állami hivatalokat is áruba bocsát, mert a közelgő alkotmányos táncmulatság úgy kívánja, hogy a pártkassza gyéren csörrenő péter-fillérei megszaporodjanak. A politikai szeretet olyan nagy a Loyd-klubban állítólag, hogy eseteket is idézgetnek egy főispáni kinevezés formájában, melynek hőse a kinevezési pátensért a haza oltárára állítólag 100,000 koronát bökött volna le. Mi ezt sem hisszük el, mert a főispáni ülés ma éppen nem kényelmes. Weisz Ferenc kanonok. (1838—1910.) Február hóban egy minden tekintetben tökéletes ember, buzgó és lelkiismeretes pap, szerény és jó hazafi hunyta le örök álomra szemeit Nagyszombatban hosszú, az emberiség érdekében végzett munkásság után. Weisz Ferenc a nagyszombati társaskáptalannak disze, a kedves kartárs s hű barát e földi mulandó életet az örökkévalóval cserélte fel. Reggel, midőn a legszentebb áldozatot szokta bemutatni s ajkain a kedves mártírokkal megcsendül a zsolozsma szent imája, elköltözött lelke annak szárnyain a Teremtőhöz. A lélekharang gyászos hullámai a fájdalom érzését keltették fel szivünkben, hirdetve a nyájas, szelidlelkü emberbarát elhunytát, mely azt annál élénkebben sebezte, mennél ritkábbak a mai önző világban a tiszta s feddhetlen jellemű férfiak, kik városunk társadalmában is mindinkább ritkábban találhatók. Ily jeles férfiú halála tehát mindig nagy veszteséget jelent. Weisz Ferenc Nagyszombatban született 1838. év szeptember hó 16-án. Szülei voltak Weisz Mihály asztalosmester és Schull Antónia, kik gyermeküket Isten félelmében és hazaszeretetben nevelték. Atyja a szabadságharcban Nagyszombatban nemzetőr volt s Ferenc fia mindig önérzettel hivatkozott atyjára. Elemi és gimnáziumi tanulmányait szülővárosában, a theologiát pedig, mint jelesen érett ifjú, a budapesti központi papneveldében szép sikerrel végezte, ahol a magyar egyházirodalmi iskolának szorgalmasan dolgozó tagja is volt. Pappá szentelték 1861. október hó 24-én. Első állomása volt Alsckorompa, honnét egy év múlva Szomolányba küldöttek segédlelkésznek; mindkét helyen áldásos tevékenységet fejtett ki. Közben gyónását, ami egy óra hosszat tartott. A bűnlajstromot naplójában olvashatjuk. Erős fogadást azonban nem mert tenni, az bántotta legjobban, hogy „ni chaud, ni froid" volt. (Se hideg, se meleg.) Ezen előkészületek után hozzáfog a munkához. 1825 szept. 12-én már a pozsonyi országgyűlésen van. Megalapítja a tudományos akadémiát s mivel látja, hogy katonai rangjánál fogva függ a császári hivatalnokoktól, lemond róla, hogy teljesen függetlenül dolgozhassék. Lelki élete is folytatódik. Könyvet vezet (franciául) a bevételekről és kiadásokról. A rovatok között találjuk: a szilárdság, őszinteség, tisztaság, alázatosság, társaság rovatait. A 14 rovat közül az elsőnek cime egy halálfej volt s ide jegyezte, hányszor gondolt naponként a halálra. Ez a lelki tükör adott neki vonzó-erőt az élethez, ez tartotta meg benne azt az önzetlenséget és mérsékletet, amit azóta Deák Ferencen kivül egy igazi nagy emberünkben sem találunk meg. Nyíltságán és szilárdságán alapuló szókimondása miatt még Metternich is féltette Széchenyi népszerűségét, mert, mint ő monda: rien ne blesse autant, que la verité. A Duna-gőzhajózás, a Duna-szabályozás és a lánchíd tervei ekkor foglalkoztatják. Végig hajózza a Dunát egész a Fekete-tengerig, hogy megismerje annak medrét; roppantul felháborodik, mikor látja, hogy a hajókat emberek húzzák 15 garasért fejenként 200 mázsát. Ilyenek láttára csaknem kétségbe esik s nem tartja alkalmasnak hazánkat a civilizációra. De ez csak múló érzelem. A tetterő feszül benne. Megírja és kiadja a helyettes lelkész gyanánt működött Alsórécsényben, Egyházfalván és Aszóson, ahol 1866. évben önálló lelkész lett; de már 1867. év május 1-én elnyeri a bohunici plébániát s itt főleg a templom gondozása körül fejt ki maradandó tevékenységet. 1879. október 10-én a hercegprímás gróf Majláth György kívánságára kinevezi Zavarra s ekként a szűk javadalmazásu plébániákon való hosszabb tengődés után végre elnyerte ezen tehetségeihez mért lelki tért, továbbá anyagilag is előnyösebb helyzetbe jut. Elfoglalván ezen plébániát, lelkének összes tehetségeivel kezdi művelni az Ür ezen addig elhanyagolt szöllejét, a plébánia-lakot díszesen helyreállíttatja, a templomot pedig kifesteti s szép oltárokkal látja el, a hitéletet híveiben fejleszti missiók tartásával, megalapítja Jézus szentséges Szivének társulatát s az ifjúság vallásos nevelésére a leányok Mária-kongregációját, melyet a gondos kertész munkájával ápol s virágzásba hozza. Az iskolát lelkipásztori hivatásának egyik legfőbb kötelességeinek tartván, a hitoktatást naponkint kenetteljes ihletséggel személyesen végzi s szive egyik leghőbb vágya teljesül, midőn özv. gróf Majláth Györgyné szül. báró Prandau Mária a nőnevelésnek nagy áldozatok áran emeli a diszes s modern pedagógiai követelményeknek megfelelő leányiskolát s a magyarság előcsarnokát, kisdedóvót s a tanítást a szent Erzsébetről nevezett szerzetes nővérek vezetésére bizza. Mily áldást s nagy eredményt jelent ez a nép vallásosságának és hazaszeretetének terjesztésére nézve, bizonyítják ezen iskolából kilépő növendékek, kik a tanteremben tökéletesen elsajátítják zengzetes nyelvünket, az életben pedig ezt a magyar érzülettel párosítják. Népes plébániájának pontos és lelkiismeretes ellátásán kivül hetenként bejár több éven át Nagyszombatba, hogy az itteni apácákat lelkileg vezesse. Szabad idejét megosztja ima és munka között, szórakozást, élvezetet nem ismer, kivéve, midőn a kedves grófi családdal érintkezik, mely a szeretett lelkipásztort családtagjává fogadja, örömét s búját vele megosztja s minden fontos ügyben tanácsát kikéri. Erdély lánglelkü püspökének szivében ő éleszti a papi magasztos hivatás iránti szeretet szikráját s őt lelki gondozásában részesítvén, szentegyházunk apostolfejedelmévé neveli. A nagynevű püspök hálás is mestere iránt s megragad minden alkalmat, hogy iránta nagyrabecsülését kifejezze. Az erdélyegyházmegyei papságnak bemutatja nevelőatyja gyanánt s elismerésének némi jeléül a Szentszék tanácsába iktatja. 1898. évben Friedrich József, a nagyszombatvidéki kerület rendes esperese a tanfelügyelői teendők alól fölmentetvén, helyét ő foglalta el. Szeretettel párosult szigorral végzi teendőit s éber figyelemmel kiséri az iskolákat és a tanítók munkáját s buzdító szavaival lelket, erőt és lelkesedést önt a tanítás menetébe. A vallásos érzést, a gyakorlati hitbuzgóságot feltétlenül megkívánja a tanítói kartól s ezt hangsúlyozza a köri gyűlések alkalmával, melyeket értekezéseivel szokott meg,,Stádium"-ot, a lánchíd részvényeit magánál hordja s ahol csak teheti: eladja. Közben le-lelátogat a Vaskapuhoz, ahol Vásárhelyi Pál vezetésével folynak a munkálatok. 1835 január 25-én diadalról számol be naplójának, mert a főrendek 3 szótöbbséggel (22 ellen 25) elfogadták a javaslatát, hogy a dunai állandó hidon mindenki megadóztatik. Úgy látszik boldog napjai felvirradtak. 1836 február 4-én vezeti oltárhoz Seilern Crescentiát. Együtt mennek gyónni a ferencrendi Albach Szaniszlóhoz Budára, Széchenyi lelkiatyjához. Ekkor állott népszerűsége tetőpontján — még Kossuth is ünnepelte. Nagy szellemét azonban a házas élet örömei sem elégítik ki, mert ennek negyedik napján (febr. 8-án) ezt irta naplójába: „csak a sir ád nyugalmat; csak a szellemek országa igazi boldogságot." És itt megemlíthetjük ifjúkori botlásait, amit annyira szemére vetnek, de amiért ő maga vezekelt annyit, hogy bűnbánata csak emlékét hagyta hátra e bukásainak. Megjegyzendő, hogy sem naplójából, sem „önismereté"-bői nem lehet megtudni, mit követett el. Életirója — Zichy Antal — anynyit mond erről, hogyha Széchenyi nem ir naplót és nem hagy reánk örökségül vallomásokat, nem tudnánk semmit. Naplójában ennyit találhatunk: 1814 aug. 9 . . . „életem egyik legnevezetesebb napja; első lépés a boldogtalanság felé..." Nov. 3 . . . „oly valami történt velem, aminek rámnézve csak szomorú következményei lehetnek ..." De gondoljanak bármit, ha megtisztult